A közös ünneplés püspöki szentmisével kezdődött, melyet Dr. Székely János megyéspüspök mutatott be kárpátaljai, körmendi, szentgotthárdi, gércei és szombathelyi atyák részvételével. A szentmisén Szkoropádszky Péter atya és kárpátaljai gyermekek képviseletében jelen voltak a határon túli magyarok is.
Püspök atya bevezetőjében megköszönte a karitász munkáját, hiszen ők a szeretet tetteivel hitelesítik az egyház szavait. Prédikációja elején egy emberről beszélt, aki hajléktalanokat, koldusokat látott, a TV-ben tragédiákról hallott és megkérdezte Istent miért nem tesz valamit? Isten válaszolt: én már tettem valamit, megteremtettelek téged. Isten válasza sok szenvedésre magányra MI lehetünk. Lehet nem is kell messze menni, csak a szomszédunkra ránézni, aki egyedül van, magányos. Sok-sok ember lehet akit az Úr ránk akar bízni. Isten egymásra bíz minket! Testvérei lehetnénk egymásnak. Lehetne ez a világ kicsit más.
Püspök atya prédikációja ITT meghallgatható!
A szentmise befejező áldása előtt került sor a karitász díjak átadására, majd a kárpátaljáról érkezett gyermekek, szívhezszóló, de megrendítő gondolatokat tartalmazó műsorral ajándékozták meg a jelenlévőket! A műsor közben és végén Péter atya a kárpátaljai karitász igazgatója osztotta meg gondolatait a hívekkel.
A gyermekek műsorát ITT visszahallgathatják!
Péter atya gondolatait IDE kattintva hallgathatják meg!
A szentmise végén a Himnuszt énekelték el az egybegyűlt ünneplő karitászmunkatársak. A záróének után János püspök atya előadást tartott a teremtésvédelemről. Az ünneplést kötetlen beszélgetés és agapé zárta.
János püspök atya előadása ITT elérhető!