Várunk mindenkit az egyházmegyei zarándoklatra szeptember 23-án – Székely János megyéspüspök buzdítása

Dr. Székely János megyéspüspök invitálja a híveket az egyházmegyei zarándoklatra Körmendre szeptember 23-án 

Szeptember 23-án szervezi a Szombathelyi Egyházmegye zarándoklatát Körmenden. Dr. Székely János megyéspüspök invitálja a híveket. 

Kedves Atyák és Szerzetesek, Diakónusok és Akolitusok,

kedves Gyerekek és Fiatalok, szeretett és tisztelt Idősebb Testvéreink, kedves Családok!

Egyházmegyénk óriási kincsei a szentjeink. Sugárzó életük bátorítás arra, hogy – még ha nem is mindig könnyű – de lehetséges és boldogító Krisztus útján járni. Adjunk hálát együtt a szegények orvosának Batthyány-Strattmann Lászlónak a 20 évvel ezelőtti boldoggá avatásért, és imádkozzunk az ő nagyszerű és szentéletű feleségének, Coreth Mária Teréziának a boldoggá avatásáért!

Jöjjenek el minél többen szeptember 23-án Körmendre, az egyházmegyei zarándoklatunkra! A nem regisztrált zarándokokat is szeretettel látjuk.

 

+ János püspök

Mária anyaként viselkedik velünk – Mária Kongresszus Zalaegerszegen

Mária anyaként viselkedik velünk – Mária Kongresszus Zalaegerszegen

75 évvel az 1948-ban megrendezett Mária Kongresszus után újra Mária tiszteletére hívták össze a híveket Zalaegerszegen.

Szeptember 8-9-én várták a híveket a zalai megyeszékhelyen számos programmal. Dr. Varga Péter főszervező a martinus.hu-nak adott interjújában kiemelte: számukra nagyon fontosak a 75 évvel ezelőtt történtek, hiszen az 1948. szeptemberében tartott két napos kongresszus volt a katolikus Zala utolsó nagy lobbanása 35 ezer ember és a teljes püspöki kar részvétételével. A Magyar Kurír helyszíni tudósításából tudjuk, hogy a zalaegerszegi esemény kiemelkedett a Boldogasszony Év programjaiból, mivel annak ellenére, hogy Kisboldogasszony napja már nem volt munkaszüneti nap, mégis sok ezren zarándokoltak el a rendezvényre. Arra kérdésre, hogy miért tartották fontosnak, hogy megemlékezzenek erről az eseményről, ráadásul ilyen nagyszabású programmal Varga Péter a Szombathelyi Egyházmegye egykori püspöke Kovács Sándor szavaival válaszolt: 

Crevit semper in persecutione Ecclesia, in pace decrevit!, azaz az Egyház az üldözések idején erősödött, a békében gyengült! 

Egyrészt érdekelte a szervezőket, hogy egy hasonlóan nagyszabású, ugyanakkor a 21. századra adaptált esemény mennyi hívőt tud vonzani, másrészt azoknak, akik erre az eseményre szánják az idejüket egy közösségi élményt nyújtsanak, amelynek központjában a Szűzanya van.  

 

A kétnapos esemény a Jézus Szíve-templomban ünnepi szentmisével vette kezdetét. A megjelenteket köszöntötte Fekete Szabolcs Benedek segédpüspök, aki örömét fejezte ki, hogy a hívek megtöltötték a templomot. 

Udvardy György veszprémi érsek mondott szentbeszédet, kiemelve:

                                          Mária a keresztény ember példaképe.

Tegyétek amit Jézus mond, mondja Mária a kánai mennyegzőn, de ezek a szavak nekünk is szólnak. És nem teszi hozzá, hogy tegyétek ha könnyű, ha értitek, ha számotokra könnyen elfogadható. És ez egybecseng azzal amit Jézus búcsúbeszédében mond: ha szerettek engem, megtartjátok parancsaimat. Mária ismeri fiát, szándékát, ezért bátorít minket, hogy tegyük meg amit Jézus mond. Jézus kérései, elvárásai talán magasnak tűnnek és sokszor azt gondoljuk, hogyha kicsit is törekszem annak megtartására, akkor az már jó. De akit szeretek annak nem lehet a kérését kicsit teljesítei. És ez nem csak a szeretett személynek, hanem nekem sem elég. Mária közbenjár értünk és tanít bennünket arra, hogy mit jelent meghallgatni és megtenni Krisztus szavát. 

       Mária anyaként viselkedik velünk: óv, bátorít, megért Bennünket és az életre vezet. 

