Két, Kárpátaljáról menekült családot - két édesanyát és három-három gyermeket - fogadott be a Szombathelyi Egyházmegye.

Szombathelyen a Annunciáta Nővérek egykori rendházában nyújtanak számukra elhelyezést. Néhány percre a két édesanyával volt lehetőség szót váltani. Mint elmondták: a támadás napjának reggelén minden úgy indult ahogy szokott. A gyerekeket azonban hazaküldték az iskolából, mivel az intézményt ki kellett üríteni arra az esetre, ha az ország távolabbi részeiről érkeznének menekültek.

Karitász adomány
Karitász adomány
Karitász adomány
Karitász adomány
Karitász adomány
Karitász adomány
Karitász adomány
Karitász adomány
Karitász adomány
Karitász adomány

“A gyerekek sírtak, de mi is megijedtünk a hírek hallatán, hogy most mi lesz” – mondta az egyik édesanya, aki három gyermekével és néhány táskával csütörtökön este útnak indult a határ irányába. Férje – aki Szombathelyen dolgozik – már várta őket a magyar oldalon. Beregsurányban kaptak szállást, majd jöttek Szombathelyre. A faluból ahol élnek sok család tett hasonlóképpen. Otthon maradt rokonaikkal tudják tartani a kapcsolatot. Ők számoltak be nekik arról, hogy falujukban egyenlőre nyugalom van, menekültek oda még nem érkeztek. Itt nyugalmasabb és, hogy megismertünk néhány embert kicsit könnyebb. De szeretnénk minél hamarabb visszamenni, mert ott a hazánk, az otthonunk, minden amiért eddig dolgoztunk, mondta az édesanya.
Az Annunciáta Nővérek épületben található szobákat az Egyházmegyei Karitász munkatársai takarítják illetve rendezik be bútorokkal. Mint Tuczainé Régvári Marietta igazgatótól megtudtuk Szombathelyen nem csak itt, hanem pl. egy magánszemély által felajánlott lakásban, önkormányzati ingatlanokban illetve egyházi intézményben is lehetőség van a menekültek elhelyezésére, ha erre szükség lesz. Emellett pl. Celldömölkön is fogadnak családokat. A karitász Hollán Ernő utcai épületében közben folyamatosan érkeznek a felajánlások: élelmiszerek, matracok, takarók, gyermekholmik, játékok.
Aki nem tudja az adományát a központba elvinni, azoknak a karitász munkatársai segítenek, csak jelezzék a szervezetnek: email címen (szombathelyikaritasz@gmail.com), vagy a 06-94/318-560-as telefonon. A pénzadományokat a 11747006-20209380-as OTP Bank-os számlaszámon fogadák.
Szombathelyen a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Szombathelyi Csoportja is aktívan közreműködik a gyűjtésben. Ők a szervezet Margaréta utcai központjában várják a lakosság felajánlásait.