Milyen gyönyörű az Isten teremtette világ… 

 

A mindenség  titkai mögött Szeretet rejtőzik. Az égen úszó felhők, a nevető gyermekarcok, a patakok és a fák egy Végtelen Szépségről és Jóságról üzennek nekünk. Akkor szép egy ember élete, ha megsejti ezt a Végtelen Jóságot és Szépséget, és engedi, hogy átáradjon rajta. Mindannyian arra születünk – akár felismerte már ezt valaki, akár még nem – hogy megtanuljunk szeretni, és majd a halál kapuján át az Örök Szeretetbe beléphessünk.

Szeretem a hegyek, a fák és az emberi lelkek szépségét, mélységeit, és éppígy szeretem a Biblia, az imádság és a csend mélységét. A kettő ugyanannak a Forrásnak a remekműve, ajándéka. Törekszem ezt a kincset tovább is adni, főként azoknak, akik bajban vannak, a szegényeknek és a lenézetteknek.

Ezen a honlapon keresztül szólni szeretnék a Forrásról, hogy minél többen rátaláljanak, és szeretnék sokakat – Önt is kedves Olvasó – meghívni arra, hogy tegyük szebbé, igazabbá, szeretettel és Istennel telibbé ezt a világot, családjainkat, hazánkat, egyházunkat! Csak együtt sikerülhet! Bárcsak minél többen felismernék Jézus szavainak igazságát: „Mindenki Érte él!” (Lk 20,38)