Mert egységben van Krisztussal és az Egyházzal. Máriához való ragaszkodásunk erősítsen meg minket az Istenbe vetett bizalomban, az önmagunkba, és az Egyházba vetett bizalomban is. Erősítsen meg minket az imának az erejébe vetett bizalomba. Mária segíteni akar minket, hogy Fia módjára és tőle tanulva felfedezzük, hogy a  mi életünkben, gyermekeinkében, családjainkban mi az ami veszélyt jelent. Figyelmeztet, hogy mindent Krisztusból értelmezzünk és bátran különböztessük meg a jót a rossztól. Ha kérünk segítséget Máriától, Ő megadja: nem fog helyettünk dönteni, sem a következményektől megóvni, de mellettünk van bátorít, segít. És erősíteni akar minket, hogy küzdjünk a jóért. Ezt a küzdelmet saját magammal, a családommal, a társadalomban tapasztalható dolgokkal is meg kell vívni. De ki küzdjön meg a jóért ha nem az aki ismeri Krisztust, aki mellett ott áll Mária. 

Népünk ragaszkodik Máriához. Sokszor élünk át olyan eseményeket, amikor szükség van erre a mély ragaszkodásra. Ezt erősíti a rózsafüzér, a litánia, vagy az Úrangyala imádság, a Mária ünnepek megtartásai vagy kegyhelyek, ahová elzarádokolunk, hogy elvigyük örömünket, bánatunkat és onnan merítsünk erőt. Becsüljük meg népünk hagyományait és töltsük meg újra élettel, erővel ezeket a kegyhelyeket. Mert szükségünk van és talán hamarosan még nagyobb szükségünk lesz erre. 

Mária megőriz bennünket a hitben, egyszerű ragaszkodásban és ébren tartja bennünk az örök élet utáni vágyat. Születésnapot ünneplünk, de kiderül, hogy az Egyház önmagáról beszél és magunkról beszélünk hiszen mi vagyunk a megajándékozottak Mária által.  

A szentmise visszanézhető a Veszprémi Érsekség Youtube csatornáján, ide kattintva. 

A szentmisét fáklyás felvonulás követte a Jézus Szíve-templomtól egészen a kertvárosi, Szűz Mária Szeplőtelen Szíve-templomig. A litánia után Varga László kaposvári megyéspüspök előadását hallgathatták meg az érdeklődők. Mária volt Jézus első tanítványa. Ő volt az aki befogadta a méhébe, megszülte, felnevelte, figyelte minden rezdülését. Mert Jézus nem csak tetteivel, szavaival tanít minket, hanem amit magára vesz. Nem gondolta senki, hogy a teremtő Isten ezt az utat választja: a magzati létet, csecsemő létet, elénk éli mit jelent ráutaltnak lenni mások szeretetére. A Szűzanya először nem a csodák és a tanítások alatt találkozott Jézussal, hanem egy csecsemővel, gyermekkel aki rászorul az ő szeretetére. Ezért nem roppant össze Mária amikor a Golgotán látta gyengén, kiszolgáltatottan Jézust, hiszen Ő már találkozott a gyenge, kiszolgáltatott, törékeny Jézussal. 

Mária a csend asszonya. Az angyali üdvözletet követően van még néhány üzenet, néhány rendkívüli dolog, majd 12 évig semmi. Majd a következő években sincs semmi üzenet. Úgy kell a Szűzanyának az úton végigmenni, miközben látja, hogyan bánnak fiával, hogy semmi megerősítést nem kap. Az angyal sem jött többé, nem ismételte meg az üzenetet, nem erősítette meg: maradt a hit, a puszta hit. 

Názáret iskolájára minden kortársunknak szüksége van. Sok a zaj körülöttünk, alig vannak csendben a keresztények is. Pedig Isten a csend barátja. Nem az a fontos amit mi mondunk neki, hanem amit Ő mond nekünk. Ehhez viszont csendben kell maradnunk. 

Ha csendben vagyunk felismerjük ami nem látszik, az, hogy mit jelent, hogy Isten gyermek vagyok, hogy a testem a Szentlélek temploma. 

A csendben felismerhetjük Isten jelenlétét, aki megígérte, hogy velünk van a világ végezetéig. 

A Szűzanya és Szent József az ima csendjében fogadta be, szerette és nevelte Jézust, aztán követte. A csendnek időre van szüksége, hogy termékenyítse a lelkünket, és felismerjük az üzenet és megpróbáljuk megvalósítani. 

Mária a hit asszonya is. Többféle hit van, pl. a szánkkal megvallt hit. A hit mélyebb megjelenése amikor nem csak elhiszem, hanem magamra nézve kötelezőnek is tartom amit igazságként megismertem. És a legmélyebb szintje a hitnek, hogy amit az értelmemmel igaznak fogadtam be és a szívemmel is igent mondtam rá, akkor ráteszem az életem. Mária, amikor meghallotta az örömhírt az angyaltól, igent mondott. Mindenről lemondott, hogy megtörténjen az amit az angyal mondott. 

