A roma népcsoport nem teher az ország számára, hanem lehetőség, amelyből sok kincset előhozhatnánk, mondta január 18-án Letenyén Székely János szombathelyi megyéspüspök, az MKPK Cigánypasztorációs Bizottságának vezetője a romák felzárkóztatása érdekében szervezett regionális találkozón. A Boldog Ceferino Intézet által összehívott cigánypasztorációs nap során olyan intézmények és szervezetek mutatkozhattak be, akik munkájukkal hozzájárulnak a roma lakosság helyzetének javításához. 

Közösségi találkozó LetenyénDr. Székely János a letenyei templomban mondott köszöntőjében kitért rá: a romák fölzárkózásának három oszlopa van, az oktatás, a munkahely és a szív. Az oktatás és a munkahely elválaszthatatlanul összetartozik. Ha nincs jó végzettsége valakinek, akkor nagyon nehéz jó munkahelyet találni. De mindez fordítva is igaz: ha egy régióban nincs igazi, elérhető, a romák számára vonzó munkahely, akkor nagyon kicsi lesz a motiváció egy fiatal számára, hogy tanuljon. A megyéspüspök véleménye szerint a magyar állam egyik legfőbb feladata a romák felzárkóztatása területén az lenne, hogy főleg az országhatár mentén, értve Borsodtól Zaláig sok elérhető, vonzó munkahelyet teremtsen az itt élők számára. A romák felzárkóztatásának harmadik oszlopa a szív, emelte ki a főpásztor. Ebben például a tanodák működtetésével tud segíteni Egyház, ahol rászoruló, és tanulási nehézséggel küzdő gyerekek kapnak segítséget.

Közösségi találkozó LetenyénSzentbeszédében Boldog Ceferinonak, a romák védőszentjének életét mutatta be, megemlítve jellemének, lelkiségének néhány alapvonását. Ceferino élete mutatja, hogyha egy ember befogadja az élő Istent az egész élete átalakul: másként szereti az embereket, másként áll az élethez. Mutatja, hogy a romákban mennyi kincs van, mennyi érték. A romák jelenléte Magyarországon nem egy probléma, hanem lehetőség, amiből sok kincset előhozhatnánk. Megismerhetnénk az ő család-és gyermekszeretetüket, ünneplésüket, imádságos életüket, mondta Székely János, akinek szentbeszéde meghallgatható itt. 

Közösségi találkozó LetenyénA szentmise végén Kotriczné Baris Zsuzsanna tanúságtételét hallgathatták meg a jelenlévők. Zsuzsanna 10 éve tért meg, amikor féjével együtt, Székely János püspök segítségével eljutottak Rómába a 2015-ös cigány találkozóra. Ez az út megváltoztatta az életüket, mindketten cursillot végeztek és azóta is ez a meghatározó része az életüknek: lelkesen viszik az embereket a cursillora. Az a dolgunk a világban, hogy az embereket Istenhez vezessük – mondta Zsuzsanna.

Közösségi találkozó LetenyénA szakmai nap a művelődási házban folytatódott, ahol Székely János megyéspüspök előadásában a cigányság múltját, magyarországi helyzetét mutatta be. Kiemelte: az utóbbi 50-70 évben az iskolázottság terén a magyarországi cigányság nagy változáson ment át. Nincs még egy európai állam Magyarországon kívül, ahol a főiskolai, egyetemi diákok 2-3%-a roma. Jó az általános iskolát végzettek száma, de már kisebb a szakmát, érettségit szerző diákok száma, ami kihatással van későbbi életükre is. Kiemelte: statisztikai adatok alapján elmondható, hogy ma cigánynak születni, majdnem egyet jelent, hogy nyomorba születik valaki. 2002-es adatok alapján elmondta: a romák által lakott lakások 34%-ban nem volt vezetékes víz, több mint 40%-ban nem volt fürdőszoba. A rendszerváltás előtt a munkaképes roma lakosság kb. 87%-ának volt munkahelye. A rendszerváltás után kb. 2/3 elveszette a munkahelyét. Megismételte: az állam egyik fő feladata lenne, hogy a romák számára is elérhető munkahelyeket hozzon létre. A romák kb. 600 éve telepedtek meg a Kárpát-medencében, így integráns részei a magyar társadalomnak, csak sokáig annak peremén éltek: sátrakban, putrikban éltek a települések szélén. Alkossunk egy szociális, testvéri hálót, amelyben sokoldalról tudunk segíteni nehéz helyzetben lévő, de sok kincset rejtő gyerekenek, fiataloknak, zárta gondolatait Székely János.

Közösségi találkozó LetenyénA megyéspüspök előadását követően azok a térségi szervezetek mutatkoztak be, akik tevékenységükkel segítik az itt élő roma közösségeket, mondta a martinus.hu-nak adott interjújában Bángi Magyar Anna, a Bodog Ceferino Intézet szakmai vezetője. Harmadik éve zajlik az Intézet regionális sorozata, amelyen oktatási, gyermekvédelemi, egyházi, önkormányzati vagy más civil szervezetek képviselői találkoznak, osztják meg egymással tapasztalataikat. A lelki és szakmai programokon kívül kulturális-hagyományörző előadást is láthatnak a megjelentek. Letenyén a Romano Glaszo Együttes lépett fel. Ebben az évben Miskolcon, Máriapócson és Mátraverebély-Szentkúton kerül sor hasonló találkozóra.

Közösségi találkozó LetenyénLetenyén Bedő Ildikó, a Muraszemenyei Általános Iskola címzetes igazgatója, közoktatási vezető, Kovácsné Horváth Szabina, a Muraszemenyei Általános Iskola igazgató és Kozma Andrea, a Pusztamagyaródi Kenyeres Elemér Általános Iskola igazgatója mutatták be azt a munkát, amelyet az érintett oktatási intézményekben, valamint a szentpéterúri iskolában tesznek a roma diákokért és amelynek eredményeként a nem roma gyerekek is megismerkednek a roma kultúrával. Takács Gyuláné Anikó, a komlói Boldog Salkaházi Sára Karitász Csoport vezetője elevenítette fel a helyi cigányságért a rendszerváltá óta eltellt időben végzett munkát, többek között amit a családok lakhatásáért tettek az elmúlt évtizedekben. Dr. Boros Julianna, a Katolikus Karitász tíz, Baranya megyei Felzárkózó településének regionális szakmai vezetője szavak helyett videóban mutatta be a szervezet munkatársainak a Sellyei járásban végzett áldozatos munkáját. Ebből kiderült: a karitász ott segít és akkor amikor kell. Ha pl. elromlik a mosógép, ha nincs fürdőszoba, ha nincs mit enni, ha a kiskertekben vetőmagra van szükség. Mohayné Farkas Ibolya, a kaposvári Mélyben és Reményben Alapítvány, míg Kövesi Csaba, a zalalövői Áldott Kereszt Egyesület munkáját mutatta be a jelenlévőknek.

Recommended Posts

No comment yet, add your voice below!


Add a Comment

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük