Nagyon aggasztó, hogy egyes német püspökök helyeslik az azonos neműek közti testi kapcsolatot

Nagyon aggasztó, hogy egyes német püspökök helyeslik az azonos neműek közti testi kapcsolatot

Helmut Dieser német püspök egy interjú során beszélt homoszexualitásról és ezzel kapcsolatban olyan reformokról, amelyeket Ferenc pápával személyesen szeretne megvitatni.

Az egyházi vezető szerint ugyanis az azonos nemű emberek egymás iránti vonzalma nem rendellenes, hanem csupán egy változata az emberi szexualitásnak. Ugyanis véleménye alapján az egyházi tanítás jelenlegi állapota túlságosan leegyszerűsített a homoszexualitás terén is, ezért ezen a területen újragondolás szükséges.

A püspök szerint ez nem a hagyományokkal történő szakítást, mint inkább a tanítás fejlődését jelentené – bár hozzáteszi, erről is szívesen elmélkedne a pápával.

Székely Jánost, a Szombathelyi Egyházmegye püspökét Helmut Dieser véleményéről, valamint arról kérdeztük, hogy mi az eljárás Magyarországon, ha azonos nemű pár kéri gyermeke megkeresztelését. (www.vasarnap.hu)

– Az interjú nem tér ki a homoszexuálisok közötti házasság kérdésére, ellenben hangsúlyozza az egyház LMBTQ közösségek felé irányuló diszkriminációját. Ön mit gondol a katolikus egyház és a homoszexuálisok, illetve LMBTQ közösségekkel való viszonyáról?

A kereszténység igyekszik Jézus életpéldáját és tanítását követni. Igyekszik jóakarattal és szeretettel fordulni minden ember felé, ugyanakkor megnevezi a helytelen magatartásokat, és megpróbál abban segíteni, hogy az ilyen – önmagát, mások életét és/vagy a teremtett világot megsebző – cselekedeteket lehetőleg minden ember elhagyja.

Amikor egyes tetteket helytelennek nevezünk – így például a képmutatást, a csalást, a hűtlenséget, a gyönge kizsákmányolását, a megfogant kicsi, ártatlan emberi élet elpusztítását, a házasságon kívüli testi kapcsolatot, a hitre való isteni hívás elutasítását, a gyilkosságot, a hazugságot, a gyűlölettel kimondott szavakat stb. – ez nem azt jelenti, hogy mindazokat, akik ezeket néha vagy akár gyakrabban is elkövetik, bármi módon diszkriminálnánk. Minden ember botladozva járja az élet útját, mindannyian irgalomra szorulunk.

Az azonos nemű iránt vonzalmat érző ember éppúgy Isten képmása, mint bárki más, a személyét a minden embernek kijáró tisztelet illeti meg. 

Az általa érzékelt vonzalom okai nagyon szerteágazóak. Egy 2001-es kutatás (Marie Tomeo et al., Comparative data of childhood and adolescence molestation in heterosexual and homosexual persons. Arcives of Sexual Behavior 2001, 30/5. 535-541) szerint a homoszexuális férfiak 46 %-át szexuálisan bántalmazták. Ezen férfiak 86 %-a nem tartotta magát a saját neméhez vonzódónak a bántalmazás előtt. Az okok sokfélék. Ferenc pápa szavai pontosan erre utalnak: „Ki vagyok én, hogy ítélkezzek?”

Az azonosneműekhez vonzódó személyeket mi keresztények befogadjuk közösségeinkbe, szeretettel vesszük őket körül. Az ilyen gyermekek és fiatalok szüleit arra biztatjuk, hogy gyermekeiket semmiképpen se taszítsák el maguktól, ne vonják meg tőlük szülői szeretetüket és a családi közösség befogadó közegét.

Az azonos neművel megélt testi kapcsolatot a kereszténység helytelennek, bűnnek tartja. Miért gondolkodik így a kereszténység? Úgy gondoljuk, hogy a nemiségnek a Teremtő által szándékolt célja a férfi és a nő házastársi, totális egységének megélése és – ettől elszakíthatatlan módon – a gyermeknemzés. Ezt a természetbe beírt isteni rendet és harmóniát erősíti meg a Biblia tanítása (pl. Róm 1,24-29). Ugyanezt tükrözi a minden emberben ott élő belső erkölcsi érzék is. 

Nem véletlen, hogy férfiak közti testi kapcsolatot az LMBTQ ideológiát népszerűsítő anyagokban nem szokták vizuálisan megjeleníteni, még utalásszerűen is alig, mert itt erősen megszólalna a legtöbb emberben elevenen ott levő erkölcsi érzék. 

Nagyon aggasztó az, hogy egyes német püspökök – a kereszténység alapvető életszemléletétől eltávolodva – helyesnek és problémátlannak gondolják az azonosneműek közt létesített testi kapcsolatot.

Az azonosneművel megélt testi kapcsolat helytelen voltát sok tudományos kutatás is jelzi. Az American Psychiatric Association (APA) 1973-ig a mentális zavarok között tartotta nyilván az azonosnemű iránt érzett nemi vonzalmat. Ebben az évben sem tudományos alapon, hanem a nagy külső nyomás hatására vette le erről a listáról. A döntés után egy évvel az APA tagjainak 69%-a úgy nyilatkozott, hogy a homoszexualitást továbbra is mentális zavarnak tartja, és nem ért egyet az 1973-ban kikényszerített döntéssel (Jeffry Satinover,Homosexuality and the Politics of Truth, 35). Az azonosneműekkel testi kapcsoltra lépők körében szignifikánsan magasabb az öngyilkosság, a szerhasználat, a szorongás (Szilvay Gergely, A gender-elmélet kritikája, 345). A serdülőkori homoszexualitás az érintettek 80%-a esetében felnőttkorra eltűnik (The National Longitudinal Study of Adolescent to Adult Health, 1994-2018). A reintegrációs (a homoszexualitást a heteroszexualitás irányába terelő) terápia a legtöbb résztvevő számára akkor is pozitívan hat, ha nem, vagy csak kis elmozdulást tudtak tenni a heteroszexualitás irányába (Santero – Whitehead – Ballestreros, Effects of Therapy on Religious Men Who Have Unwanted Same-Sex Attraction, 2018). Megrendítő és gyönyörű e tárgyban például Becket Cook tanúságtétele (https://www.youtube.com/watch?v=ckrxPyFrPdo).

Amikor tehát a kereszténység helytelennek tartja az azonosneműek közti testi kapcsolatot, ezt nem ellenük, hanem értük teszi. Szeretné őket eljuttatni a helytelen cselekedetek fogságából a helyes útra való rátalálás katarzisáig.

Kérjük az LMBTQ mozgalmak tagjait, engedélyezzék nekünk, hogy másképpen gondolkodjunk ebben a kérdésben. 

Emeljenek Önök is szót az ellen, ha egy tanárt (az írországi Enoch Burke-öt) amiatt távolítanak el az állásából, majd zárnak börtönbe, mert nem akart egy biológiailag fiú diákot a ’he’ helyett a megkívánt ’they’ névmással megszólítani! Emeljenek szót Önök is az ellen, hogy Maureen Martint – aki egyébként a munkahelyén kifejezetten jó kapcsolatot ápolt LMBTQ munkatársaival – azért menesztették az állásából, mert politikusként azt állította, hogy „a házasság egy férfi és egy nő között köttetik”!

 

– Az interjúban a német püspöknek feltettek egy gyakorlati kérdést is, amely arra vonatkozik, hogy ha két leszbikus nő kérné gyermekük megkeresztelését a püspöktől, akkor mit tenne. Itthon mi a protokoll az ilyen helyzetekben?

Minden gyermek Isten remekműve, az Ő képmása. Természetesen minden kisgyermek számára – ha valamelyik szülője vagy gyámja ezt kéri – nyitott a keresztség lehetősége.

Néhány pontosítás Szent Márton élete kapcsán

Néhány pontosítás Szent Márton élete kapcsán

Gyakran van némi bizonytalanság és egy-két tévedés is abban, ahogyan Szent Márton életét felidézik megemlékezéseken, iskolai vagy egyházi ünnepeken. Ezek közül szeretnék egy-kettőről írni, hogy világosabban lássuk ennek a nagy szívű, lelkesedéssel, igazabb és teljesebb élet utáni vággyal teli fiatalembernek az életútját.

 

  1. Szent Márton születésének éve

Sok helyen azt olvassuk, hogy Szent Márton 316-ban (vagy 317-ben) született, másutt pedig azt, hogy 336-ban. Nagyon sok jel mutat arra, hogy a helyes dátum a későbbi: 336.

  1. Sulpicius Severus, Szent Márton legelső és leghitelesebb életrajzának megírója személyesen ismerte Mártont. Ő írta azt, hogy Mártont 15 évesen sorozták be, és öt évet szolgált katonaként. 20 évesen szerelt le a Vangion-i (ma Worms) csata előtt, amely 356-ban volt. Innen adódik, hogy Márton 336-ban született.

 

  1. Egyes kutatók, pl. Jacques Fontaine azt gondolták,[1] hogy Severus itt megmásította a tényeket. A római hadseregben 25 év volt a kötelező szolgálati idő, Márton ennyi ideig szolgált, Severus ezt a hosszú katonaidőt akarta lerövidíteni.

Ezzel szemben azonban fontos megjegyezni, hogy Severus még Márton életében, a 390-es évek közepén írta meg életrajzát. Ha ez az adat nem lett volna hiteles, akkor sok kortárs tiltakozott volna.[2] Márton katonaságban eltöltött évei amúgy is támadásra adtak alapot. Brictius diakónus így vádolta őt: „bemocskolta magát a seregben” (Severus, Dialógusok III, 15,4).[3] Ha egy ilyen lényeges ponton Severus téves információt közölt volna az egyesek által bírált Mártonról, azt biztosan szóvá tették volna az ellenfelek.

  1. Sok más érv is alátámasztja a 336-as születési dátumot. Márton 10 évesen remeteségről álmodozott, 12 évesen pedig egy templomba menekült szülei akarata ellenére, és kérte, hogy katekumen lehessen (Severus, Vita Martini 2). Ha a 316-ben született, akkor ez 326/28-ban történt volna, ami alig lehetséges, ugyanis ekkor még nem voltak keresztény templomok a Római Birodalomban, és remeteségek se születtek.[4] Az egyiptomi remetékről szóló történeteket, életszentségük hírét Szent Atanáz hozta el nyugatra Kr. u. 339-ben.

 

  1. Az Arles-i zsinat (314) kimondta, hogy azt a keresztényt, aki elhagyja a római hadsereget, kiközösítik. Nem sokkal később keresztény katonáknak már csak keresztény parancsnoka lehetett, és a katonai esküben is Krisztus nevét említették.[5] Ettől az időtől kezdve tehát nem tekinthető a keresztények között érvényes általános nézetnek az, hogy igazi keresztény nem lehet katona.

 

  1. A császári csapatok 353 őszén gyülekeztek Arles-ban, hogy a germánok elleni támadást előkészítsék. 353-354 telét Civitas Ambivanensium-ban (ma Amiens) töltötték, ekkor osztotta meg a 18 éves Márton a köpenyét a koldussal.[6]

 

  1. Mártont valószínűleg Amiens városában keresztelték meg 354-ben. Abban az időben csak püspök keresztelt. Amiens városa csak 346 óta volt püspökség. Ez az adat is a 336-os születési dátumot erősíti.

 

  1. A nagy galliai hadjáratok a germán törzsek ellen, ahogyan azt Ammianus Marcellinus leírásai tanúsítják, 356-ban kezdődtek. Ekkor szerelt le Márton a hadseregből.

 

  1. A Vangion-i csata (356 augusztus) előtt a kiosztott pénz (donativum) visszautasítása, majd az első csatasorba fegyverek nélkül való kiállás sokkal inkább egy fiatal, éppen most megkeresztelkedett neofita lelkesedését mutatják, mint egy 25 éve szolgáló, amúgy is a leszerelés előtt álló veterán viselkedését.

