Férfiaknak tartottak Cursillót a hétvégén Nagybányán
Dr. Székely János szombathelyi megyés püspök és munkatársai tartottak Cursillo lelkigyakorlatos hétvégét február 9-12. között a nagybányai Szentháromság-plébánia szervezésében, a festői tájú Forrásligeten (román elnevezése: Izvoare).
„Gyakran szokták mondani, hogy mi, papok, akváriumban halászunk a templomban. A Cursillo kimegy az óceánra. Sok-sok olyan embert is meghívunk, aki a hittől eltávolodott, és igen gyakran három nap alatt olyan élményt él át, hogy az egész élete döbbenetesen megváltozik. A Cursillo ebben segít: más szemet ad, új szemet, más szívet. Igen gyakran az életünk azon múlik, ahogyan dolgokhoz hozzáállunk. Nagyon nagy kincs ez a mozgalom Magyarországon és a világ számtalan táján, sok-sok ember talál rá az élete értelmére. Kicsi keresztény közösségek születnek, sok ember, aki addig az Istenhez nem közeledett, rátalál erre a kincsre. Gyönyörű környezetben vagyunk, olyan sok ember nagyon nyitott szívvel készítette ezt a Cursillot, és akiket meghívtak, ők is mind nyitott szívvel, tiszta lélekkel, örömmel fogadják mindazt, amit adni tudunk” – nyilatkozta Székely János püspök.
Negyven 25 és 50 év közötti férfi vett részt a feledhetetlen hitélményt ígérő lelkigyakorlaton, amelynek célja a keresztény hit elmélyítése és megerősítése volt. Lelkipásztorok is jelen voltak.
„Megújult szívvel szeretnék hazatérni, és ebben bízom és reménykedem, hogy ezt a családomba is beviszem és átadhatom, és a környezetemben, bizonyságot tegyek arról, hogy itt az élő Krisztussal találkoztam és ezt tovább adjam” – mondta Csákay Zoltán résztvevő.
A Cursillo egyházunk egyik jelentős, nemzet- és felekezetközi megújulási mozgalma, amelynek szándéka egyebek mellett, világi munkatársakat kiképezni, akik segítenek a plébánosoknak a lelkipásztori munkában.
„Napról-napra látszik a fejlődés, minden nap egyre közelebb kerülünk Istenhez, és reményeink szerint vasárnapra a Tábor-hegyre is fel fogunk tudni jutni” – tudtuk meg Lendvai András Kornéltól, a hétvégi lelkigyakorlat rektorától.
A kereszténységről szóló háromnapos, intenzív, bentlakásos tanfolyamon bemutatták röviden a keresztény hit alapvető tanítását, és ezen keresztül megismertették Jézus Krisztus személyét, a keresztény hit elmélyítése és megújítása, valamint a társadalmi és egyházi felelősségébresztés céljával.
„Ez a közösség, aki itt várt bennünket, a magyarországi közösséghez képest, egy kicsit más volt. Azok a jelöltek, akik ezen a lelkigyakorlaton részt vesznek, jellemzően templomba járó, istenhívő, illetve hitüket megélő és átélő emberekből állt. Mi otthon halászunk olyan emberekre is, akik keresők, akik valami miatt eltávolodtak már az egyháztól, vagy még nem találkoztak Istennel. Őket is megpróbáljuk a Cursillóba megszólítani és bevonni” – mondta Horváth György Cursillo-munkatárs.
A Máramarosban most első ízben megszervezett lelkigyakorlatot a tervek szerint a következő időszakban megismételnék, ezúttal a hölgyek fogják a kurzus célcsoportját képezni.