Legyünk a béke emberei!

Nagy érdeklődés mellett tartották meg november 26-án a szombathelyi Brenner-iskolában az Egyházmegyei Családi Lelkinapot. 

A közös imádság után Varga László kaposvári megyéspüspök tartott előadást a felnőtteknek, míg a gyerekek játékos foglalkozásokon vehettek részt. Varga László kiemelte: békére vágyunk mindannyian, mert ez egy égető kérdés napjainkban. Akár a családokban, akár az Egyházban, akár az országban, akár a világban. Minden háború a szívünkben kezdődik: a megosztottsággal, hogy nincs bennünk béke. Megtűrjük az előítéleteket, a haragot a szívünkben és ezért bámikor kirobbanhat a békétlenség. Mert megvan a másikról a véleményünk és nem kívánjuk felülvizsgálni a véleményünket az evangélium fényében. De Jézus azt kéri: nem ítélkezz! Sokszor azzal mentjük fel magunkat, hogy Jézusnak ez is csak egy naív, lehetetlen kérése csupán. De ezzel az ember a változást, a megtérést is elodázza. De Jázus nem volt őrült: ő a szív felszabadítását hirdette meg. És amikor azt kéri, hogy ne ítélkezz, akkor szabaddá akar tenni, hogy növekedni tudjunk a szeretetben: Isten és a család irántiban is, mondta Varga László.

Dr. Varga László kaposvári megyéspüspök előadását meghallgathatják itt.

Az előadás után Varga László, Székely János és Fekete Szabolcs Benedek püspökök válaszoltak a felnőttek által feltett kérdésekre.

 

A családok számára sok kihívást és egyben élményt tartogat a gyermekek nevelése. A kisiskoláskor és a kamaszkor, minden szépségével együtt, okoz problémákat a szülők és a gyermekek kapcsolatában. Hortobágyiné dr. Nagy Ágnes és Hortobágyi Tibor a maguk élettapasztalatára is alapozva arra adtak tippeket, hogyan lehet a nehézségeket áthidalni, megerősítani a gyermekekkel a kapcsolatokat ezekben az években.

A napot szentmise zárta, amelynek szentbeszédében Varga László megyéspüspök arra hívta fel a figyelmet: vágyakozzunk az Úrral való találkozásra. Találjuk meg az időt, a helyet, a lehetőséget, hogy találkozzunk Jézussal, aki újra eljön majd, ahogy a Szentírásban is olvashatjuk, mondta a kaposvári megyéspüspök.

Varga László megyéspüspök szentbeszédét meghallgathatják itt.