 

  1. Márton 356 július végén, augusztus elején szerelhetett le Vangion-ban. Pictavium-ba (ma Poitiers) ment Szent Hiláriushoz. Róla Márton sokfelé hallhatott. Hilarius szent ember hírében állt, és a hit nagy védője volt Áriusz tanításaival szemben. Pontosan ekkor indult száműzetésbe (356 szeptemberében), mindössze egy rövid időt tölthettek ekkor együtt.

 

  1. Márton hatalmas utakat tett meg gyalog. Ez sokkal jobban elképzelhető egy negyvenes ötvenes éveiben járó férfiről, mit egy 60-70 évesről.

 

  1. Mártont 371 júliusában választották Tours püspökévé. Ekkor 35 éves volt. Hasonlóan fiatal korban (35 évesen) választották Szent Ambrust Milánó püspökévé. Szent Atanázt 33 évesen Alexandria, Szent Ágostont 40 évesen Hippó, Szent Hiláriuszt 43 évesen Poitiers, Vigiliuszt 30 évesen Trient püspökévé választották.[7]

 

  1. A Dialógusokban Severus egy helyen (II,7) azt is állítja, hogy Márton 70 év körüli volt, amikor Maximus császárral találkozott (386), ám ezt az adatot Severus Szent Márton halála után jóval, másodkézből vette át, ez magyarázza a pontatlanságot. Egyes kéziratok ezen a szöveghelyen egyébként 50 éves kort említenek.[8]

 

  1. Ha Márton 316-ban született volna, akkor 81 évesen halt volna meg (397-ben). Ebben az esetben nem egészen érthető, hogy a 81 éves, az akkori viszonyok szerint rendkívül magas kort megért aggastyán miért mondja azt, hogy szívesen vállalná még a munkát. Márton 397 november 8-án vasárnap halt meg, és november 11-én temették el.

 

  1. A 316-os születési dátumot először Tours-i Szent Gergely, Szent Márton késői püspök utóda említi az 590-ben írt világtörténelemről szóló nagy művében. Ebben a műben azonban számtalan történelmi pontatlanság található Mártonnal kapcsolatban. Tours-i Szent Gergely például azt is írja (Historiarum Liber I,48), hogy Szent Márton Krisztus kereszthalála után 412 évvel halt meg. E szerint Márton 445-ben halt volna meg, ami teljesen elképzelhetetlen. Összességében tucatnyi különböző születési és halálozási év található Gergely művében Szent Mártont illetően.[9] A Tours-i Szent Gergely által összeállított püspöklista kéziratai Szent Márton életidejét hol 81, hol 71, hol pedig 61 évnek mondják.[10]

 

Összességében elmondható tehát, hogy a 336-os dátum mellett szól a Sulpicius Severus által írt életrajz, amelyet egy Szent Mártont személyesen jól ismerő ember írt, és amelynek adataival szemben egyetlen kortárs sem emelt kifogást, pedig ha a katonaidő lerövidítése lett volna Severus célja, akkor Márton számos ellenfelének jó oka lett volna arra, hogy cáfolja az életrajz adatait. Ennek a későbbi születési dátumnak nagyon jól megfelel mindaz, amit Márton életéről egyébként tudunk: templomok létezése a gyerekkorában; a püspök megléte Amiensben a megkeresztelkedése idején; a fiatalos, bátor kilépés a hadseregből; a rengeteg gyalogosan megtett út; a 61/62 éves korban való halál, amikor még felmerül az, hogy élhetne és szolgálhatna tovább stb.

A 316/17-es dátum először Tours-i Szent Gergely kb. kétszáz évvel Márton élete után írt művében tűnt fel, illetve egy-két modern történész feltételezésében, akik szerint Severus szándékosan elrejtette Márton hosszú katonaidejét, noha ő a teljes 25 évet leszolgálta. Tours-i Szent Gergely műve azonban tele van dátumbeli tévedésekkel, ezenfelül az általa írt püspöklista néhány kézirata azt tartalmazza, hogy Márton 61 évesen halt meg.

Ez utóbbi történészek feltételezésének ellentmond, hogy: Severus állítását senki sem cáfolta abban a korban, amikor Mártont sokan jól ismerték; ebben az időben a katonáskodást már nem tekintették a kereszténységgel szöges ellentétben álló dolognak; Márton kilépése a hadseregből nem egy szokásos, 25 év szolgálat utáni leszerelés volt.

Mindezek alapján az látszik nagyon is valószínűnek, hogy Szent Márton 336-ban született, 18 évesen osztotta meg a köpenyét, majd keresztelkedett meg, 20 évesen szerelt le a hadseregtől, és 61/62 évesen halt meg. Jelenleg a történészek nagy többsége ezt a kronológiát fogadja el, ezt tartja a legvalószínűbbnek.

 

  1. Néhány más gyakran félreértett dolog, illetve pontatlanság Szent Márton élete kapcsán

 

  1. Márton Savaria-ban (ma Szombathely) született, de a család igen hamar Ticiniumba (ma Pavia) költözött, Márton itt nőtt fel (Severus, Vita Martini 2). Szent Márton ide, Ticiniumba vagy a környékére jött el, amikor egy álomtól indíttatva átkelt az Alpokon, hogy szüleit is elvezesse a keresztény hitre (Severus, Vita Martini 5). Édesanyját sikerült kereszténnyé tennie, ám nem ő keresztelte meg, ugyanis ebben az időben a keresztséget püspökök szolgáltatták ki, Márton pedig még csak ördögűző (exorcista) volt. Innen aztán Márton Milánóba ment tovább (Severus, Vita Martini 6).

 

  1. Márton nem akart elmenekülni a püspökké választás elől. Annyi ügyesség volt a városlakókban, hogy egy színlelt beteg ürügyén hívták el Mártont Tours-ba (Severus, Vita Martini 9), ám a megválasztás tényét Márton természetesen, Isten akarataként elfogadta. A libaólba való bemenekülés legendája középkori eredetű, semmilyen történeti alapja nincs.[11]

 

  1. Márton a szerzetesség nagy alapítója, terjesztője volt nyugaton. Sulpicius Severus, aki gyakran bírálta a kényelmesen élő, a császároknak hízelgő püspököket, Mártonban a kereszténységet hitelesen élő és képviselő szent embert látta.

 

Ebben az időben nyugaton a priscilliánus mozgalom fogalmazott meg hasonló eszményeket: aszketikus élet, a hatalomtól való távolmaradás, hitelesség. A szerzetesek az arianizmus elleni küzdelemben az igaz, katolikus hit nagy oszlopai voltak. Szent Márton igyekezett védeni a priszcilliánus mozgalom tagjait. Amíg Trier-ben tartózkodott, Maximus császár nem merte kivégeztetni Priscillianus-t, amikor azonban Márton eltávozott, akkor a császár – Mártonnak adott ígéretét megszegve – elrendelte a kivégzést.[12] Egy másik alkalommal Szent Márton Avitianus comes palotájának küszöbére feküdt, hogy megakadályozza az ártatlanul halálra ítéltek kivégzését (Severus, Dialógusok, III,4).

 

Szent Márton közeli barátai, így Szent Paulinusz és Sulpicius Severus is kapcsolatban álltak a priscilliánusokkal, tisztelték őket. Családjaikból többeket kivégeztettek Priscillianusszal együtt Trierben.[13]

 

Szolgáljon ez a néhány rövid kiegészítés arra, hogy pontosabban ismerjük Savaria nagy szülöttét, és kövessük is az ő szegények iránti szeretetét, hiteles keresztény életét!

 

 

 

[1] Fontaine, Jacques, „Vérité et falsité dans la chronologie de Vita Martini”, in Studia Anselmiana XLVI (1961) 189-236.

[2] Stancliffe, Clare, Saint Martin and his Hagiograoher (Oxford 1983) 111-113.

[3] Itt a diakónus elsősorban a brotomagus-i (ma Brumath) ütközetre gondolhatott, amely 356 júliusában volt, és amelynek idején Márton valóban katonaként szolgált. Brictius lett később Szent Márton utóda a püspöki székben.

[4] Sághy Marianne, Szent Márton, Krisztus katonája (Szombathely 2018) 62.

[5] Karl Kaus, Martin von Tours 336-397, 51.

[6] Karl Kaus, Martin von Tours 336-397, 28.

[7] U. o. 48.

[8] U. o. 53.

[9] Karl Kaus, Martin von Tours 336-397, 17-18.

[10] U. o., 20.

[11] Sághy Marianne, Szent Márton, Krisztus katonája (Szombathely 2018) 109.

[12] U. o. 136-137.

[13] U. o. 24.

A háború és a béke a Bibliában – beszélgetés Székely János püspökkel

A háború és a béke a Bibliában – beszélgetés Székely János püspökkel

A Keresztény–Zsidó Tanács a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Caritas in Veritate Bizottsága közreműködésével konferenciát tart november 24-én A háború és a béke a Bibliában címmel. A tanácskozás témáiról Székely János szombathelyi megyéspüspökkel, a Caritas in Veritate Bizottság elnökével az Új Ember szeptember 25-i számában jelent meg interjú, melyet a Magyar Kurír is közölt.

– A II. Vatikáni Zsinat Nostra aetate kezdetű nyilatkozata az Egyház és a nem keresztény vallások kapcsolatáról azt írja: a zsinat „ajánlja és támogatja a kölcsönös megismerést és megbecsülést, melyet főleg a Szentírás tanulmányozásával, s teológiai és testvéri párbeszédekkel lehet elérni”. Mit mondhatunk napjainkban a zsidó–keresztény kapcsolatokról?

– A Katolikus Egyház az utóbbi nyolcvan évben sok komoly lépést tett a zsidósággal való kiengesztelődés és a múlt sebeinek gyógyítása érdekében.

Már XI. Piusz pápa úgy nyilatkozott (1938. szeptember 6.), elképzelhetetlen, hogy egy keresztény antiszemita legyen.

A II. Vatikáni Zsinat pedig világossá tette, hogy „mindaz, ami az Ő (Krisztus) szenvedésében történt, sem az akkor élő zsidóknak, sem a mai zsidóknak nem számítható be különbségtétel nélkül” (Nostra aetate, 4.). A zsinat egyúttal kifejezi „sajnálatát a gyűlölet, az üldözések és az antiszemita megnyilvánulások miatt, bármikor és bárki részéről érték a zsidókat” (uo.). Szent II. János Pál pápa imádkozott a siratófalnál és – a pápák közül elsőként – ellátogatott a római nagyzsinagógába (1986).

A párbeszéd célja zsidóság és kereszténység között azonban sokkal mélyebb egymás jobb megismerésénél, a téves információk és az előítéletek, az antiszemitizmus és más, egymással szembeni ellenérzések eloszlatásánál.

A kereszténység számára a zsidóság nem egy a vallások közül, hanem a saját vallásunk kezdeteit, gyökereit, idősebb testvéreinket jelenti. A Nostra aetate a zsidók és a keresztények „közös lelki örökségéről” is beszél.  Vallja, hogy az Egyház „annak a nemes olajfának gyökereiből táplálkozik, melyre ráoltattak a nemzetek olajágai” (4. pont, vö. Róm 11,17–24). Ezért mondta Szent II. János Pál pápa, hogy a zsidóság a kereszténység számára nem valami külsődleges dolog, hanem bizonyos értelemben a mi vallásunk belső lényegéhez tartozik.

A zsidók „idősebb testvéreink”. A nagyra értékelés és a szeretet az egyetlen igazán keresztény magatartás a zsidósággal szemben – írja a Pápai Biblikus Bizottság A zsidó nép és szent iratai a keresztény Bibliában kezdetű dokumentuma.

