Gersekarát adott otthont az idei évben a roma családok lelki napjának augusztus 1-jén. Központi témának a remény gondolatát választották a szervezők. 

A Művelődési Házban zenés imádsággal vette kezdetét a program a Rád Találtam dicsőítő csoporttal. Miközben a gyerekek saját “imakönyvet” készítettek, a nagyobbak a Kaposvári Egyházmegyében Csákányban működő Fazenda rehabilitációs közösség tagjainak tanúságételét hallgathatták meg. Olyan emberekét, akik valamilyen függőséggel éltek, de itt reményt kapnak az újjrakezdésre, felépülésre, mindezt Isten óvó és támogató keze alatt. Nehéz sorsokról hallhattak a teremben ülők, de közben azt is megtapasztalhatták, hogy van kiút és lehetőség a változásra. Erről is szólt az a kiscsoportos beszélgetés, amelyen Székely János megyéspüspökkel is megosztották életük nehézségeit, jövőbeni terveiket, reményüket a résztvevők. A szentmisén dr. Székely János a Biblia egyik legszomorúbb történetét idézte fel szentbeszédében: Keresztelő Szent János vértanúságának történetét állítva a figyelem középpontjába. Mint fogalmazott: Heródes döntései egy fájdalmas bűnláncolathoz vezettek, amelynek végén egy ártatlan ember életét oltották ki. A szentbeszéd rámutatott: ez a történet jól példázza, hogy a rossz döntések gyakran egymásból következnek. Egy aprónak tűnő helytelen választás újabb és újabb következményeket indíthat el – akár úgy, mint egy lavina vagy láncreakció. Hasonló folyamatok a mindennapi életben is jelen vannak. Egy gyermek életében például a tanulás iránti közömbösség, a felelőtlenség vagy a rossz szokások később komoly következményekhez vezethetnek. Ugyanígy a szeretet hiánya, az önzés vagy a helytelen minták is továbbadhatók egy családban.

Székely János kiemelte:

léteznek jóság láncreakciók is. Egy jó döntés, egy segítő gesztus, egy őszinte imádság vagy egy szeretetteljes cselekedet újabb jótetteket indíthat el és arra kérte a gyermekeket, hogy indítsák el a jóságlavinákat az életükben.

Példaként a fiatalon elhunyt Carlo Acutis életét idézte fel. A fiatal olasz fiú olyan családban nőtt fel, ahol a hit kezdetben nem kapott fontos szerepet, ő azonban már gyermekkorában különleges szeretettel fordult Isten és az emberek felé. Amikor ötéves korában elveszítette szeretett nagyapját, ő kérte szüleit, hogy menjenek el vele a templomba imádkozni. Nem a szülei vezették őt a hit felé, hanem ő indította el családját ezen az úton, mondta a főpásztor, aki elmondta: Carlo életében a jóság apró cselekedetei is természetessé váltak. Segített a rászorulóknak, megosztotta ételét a szegényekkel, figyelmet és szeretetet adott azoknak, akiket mások talán észre sem vettek. Halálakor, mindössze 15 évesen, sokan gyűltek össze temetésén, és akkor vált igazán láthatóvá, hány ember életére volt hatással.

A főpásztor saját életéből is felidézett egy példát. A sorkatonai szolgálata idején egy olyan közösségbe került, ahol sokan nehéz háttérrel érkeztek, durván beszéltek és gyakran bántóan viselkedtek vele. Mégsem haraggal válaszolt, hanem igyekezett segíteni nekik. Néhány hét alatt megváltozott a légkör körülötte: társai elfogadták, később pedig még a gitárját is elkérték, hogy együtt hallgassák az általa játszott egyházi énekeket. A történet azt mutatta meg, hogy nem mindig a környezet formálja az embert.

Egyetlen ember jó példája is képes hatással lenni másokra.

Székely János elmondta: az életben naponta érnek bennünket próbák, és döntéseink alakítják a jövőnket. A jó választások újabb lehetőségeket nyithatnak meg előttünk. A főpásztor arra biztatott: mindenki próbálja elindítani saját életében a jóság láncreakcióját – imádsággal, a Szentírás olvasásával, családi segítséggel, figyelmességgel és szeretettel. Így válhat valóra Jézus ígérete: “azért jöttem, hogy életük legyen, és bőségben legyen.”

A program zárásakor Orsos Zoltán atya, gersekaráti plébános mondott köszönetet és adott hálát a nap kegyelmeiért, remélve, hogy az elvetett mag sokak szívében jó földbe hullott és termőre fordul.