Egyházmegyénk védőszentjére emlékeztünk Szombathelyen

A pénteki vesperás és lampionos felvonulás után november 12-én szombaton püspöki szentmisével emlékeztek meg a Szombathelyi Egyházmegye hívei és papjai az egyházmegye védőszentjéről, Szombathely szülöttéről, Szent Márton tours-i püspökről.

Isten előtt mindannyian koldusok vagyunk, mondta szentbeszédében Fekete Szabolcs Benedek. Mindent kaptunk, kezdve az életünktől. Szent Márton ünnepén koldulni, kérni jöttünk az égieket, hogy terítsék ránk égi palástjukat. A legfontosabb szövetszála a palástnak a béke. De szükségünk van a megbocsátásra, a kölcsönös kiengesztelődésre és megbocsátásra, ahogy az egymásra odafigyelésre, az egymást segítésre, az egymásról való gondoskodásra is. Ezt kérjük az égieket mi bűnbánó koldusok. 

 

Ami az Amien-i városkapuban történt az forradalom volt. Márton szívében kitört a forradalom és ezt soha senki nem tudta leverni. Hagyjuk, hogy a mi lelkünkben is kitörjön a forradalom. Mert amit végül magunkkal viszünk, azok nem tárgyak vagy megfogható értékek, hanem mint a lelki értékeink, mondta Fekete Szabolcs Benedek segédpüspök, akinek szentbeszéde meghallgatható itt. 

A szentmise végén Székely János megyéspüspök Szent Márton oltáránál imádkozott egyházmegyénkért, a papokért, hívekért.

A szentmise visszanézhető itt.