Testvériesebbé tenni a világot – Megkezdődött az Afrika-hét

Február 5-én a körmendi Battyhány-iskolában tartott megnyitóval kezdetét vette az idei Afrika-hét. Idén a kongói Kabinda városában egy óvoda és egy iskola felújítására, valamint motorok vásárlására gyűjtenek pénzt. 

6 afrikai gyermek életét is bemutatták rövid műsorukban a körmendi iskola diákjai, akik egy afrikai éneket is előadtak. 

Életünk végén a teremtő Isten azt fogja kérdezni tőlünk: éheztem és adtál-e ennem, szomjaztam és adtál-e innom, észrevetted-e a szenvedőt vagy csakis magadnak éltél? – mondta köszöntőjében Székely János megyéspüspök, aki az irgalmas szamaritánus példabeszédét is felidézte, mint a felebaráti szeretet, az irgalmasság cselekedetének példáját. Akkor vagyunk méltók a testvér, az ember névre ha segítünk és adunk. 

A világunk messze van attól, hogy testvéri világ legyen, mondta a megyéspüspök, miközben jövedelmi, gazdasági viszonyokról beszélt a gyerekeknek. A Föld népességének 40%-a koldusszegénységben él, napi 2 dollárnál kevesebb jövedelemből kell megélniük. Ha a Földünk egy 100 fős falu lenne, akkor 30 ember mindig jóllakna, felük túlsúlyos is lenne. A faluban élők közül 50-en gyakran éhesek, de ez egészségügyi károsodást nem okoz bennük. 20-an lennének akik annyira éheznek, hogy egy már gond az életükben és 1 ember lenne az éhhalál határán. 6 másodpercenként a Földünkön meghal egy gyermek, miközben a Földön rengeteg élelmiszer van. A világ gazdagabb felén a megvásárolt élelmiszer 1/3-át kidobják az emberek. 

Nem arra születünk, hogy gyűjtsünk, hanem, hogy szeressünk és adjunk, hogy a szeretet első legyen az életünkben. Az Afrika-hét célja, testvéribbé tenni a világot.  A legtöbb szegény Afrikában él. Kongónak próbálunk segíteni, ahol 102 millió ember él, ahol Hardi Richárd szemorvos él és gyógyítja az embereket. Kongóban a gyerekek nehezen jutnak el iskolában, amelyek közül soknak sem teteje, sem oldala nincs, sem padok, sem székek nem állnak rendelkezésre. Füzetek, könyvek hiányában a gyerekek felkészültsége is hiányos. Az Afrika-hét és a Mindannyian testvérek program ebben próbál segítséget nyújtani – mondta Székely János megyéspüspök, aki megköszönte a korábbi években nyújtott támogatásokat. 

Mint megtudtuk: a korábbi években 46 iskola regisztált a programra. Az Afrika-héten gyűjtött támogatásoknak, magánszemélyek és vállalatok évközbeni egyéb támogatásának köszönthetően tavaly 11 millió forint gyűlt össze. Aki szertne adakozni a Szent Márton Köpenye Alapítvány számlaszámára fizethet be egy neki tetszőleges összeget. 

Bankszámla száma: 11747006-27260324. Az alszámla megnevezése “Mindannyian testvérek”.

A megnyitó során  kongói Mawasala Mbela Fabien verbita szerzetes, pap, misszionárius mutatta be a fekete kontinenst a fiataloknak. Saját gyermekkoráról is beszélt, kiemelve: 7-en vannak testvérek, de csak hárman járhattak iskolába. A többiek otthon maradtak, hogy vigyázzanak a kisebb gyerekekre, dolgozniuk kellett otthon, míg  a szülők földet műveltek. Fabien atya 12 km-ert gyalogolt mindennap, hogy eljusson iskolába és haza. A tanulást nehezíti a családok számára, hogy Kongóban fizetni kell az oktatásért, ez is komoly gond, emelte ki Fabien atya.

Az Afrika-hét megnyitóról adott élő kövezítés megtekinthető a Szombathelyi Egyházmegye Youtube csatornáján, ide kattintva.