Magvető Tanoda évzáró

Tanévzárót tartottak a szombathelyi Magvető Tanodában. A Szombathelyi Egyházmegyei Karitász égisze alatt március óta működő intézményben június 21-én, pénteken délután tartották a tanévzáró ünnepséget. A szentmise elején a tanodában tanuló diákok szavaltak verseket.

Köszöntőjében Székely János megyéspüspök úgy fogalmazott, a tanoda neve kettős magvetésről szól, az ott tanuló gyerekek fejébe, szellemébe hullanak a tudás magjai, ezáltal pedig szebb lesz az életük. Azonban van egy még fontosabb magvetés is, hangsúlyozta Székely János püspök, mégpedig az, hogy Jézus a szeretet magvait hinti a szívükbe. Ahhoz, hogy az életük igazán boldog legyen, leginkább ez kell. A szentmise végén emléklapot és egy kis ajándékot kaptak a gyerekek, majd agapéval, kötetlen beszélgetéssel és játékkal zárult az ünnepség.

Az Annunciáta Házban működő Magvető Tanodában idén 25 gyermek tanult, mondta el Gombos Adrienn szociálpedagógus, az intézmény munkatársa. Ők a következő tanévben is járnak majd a foglalkozásokra. Elárulta azt is, hogy még néhány diákot tudnak fogadni a tanodában.

Dr. Székely János megyéspüspök szetnbeszéde meghallgatható itt.

A Mária Rádió Savaria interjúja Gombos Adriennel meghallgatható itt.