Van azonban egy harmadik célja is a zsidóság és a kereszténység párbeszédének. Ezt fogalmazták meg ortodox rabbik egy ünnepélyes közös nyilatkozatban (Dabru Emet, 2015. december 3.): „Kétezer év kölcsönös ellenségeskedése után mi, ortodox rabbik felismerjük, hogy történelmi lehetőség áll előttünk. Szeretnénk megtenni mennyei Atyánk akaratát azáltal, hogy elfogadjuk keresztény testvéreink felénk kinyújtott kezét. Keresztények és zsidók együtt kell, hogy munkálkodjanak korunk erkölcsi kihívásainak megválaszolásában. Elismerjük, hogy a II. Vatikáni Zsinat óta a Katolikus Egyház tanítása gyökeresen és visszavonhatatlanul megváltozott a zsidósággal kapcsolatban.

 

Milyen szerepet tölt be a Keresztény–Zsidó Tanács a vallásközi párbeszédben?

– A Nemzetközi Keresztény–Zsidó Tanács (International Council of Christians and Jews) 1942-ben alakult meg. Sigmund Sternberg és Paskai László bíboros kezdeményezésére ennek tagszervezeteként hozták létre 1990-ben a magyarországi történelmi keresztény egyházak (katolikus, református, evangélikus, baptista, metodista, unitárius, ortodox) és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) a Magyar Keresztény–Zsidó Tanácsot. Ennek tagjai az egyes részt vevő egyházak hivatalos delegáltjai. A legtöbb egyház püspöki szinten képviselteti magát, emellett pedig szakértőket is delegál a tanácsba, amelynek célja a keresztény–zsidó párbeszéd folytatása, egymás jobb megismerése, az előítéletek oldása.

Ön szerint mi az oka annak, hogy egyes politikai vezetők a konfliktusok egyik lehetséges megoldásának a háborút tartják?

– A Föld nagyhatalmai mindig is törekedtek befolyási szférájuk növelésére. Hasonló törekvés látszik most is az Egyesült Államok, Oroszország és a feltörekvő új keleti nagyhatalmak részéről. A háborúból igen sokan hasznot húznak, például azok, akik Ukrajna termőföldjeit, természeti erőforrásait most felvásárolják. Az emberiség még nem rendelkezik olyan, nemzetközileg elismert és végrehajtható jogrenddel, amely az országhatárok módosítását a háborún kívül más módon lehetővé tenné. Így például a hatalmas kurd népnek nincs lehetősége arra, hogy önálló országa lehessen, ahol az anyanyelvét, kultúráját, önrendelkezését ápolhatja, megélheti.

Egy Magyarországgal határos országban immár fél éve olyan háború zajlik, amelyről sokan úgy tartják, hogy a II. világháború befejezése óta a legsúlyosabb fegyveres konfliktus Európában. Önnek mi a meglátása ezzel kapcsolatban?

– Az Ukrajna elleni háborúban tízezrek haltak vagy sebesültek meg, százezrek vesztették el az otthonukat, mindenüket, emberek milliói menekültek el a szülőföldjükről. A tragédia, a szenvedés, a pusztítás óriási. A sebek évtizedekig, talán évszázadokig sem fognak begyógyulni, hatnak majd a következő nemzedékekre. A háború kirobbantóit és kiprovokálóit ezért óriási felelősség terheli.

Mit tehet az Egyház annak érdekében, hogy a nézeteltérések megoldása ne a háború legyen? Hallgatnak a világ vezetői az Egyház szavára? És mit tehet a béke érdekében az egyes ember, a katolikus keresztény?

– A kereszténység kétezer éve mint kovász van jelen az emberiség történelmében. Létrehozta az első kórházakat, az első ingyenes iskolákat, megtermékenyítette az emberi gondolkodást, a tudományt, a művészeteket. A kereszténység az evangélium átadásával és az evangéliumi élet példájával hat az egész emberiségre.

Az Egyház fáradhatatlanul tanítja, hogy a háború sohasem alkalmas eszköz a nemzetek közötti problémák megoldására.

 Mindannyiunknak törekednünk kell a szív békéjére. Fáradhatatlanul imádkoznunk kell a békéért, a háború áldozataiért. Amennyire képesek vagyunk rá, enyhítenünk kell a háború által okozott sebeket, például a menekültek befogadásával, segítésével.

 

Egy társadalom embersége… – Székely János a szociális törvény módosításáról

Egy társadalom embersége... – Székely János a szociális törvény módosításáról

Az alábbiakban közreadjuk Székely János szombathelyi megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) – társadalmi kérdésekkel foglalkozó – Caritas in Veritate Bizottsága elnöke írását.

„Egy társadalom embersége leginkább azon lemérhető, hogyan bánik az időssel, a szegénnyel, a gyöngével, a beteggel.” (XVI. Benedek pápa)

A parlament elé került egy törvényjavaslat, amely az 1993. évi szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló III. törvény 2. §-át módosítaná a következő módon:
„(1) Az egyén szociális biztonságáért elsősorban önmaga felelős.
 (2) Ha az egyén a szociális biztonságának megteremtésére önhibáján kívül nem képes, abban – anyagi lehetősége és személyes képessége arányában – a hozzátartozó kötelessége segíteni.
(3) Ha az egyén megélhetése önmaga és a hozzátartozók által nem biztosítható, a lakóhelye szerinti települési önkormányzat gondoskodási kötelezettsége áll fenn.
(4) Az állami támogatásban részesülő karitatív szervezetek feladata a szociális biztonságban nem élők felkutatása és – erejükhöz mérten történő – segítése.
(5) Ha az egyén szociális biztonsága a (4) bekezdésben foglaltak ellenére nem teremthető meg, annak biztosítása az állam kötelezettsége.”

Természetesen igaz, hogy az egyén, a család, a település és a karitatív szervezetek is kötelesek minden tőlük telhetőt megtenni a beteg, bajba jutott vagy idős emberért. A Biblia is felszólítja az egyént, hogy tisztes munkával tartsa el magát (2Tessz 3,10), felszólítja a gyermeket, hogy gondoskodjék az idős vagy beteg szülőről (Sir 3,12–14), felszólítja az egyházi közösséget, hogy lehetősége szerint viselje gondját a közösség szegény, idős, beteg tagjainak (Iz 58,7; 2Kor 8–9; Gal 6,10; 1Tim 5,16).

A katolikus társadalmi tanítás a szubszidiaritás elvével pontosan azt fogalmazza meg, hogy amit a társadalomban egy alsóbb szint meg tud tenni a közjó érdekében, azt ne emeljék felsőbb szintre, hanem hagyják meg az alsóbb szint hatáskörében. Ezeknek az alapelveknek az életre váltása azonban nagy körültekintést igényel.

A szociális problémákat az egyén mentális helyzete, krízisállapot, szegénység vagy iskolázatlanság miatt igen gyakran nem tudja megoldani. Gondoljunk csak a szegregátumokban, állami gondoskodásban, mélyszegénységben felnőtt gyerekekre, a fogyatékos személyekre, idősekre.

A nyugati társadalmakban egyre inkább eltűntek a több generációs, egy otthonban élő családok. A legtöbb esetben csak akkor képes a család a rászoruló hozzátartozó rendszeres segítésére, ha kap olyan támogatást, hogy valaki otthon maradhasson a beteg, idős hozzátartozóval, vagy ha a család olyan jómódban él, hogy tudnak erre a célra ápoló személyzetet fizetni.

Az önkormányzatok is csak abban a mértékben vonhatóak be ebbe a felelősségi körbe, amilyen mértékben az állampolgárok által befizetett adóból részesülnek. Kérjük a parlamenti képviselőket, hogy a törvény vagy a részletszabályok szövegébe fogalmazzák bele azokat a feltételeket, amelyeket az állam biztosít, hogy a családok, az önkormányzatok, a karitatív szervezetek megfelelhessenek a törvénytervezetben leírt kötelességüknek.

Kérjük, hogy az ágazati minisztérium egyeztessen a szociális szféra szakembereivel és a karitatív szervezetekkel.

Kérjük, hogy a Magyarország Alaptörvényében megfogalmazott mondat – „Valljuk az elesettek és a szegények megsegítésének kötelességét” – ne sérüljön a mostani, válságos időkben sem.

 

Az ökológiai gondolat nem liberális, baloldali, vagy zöld

Az ökológiai gondolat nem liberális, baloldali, vagy zöld

Az egyházmegyék teremtésvédelmi munkatársai számára szervezett találkozót a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Caritas in Veritate Bizottsága október 11-én és 12-én Pécsen, a Magtár Látogatóközpontban. A rendezvényen Székely János püspököt, a Caritas in Veritate Bizottság elnökét és Bánlaki Zsanettet, a bizottság irodavezetőjét a teremtésvédelem tudatosításának és gyakorlatba való átültetésének lehetőségeiről kérdeztük. A találkozóra ellátogatott Felföldi László pécsi megyéspüspök is.

 

– A teremtésvédelem kérdésköre a Katolikus Egyházban Ferenc pápa Laudato Si’ enciklikájának megjelenésével került igazán a figyelem középpontjába. A pápai körlevelek sorában az is különlegessége ennek a dokumentumnak, hogy hétköznapi nyelvezetben íródott, melynek értelmezése nem feltételezi az egyházi fogalmak alapos ismeretét. A referensek találkozóján elhangzott, hogy a teremtésvédelem a Katolikus Egyházban nem egyfajta zöld mozgalom, vagy liberális kezdeményezés. Mit is jelent ez?

– Székely János: Az ökológiai katasztrófa egyre fenyegetőbb réme nagyon üdvös kijózanodás a kicsit talán nagyképű, modern ember számára, aki azt gondolja, hogy a világgal akármit megtehet, mert a szabadsága korlátlan. Esetleg a mások érdekeit, létét kell egyedül tiszteletben tartania, de ezen túlmenően a teremtett világgal, a saját életével, a testével, a családi titkaival azt tehet, amit akar. Az ökológiai katasztrófa réme arra figyelmezteti az embert, hogy vannak ennek a világnak gyönyörű, objektív törvényei, amelyek bele vannak kódolva a természetbe, a sejtjeinkbe, az atomokba, a csillagokba, a lelkünkbe. A teremtő Isten egy gyönyörű rendet, harmóniát adott ennek a világnak. Az ember ezt vagy tiszteletben tartja, vagy lassanként önmagát elpusztítja.

– Hol borult fel ez az isteni rend és harmónia?