A Szűzanya nem csak elfogadta igaznak amit az angyal mondott, hanem rátette az életét. És ez a legmélyebb hit, amire nekünk is szükségünk van. 

Ezt a mély hitet éli elénk a Szűzanya egész életében. A kereszténység a hit krízisében vergődik, azért mert az értelmünket, vágyainkat fölébe helyezzük a kinyilatkoztatásnak. Ezt már Jézus is tapasztalta, amikor pl. Lázár meghalt. Számonkérték Tőle miért nem volt jelen, hiszen akkor nem halt volna meg barátja. Nem tudták már akkor sem a saját tapasztalatukat, érzéseiket az emberek a kinyilatkoztatás mögé helyezni. De tudnunk kellene: akár mi is történik Isten jelen van, tud rólunk. És ez akkor is így van ha szenvedünk. Merjünk hinni a kinyilatkozatásban, amire Mária ad példát. Ő végig megy a keresztúton is Jézussal, mert valóban hitt. 

Mária az Eucharisztikus asszony. Ugyanaz a lelkület legyen Bennetek ami Jézusban is volt, írja Szent Pál. Ennek a lelkületnek az ismérve a szolgálat, a megaláztatás és az engedelmesség. Jézus kiüresítette önmagát: beletestesült a véges anyagba, egy emberi testbe, és beletestesül a kenyére, borba. A létét a végtelen Isten kiüresíti, hogy odatudja adni magát. A Szűzanya is kiüresítette önmagát: lemondott a saját akartáról, hogy Isten akarata az Ő akarata is legyen. Mária engedelmes volt végig, de ez nem katonai engedelmesség. Jézus engedelmes volt a halálig: önként, szabadon, szeretetből. Ezért nem tudott győzni a kísértésekkor a Sátán. Mert Jézus mindig függni akart az Atya szeretetétől. És ez az engedelmesség volt jellemző Máriára is, aki az Úr szolgálóleánya volt. Úgy élte végig Jézus mellett az életét, hogy nem kért előjogokat. Szolga akart lenni, mint Jézus. Mária alázatos is: ha a megaláztatásokat képesek vagyunk Isten szeretetében bízva elviselni, akkor előbbrejutottunk az alázatban. El kell fogadni a megalázó helyzeteket, ahogy erre Mária példát adott. Jézus annyira szeret bennünket, hogy elénk teszi magát az Eucharisztiában. Az ostyában jelen lévő Jézus kicsi, nincs semmilye, szegény, sebezhető, csak a saját léte van. Visszaélhetünk a jelenlétével: méltatlanul áldozunk, de ő nem tiltakozik. Jézus szent volt, a szentségi szent amivel benne él az Eucharisztiában és azt mondja: példát adtam nektek. És Mária megértette ezt a példát. 

Ha megértjük Isten szeretetét, létének titkát az Eucharisztiában mi sem szeretnénk mások lenni: kicsinek, szegények, akiknek legnagyobb gazdagsága Isten országa. Akarjunk szentek lenni, erre hív az Eucharisztikus Jézus és Mária is, mert ez az Isten akarata. 

Hogy az Ő szentsége, a Bennünk való jelenléte betöltsön mindent: vágyainkat, kapcsolatainkat. És ez a szeretet túláradjon bennünk, hogy eljusson a másikhoz. 

Mária a karizmatikus asszony. A Szűzanyát háromszor is betöltötte a Szentlélek. A fogantatásakor,  amikor foganta Jézust és amikor kiáradt rá és az apostolokra a Szentlélek Pünkösdkor. Mi is megkaptuk háromszor a Szentlelket: amikor teremtett minket az Isten, megkaptuk a keresztelésünkkor, és bérmáláskor. A Szűzanya miután Pünkösdkor is megkapta a Szentlelket, Ő nem szerepel többet a Szentírásban, csak a Jelenések könyvében tűnik fel újra. Visszavonul, de amikor felemelkedik a mennybe újra megszólal a jelenések, a próféciák által. Azt mondja ami életében megélt: Krisztus központúak legyünk. 

Varga László kaposvári megyéspüspök szentbeszédét ide kattintva hallgathatják meg újra.

A program tiszteletadással és közbenjárás kérésével folytatódott Szent Félix, Szent Margit és a fatimai látnokok, Szent Ferenc és Jácinta ereklyéi előtt. Ezt szentségimádás követte, amely egészen reggelig tartott. 

