"Az ökumené út Krisztushoz" - Ökumenikus ünnepi istentisztelet Szombathelyen
Az ökumenikus imahét szombathelyi ünnepi istentiszteletén az Evangélikus-templomban gyűltek össze a keresztény felekezetek január 20-án.
Szemerei János evangélikus püspök – többek között – kiemelte: Isten utasításokon, az istentiszteleti közösségen keresztül vezet minket, de a legcsodálatosabb az, hogy odaszegődik övéi mellé és velük, velünk együtt megy az úton.
Székely János megyéspüspök elmondta: az ökumené út Krisztushoz. Ahogyan valaha a bölcsek ajándékokkal mentek az újszülötthöz, úgy mennek a különböző keresztény felekezetek is Jézushoz, a jászolhoz és viszik a maguk ajándékait, amelyekből gazdagodhatnánk mindannyian. Pl. a protestánsok viszik a Biblia szeretetét és tiszteletét; az ortodoxok az Istennel való egyesülésnek, a misztikának a mélységét; a katolikusok a szentségek valóságát, hogy Krisztus 2000 év óta velünk van és cselekszik.
Steinbach József református püspök kiemelte: Isten gyermekei mindenkit meghallgatnak, de a helyes döntéshez csak az Úrra hallgatnak. Engedelmesek, és ők megérkeznek. És ebben a megérkezésben boldog örömmel imádják az Urat.
Az ökumenikus imahét szombathelyi ünnepi istentiszteletét, Szemerei János evangélikus püspök, Steinbach József református püspök és dr. Székely János szombathelyi megyéspüspök igehirdetését visszahallgathatják itt.