– Az isteni rend nemcsak a biológiai élővilág rendjét szabja meg, hanem ugyanilyen és igazságos rendje lehetne a gazdasági életnek is. Lehetne igazságos rendje a vagyonelosztásnak, annak a fajta gazdasági rendszernek, amit az emberiség kialakít. Ettől is nagyon-nagyon távol vagyunk. A világunk gazdaságilag döbbenetesen igazságtalan. Nagyon kevesek kezében koncentrálódik a tőke, igen kevés helyre megy a haszon, nagyon kevés embernek és erőközpontnak a döntései határozzák meg az emberiség életét. A teremtett világ megóvásának egyik legfőbb akadálya éppen ez. De van egy ilyen objektív rendje az ember személyes életének is: a család titkának, a szerelem titkának, az életfakasztás titkának. A gyönyörű isteni harmónia nem ellenségünk. A valóság nem ellenség. A szabadság nem a valóságtól elszakadó önkény, hanem a valóságba beleírt harmóniának a kiolvasása és az e mentén való kibontakozás. Vagyis az ökológiai gondolat lényege egyáltalán nem liberális, baloldali, zöld stb., hanem lényegét tekintve pontosan azt az isteni törvényt, azt az objektív isteni rendet ragyogtatja föl, ami benne van a természeti életben, a gazdasági életben és az erkölcsi életben egyformán. Ilyen értelemben konzervatívnak lehet mondani és nagyon közel van az evangéliumi örömhírhez. Éppen ezért nagyon alkalmas arra, hogy a mai gyerekeknek, a mai fiataloknak szimpatikussá tegyük a kereszténységet általa. Ha meglátják ennek az isteni rendnek a különböző szinteken érvényesülő egységét, akkor rádöbbennek arra, hogy a teremtett világ úgy gyönyörű, ahogy az Isten megalkotta, és nem kellene tönkre tennünk. Így kellene kialakítanunk a gazdasági életet, vagy akár a személyes, családi életünket is. foglalkozik. A bizottság kiemelten kezeli a kisebbségek helyzetét, a menekültek megsegítését, a társadalmi igazságosság kérdését és a teremtésvédelmet. Elsősorban koordinációs, illetve döntéselőkészítő feladatokat lát el, az egyes témákban szakemberekkel működik együtt, illetve részt vesz a püspöki kar körleveleinek előkészítésében. Ilyen volt 2019 novemberében a Megújulás a szeretetben című körlevél. Egy éve csatlakoztunk a vatikáni Laudato si’ Mozgalom munkájához, aminek online animátorképzési anyagát lefordítottuk magyarra. Teremtésvédelem témájában a Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület a legfontosabb, de nem egyetlen együttműködő partnerünk, hiszen a szerzetesrendek, lelkiségi mozgalmak is sokat tesznek az ügyért (pl. Fokoláre mozgalom). A bizottság kezdeményezésére az utóbbi két évben az egyházmegyék teremtésvédelmi referenst neveztek ki, akik célzottan a teremtésvédelem ügyét hivatottak gondozni, összefogni. Ugyanúgy, ahogy más pasztorációs területek, pl. az ifjúság- és a családpasztoráció referensei is, rendszeresen találkoznak országos szinten, ez a rendezvény a teremtésvédelmi referenseknek találkozója. Az egyházmegyék, plébániák és katolikus iskolák részére szeretnénk javaslatokat megfogalmazni, tudástárat közreadni, melyek segítségével teremtéstudatosabbá tudják tenni működésüket. Az ökosuliktól eltérően mi a lelki hátteret is tudatosan szeretnénk ápolni a Laudato si’ enciklika szellemében. Képzéseket indítunk, melyekre növekvő igény mutatkozik. Az egyik kiemelt képzésünk az imént említett online Laudato si’ Animátorképzés, ami a napokban indul majd el.

– A teremtésvédelmi szemlélet tudatosításának előmozdításában van-e jellemző különbség a Katolikus Egyházon belül intézménytípusok, plébániák, oktatási intézmények esetében? Hol érzékelhető élénkebb érdeklődés az ökológiai gondolat iránt?

– SzJ: Hál’ Istennek, ennek az ügynek a fontosságát szépségét, értékét nagyon sok egyházi iskola felismerte, és valamilyen módon beépíti a tananyagba, az iskola életébe. Gondolok itt a műanyag flakonok elkerülésére, a szelektív hulladékgyűjtésre, fák ültetésére és még sorolhatnánk, tehát elkezdték ezt a gondolatot átvinni az iskola hétköznapi életébe. Nagyon szép példa erre az Egri Főegyházmegye kiterjedt iskolahálózata, de a többi egyházmegyében is elindultak az iskolák ebbe az irányba. Ez a terület az Egyházunknak az a szegmense, ahol leginkább érezzük, hogy a gondolat nyitott szívekre, nyitott fülekre talált, és a legfontosabb lépések megtétele elindult. Hasonlót szeretnénk elérni a plébániák esetében is. Van már több olyan plébánia, ami „öko” vagy teremtésvédelmi plébániaként működik. Ők különösen figyelnek ezekre a szempontokra a táborok szervezésénél, illetve minden más programjuknál. Szeretnénk elérni, hogy minden egyházmegyének legyen erre vonatkozó stratégiája, amit például épületek felújításakor, új épületek tervezésekor is figyelembe vesznek.

– A Pécsen megrendezett referensi találkozónak mi volt a célja?

– SzJ: Az egyházmegyei referenseket minden évben szeretnénk összehívni, tanulni egymástól. Célja a találkozónak, hogy az említett három szintet, iskolák, plébániák, egyházmegyék szintjét szisztematikusabban áttekintsük, és felkínáljunk egy közös javaslatcsomagot, amelynek mentén a teremtésvédelmi gondolat értékeit át tudják vinni a gyakorlatba.

– Bánlaki Zsanett: A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Caritas in Veritate Bizottsága az Egyház társadalmi tanításával  foglalkozik. A bizottság kiemelten kezeli a kisebbségek helyzetét, a menekültek megsegítését, a társadalmi igazságosság kérdését és a teremtésvédelmet. Elsősorban koordinációs, illetve döntéselőkészítő feladatokat lát el, az egyes témákban szakemberekkel működik együtt, illetve részt vesz a püspöki kar körleveleinek előkészítésében. Ilyen volt 2019 novemberében a Megújulás a szeretetben című körlevél. Egy éve csatlakoztunk a vatikáni Laudato si’ Mozgalom munkájához, aminek online animátorképzési anyagát lefordítottuk magyarra. Teremtésvédelem témájában a Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület a legfontosabb, de nem egyetlen együttműködő partnerünk, hiszen a szerzetesrendek, lelkiségi mozgalmak is sokat tesznek az ügyért (pl. Fokoláre mozgalom). A bizottság kezdeményezésére az utóbbi két évben az egyházmegyék teremtésvédelmi referenst neveztek ki, akik célzottan a teremtésvédelem ügyét hivatottak gondozni, összefogni. Ugyanúgy, ahogy más pasztorációs területek, pl. az ifjúság- és a családpasztoráció referensei is, rendszeresen találkoznak országos szinten, ez a rendezvény a teremtésvédelmi referenseknek találkozója. Az egyházmegyék, plébániák és katolikus iskolák részére szeretnénk javaslatokat megfogalmazni, tudástárat közreadni, melyek segítségével teremtéstudatosabbá tudják tenni működésüket. Az ökosuliktól eltérően mi a lelki hátteret is tudatosan szeretnénk ápolni a Laudato si’ enciklika szellemében. Képzéseket indítunk, melyekre növekvő igény mutatkozik. Az egyik kiemelt képzésünk az imént említett online Laudato si’ Animátorképzés, ami a napokban indul majd el.

– Van-e olyan jógyakorlat, amelyet meg tudnak osztani az egyházmegyék felelőseivel?

– BZs: Jellemzően azok az egyházmegyék rendelkeznek több bevált jógyakorlattal, ahol már régebb óta foglalkoznak a kérdéskörrel. Az éves referensi találkozó egyik célja az előző év értékelése mellett éppen ezeknek a megosztása. Volt, aki a gyógynövények megismertetésével kapcsolatban hozott gyermekeknek, híveknek szánt kiadványt, volt, aki közösségi komposztálók, kertek, biciklitárolók telepítéséről számolt be. Utóbbinak a kialakítása már önmagában is üzenet a munkatársak, hívek felé. Ezek a jógyakorlatok a Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület tudástárába kerülnek be, melyek így hozzáférhetők és elérhetők mindenki számára.

Forrás: Pécsi Egyházmegye

Mi fán terem a genderideológia, és milyen gyümölcsök várhatók még erről a fáról?

Mi fán terem a genderideológia, és milyen gyümölcsök várhatók még erről a fáról?

Az alábbiakban Székely János szombathelyi megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Caritas in Veritate Bizottságának elnöke írását adjuk közre.

  1. Helyzetkép

A nyugati kultúrkört néhány évtized alatt elárasztotta egy új életszemlélet, amely a szexualitás szinte bármilyen formáját helyesnek tartja, annak kiélését emberi joggá emeli, az elől minden korlátot el akar tüntetni, és nagy erővel támadja mindazokat, akik ezzel az új életszemlélettel esetleg nem értenek egyet.

Ennek az életszemléletnek az alapállításai a következők:

– A nemi identitását mindenki a saját vonzalmai, érzései alapján választhatja meg, alakíthatja ki. Ebbe senki kívülről ne szóljon bele.
– A társadalom fogadja el az egyén által választott identitást, tartsa tiszteletben. Emiatt őt semmilyen hátrányos megkülönböztetés, kirekesztés, megvetés nem érheti.
– A választott nemi identitás érdekében bárki kérhet orvosi beavatkozást (hormonkezelés, műtétek), bizonyos feltételek mellett már gyermekkorban is.
– A házassághoz és gyermekek örökbefogadásához való jogot biztosítani kell minden párnak, azonos neműeknek is.
– A gyerekeket és fiatalokat kiskortól kezdve nevelni kell a toleranciára, az elfogadásra mindenfajta nemi irányultságú emberrel szemben.

Első hallásra mindez jónak és helyesnek tűnhet. Ezeknek a szépnek hangzó elveknek azonban mára olyan radikális megnyilvánulási formái jelentek meg a társadalmainkban, amelyek komoly aggodalomra adnak okot.

Hadd idézzek fel néhány tényt illetve esetet, amelyek mutatják ennek az ideológiának a mindent elárasztó jelenlétét.

Nemzetközi folyamatok

Az ENSZ különböző szervezetei, az Egyesült Államok és igen sok alapítvány azzal a feltétellel ad fejlesztési segélyeket fejlődő országoknak, ha az abortuszt ingyenessé és könnyen elérhetővé teszik minden nő számára, ha törvénybe iktatják a meleg házasságot, ha a fogamzásgátló szereket terjesztik, ha az iskolákban bevezetik a teljes szabadosságra buzdító szexuális felvilágosítást (1). Afrika püspökei több alkalommal is tiltakoztak ez ellen az ideológiai gyarmatosítás ellen (2).

Az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosának Hivatala 2019-ben kijelentette, hogy „az államoknak meg kell szüntetniük mindenfajta korlátozást az örökbefogadás terén a nemi identitással vagy annak kifejezésével kapcsolatban, beleértve a transznemű, interszexuális és vagy bináris személyeket is”.

Az ENSZ 1994-es Nemzetközi Népesedési Konferenciáján a tagállamok még az „életkornak megfelelő szexuális nevelést” irányozták elő „a szülők és a törvényes gyámok megfelelő irányításával és útmutatásával”. Azóta azonban egyesek – elsősorban a hangadó gazdag nyugati országok – az „átfogó szexuális nevelés” (CSE) elfogadtatását követelik. Ez az erőfeszítés egyelőre nagyrészt sikertelen volt, mert helyi és nemzetközi szinten is igen nagy ellenállásba ütközött.

Egy olasz politikus, Rocco Buttiglione – senkit sem sértve, de határozottan – kritikával illette ezeket a folyamatokat. 2004-ben Olaszország őt jelölte az Európai Unió belügyi és igazságügyi biztosának. 2004. október 11-én a jelöltet meghallgató bizottság a nézetei miatt elutasította az ő jelölését, alkalmatlannak ítélve őt bármilyen uniós posztra (3).

Az internetes letöltések kb. 35%-a világszerte pornográf tartalom (4). Az Egyesült Állomokban a serdülő korú lányok kb. 25%-a szenved valamilyen nemi betegségben (5). Az Európai Unió legtöbb országában a 15 éves korosztály 20-25%-a él nemi életet (6).

Évente a Földünkön 40-50 millió abortusz történik (7). Az ENSZ berkeiben egyre erősebb az a lobbi, amely az abortuszhoz való jogot egyetemes emberi jogként akarja elismertetni. Az ENSZ 2021. februári a gyermekről és a magánéletről szóló jelentésében a gyermek jogai között szerepel, hogy az abortuszáról a szülő tudta nélkül dönthessen, vagy hogy a szülő ne kérhesse a gyermeke terápiára küldését annak nemi vonzalmaival kapcsolatos nehézségei esetében.