Másnap a Széchenyi téren vette kezdetét a nap, ahol a nagyszínpadon szentmisét mutatott be dr. Székely János megyéspüspök és a kongresszusra érkező papság. A színpad előtt hívek sokasága foglalt helyet, szerte az egyházmegyéből. Táblákkal, templomzászlókkal érkeztek a zarándokok, jelezve, hogy egyházmegyénk plébániái is örömmel vesznek részt a Mária Kongresszuson.

Stróber László zalaegerszegi apátplébános köszöntötte a megjelenteket, utalva Mária szavaira a kánai mennyegzőn: tegyétek meg amit Fiam mond. 

Szentbeszédében Székely János megyéspüspök az evangéliumra mutatva kiemelte, hogy az adott szakasz visszautal a Sínai-hegyi kinyilatkoztatásra.  Ahol azt halljuk: az Úr a harmadik napon kinyilatkoztatta dicsőségét. És halljuk, hogy a nép ámulattal kiálltja Istennek: amit csak az Úr mond mi megtesszük. A kánai mennyegzőn is hasonló történik: a harmadik napon Krisztus kinyilatkoztatja dicsőségét. És a Szűzanya azt mondja a szolgáknak: amit mond mind tegyétek meg. És ahogy a Sínai-hegyen Isten feltárta az istenember dokumetumát a tízparancsot, megmutatva az élet kincsét, úgy a kánai mennyegzőn Krisztus feltárja dicsőségét. 

Hinni annyit jelent mint igent mondani Istennek, az ő kinyilatkoztatásának. Hinni annyit jelent mint kinyitni a szívünket az ég felé. 

A nagy és erős kultúrák mindig tudták, hogy a világba bele van írva egy isteni rend. Ezt tudták az órori népek és tudja ezt a kereszténység is. És az embernek eszerint a törvény szerint kellene élnie. Ezt az ősi rendet kezdi eldobni magától a világunk a felvilágosodás óta. Akkor azt mondta az ember: nem kell Isten, nem kell Egyház, hogy senki ne szabjon neki korlátot.  A szabadság nem a valóságtól elszakadó önkény. 

Nyugati világunk attól szenved, attól jutott krízisbe, hogy elveszítette az élet forrását. Eltávolodott a Teremtőtől és a szíve elsivatagosodik. Ennek következménye a kevés házasság, a kevés gyermek, a lankadó lelkesedés. Pedig az emberi szívet egészen csak Isten tudja betölteni, semmi más.  Ezért válik kulturánk pusztulóvá. Istennek hála, Földünk népességének nagy része nem az Istentelenség útján követi, mondta Székely János, aki ázsiai, afrikai példákat sorolt, ahol növekszik a keresztények száma. Földünk lakosságának mindössze 16%-a olyan ember aki teljesen vallástalan és ez az arány folyamatosan csökken, mondta a megyéspüspök. Az emberiség javíthatatlanul vallásos. Ez látszik abból is, hogy évről évre több a felnőtt keresztelés, mert vágynak az élet igazi teljességére, céljára. Olyan Egyházba lépnek be ezek az emberek ahol a hitet komolyan veszik. 

A hit nem tűnik el az ember  életéből mert ezt diktálja az esze és a szíve. Tudja az ember, hogy a világmindenség nem magától jött létre, sem az ember. A világ szépsége mögött végtelen szépség, bölcsesség létezik. És érzi az ember a szívében a végtelen Isten jelenlétét, amikor pl. gyermek születik a világra, vagy amikor egész szívével szeret.  

A mai ünnep a hitünkben szeretne bennünket megerősíteni. 

         Mondjuk ki mi is a Szűzanyával együtt: amit az Úr mond azt mi mind megtesszük. 

Nyissuk ki a szívünket az ég felé. Fogadjuk be törvényét: a szép, az igaz útját, ami az élet útja.  Hogyan tehetjük ezt meg? Mindszenty bíboros élete erre példa. Fontos szerep jut a családoknak, ahol a hit kincsét átadják a gyermekeknek. Fontos a hiteles élet, a folyamatos tenniakarás a szegényekért, rászorulókért és a hűség a kereszthordozás idején is. 

A Mária Kongresszusokon 4.6 millió magyar vett részt, mondta a főpásztor. Megmozdult az ország annak ellenére, hogy a legtöbb helyen igyekeztek megzavarni a rendezvényeket. Erősítsen meg minket őseink hitében ez a kongresszus.  

Dr. Székely János megyéspüspök szentbeszédét meghallgathatják itt.  

