
Ne csak álmodozzunk egy szebb világról, hanem tegyünk is érte – mondta a közszolgálatban dolgozók szentmiséjén dr. Székely János megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke június 25-én a Székesegyházban. Több mint két évtizedes hagyomány Szombathelyen, hogy szentmise keretében mondanak köszönetet a köz szolgálatában dolgozók munkájáért, és imádkoznak, hogy feladatukat, hivatásukat Isten erejével tudják végezni.
Orvosok, ápolók, mentősök, bírák, ügyvédek, közjegyzők, ügyészek, tanárok, rendőrök, a katasztrófavédelemben, a büntetés-végrehajtásban dolgozók, szociális munkások, gondozók, védőnők, bölcsődei, óvodai dolgozók, állami és kormányhivatalok, polgármesteri hivatalok, szociális és gyermekvédelmi munkatársak, fogyatékos, idős és hajléktalan ellátásban dolgozók, a kereskedelemben tevékenykedők, városi és megyei közgyűlési képviselők, vezetők, az államkincstár és az adóhivatal, a média, a kulturális, a tudományos élet munkatársai, civil és karitatív szervezetek képviselői vettek részt a szentmisén. Székely János arra kérte a jelenlévőket, hogy lehetőségük szerint tegyenek meg mindent azért, hogy egy igazabb és szebb világban éljünk, ahol Isten lakik az emberek között, ahol az egymás iránti tisztelet, szeretet, emberség, jóság uralkodik.
Kiemelte: ne csak álmodjunk olyan iskolákról, amik esélyt adnak mindenkinek, olyan közéletről, ahol tisztelet van, olyan kórházakról, ahol a betegeknek nem csak a testére, hanem emberségére is figyelnek, idősotthonokra, ahol az idős ember érzi, hogy szeretettel ápolják – mindezért ami rajtunk áll, meg is kell tennünk. Leó pápa körlevelét idézte, amely a mesterséges intelligencia fejlődése kapcsán arról szól, hogy a gépnél végtelenül értékesebb az ember. És fontos, hogy ezt ne tévesszük szem elől. Az ember tud szeretni, játszani, alkotni. Az emberiség ne egyfajta bábel tornyát építsen, ahol a haszon, a hatalom érdekében az ember eszközzé válik. Hanem olyan várost, ami a mennyei Jeruzsálem, egy emberséges várost.
Bátorító példaként idézte fel Floribert Bwana Chui és Wagner Viktória, szociális testvér és védőnő példáját, akik sokat tettek a rászorulók megsegítéséért.
A szentmise visszanézhető egyházmegyénk Youtube csatornáján, ide kattintva.