Nemzeti szintű rendelkezések

2005-ben a spanyol parlament (Hollandia és Belgium után) megszavazta az azonos neműek házassághoz való jogát a gyermek-örökbefogadáshoz való  jogával együtt. Nemsokkal később kötelezővé tették a „polgári nevelés” nevű tantárgyat az iskolákban, amelynek keretében előírták azt, hogy a különböző családmodelleket egyelő értékűnek kell bemutatni (8).

A Német Állami Egészségügyi Információs Központ (BZgA) szexuális nevelési tanácsadó füzeteiben bátorították a szülőket arra, hogy kényeztessék a gyermekeik nemi szerveit. Az óvodapedagógusoknak pedig azt tanácsolták, hogy olyan énekeket is tanítsanak az ovisoknak, amelyek a nemi szervek izgatásáról szólnak (9). Bár a brosúrák egy részét az óriási tiltakozás miatt visszavonták, más módokon a hasonló tartalmak továbbra is áradnak be a német oktatási rendszerbe (10).

Angliában a policeman helyett a police officer kifejezést kell használni férfi rendőrökre is (11). Az új német kormány egy teljesen gender semleges nyelvhasználat kialakítását is célul tűzte ki (12).

Egyedi esetek

A New York-i Batavia gimnázium egyik férfi tanára 2006-ban orvosi kezelésnek vetette alá magát. Ettől kezdve női ruhában jelent meg, és elvárta, hogy nőként szólítsák meg. Több gyerek szerette volna átkérni magát egy másik osztályba. Nem engedélyezték ezt a számukra (13). Egy kanadait 15 millió forint összegű bírságra ítéltek, mert férfiként mert megszólítani egy férfiból nővé átműtött személyt (14).

Lord Devon iparengedélyét Angliában megvonták, mert különböző rendezvényekre kiadandó épületeiben nem adott helyet azonos nemű párok ’esküvői’ számára. Egy északír pékséget elítéltek, mert nem volt hajlandó tortát készíteni ezzel a felirattal: „Támogasd a melegházasságot!” (15).

Egy tízéves jamaicai származású kislány és családja ellen azért indult eljárás egy londoni iskolában, mert felmentését kérte egy tanóra alól, ahol többek közt a homoszexualitást népszerűsítő rajzokat kellet volna készítenie (16).

Egy brit iskolában egy lánynak megtiltották, hogy tisztaság gyűrűt viseljen. (A tisztaság gyűrű azt a fogadalmat jelzi, hogy valaki a házasságig megőrzi a tisztaságát.) (17). Ingolstadtban kilencéves kortól indul a fogamzásgátlásra nevelés, amelynek során a gyerekek többek közt egy műanyagból megformázott férfi nemi szervre óvszert húznak fel, ami után „óvszer jogosítványt” kapnak (18). Középiskolákban szerepjátékokat játszatnak a fiatalokkal, többek között azt játsszák el, hogyan kell egy azonos neműt egy bárból felhívni egy éjszakai kalandra (19).

A kaliforniai Victoria Egyetem egyik előadásán a tanár azt várta el a női hallgatóktól, hogy 2-2 nő kézen fogva sétáljon az utcákon, fejezzék ki egymás iránti vonzalmukat, és közben figyeljék a reakciókat (20). A kanadai Williams College-ben minden évben szavaznak, hogy fiúk és lányok közös fürdőszobát használjanak-e. Eddig a hallgatók mindig a közös fürdőszobát választották, a tétovázó elsősöket is erre buzdították (21).

Magyarország

Egy magát Benjáminból Eszterré átalakító személy azért jelentett fel egy hollókői vállalkozót, mert nem akart számára népviseleti ruhákat kölcsönözni, hogy ezekbe öltözve és így fényképezkedve terjessze a maga életszemléletét (22). Pátyon egy tizenkét éves kislány volt kénytelen részt venni egy olyan felvilágosító órán, ahol a többek között a nemi szervek és az óvszerhasználat vizuális bemutatása történt (23). Egy 2017-ben, szintén magyar iskolában tartott hasonló előadás végén az egyik tizenegy éves kislány befogta a fülét és a padra hajtotta a fejét. Az előadás, amit egy meghívott előadó tartott, több gyereket is sokkolt (24).

  1. Honnan ered ez az életszemlélet?

Milyen fán termettek ezek a gyümölcsök? A genderideológia szellemi gyökerei szélsőségesen liberális és baloldali gondolkodók eszméi. Csak néhány tipikus mondatot idézek tőlük.

Az egyik távoli szellemi előfutár Friedrich Nietzsche. Ő arról írt, hogy „a kereszténység megmérgezte a szerelmet”. Az nem halt ugyan bele, de rosszasággá torzult. A modern nyugati ember azonban „megölte az Istent”, hogy „emberfölötti emberré” válhasson, „túl jón és rosszon” (26).

Simone de Beauvoir felszólítja a nőt, hogy szabaduljon meg „az anyaság rabszolgaságából”. Azt írja: „A nő a terhességet egyidejűleg gazdagodásnak és megcsonkításnak érzékeli. A magzat az ő testének része, és ugyanakkor parazita is, aki az ő rovására él.” (27) Az anya és a gyermek kölcsönös egymáshoz tartozása „egy végzetes, kétoldalú elnyomás.” A nő úrnőként kell, hogy rendelkezhessen a saját teste fölött (28).

Margaret Sanger szerint a nőt meg kell szabadítani „a szaporodás rabszolgaságától” (29). A legfontosabb feminista írók az anyaságot az elnyomás forrásának tartják (30). Heidi Hartmann szerint a házasság olyan elnyomó intézmény, „ahol a férfiak hozzáférhetnek a nők testéhez, ha szexre van szükségük” (31).

Shulamit Firestone a proletariátus lázadásához, a termelőeszközök lefoglalásához hasonlítja a nők mostani „lázadását és a szaporodás feletti rendelkezés megszerzését”. A jövőben „nem az egyik nem termelné újjá a fajt… hanem mesterséges reprodukciót vezetnének be”. Így törne meg „a biológiai család zsarnoksága” (32). Firestone szerint a vérfertőzésben és a gyermekek molesztálásában nincsen semmi rossz. „El fog tűnni minden tabu, amely a felnőttek és gyermekek, illetve a homoszexuálisok között létrejövő nemi aktusra vonatkozik…” (33).

Az itt idézett mondatok radikális, szélsőséges megfogalmazások. Azonban a genderideológia szelíden megfogalmazott elvei mögött igen gyakran ezek a mélyben rejtőző, nem kimondott gondolatok és élettervek rejtőznek.

Ezeket a radikális megfogalmazásokat azután szimpatikusnak tűnő jelszavakba öltöztetik be. Ilyen például a „reproduktív és szexuális egészséghez való jog”. Ki gondolná, hogy ez alatt az abortuszhoz és a fogamzásgátláshoz való ingyenes és könnyű hozzáférést, valamint a genderideológia mentén szervezett felvilágosítást is értik? Az úgynevezett „biztonságos abortusz” vajon mennyire biztonságos a gyermek számára? „A család minden formája”, a „diszkrimináció”, a „homofóbia” és a „gyűlöletbeszéd” jelszavai lassan lehetetlenné teszik, hogy bárkinek más véleménye lehessen, és hogy a témáról értelmes dialógust lehessen folytatni (34).

  1. Mi az igazság?

Amiben teljesen egyetértünk

A feminista, gender- és LMBTQ-mozgalmak képviselői sok olyan célért is küzdenek, amelyekkel keresztény emberként teljesen egyetértünk. Nekünk, keresztényeknek is fontos elsajátítanunk, kialakítanunk magunkban az empátiát, a jóindulatot és a segítőkészséget minden emberrel szemben, a nemi vonzalmaiktól függetlenül.

Természetesen igaz az, hogy a nőknek évezredeken át sok jogfosztottságot, háttérbeszorítást, korlátozást kellett elszenvedniük. Sok esetben el volt zárva előlük a tanulás, bizonyos szakmák és állások, a választójog vagy az azonos munkáért járó azonos jövedelem lehetősége. Az egyenlő jogokért, egyenlő méltóságért való küzdelmük helyes, amit minden jóérzésű embernek támogatnia kell.

Az is igaz, hogy a biológiai nem és annak bizonyos korokban megvalósuló megélése – a társadalmi nem vagy idegen szóval gender – nem teljesen azonos. Erre utal Ferenc pápa az Amoris laetitia kezdetű apostoli buzdításában: „Egy másik kihívás az általában gendernek nevezett ideológia különböző formáiból adódik, amely „tagadja a férfi és nő közötti lényegi különbözőséget és kölcsönösséget.

Nemi különbségek nélküli társadalmat vizionál, és lerombolja a család antropológiai alapját.

Ez az ideológia olyan oktatási programokat és törvényalkotási irányelveket követel, amelyek a férfi és nő közötti biológiai identitástól radikálisan elválasztott személyes identitást és meghitt, érzelmi kapcsolatot mozdítanak elő. Az ember identitását ily módon az egyes ember individualista, idővel akár változó saját elhatározásától teszik függővé. Nyugtalanító, hogy néhány ilyen típusú ideológia, amely olykor érthető törekvéseknek szándékozik megfelelni, egyetlen megoldásként erőlteti magát másokra, és meg akarja határozni a gyermeknevelést is. Nem hagyható figyelmen kívül, hogy a biológiai nemiséget (sex) és a nemiség társadalmi-kulturális szerepét (gender) meg lehet különböztetni, de nem lehet egymástól elválasztani.” (35)

Lehet kutatni azt, mik a férfi és a nő társadalmi szerepei a társadalomban és a családban, milyen a helyes családi munkamegosztás, helyes-e például, hogy a házimunka 95%-át a nő végzi, vagy ha egy férfi szinte soha nem fejezi ki az érzelmeit. Azonban ezt a társadalmi szerepet (a gendert) soha nem szabad elválasztani a biológiai nemtől, nem szabad attól függetlenként kezelni.

Igaz az is, hogy a bizonytalan nemi vonzalmakkal rendelkező, vagy az azonos neműekhez vonzódó embereket is megilleti az emberi méltóságból fakadó, mindenkinek kijáró tisztelet, a jóindulat mindenki részéről. Fontos, hogy a család, a szülők ne taszítsák el gyermeküket, családtagjukat, ha az ilyen vonzalmakat fedez fel önmagában. Az is igaz, hogy erre a minden embernek kijáró tiszteletre és jóindulatra fontos nevelni a gyermekeket, fiatalokat is.

Ahol már másképpen gondolkodunk

Létezik egy gyönyörű, objektív rend és harmónia.

Mi, keresztények úgy gondoljuk, hogy létezik objektív igazság, létezik objektív valóság. Úgy gondoljuk, hogy ez az objektív igazság meg is ismerhető az ember számára.

Az ember értelmesen ki sem tudja azt mondani, hogy igazság nincs, vagy nem megismerhető, mert akkor ezzel a mondatával már meg is cáfolta önmagát: ha ugyanis nincs igazság, akkor ez a most kimondott mondat sem igaz, akkor ő maga sem tudta megismerni az igazságot. Az emberi nyelv a valóságból született, a valósággal való kapcsolatból. Az ember meg van arról győződve, hogy az igazság, a valóság megismerhető. Ez tükröződik a nyelvünkben is.

Mi, keresztények úgy gondoljuk, hogy a világmindenségbe, az atomokba, a sejtjeinkbe, a lelkünkbe bele van teremtve, bele van ültetve egy gyönyörű harmónia, egy csodaszép isteni rend.

Az embernek ezt a gyönyörű harmóniát kell kiolvasnia a természetből, a lelkéből. Ahogyan Vörösmarty írta: „A természet örök könyvét forgatni ne szűnjél, benne az Istennek képe leírva vagyon”.