A szentmisét követően sem teltek üresen az órák. A Mária Magdolna-templomban Lőkösházi Mária adott koncertet. A rózsafüzér mintájára 10 szerzőtől 10 Ave Maria éneket hallhatott a közönség, miközben a Szűzanya életének egy-egy állomását elevenítették fel az evangéliumok segítségével. A gyermekek népi játékok várták a templom előtt. Aki komolyabb témákra vágyott az a Mindszentyneumban nemrég megnyílt kiállítást tekinthette meg, amely korabeli fényképek segítségével idézi fel az 1948-as kongresszust.

Délután a Mindszentyneumba várták az érdeklődőket. Két helyszínen tartottak előadásokat. Az egyik teremben Tamási József atya a Mária jelenésekről, Márfi Gyula érek atya a Mária tiszteletről, Brenner József atya a Brenner család Mária tiszteletéről beszélt. A másik teremben Varga Péter az 1948-as Mária Kongresszust idézte fel, Török Péter és Orsolya pedig a modern ember Máriás lelkületéről beszélt. 

Az előadásokat hamarosan visszanézhetik honlapunkon.  

Szombat este a Mária Magdolna-templomba várták a híveket. Az esti szentmisén dr. Márfi Gyula nyugalmazott veszprémi érsek mondott szentbeszédet aki az evangéliumra utalva kiemelte: fontosak a magán imádságok és a közös imádságok. Fontos, hogy tudjunk úgy imádkozni, ahogy csak mi tudunk, amit csak mi tudunk elmondani az Istennek. De kell a közös imádság is, pl. a családban, közösségekben, szentmisékben is. 

Szentbeszédében Mindszenty bíborosról is megosztotta gondolatait. Pl. amikor 1995-ben az egri segédpüspöki kinevezéséről beszégetett az akkori nunciussal, Angelo Acerbivel. A nuncius felidézte új-zélandi találkozását Mindszenty Józseffel, amely erőt adott neki a számára új állomáshelyén, egy idegen országban. Egy másik esetben amerikai magyarok mutatták neki azokat az emlékiket amelyeket Mindszenty bíboros amerikai útjáról és a magyaroknál tett látogatásáról őriznek. Rómában Szent II. János Pál pápa köszöntötte, mint Mindszenty bíboros utódát. Felidézte, hogy többször járt a sopronkőhidai fegyházba, ahol a bíboros is raboskodott és őrzik az egykori veszprémi püspök emlékét. 

Dr. Márfi Gyula nyugalmazott veszprémi érsek szentbeszdét meghallgathatják itt.  

A kétnapos programot Tolcsvay László-Müller Péter-Müller Péter Sziámi: Mária evangéliuma című rockopera oratórikus előadása zárta a Mária Magdolna-templomban. Közreműködött Sáfár Mónika, Sasvári Sándor, Tolcsvay László, Tóth József és a Rotunda Énekegyüttes és szólistái. Vezényelt Tóthné Mózer Annamária. Eközben a templomot és a körülötte lévő egyházi és műemléki épületeket Máriás rajzok, ábrázolások felhasználásával fényfestéssel díszítették. 

Ülésezett a püspöki konferencia

Ülésezett a püspöki konferencia

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) 2023. szeptember 4-6. között tartotta őszi rendes ülését.

A püspökök testülete a szokásoknak megfelelően idén ősszel is kihelyezett ülést tartott, amelynek ezúttal a veszprémi Gizella Hotel adott otthont. A püspökök megnézték a Veszprémi Vár felújítás alatt álló épületeit és közösen mutattak be szentmisét a Szent Mihály Főszékesegyházban. Az ülésen részt vett Michael Wallace Banach apostoli nuncius is.

A Püspöki Konferencia tagjai megemlékeztek a nyáron elhunyt Cserháti Ferenc püspök úrról és egyúttal üdvözölték a testület új tagját, Fábry Kornél püspök urat.

A püspökök testülete áttekintette a Konferencia bizottságainak összetételét.

  • A Püspöki Konferenciamegköszönte Palánki Ferenc püspök úrnak a Hivatásgondozó Bizottságában, valamint az Ifjúsági Bizottságában végzett évtizedes munkáját.

o   Palánki Ferenc püspök úr a továbbiakban az Ökumenikus Bizottságban, valamint a Szemináriumi Bizottság munkájában vállal szerepet.

  • AzIfjúsági Bizottság vezetését a Konferencia Fábry Kornél püspök úrra bízta.

o   Ennek a bizottságnak további új tagja Fekete Szabolcs Benedek püspök úr lett.

