A háború és a béke a Bibliában – beszélgetés Székely János püspökkel

A Keresztény–Zsidó Tanács a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Caritas in Veritate Bizottsága közreműködésével konferenciát tart november 24-én A háború és a béke a Bibliában címmel. A tanácskozás témáiról Székely János szombathelyi megyéspüspökkel, a Caritas in Veritate Bizottság elnökével az Új Ember szeptember 25-i számában jelent meg interjú, melyet a Magyar Kurír is közölt.

– A II. Vatikáni Zsinat Nostra aetate kezdetű nyilatkozata az Egyház és a nem keresztény vallások kapcsolatáról azt írja: a zsinat „ajánlja és támogatja a kölcsönös megismerést és megbecsülést, melyet főleg a Szentírás tanulmányozásával, s teológiai és testvéri párbeszédekkel lehet elérni”. Mit mondhatunk napjainkban a zsidó–keresztény kapcsolatokról?

– A Katolikus Egyház az utóbbi nyolcvan évben sok komoly lépést tett a zsidósággal való kiengesztelődés és a múlt sebeinek gyógyítása érdekében.

Már XI. Piusz pápa úgy nyilatkozott (1938. szeptember 6.), elképzelhetetlen, hogy egy keresztény antiszemita legyen.

A II. Vatikáni Zsinat pedig világossá tette, hogy „mindaz, ami az Ő (Krisztus) szenvedésében történt, sem az akkor élő zsidóknak, sem a mai zsidóknak nem számítható be különbségtétel nélkül” (Nostra aetate, 4.). A zsinat egyúttal kifejezi „sajnálatát a gyűlölet, az üldözések és az antiszemita megnyilvánulások miatt, bármikor és bárki részéről érték a zsidókat” (uo.). Szent II. János Pál pápa imádkozott a siratófalnál és – a pápák közül elsőként – ellátogatott a római nagyzsinagógába (1986).

A párbeszéd célja zsidóság és kereszténység között azonban sokkal mélyebb egymás jobb megismerésénél, a téves információk és az előítéletek, az antiszemitizmus és más, egymással szembeni ellenérzések eloszlatásánál.

A kereszténység számára a zsidóság nem egy a vallások közül, hanem a saját vallásunk kezdeteit, gyökereit, idősebb testvéreinket jelenti. A Nostra aetate a zsidók és a keresztények „közös lelki örökségéről” is beszél.  Vallja, hogy az Egyház „annak a nemes olajfának gyökereiből táplálkozik, melyre ráoltattak a nemzetek olajágai” (4. pont, vö. Róm 11,17–24). Ezért mondta Szent II. János Pál pápa, hogy a zsidóság a kereszténység számára nem valami külsődleges dolog, hanem bizonyos értelemben a mi vallásunk belső lényegéhez tartozik.

A zsidók „idősebb testvéreink”. A nagyra értékelés és a szeretet az egyetlen igazán keresztény magatartás a zsidósággal szemben – írja a Pápai Biblikus Bizottság A zsidó nép és szent iratai a keresztény Bibliában kezdetű dokumentuma.

Van azonban egy harmadik célja is a zsidóság és a kereszténység párbeszédének. Ezt fogalmazták meg ortodox rabbik egy ünnepélyes közös nyilatkozatban (Dabru Emet, 2015. december 3.): „Kétezer év kölcsönös ellenségeskedése után mi, ortodox rabbik felismerjük, hogy történelmi lehetőség áll előttünk. Szeretnénk megtenni mennyei Atyánk akaratát azáltal, hogy elfogadjuk keresztény testvéreink felénk kinyújtott kezét. Keresztények és zsidók együtt kell, hogy munkálkodjanak korunk erkölcsi kihívásainak megválaszolásában. Elismerjük, hogy a II. Vatikáni Zsinat óta a Katolikus Egyház tanítása gyökeresen és visszavonhatatlanul megváltozott a zsidósággal kapcsolatban.

 

Milyen szerepet tölt be a Keresztény–Zsidó Tanács a vallásközi párbeszédben?

– A Nemzetközi Keresztény–Zsidó Tanács (International Council of Christians and Jews) 1942-ben alakult meg. Sigmund Sternberg és Paskai László bíboros kezdeményezésére ennek tagszervezeteként hozták létre 1990-ben a magyarországi történelmi keresztény egyházak (katolikus, református, evangélikus, baptista, metodista, unitárius, ortodox) és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) a Magyar Keresztény–Zsidó Tanácsot. Ennek tagjai az egyes részt vevő egyházak hivatalos delegáltjai. A legtöbb egyház püspöki szinten képviselteti magát, emellett pedig szakértőket is delegál a tanácsba, amelynek célja a keresztény–zsidó párbeszéd folytatása, egymás jobb megismerése, az előítéletek oldása.

Ön szerint mi az oka annak, hogy egyes politikai vezetők a konfliktusok egyik lehetséges megoldásának a háborút tartják?

– A Föld nagyhatalmai mindig is törekedtek befolyási szférájuk növelésére. Hasonló törekvés látszik most is az Egyesült Államok, Oroszország és a feltörekvő új keleti nagyhatalmak részéről. A háborúból igen sokan hasznot húznak, például azok, akik Ukrajna termőföldjeit, természeti erőforrásait most felvásárolják. Az emberiség még nem rendelkezik olyan, nemzetközileg elismert és végrehajtható jogrenddel, amely az országhatárok módosítását a háborún kívül más módon lehetővé tenné. Így például a hatalmas kurd népnek nincs lehetősége arra, hogy önálló országa lehessen, ahol az anyanyelvét, kultúráját, önrendelkezését ápolhatja, megélheti.

Egy Magyarországgal határos országban immár fél éve olyan háború zajlik, amelyről sokan úgy tartják, hogy a II. világháború befejezése óta a legsúlyosabb fegyveres konfliktus Európában. Önnek mi a meglátása ezzel kapcsolatban?

– Az Ukrajna elleni háborúban tízezrek haltak vagy sebesültek meg, százezrek vesztették el az otthonukat, mindenüket, emberek milliói menekültek el a szülőföldjükről. A tragédia, a szenvedés, a pusztítás óriási. A sebek évtizedekig, talán évszázadokig sem fognak begyógyulni, hatnak majd a következő nemzedékekre. A háború kirobbantóit és kiprovokálóit ezért óriási felelősség terheli.

Mit tehet az Egyház annak érdekében, hogy a nézeteltérések megoldása ne a háború legyen? Hallgatnak a világ vezetői az Egyház szavára? És mit tehet a béke érdekében az egyes ember, a katolikus keresztény?

– A kereszténység kétezer éve mint kovász van jelen az emberiség történelmében. Létrehozta az első kórházakat, az első ingyenes iskolákat, megtermékenyítette az emberi gondolkodást, a tudományt, a művészeteket. A kereszténység az evangélium átadásával és az evangéliumi élet példájával hat az egész emberiségre.

Az Egyház fáradhatatlanul tanítja, hogy a háború sohasem alkalmas eszköz a nemzetek közötti problémák megoldására.

 Mindannyiunknak törekednünk kell a szív békéjére. Fáradhatatlanul imádkoznunk kell a békéért, a háború áldozataiért. Amennyire képesek vagyunk rá, enyhítenünk kell a háború által okozott sebeket, például a menekültek befogadásával, segítésével.