Az ökológia terén talán már felismertük azt, hogy az emberiség vagy megtanulja tiszteletben tartani a teremtett világ gyönyörű, objektív rendjét, vagy önmagát fogja előbb utóbb elpusztítani. Azonban nemcsak a természetnek, hanem az emberi életnek, a családnak, az emberi értékeknek is van egy ilyen gyönyörű, objektív rendje, ökológiája.

Mi, keresztények hisszük azt, hogy ugyanez a gyönyörű isteni rend szólal meg a Bibliában, például a Tízparancs kristálytiszta mondataiban, vagy Jézus szeretetről szóló tanításában, az Ő keresztjében és feltámadásában.

Úgy gondoljuk, hogy a szabadság nem önkényt jelent, nem a pillanatnyi szeszélyeink teljesítését. Az emberi értelem – a szabad akaratunk mellett a másik alapképességünk – nem akkor működik jól, ha néha tévedünk is, hanem akkor, ha mindig csak az igazat, a valóságot ismerjük meg igaznak, valóságosnak. Az emberi értelem képessége egyirányú: a célja az igazság. Éppígy van a szabad akarattal is. A szabadságunk nem akkor működik jól, ha össze-vissza döntünk, ha néha a rosszat, az értéktelent választjuk, hanem akkor, ha mindig csak a jót, az értékeset. A szabad akarat természetes célja a jó, az érték. Akkor működik jól a szabad akaratunk, ha semmi nem köt gúzsba, semmilyen szenvedély nem láncol meg, ha tudok szárnyalni és szeretni. Az igazi szabadság nem a valóságtól elszabadult önkényt jelenti.

Az identitásunkat nem mi magunk teremtjük

Mi, keresztények úgy gondoljuk, hogy a nemi identitását nem kitalálja vagy megalkotja az ember, hanem kapja (36). Kapjuk ugyanúgy, ahogyan kapjuk az anyanyelvünket, kapjuk azt, hogy melyik történelmi korba születtünk, kapjuk a szüleink, a nagyszüleink élettörténetét, amelyből kisarjad a mi életünk. Úgy gondoljuk, hogy ez az objektív identitás nem korlát. Úgy gondoljuk, hogy a valóság nem akadály, nem olyasmi, amit le kellene bontani, hanem az élet forrása. Olyan, mint a talentum, amire építeni kell, amiből a lehető legtöbbet kell kihozni.

Ezzel kapcsolatban tanítja Ferenc pápa:
„A biotechnológiai forradalom az emberi utódnemzés területén megteremtette a nemzési tevékenység manipulálásának a lehetőségét, függetlenné tette az utódnemzést a férfi és nő közötti szexuális kapcsolattól. Ily módon az emberi élet és a szülői mivolt egymással szabadon összeköthető és elválasztható valóságokká váltak, amelyek elsődlegesen az egyén és az együtt élő – nem szükségszerűen heteroszexuális és szabályszerűen egybekelt – párok vágyainak vannak alávetve. Egy dolog megérteni az emberi törékenységet vagy az élet bonyolultságát, és más dolog elfogadni olyan ideológiákat, amelyek próbálják szétválasztani a valóság el nem választható két tényezőjét.

Ne essünk abba a bűnbe, hogy helyettesíteni akarjuk a Teremtőt.

Mi teremtmények vagyunk, nem vagyunk mindenhatók. A teremtett világ megelőz bennünket és ajándékként kell fogadnunk azt. Ugyanakkor arra vagyunk hivatva, hogy őrizzük meg emberségünket, és ez mindenekelőtt azt jelenti, hogy úgy kell elfogadnunk és megőriznünk, ahogyan teremtve lett.” (37).

A család és a gyermekáldás

Úgy gondoljuk, hogy a nemiség fő célja nem egyszerűen az egyéni élvezet, és éppen ezért helytelen róla úgy gondolkodni, mint minden mástól független emberi jogról. Úgy gondoljuk, hogy a nemiség természetes célja a férfi és nő egységének, szerelmének megünneplése, megvalósítása, és ettől elválaszthatatlanul a megnyílás a gyermekáldás, az élet továbbadása felé.

Úgy gondoljuk, hogy a család nem átok, a szülés és az anyaság nem rabszolgaság. Úgy gondoljuk, hogy nem a tetszőleges felnőttnek van joga gyermekre, hanem a gyermeknek van joga édesanyára és édesapára. A gyermeknek joga van arra, hogy harmonikus körülmények között bontakozzon ki az élete, a nemisége is.

Úgy gondoljuk, hogy az internetre, a szellemi bevásárlóközpont polcaira senkinek sem volna szabad mérgező szellemi táplálékot kitennie.

Úgy gondoljuk, hogy a pornográfia a szerelem és a nemiség beszennyezése, az emberi méltóság és főként a nők méltóságának megalázása, árucikké alacsonyítása. Úgy gondoljuk, hogy égetően nagy szükség volna az internet humanizálására, a pornográfiának erről a közös asztalról való eltüntetésére (38).

Úgy gondoljuk, hogy a kisgyermek az édesanya szíve alatt nem egy parazita, nem egyszerűen az édesanya testének része, hanem egy kicsi emberi élet, egy embertársunk, aki az édesanyja méhében fejlődik. Senkinek sincs joga kioltani az ő életét. A biológia és az orvostudomány teljes mértékben egyetért azzal, hogy kisgyermek fejlődésében a fogantatás pillanatától kezdve sehol sem lehet egy minőségi ugrást, egy határvonalat meghúzni (39). Az új emberi lény, a maga új DNS-programjával fejlődik, bontakozik napról napra a várandósság kilenc hónapja során. Ha egy műtőasztalra lefektetve kellene a kisgyermek testét olyan módon darabokra vágni, ahogyan ez az abortusz során az anyaméhben megtörténik, valószínűleg a legtöbb orvos képtelen lenne ezt megtenni. A mai ember megteszi, mert beköti a szemét, mert nem akarja látni, amit tesz (40).

Mire tanítsuk és neveljük a gyermekeket?

Úgy gondoljuk, hogy a férfi és nő közötti házasság nem egyenértékű az azonosneműek együttélésével, és nem is szabad ezt ilyen módon tanítani a fiataloknak. Örömteli ezért, hogy 12 európai állam (Bulgária, Fehéroroszország, Horvátország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Moldávia, Montenegró, Szerbia, Szlovákia, Ukrajna) az alkotmányában is rögzítette, hogy a házasság egy férfi és egy nő életszövetsége (41).

Úgy gondoljuk, hogy a gyermeknek arra van szüksége, hogy lassan, fokozatosan vezessék be őt a család, a gyermekáldás, a házasság értékeinek megismertetésébe. E közben pedig tanítsák őt a minden embernek kijáró tiszteletre is.

Mi, keresztények úgy gondoljuk, hogy a genderideológia egy rossz fának rossz gyümölcse. A kívánatossá tett külseje nem tudja elfedni a mérgező belsőt. Ne szakítsunk erről a fáról! Ne ezzel a gyümölccsel kínálgassuk a gyermekeket, a fiatalokat!

Tanítsuk a fiatalokat mindenekelőtt az önzetlen, önfeláldozó, önfeledt, nagylelkű szeretetre, tanítsuk őket az igazság szenvedélyes keresésére, tanítsuk a házasság, a család és a gyermekáldás értékére. Tanítsuk őket arra, hogy felismerjék Isten álmát az életükről és a világról, és ebből minél többet meg is valósítsanak!

JEGYZETEK
1. Peeters, Marguerite, A nemek forradalma. Globális terv (Sümeg, 2015, 23.)
2. KUBY, Gabriele, Gender – A családot szétromboló új ideológia (Budapest, 2019, 27–28.)
3. PALKO, Vladimir, Jönnek az oroszlánok (Budapest, 171–172.)
4. KUBY, Gabriele, A nemek forradalma (Budapest, 2008, 223.)
5. KUBY, Gabriele, Gender – A családot szétromboló új ideológia (Budapest, 2019, 37.)
6. BÉLORGEY, Nathalie et al., Regional Overview of the Status of Sexuality Education in 25 Countries of the WHO European Region (BZgA, IPPF, March 2018)
7. https://www.worldometers.info/abortions/
8. KUBY, Gabriele, A nemek forradalma (Budapest, 2008, 76.)
9. KUBY, Gabriele, A nemek forradalma (Budapest, 2008, 216.)
10. KUBY, Gabriele, A nemek forradalma (Budapest, 2008, 235.)
11. KLENK, Dominik, A nemek összezavarása. Gender mainstreaming – A férfi és a nő vége? (Budapest, 2009, 41.)
12. https://www.npr.org/2021/10/30/1049603171/germany-gender-neutral-language-german?t=1642240278471
13. KUBY, Gabriele, A nemek forradalma (Budapest, 2008, 59.)
14. KUBY, Gabriele, Gender – A családot szétromboló új ideológia (Budapest, 2019, 31.)
15. KUBY, Gabriele, Gender – A családot szétromboló új ideológia (Budapest, 2019, 31.)
16. KUBY, Gabriele, Gender – A családot szétromboló új ideológia (Budapest, 2019, 31.)
17. KUBY, Gabriele, A nemek forradalma (Budapest, 2008, 77.)
18. KUBY, Gabriele, A nemek forradalma (Budapest, 2008, 217.)
19. KUBY, Gabriele, A nemek forradalma (Budapest, 2008, 218.)
20. O’LEARY, Dale, A gender forradalma. Az egyenlőség átértelmezése (Budapest, 2020, 37.)
21. O’LEARY, Dale, A gender forradalma. Az egyenlőség átértelmezése (Budapest, 2020, 39–40.)
22. KUBY, Gabriele, A nemek forradalma (Budapest, 2008, 80.)
23. KUBY, Gabriele, Gender – A családot szétromboló új ideológia (Budapest, 2019, 70.)
24. KUBY, Gabriele, Gender – A családot szétromboló új ideológia (Budapest, 2019, 73–74.)
25. NIETZSCHE, Friedrich, Jenseits von Gut und Böse IV, 168.
26. Vö. PEETERS, Marguerite, Genderőrület. Útmutató a globális mesterterv megértéséhez (Budapest, 2020, 29.)
27. DE BEAUVOIR, Simone, Das andere Geschlecht (Hamburg, 1968, 482–483. 508.)
28. Vö. KUBY, Gabriele, A nemek forradalma (Budapest, 2008, 113.)
29. Vö. Peeters, Marguerite, A nemek forradalma. Globális terv (Sümeg, 2015, 115.)
30. Vö. O’LEARY, Dale, A gender forradalma. Az egyenlőség átértelmezése (Budapest, 2020, 145.)
31. Vö. O’LEARY, Dale, A gender forradalma. Az egyenlőség átértelmezése (Budapest, 2020, 127.)
32. Vö. PEETERS, Marguerite, Genderőrület. Útmutató a globális mesterterv megértéséhez (Budapest, 2020, 52.)
33. Vö. O’LEARY, Dale, A gender forradalma. Az egyenlőség átértelmezése (Budapest, 2020, 116.)
34. Vö. PEETERS, Marguerite, Genderőrület. Útmutató a globális mesterterv megértéséhez (Budapest 2020) 62; Uo., Az új, globális etika – Az Egyház előtt álló feladatok (Budapest, 2019)
35. FERENC pápa, Amoris laetitia, 56.
36. Vö. uo.
37. FERENC pápa, Amoris laetitia, 56.
38. Első lépésként a keresőprogramok tulajdonosait kellene arra kötelezni, hogy egy hatékony, a szülő által könnyen kezelhető szűrőt építsenek be a programjaikba.

  1. BLECHSCHMIDT, Erich, Wie beginnt das mensliche Leben(Stein am Rhein, Christiana-Verlag, 2002, 166); GIOVANNI, Edgardo, „Der Status des menschlichen Embryos” in: Der Status des Embryos(Hrsg. IMABE; Wien, Fassbaender, 1989, 52.) 