  • A Püspöki Konferencia megbízta továbbáFábry Kornél püspök urat, hogy vegye át az elhunyt Cserháti Ferenc püspök úr helyét a Caritas in Veritate Bizottság útonlévőkért felelős albizottságában.
  • Martos Levente Balázs püspök úr ezentúl részt vesz a Hivatásgondozó Bizottság, valamint a Szemináriumi Bizottság munkájában is.
  • Veres András püspök úr helyett a továbbiakbanFekete Szabolcs Benedek püspök úr vesz részt az Országos Magyar Cecília Egyesület (OMCE) munkájában.

A püspökök testülete felkérte Fábry Kornél püspök urat, hogy segítse Mohos Gábor püspök úr munkáját a külföldi magyar lelkipásztori szolgálatban.

A Püspöki Konferencia kiemelten foglalkozott a hivatásgondozás kérdésével, valamint a papi élet és szolgálat aktuális nehézségeivel és kihívásaival, továbbá a Nevelési Dikasztérium által is ajánlott papi továbbképzés kérdéseivel.

Az MKPK hívja és várja a katolikus híveket a Katolikus Társadalmi Napok (KATTÁRS) rendezvényre, amelynek házigazdája idén Veszprém lesz. A szeptember 29. és október 1. között megrendezésre kerülő esemény lehetőséget biztosít, hogy mindenki kérdezhessen és válaszokat is kaphasson a számára fontos kérdésekre. A rendezvény kiemelten foglalkozik a tavaszi pápalátogatással, amelynek emlékeit nyilvános beszélgetésekben, fotókiállításban elevenítik fel a szervezők, de megtekinthetőek lesznek a Ferenc pápa által használt tárgyak is.

A Püspöki Konferencia 2024 áprilisára, Rómába hálaadó nemzeti zarándoklatot kíván meghirdetni a Szentatya, Ferenc pápa magyarországi látogatásának első évfordulójához kapcsolódóan.

Szintén a pápalátogatáshoz kapcsolódik, hogy még az idei évben MKPK Titkárságának gondozásában megjelenik egy részletes összefoglaló kötet Ferenc pápa idén áprilisban hazánkban tett apostoli útjáról.

Az MKPK tagjai áttekintették a Lisszaboni Ifjúsági Világtalálkozó eredményeit. A résztvevő több mint ezer magyar fiatal kétharmada az MKPK szervezésében és támogatásával képviselte hazánkat a portugál fővárosban. Az eseményen az MKPK több tagja is jelen volt.

A Püspöki Konferencia egyhangúlag támogatta az Anglia és Wales Püspöki Konferenciához tartozó kezdeményezést, amely arra irányul, hogy Szent John Henry Newmann bíborost egyházdoktorrá nyilvánítsák.

 

Folytatódnak a 2025-ös szentév előkészületei. Az esemény mottója: „a remény zarándokai” mondta lesz. A szentév egy több mint 700 éves hagyomány a katolikus egyházban, az első szentévet 1300-ban tartották. Rendes szentévet emberöltőnként, azaz 25 évenként tartanak. A legutóbbi az ezredfordulón, 2000-ben volt. Vannak azonban rendkívüli szentévek is. Ilyenre legutóbb 2014-ben volt példa, amikor az irgalmasság rendkívüli szentévét ünnepelte az egyház.

 

Katolikus Karitász augusztus végén zárta népszerű Vár a nyár! elnevezésű segélyakcióját, melynek révén idén is 4.000 gyermek nyaralhatott az ország számos pontján napközis táborokban vagy különböző balatoni helyszíneken. A 16 egyházmegye és az Országos Központ munkatársainak, valamint önkénteseinek hála változatos programok várták a táborozókat. Szervezésükben 75 Magyarországon tartózkodó ukrán kisdiák, és 105 Ukrajnából érkezett fiatal kapcsolódhatott ki nyáron. Még zajlik a szervezet szeptember 15-ig tartó Legyen az öröm az iskolakezdés! elnevezésű segélyprogramja, amelynek keretében 10.000 gyermek támogatása a cél. Az adománygyűjtéshez online is lehet csatlakozni a www.karitasz.hu oldalon, vagy az 1356-os adományvonal hívásával.

 

 



 

Zarándoklat papi hivatásokért a Gencsapáti szentkúthoz

Zarándoklat papi hivatásokért a Gencsapáti szentkúthoz

Kisboldogasszony ünnepén, papi hivatásokért indult zarándoklat Dr. Székely János megyéspüspök vezetésével, a Szombathelyi Egyházmegye és a Mária Út Egyesület közös szervezésében a Gencsapáti Szentkúthoz, mely egyben Miszori Zoltán lelkipásztor emlékzarándoklata is volt.

Péntek délután gyermekek, fiatalok, idősebbek gyülekeztek a szombathelyi Székesegyház előtt, hogy a Gencsapáti Szentkúthoz zarándokoljanak énekelve, imádkozva papi hivatásokért, egyben emlékezve Miszori Zoltán atyára, aki Gencsapátiban és a Székesegyházban is teljesített plébánosi szolgálatot.

