József, az igaz ember

József, az igaz ember – Lelkinap

Az október 30-án a szombathelyi Martineumban tartott lelkinapon Székely János szombathelyi megyéspüspök mondott tanítást Szent Józsefről.

A program, melyen közel negyvenen vettek részt, imádsággal, énekléssel kezdődött.

Elmélkedésében Székely János püspök Szent Józsefről, az ácsról, az igaz emberről beszélt. Sok példán keresztül mutatta be Józsefet, akinek életvonulatából öt jellemző vonást, férfias erényt emelt ki.

József tisztelte az Istent, és tisztelte a Szűzanyát – mondta a főpásztor, akinek elmélkedése kapcsán a résztvevők megismerhették az ács töprengéseit, istenfélelmét, életideálját: követni Istent minden parancsában, és feleségül venni a szeretett Máriát.

Szent József megbízható ember volt, sziklája a Szent Családnak – mutatott rá Székely János, a gyakorlatban láttatva Józsefet, amint vezette a családját hegyeken-völgyeken, országhatárokon keresztül. Felhívta a figyelmet a Szűzanya ráhagyatkozására is, hogy mennyire bízott férjében: akkor sem vitatkozott vele, amikor az adott pillanatban a földi élet szabályai szerint esztelenség lett volna útra kelni.

Bízott Józsefben, hogy a családfő tudja, mit miért tesz.

Szent József engedte, hogy Isten vezesse őt – emelte ki harmadik pontként a szombathelyi megyéspüspök. – Máriát teljes szívéből szerette, és igent mondott a felelősségteljes feladatra, amit Isten rábízott, hogy felnevelje Fiát. Mi is sokszor mást képzelünk el életünkről, mint amerre aztán halad, de ha Istenre bízzuk a választást, a vezetést, akkor jó úton járunk.

Szent József mint édesapa mutatkozott be a tanítás negyedik pontjában. Ha édesapámra nézek, vajon látom-e Isten arcát? – merült fel a kérdés Székely János előadása kapcsán.

A befejező gondolatban a főpásztor Szent József csendjéről, hallgatásáról elmélkedett, kiemelve, hogy az evangéliumokban egyetlen hangosan kimondott szavát sem olvashatjuk Józsefnek.

Ő tettekkel, nem szavakkal mutatta ki hitét.

Székely János püspök elmélkedését követően a résztvevők kiscsoportokban folytatták a hallottak átgondolását, megbeszélését.

Szentmisével folytatódott a program, majd az ebéd utáni fórumon a felmerülő kérdésekre válaszolt Székely János. A lelkinap  közös szentségimádással zárult.

A program a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával valósul meg.

Forrás és fotó: Szombathelyi Egyházmegye

Szöveg: Csabáné Király Erzsébet beszámolója alapján

0202
0303
0404
0505
img1img1

Isten-képű világ

Milyen lenne a világ a Teremtő álma, akarata szerint? – Szombathely, 2018. március 21.