 

A gyermek csillogó szemei és az öregember bölcs mosolya

A gyermek csillogó szemei és az öregember bölcs mosolya

Arnold J. Toynbee, híres angol történész és filozófus a történelem nagy korszakait az ember életkoraihoz hasonlította. Már az anyaméhben végigjárja az apró kisgyermek az egyedfejlődés sok állomását, azonban Toynbee szerint a születés után is megfigyelhető ez a párhuzam. A növekedő gyermek hasonló fázisokon megy keresztül, mint amilyeneket az emberiség végigélt a történelem folyamán.

Az Ókor hasonlít az óvodás korú gyermekhez, aki csillogó szemekkel, szinte Istennek kijáró tisztelettel néz fel a szüleire, aki ámulattal csodálja a világot – a legkisebb kavicsot vagy bogarat is -, aki néha meglep a maga nagyon bölcs, mélyértelmű mondataival vagy kérdéseivel. Az ókori ember hasonló ámulattal nézte a világot, hasonló bölcsességgel fogalmazta meg az emberi élet igazi értelmét. Talán mitikus nyelven, talán hasonlatokba öltöztetve, de mégis igen nagy bölcsességgel adott választ az élet nagy kérdéseire. Ekkor született a Biblia, és ez a korszak a kereszténység bölcsője is. 

A Középkor a kisiskolás életkorhoz hasonlít, amikor egy gyermek feketén-fehéren látja a dolgokat, megbotránkozik a felnőtt világ minden gyöngeségén, amikor nagy és erős eszmék irányítanak egy-egy gyermekszívet. Éppígy a középkor a maga néha túlságosan is fekete-fehér látásával, a maga erős eszményeivel mégiscsak a tiszta igazságot, a helyes és megalkuvások nélküli élet útját kereste.

Ezután következett az emberiség nagy kamaszkori lázadása, a Felvilágosodás. Az emberiség úgy érezte, hogy most már felnőtt, felvilágosult, nincs szüksége atyáskodó tekintélyekre, nincs szüksége vallásra, erkölcsre. Most már elég okos ahhoz, hogy megtalálja egyedül is a boldogság útját, most már egészen szabad akar lenni, mentes akar lenni mindenfajta korláttól. „Túl jón és rosszon”, megölve az Istent Übermensch-é, emberfeletti emberré válhat (vö. Nietzsche). A nagy, kamaszos világjobbító álmok közül az utolsók a nácizmus, a kommunizmus és az 1968-as események kapcsán kibontakozó szexuális forradalom voltak. 

Végül a mi posztmodern korunk nagyban hasonlít a fiatal felnőtthöz, aki már nem gondolja, hogy olyan könnyen meg lehetne jobbítani a világot, olyan könnyen meg lehet találni a boldogság útját. E helyett reális dolgokba kezd, lakást vesz, dolgozik, berendezkedik a világban. Lesz azonban az emberiségnek érett kora és bölcs öreg kora is. Eljut majd reményeink szerint az érett és az idős ember bölcsességére. Arra a bölcsességre, amely felismeri, hogy a gyermekkor hite, még ha nem is abban a gyermeki formában, ahogyan akkor elképzelte, de mégiscsak igaz. Igen sok ember idősebb korában visszatér a templomokba, visszatalál a gyermekkorban kapott hithez. Éppígy a történelemnek is lesz – reményünk szerint – egy nagy visszatérése Istenhez, a régebbi korok bölcsességéhez.

Sokak számára úgy tűnik, hogy a vallás idejétmúlt dolog. Lassan kikopik a mai világunkból, eltűnik örökre. Sokan gondolják úgy, hogy gyerekes dolog hinni, ezen már túl van az emberiség. Sokan tartják a vallást és a kereszténységet haszontalannak, olyasvalaminek, ami a mai embernek már semmit sem tud nyújtani, ami szükségtelenné vált.

Az igazi valóság azonban nem ez. 

Az igazi valóság az, hogy az ember a Teremtő alkotása, és a szívünket semmilyen földi dolog egészen nem tudja betölteni. Az ember nem állat, nem elégíti ki ez a véges, földi világ. 

Az ember kiirthatatlanul vágyik Istenre, a teljességre. Sejti ezt a Teljességet, érzi annak érintéseit, igyekszik befogadni Őt. Az ember kiirthatatlanul vágyik arra, hogy az élete értelmes legyen. Értelem nélkül nem tud élni (Viktor Frankl). Tudni, sejteni akarja, hogy a létének mi az oka és mi a célja, távlata. Az ember kiirthatatlanul vágyik jó kapcsolatokra: harmóniára önmagával, Istennel, a többi emberrel és a teremtett világgal. Vágyik a szépségre. Egy olyan korban is, amely sokszor a diszharmóniát, a csúfat harsogja, vágyik az ember a szépség szelíd fényére (vö. Johannes Hartl).

Ennek a mai nagyon felnőttesnek tűnő világnak, amely sokszor megmosolyogja és gyerekesnek tartja a hitet, mégiscsak szüksége van a hívő ember gyermeki ámulatára, csillogó szemeire, és szüksége van az öreg ember bölcs mosolyára, az élet hosszú útja során megtalált belső békességére is. Az egyház ezt a gyermeki csillogást és időskori bölcsességet hordozza. Az idős nénik, bölcs öregemberek lelki nagyságát és a kisgyermekek életvidám derűjét. Talán ma kultúridegennek, fölöslegesnek tűnik, azonban olyan kincseket hordoz, amelyre égetően szüksége van minden embernek. A „jóság síró vágya” (Ady) ott van ma is minden emberi szívben. 

Haszontalannak tűnik ma a hit, azonban valójában mindennél hasznosabb, mindennél szükségesebb. Ez az egyetlen útja annak, hogy emberhez méltó, teljes életet élhessünk. 

Jézusban ez a Titok jelent meg, ragyogott fel a történelemben. A Gyermek mosolya, az evangélium egyszerű, de tengermély bölcsessége.

A katonaságnál történt. Olyan helyre kerültem, ahol büntetett előéletűek is voltak. Szándékosan melléjük tettek minket, kispapokat, hogy kicsit nyomorgassanak, nehézzé tegyék a számunkra ezt a másfél évet. Volt ott egy nagytermetű fiú, aki nagyon rondán beszélt. Mindenkinek szidta az anyját. Nagyon fájt nekünk, nem voltunk ehhez hozzászokva. Meglepő volt, hogy a káromkodásai végén a saját anyját is mindennek elmondta. Meglepődtünk rajta és egyszer megkérdeztük, miért beszél így? Miért szidja a saját anyját is? Akkor mesélte el, hogy az anyja, amikor ő megszületett, úgy ahogy volt, véresen, betekerte valami rongyba és letette a kórház lépcsőjére, otthagyta. Soha azt sem tudta meg, mi volt a vezetékneve. Vezetéknevet is az állam adott neki. Soha nem tudta meg, hogy van-e testvére, unokatestvére, hogy kik a nagyszülei. Egy szál egyedül volt a világban. Akkor megértettük, hogy miért beszél így. Ahol nekünk az édesanyánk iránti hála és szeretet volt, ott az ő életében egy hatalmas seb volt. Volt aztán ezzel a fiúval egy nagyon szép élményünk is. Karácsony volt. Őt sem engedték haza, mert mindig valami kihágást elkövetett, és minket, kispapokat sem, hogy ezzel is nehézzé tegyék az életünket. Nem volt semmi ünneplés a laktanyában, de voltak fenyőfák az udvaron. Gyűjtöttünk egy-két fenyőgallyat, volt egy gyertyánk és valaki közülünk kapott egy kis csomagot néhány naranccsal, ennyi volt az összes kellékünk a Karácsonyhoz. Szenteste, miután a tisztek hazamentek, odatettük a fenyőágakat az asztalra, meggyújtottuk a gyertyát, imádkoztunk és elénekeltünk néhány karácsonyi éneket. A fiú ott ült kicsit távolabb, és hallgatta. Akkor hirtelen gondoltunk egyet, és azt a 4-5 narancsot odaadtuk ennek a fiúnak, mint a kispapok karácsonyi ajándékát. Annak a fiúnak, aki annyiszor bántott, annyiszor vérig sértett minket. És ekkor egy döbbenetes dolog történt: ez a nagytermetű és kemény fiú elkezdett sírni. Azt mondta, hogy ő soha életében még ilyen ajándékot nem kapott. Az intézetben kapott olyan ajándékokat, amit mindenki egyformán kap. De, hogy neki személyesen, szeretetből bárki bármit is adjon, ez vele akkor fordult elő életében először. Lassan ezt a fiút megszerettük és ő is minket, szinte sajnáltuk, amikor leszerelt.
A mi gyermeki hitünk, szelíd bölcsességünk mégiscsak szíven találta ezt a fiatalembert. 

A mai, annyira reálisnak, prózainak tűnő ember is szomjazza a lelke mélyén a gyermeki hit költészetét, az idős kor bölcs mélységét, a Karácsony csodáját. 

Söpörjük ki a lelkünkből, az életünkből a panaszkodást, a sértettségeket! Igazi, ámuló alázattal lépjünk Krisztus jászolához, mintha most ünnepelnénk életünkben először Karácsonyt, mintha most csodálkoznánk rá először, hogy a végtelen Isten gyönge gyermekké lett, azért hogy bátran a kezünkbe merjük venni Őt, azért hogy átölelhessük! Induljunk el a jócselekedetek útján, így készítsünk helyet a szívünkben, az életünkben a Megváltónak!

Áldott Karácsonyt kívánok minden kedves Olvasónak, Paptestvéreimnek, a Kedves Nővéreknek, Idős Testvéreknek, Fiataloknak, Egyházmegyénk Családjainak!

 

Isten igéje belenő az életünkbe – Székely János bemutatta az Isten szava minden napra 2022 kötetet

Isten igéje belenő az életünkbe – Székely János bemutatta az Isten szava minden napra 2022 kötetet

November 26-án, pénteken a terézvárosi Avilai Nagy Szent Teréz-templom plébániáján mutatta be Székely János szombathelyi megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Caritas in Veritate Bizottságának elnöke a Magyar Kurír és a Sant’Egidio közösség együttműködése gyümölcseként megjelent Isten szava minden napra 2022 kötetet.

Szőke Péter, a Sant’Egidio közösség budapesti felelőse a könyvbemutató elején régi kedves barátként köszöntötte Székely János püspököt és Kuzmányi Istvánt, a Magyar Kurír főszerkesztőjét, mint akiknek sokat köszönhet a közösség és akikkel összeköti őket a Szentírás és a szegények szeretete.

Kuzmányi István elmondta, hogy négy éve a Magyar Kurír adja ki az Isten szava minden napra évenként megjelenő köteteit, amely egy „csodakiadvány” abból a szempontból, hogy – csakúgy, mint az Új Ember hetilapot – az olvasók szeretete tartja fenn, ami ritka dolog a magyar könyvpiacon.

 

Ő maga magánemberként és állandó diakónusként is szívesen használja mint muníciót a prédikációkhoz. Vincenzo Paglia püspök elmélkedéseiben jól ötvözi azt, amit XVI. Benedek pápa megfogalmazott Deus caritas est kezdetű enciklikájában: a jézusi főparancs két elemét, Isten és a felebarát szeretetét. A két szeretet összefüggésének érzékeltetésére Kuzmányi István elmesélt egy jelenetet, amelyet már elhunyt, kedves plébánosa, Vigyázó Miklós kezdeményezésére élt át: egy nyári táborban a szentmisén azt kérte a hívektől, állják körbe a családok kézen fogva az Oltáriszentséget, majd menjenek egy lépéssel közelebb, aztán még eggyel…, majd egy lépéssel hátrébb, aztán még eggyel. A gyerekek jól megfogalmazták utána, mit éreztek: amikor közelebb léptünk Istenhez, egymáshoz is közelebb léptünk és fordítva. Paglia atya elmélkedései nekünk is azt mutatják meg, hogy lépjünk közelebb Istenhez és egymáshoz – zárta bevezető gondolatait Kuzmányi István.