A zarándokok soraiban a szombathelyi Brenner János Általános Iskola harmadikosai és a Szent Gotthárd Általános Iskola és Gimnázium Magyarlak-Csörötnek Általános Iskolájának diákjai is jelen voltak, hogy együtt tegyék meg a közel 8 kilométeres utat.

A szentkútnál gencsi és perenyei hívek várták a zarándokokat Gombos Bálint plébános atyával, hogy együtt imádkozzanak tovább és adjanak hálát Zoltán atyáért.

A szentmise főcelebránsa János püspök atya volt, aki szentbeszédében felidézett több gyermekkori meghatározó emléket, melyek alakították személyiségét és egy életre szólóan hatással voltak rá.

A szentmise végén Galgócziné Szabó Zsófia a Mária Út Egyesület vezetője köszönetét fejezte ki a közös zarándoklatért és a közös imáért. Felidézte, hogy ez az út sem volt nehézségektől mentes, tele volt kövekkel, melyekben többen megbotlottak, volt aki el is esett. Búcsúzóul Prohászka Ottókár versével foglalta össze a péntek délutáni zarándoklatot:

Prohászka Ottokár: Kő az úton


Gondolod, kerül életed útjába Egyetlen gátló kő is hiába?
Lehet otromba, lehet kicsike, hidd el, ahol van, ott kell lennie.
De nem azért, hogy visszatartson téged, s lohassza kedved, merészséged.
Jóságos kéz utadba azért tette, Hogy te megállj mellette.
Nézd meg a követ, aztán kezdj el Beszélni róla Isteneddel.
Őt kérdezd meg, milyen üzenetet Küld ezzel az akadállyal neked.
S ha lelked az Istennel találkozott,
Utadba minden kő áldást hozott. 

Püspök atya predikációja ITT visszahallgatható! 

A kőszegi Jézus Szíve-templom toronysisakjának javítása

A kőszegi Jézus Szíve-templom toronysisakjának javítása

Fotó: www.termeszetjaro.hu

Mint arról már egyházmegyénk internetes felületein és Martinus újságunkban is több alkalommal beszámoltunk, 6,1 milliárd forintos kormányzati támogatással egyházi épületek újulnak meg Kőszegen. 2023 őszének első napjaiban rápillantást adunk az eddig elvégzett munkákra.

A Verbita Rendház felújításának első ütemében – többek között – sor került a tetőzet felújítására, a padlástér szigetelésére, külső homlokzat javítására. A belső munkálatok során – többek között – felújították az alagsori és földszinti vizesblokkokat, ahol akadálymentes wc-ket is kialakítottak, emellett a manzard szintjén felújították és korszerűsítették a szobákat, vizesblokkokat, valamint az új felszálló vezetékek kiépítésre kerültek. 

– “Szegény-ház” külső-belső felújítása, új funkciójának megfelelő átalakítása befejeződött. Azt a kőszegi kutatásokból tudjuk, hogy az itt állt eredeti épületet évszázadokkal korábban elbontották, és annak helyére húzták fel a jelenlegit. Amit biztosan tudni, hogy a barokk korban már állt. Ispotályként (kórház) funkcionált, a kapubehajtó egyik oldalán a férfiakat, a másik felén a nőket látták el. A kápolna részt később alakították ki, és akkor falazták elé a most az út szélén álló harangtornyot. Az épület mellett az udvar parkosítása is megtörtént. A Karitász a megyében több helyen működtet már megváltozott munkaképességűek számára nappali foglalkoztatókat, ilyen lesz az egykori kőszegi szegényházból is.  

A Jézus Szíve-templom hosszhajójának vízmentes állványozása fog elkezdődni a következő időszakban és közben zajlik a torony visszaemelése a függőleges helyzetbe. A Jézus Szíve-templom évtizedek óta beázott. Emiatt nagyon súlyosan károsodott a tetőszerkezet, a torony meg is dőlt, a műkőből készült falburkolati elemek tönkrementek és veszélyessé váltak.  A toronyfelújításról készült kisfilm elérhető, amit megtekinthetnek itt.  

A Szent Jakab és Szent Imre templomokban régészeti feltárásokat is folytattak a szakemberek, amik segítségével Kőszeg város múltjának eddig kevéssé ismert részleteiről is információkat szerezhettek. Jelenleg már a belső helyreállítási munkák zajlanak, köztük a fa oltárok és szobrok restaurálási munkálatai. A felújítás részét képezi az épületek külső megújítása is. 

