Március 19-én indul Coreth Mária Terézia a boldoggá avatási eljárása Németújváron
Batthyány-Strattmann László boldoggá avatásának 20 éves évfordulója alkalmából hálaadó szentmisét mutat be Ägidius Zsifkovics kismartoni és dr. Székely János szombathelyi megyéspüspök március 19-én, vasárnap Németújváron (Güssing) a bazilikában. Itt jelentik be egyúttal azt is, hogy megkezdődik a hercegorvos feleségének, Coreth Mária Teréziának a boldoggá avatási eljárása. A szertartást élőben követhetik az ORF2 és a ZDF televíziós csatornákon.
Coreth Mária Terézia jelentőségéről szólva Székely János elmondta: 20 évvel ezelőtt, amikor Batthyány-Strattmann Lászlót boldoggá avatták, nagyon sokan mondták, mennyire kár, hogy nem a feleségével együtt avatták boldoggá. Az, hogy Batthyány László azzá vált aki, – a Szegények orvosa lett, gyönyörű családot épített fel-, abban óriási szerepe volt a feleségének. Ezt Ő is felismerte és gyakran meg is vallotta. Feleségét gyakran úgy emlegette: az én Aranyszívű feleségem. Coreth Mária anyai ágon osztrák, apai ágon orosz származású volt. Hívő családban nőtt fel, és vallási elköteleződését csak erősítette a 8 évi Sacre Coeur nevelés. Házasságuk idején mindenben támogatta férjét: segített a kórházi munkában, a szegények támogatásában, emellett óvodát hozott létre és vezette a háztartást, irányította a gyermekek nevelését.
A boldoggá avatási eljárásról szólva a szombathelyi főpásztor elmondta, annak két szakasza van: egy egyházmegyei és egy római. Egyházjogi előírások szerint az egyházmegyei szakaszt megelőzően szükséges arról meggyőződniük az eljárást kezdeményezőknek, hogy sokakban megvan az a meggyőződés, hogy az adott személy példamutató életet élt. Emellett szükséges volt az elindításhoz a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia jóváhagyása és a halál szerint egyházmegye, a Bécsi Egyházmegye engedélye is.
Az egyházmegyei szakaszban minden írott dokuemtumot összegyűjtenek ami az adott személyhez kapcsolódik – pl. naplók, levelek. Emellett meghallgatják azokat a tanúkat, akik bármit tudnak az adott személy életéről. Ezeket összegyűjtik, majd Rómába, a Szenttéavatási Ügyek Kongregációjába küldik. A római szakaszban előbb egy történész bizottság vizsgálja meg a beküldött anyagokat, majd egy teológus bizottság mond véleményt az adott személyről. Végül egy bíborosokból, püspökökből álló bizottság szavaz arról, hogy javasolják-e az adott személy boldoggá avatását. Ha mindhárom bizottság véleménye, válasza kedvező, akkor kerül az ügy a pápa elé, aki döntésre jogosult a kérdésben. Székely János kiemelte: két külön pápai döntésre van szükség a boldoggá avatáshoz. Az egyik az életszentségéről, a másik a közbenjárására megtörtént csodáról szól. Az egyházmegyei szakasza a rövidebb, 2-3 évre tehető.
Pál László atya, a Kismartoni Egyházmegye püspöki helynöke a Szombathelyi és a Kismartoni Egyházmegyék közötti jó kapcsolatról beszélt, hangsúlyozva, hogy már a múltban is együttműködött a két egyházmegye, pl. Batthyány László boldoggá avatásán. Az utóbbi években pedig még szorosabbá vált a kapcsolat, legyen szó a rönöki vagy Maria Bild-i zarándoklatokról, de volt alkalom arra is, hogy a Kismartoni Egyházmegye Püspöki Tanácsa Szombathelyen ülésezett.
A vasárnapi hálaadó szentmise vasárnap 9:30-kor kezdődik a güssingi, németújvári bazilikában, amelyre mintegy 400 főt várnak. A szertartást élőben követhetik az ORF2 és a ZDF televíziós csatornákon. A helyszínen kivetítők nem lesznek. A templom körül nincs elég hely valamennyi busz és autó számára, amelyekkel a magyar zarándokok érkeznek majd, így kijelölt helyekről kell az épületet megközelíteni. A magyar zarándokokat a helyszínen segítők igazítják útba.
Michael Wüger általános helynök személyes emlékeit osztotta meg a 20 évvel ezelőtti római boldoggá avatásról, ahol a szertartáson kispapként szolgálatot végzett. Megismételte Székely János megyéspüspök mondatait, hogy már akkor sokan szerették volna ha Coreth Máriát is boldoggá avatják. De 20 évvel később sem vagyunk lemaradva – mondta Michael Wüger, aki elmondta: családjában volt olyan személy akinek szembetegségét a Hercegorvos gyógyította meg.