Székely János püspök felelevenítette első emlékeit a Sant’Egidio közösségről, abból az időből, amikor három éven át Rómában tanult. A sok tanulnivaló közt vágyott az élő kereszténységről való tapasztalatra. A Sant’Egidio-templomba hívták el, ahol sok fiatal imádkozott, zengő hangon énekelt, és egyszerű, erőteljes módon hallotta megfogalmazni a bibliai üzeneteket. Elhívták a szegények étkezdéjébe is, ahol sok apáca, kispap, pap szolgált fel a szegényeknek. – öröm volt számára megélni a megelevenedett evangéliumot. Elment a közösség fiatal tagjaival a perifériákon lévő cigánytáborokba, ahol a romák bizonyos mértékben törvényen kívüliként élnek. Meghatotta az idősekről való gondoskodás, és hogy sok család úgy fogadott be időseket az otthonába, mintha a rokonaik lennének. Sok álom valósul meg a Sant’Egidio közösségben, például az afrikai AIDS-betegeket sok önkéntes segítségével kezelő DREAM-program.

 

Elmesélte, hogy az evangélium egészen különleges módokon is életre kelt, például amikor egy mozambiki pap segítséget kért tőlük a sok éve polgárháborútól szenvedő országa számára, a konkrét küldeményeken túl a közösség tagjai megismerték a kormány és a lázadók vezetőit, meghívták őket Rómába, hogy tárgyaljanak a békéről. Annyira egyedülálló dolog volt ez, hogy az olasz kormány kezdetben meg is ijedt tőle. A templom melletti régi kolostor épületében zajlottak a tárgyalások, amelynek eredményeképpen 1992-ben, 12 évnyi polgárháború után megszületett az országban a béke. A távoli fegyverropogás nem hagyta őket nyugodtan aludni, tenniük kellett valamit. Bizonysága ez annak, hogy az evangélium nemcsak egy régi, szép történet, hanem életre kelhet – hívta fel a figyelmet Székely János.

Ő maga több helyen is részt vett a szegények karácsonyi ebédjén, ahol igazi testvériséget, ünnepet kínálnak fel szegény barátaiknak; nem csak csomagot kapnak, hogy aztán az útszélen egyék meg az ételt. A szegény embert testvérnek tekintik, és eszerint élnek – ezzel van tele a könyv is. A Sant’Egidio karizmája éppen ez: megélni, hogy Istennek a szegény ember a legfontosabb. A szegény Lázár evangéliumi története jól példázza ezt az igazságot. Székely Jánostól megtudtuk, hogy ez valójában egy Jézus korában már létező példabeszéd volt: Bar Majan gazdag volt, és pompázatos temetésben részesült, a koldust azonban éppen csak elkaparták. Amikor egy kisfiú megdöbbent ezen, az Úristen megmutatta neki, hogy halála után a szegényt Ábrahám a keblére öleli, a gazdagnak pedig szenvedés a része. Jézus megváltoztatta a történetet: a gazdagnak nem volt neve, a szegénynek viszont igen. Világunkban a dúsgazdagoknak van neve, őket tapsolják, a szegény ember nevét nem ismerik, Isten előtt azonban éppen fordítva van.

 

A szombathelyi megyéspüspök az első három évszázad keresztényeit hozta fel példának, akik nagyon hitelesen élték meg az evangéliumot, Rómában például mindennap 1500 szegényt vendégeltek meg. Szeretetközösségben éltek, a rabszolgát is embernek tekintették, vállalták a vértanúságot… Hozzátette, hogy az Egyháznak ma is ugyanezt a hitelességet kellene újra megtalálnia, és a Sant’Egidio szép példát mutat ebben.

A Szentírás olvasása áll a kötet és a közösség életének középpontjában. Ennek érzékeltetésére Székely János a Sant’Egidio közösség kezdeteiről is beszélt: 1968-ban római gimnazisták úgy gondolták, együtt olvassák az evangéliumot. A nagy diáklázadások idején rájöttek, hogy az a legnagyobb forradalom, ha megélik az evangéliumot.

És az evangélium olvasása a kényelmes polgári életükből kiküldte őket a szegény gyerekekhez a város szélére, a cigánytelepekre. A közösség életének központjában ma is a Biblia olvasása és magyarázata áll – ehhez nyújt segítséget ez a könyv is. 

Isten országa nem emberi erőből épül fel – a Jelenések könyvének két szimbólumával érzékeltette Székely János a történelmet irányító igazi erőket. – Bábel tornya alulról épült; az emberi hatalom, a földi ország szimbóluma, az ember önmagát Istenné tenni akaró vágyából születik.

A történelem vége azonban nem ez a bűnös Babilon, hanem másik város, a mennyei Jeruzsálem, amely az égből száll alá, és „szép, mint a vőlegényének felékesített menyasszony”. A történelem a Teremtő kezében van.

Isten országa fentről épül, nem utolsó sorban Isten igéjéből. „Amint az eső és a hó lehull az égből, és nem tér oda vissza…, hogy magot adjon a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek, így lesz az én igémmel is, amely ajkamról fakad. Nem tér vissza hozzám dolgavégezetlenül, hanem elvégzi, amit rábíztam” – írja Izajás. Ezt az égi kegyelmi esőt élheti át, aki a kezébe veszi ezt a könyvet. Isten igéje kicsi magként belenő az életünkbe, és hatalmas fává nő, termést hoz – biztatott mindenkit Isten szavának olvasására, megélésére az előadó.

Székely János felidézte, hogy a könyv előszavában Vincenzo Paglia is az Isten városáról, a fentről aláereszkedő városról ír, amelyet „a hívők és a szegények együtt laknak”. Ez a város „már itt elkezdődik, valahányszor a hívők és a szegények találkoznak és befogadják egymást”. Az evangélium szívében van a szegények iránti kitüntetett szeretet. „Boldogok a lélekben szegények” – kezdi Jézus a hegyi beszédet és Lukácsnál hozzáteszi: „De jaj nektek, gazdagok.” Adjátok el, amitek van, adjátok oda a rászorulóknak! – mondja másutt. Székely János püspök hozzátette: a föld nagy sebe az óriási igazságtalanság, az óriási vagyoni különbség: a leggazdagabb 20 százalék fogyasztja a javak 84 százalékát, a legszegényebb 20 százalékának csak 1,4 százalék jut! Ez oka a környezet pusztításának, az elvándorlásnak is.

Az Isten szava minden napra 2022 kötet olvasását ajánlotta mindenkinek: végig lehet követni az egyházi év ünnepeit, hétköznapjait, a végén pedig ott vannak a Sant’Egidio közösség gyönyörű imádságai a szegényekért, betegekért, az Egyházért… Öröm olvasni ezt a könyvet! – zárta a kötet bemutatását Székely János.

 

Levél a másként gondolkodóknak Dr. Székely János megyéspüspöktől

Levél a másként gondolkodóknak Dr. Székely János megyéspüspöktől

Sokan úgy gondolják, hogy azonosneműekkel testi kapcsolatot létesíteni, vagy nemet változtatni teljesen normális és természetes. Az egyetlen baj szerintük csak az, hogy egyesek a társadalomban ezt nem tartják helyesnek, és ezzel fájdalmat okoznak a nemváltoztató, vagy azonosneművel együttélő személyeknek. Szerintük az ilyen intoleráns magatartást tiltani és büntetni kellene.

Akik így gondolkodnak, azoknak feltennék egy-két kérdést: 
– Miért olyan biztos Ön abban, hogy azonosneművel testi kapcsolatra lépni, vagy nemet változtatni teljesen természetes, nincs ezzel semmifajta probléma?
– Mire alapozza ezt a véleményét?
– Ön szerint a szabadság önkényt jelent?
– Ha másnak nem ártok, akkor bármit megtehetek, ami nekem pillanatnyilag tetszik, ami nekem jónak tűnik?
– Ez az emberi viselkedésmód zsinórmértéke?
– A szabadságunk független a valóságtól, a testünkbe, az atomokba, a sejtjeinkbe, a lelkünkbe beleültetett gyönyörű harmóniától?
– Miért annyira biztos abban, hogy a nemváltoztatással, vagy az azonosneművel való testi kapcsolattal nem árt másnak és/vagy önmagának?
– Az ökológiai kérdések esetében tiszteletben kell tartanunk a természet gyönyörű objektív törvényeit és az ezek által nekünk szabott korlátokat, a saját testünkkel kapcsolatban azonban nem? Miért ez a különböző bánásmód?
– És főként: miért akarják a maguk véleményét feltétlenül rákényszeríteni az egész társadalomra?
– Miért nem tudják elfogadni és tolerálni, hogy vannak – elég sokan a Földünkön – akik ezt nem így gondolják, nem így érzik?
– Miért van az, hogy gazdag nyugati országok ahhoz kötik az éhező országoknak adott segélyeket, hogy ezek az országok korlátlanul és ingyenesen elérhetővé tegyék az abortuszt, törvénybe iktassák az azonosneműek házassághoz való jogát a gyermekörökbefogadás jogát is beleértve? Miért akarják rákényszeríteni más népekre a maguk mentalitását?
– Miért ítélik el azt a pszichiátert, aki az azonosneműek iránti nemi vonzalmat valamilyen sérülés eredményének tartja, és esetleg segíteni próbál egy olyan kliensének, aki szeretne a férfi-nő kapcsolat irányában elmozdulni az életében? Miért nem lehet tolerálni ennek a pszichiáternek a véleményét és a hozzá forduló kliens szándékát?
– Miért van az, hogy a sportban, bármennyire is nőnek tekinti magát egy biológiai értelemben hímnemű személy, mégsem indulhat pl. futó számokban nőkkel együtt? Miért lehetséges az, hogy itt a társadalom véleménye és az objektív tény (az XY kromoszóma) mégiscsak erősebb, mint az ő szubjektív érzése, amellyel magát nőnek tekinti? Talán a sportot még komolyan veszi a mai, modern világunk? Az oktatást, a médiát, a családi életet már nem, ott a szubjektív önkény teljes mértékben dominál, de a versenyfutást még igen, ott még vannak objektív kritériumok?

 

Én – és velem együtt Földünk lakosságának igen nagy része – úgy gondoljuk, hogy a valóság, a realitás nem ellenségünk. 

Nem akadálya a szabadságnak. Úgy gondoljuk, hogy az igazi szabadság nem a realitástól elszabadult önkény. Úgy gondoljuk, hogy azt a gyönyörű harmóniát kellene megsejtenünk, ami bele van írva a világunkba, a testünkbe, a lelkünkbe, és ennek mentén, ezzel összhangban kellene megtanulnunk élni.


Az azonosneműekhez vonzódó személyt nem szabad megvetni, kiközösíteni, elítélni, hanem
szeretettel és tisztelettel kell hozzá viszonyulni. Ezt tanítani is kell a gyerekeknek (14 éves kor utántól, amikor a nemiségnek ilyen konkrétabb oldalairól is szót lehet már ejteni). 

De nem azt kell a gyerekeknek tanítani, hogy azonosneművel együttélni teljesen természetes; ki így, ki úgy. Nem azt kell tanítani, hogy nemet változtatni teljesen természetes, bátran megteheti bárki, akinek ilyen érzése van.

 Hanem azt kell tanítani, hogy az ilyen személyeket is megilleti a minden embernek kijáró tisztelet. Ez igen nagy különbség.
A gyermeknek joga van ahhoz, hogy édesanyja és édesapja legyen. Joga van ahhoz, hogy segítsék őt a nemiségének harmonikus kibontakozásában. Joga van ahhoz, hogy megszülethessen. Ezeknek a jogoknak a tiszteletben tartása nélkül nem elképzelhető egy emberhez méltó, szép, békességes, szeretettel teli társadalom.