Híd lenni ég és föld között – Szerzetesek találkozója Szombathelyen

 

Jézus születése után 40 nappal, az ő jeruzsálemi templomban való bemutatására emlékezett Egyházunk február 2-án Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén. Hagyományosan ez a nap a megszentelt életet élők: szerzetesrendek, szerzetesi közösségek tagjainak ünnepe is. Számukra a Szombathelyi Egyházmegyében minden évben ezen a napon találkozót is szerveznek. Idén Szombathelyen, a szalézi közösség látta vendégül a tagokat. 

A szalézi rendházban játékkal vette kezdetét a találkozó, majd a Szent Kvirin-templomban közösen énekelték az esti imádságot a szerzetesek. Ezt követően gyertyával a kezükben vonultak be a szentmisére, amelyen hálát adtak és imádkoztak hivatásukért. A martinus.hu-nak adott interjújában Juhos Ferenc, verbita szerzetes elmondta: életével, szolgálatával Krisztus feltámadásáról, a mi feltámadásunkról szeretne tanúságot tenni az embereknek. Az örömhírről, ami minden embernek szól. 

39-en vettek részt a szombathelyi találkozón. Szentbeszédében Székely János megyéspüspök idézte XVI. Benedek pápa szavait, aki úgy fogalmazott: a szerzetesek az Egyház hatalmas kincsei. 

A Zsidókhoz írt levél az Istennek szentelt élet titkáról árul el fontos dolgokat, mondta a megyéspüspök, utalva a napra rendelt szentírási szakaszra, hozzátéve: a keresztények sokáig keresték, hogy az Ószövetség liturgiája hogyan teljesedik be Jézusban, a kereszténységben. Lassan rájöttek, hogy bár Krisztus nem végzett szertartásokat, de a lényében beteljesítette az Ószövetség liturgiáját. Ő az Örök főpap, aki lényében híd ég és föld között. Ő az Örök fiú, de egy velünk is. A szerzetesek is erre kapnak meghívást, hogy lényükben legyenek hidak ég és föld között. Legyenek egészen eggyek az Atyával és legyenek testvérei a rájuk bízottaknak: szenvedőknek, időseknek, fiataloknak. Székely János felidézte, hogyan kezdték meg munkájukat az annunciáta nővérek, a domonkos nővérek vagy a voraui máriás nővérek.

Dr. Székely János megyéspüspök szentbeszédét meghallgathatják itt.

A farsangi időszakot követen február 22-én hamvazószerdával megkezdődik a nagyböjt.