A „Szent Márton Karitász” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány igazgatójának levele
Régi ismerősökkel találkozott december 8-án Székely János megyéspüspök. A Rumi Gyermekotthon lakóinak egy csoportja látogatott Szombathelyre, hogy megismerjék Szent Márton életét, bejárják a Szent Márton Látogatóközpontot.
Az iskolában napjaink középpontjában áll a jó cselekedetek “tanulása” és gyakorlása. A Szent Márton napjára való készülődés alkalmával még jobban kiemeltük a jótettek jelentőségét.
A Szent Márton Látogatóközpont megtekintésének alkalmával megelevenedett előttünk Szent Márton életútja, jószívűsége, emberek iránti türelme, segítsége. A bemutatás alkalmával megtekintettük a templom nevezetes képeit. A látogató központban térképen néztük meg milyen hosszú utat járt be Szent Márton gyalog és lóháton. Mi is lehettünk Szent Márton és koldus egy fénykép erejéig. A fából készült kirakókkal együtt tevékenykedtek a gyermekek és Püspök Úr. Igazán élvezetes és maradandó időtöltést nyújtott a gyerekeknek a közös együttlét.
Az őszi harangtoronybeli látogatásunk idején megígértük Püspök Úrnak, hogy megtanuljuk a Glori alleluja és a Tüzed Uram Jézus című énekeket. A gyerekek örömmel készültek a napi daltanulásra, az ének mindig megnyugtatta őket. Megtiszteltetés volt számunkra a Püspöki Palotában együtt teázni, ahol együtt énekelhettünk, beszélgethettünk. Megajándékoztuk a Püspök Urat jó cselekedeteink rajzával is.
Hálásan köszönjük a megtisztelő figyelmet, az időt, amit a Püspök Úr ránk áldozott. Az ebéd előtti együttes imádság és szeretetteljes fogadtatás nagyon szép emlék marad nekünk.
Szöveg: Sághyné Gerencsér Andrea gyógypedagógus, Rum Kastély