Fotó: Marosits Zoltán

Kőszegi egyházi épületek felújítása – Pillanatképek

Kőszegi egyházi épületek felújítása – Pillanatképek

Mint arról már egyházmegyénk internetes felületein és Martinus újságunkban is több alkalommal beszámoltunk, 6,1 milliárd forintos kormányzati támogatással egyházi épületek újulnak meg Kőszegen. 2023 őszének első napjaiban rápillantást adunk az eddig elvégzett munkákra.

A Verbita Rendház felújításának első ütemében – többek között – sor került a tetőzet felújítására, a padlástér szigetelésére, külső homlokzat javítására. A belső munkálatok során – többek között – felújították az alagsori és földszinti vizesblokkokat, ahol akadálymentes wc-ket is kialakítottak, emellett a manzard szintjén felújították és korszerűsítették a szobákat, vizesblokkokat, valamint az új felszálló vezetékek kiépítésre kerültek. 

– “Szegény-ház” külső-belső felújítása, új funkciójának megfelelő átalakítása befejeződött. Azt a kőszegi kutatásokból tudjuk, hogy az itt állt eredeti épületet évszázadokkal korábban elbontották, és annak helyére húzták fel a jelenlegit. Amit biztosan tudni, hogy a barokk korban már állt. Ispotályként (kórház) funkcionált, a kapubehajtó egyik oldalán a férfiakat, a másik felén a nőket látták el. A kápolna részt később alakították ki, és akkor falazták elé a most az út szélén álló harangtornyot. Az épület mellett az udvar parkosítása is megtörtént. A Karitász a megyében több helyen működtet már megváltozott munkaképességűek számára nappali foglalkoztatókat, ilyen lesz az egykori kőszegi szegényházból is.  

A Jézus Szíve-templom hosszhajójának vízmentes állványozása fog elkezdődni a következő időszakban és közben zajlik a torony visszaemelése a függőleges helyzetbe. A Jézus Szíve-templom évtizedek óta beázott. Emiatt nagyon súlyosan károsodott a tetőszerkezet, a torony meg is dőlt, a műkőből készült falburkolati elemek tönkrementek és veszélyessé váltak.  A toronyfelújításról készült kisfilm elérhető, amit megtekinthetnek itt.  

A Szent Jakab és Szent Imre templomokban régészeti feltárásokat is folytattak a szakemberek, amik segítségével Kőszeg város múltjának eddig kevéssé ismert részleteiről is információkat szerezhettek. Jelenleg már a belső helyreállítási munkák zajlanak, köztük a fa oltárok és szobrok restaurálási munkálatai. A felújítás részét képezi az épületek külső megújítása is. 

Fotó: Marosits Zoltán

Legyetek Krisztus hiteles tanúi – Ministránsvezetőket avattak Zalaegerszegen

Ministránsvezetőket avattak Zalaegerszegen

Augusztus 26-án Zalaegerszegen a Mindszenty-iskolában keresztek és oklevelek átadásával zárult a ministránsvezetők képzése a Szombathelyi Egyházmegyében.

21-en végezték el az 1 éves képzést, mondta a martinus.hu-nak Kürnyek Róbert pasztorális helynök, aki elárulta: a liturgikus tudnivalók mellett pl. közösségek építésével kapcsolatban szerezhettek ismereteket a résztvevők. 

A Mindszenty-iskolában megtartott zárószentmisén Székely János megyéspüspöktől kereszteket kaptak a vezetők, amit szolgálatuk jelképeként a szertartásokon viselni fognak. A megyéspüspök előtt ígéretet tettek arra, hogy hűségesen és fegyelemmel végzik szolgálatukat, példát mutatnak másoknak.

Ministrálni annyi mint közel lenni az élet forrásához, ahová nyitott lélekkel lépünk, mondta szentbeszédében Székely János, majd hozzátette: Jézus az ige asztalától és az oltártól táplál minket. Az ige is táplálék, mert Isten belerejtette magát a próféták, evangélisták szavaiba.  Isten szava nem betű, hanem lélek és élet, ahogy a Biblia fogalmaz. Székely János azt a személyes élményét is megosztotta, amikor tinédzserként elolvasta egy nyáron az ószövetséget. Sok mindent nem értettem, de megtapasztaltam az élő Isten erejét, fogalmazott a megyéspüspök, aki arra kérte a fiatalokat, hogy a Szentírás olvasásakor arra figyeljenek amit megértenek belőle, amit az Ő számukra mond az Ige. Ha a szentmisén  kinyílik az evangéliumos könyv, tudd, hogy Neked szól, Megváltód akar szólni hozzád, fogalmazott a megyéspüspök.

A szentmise második részében, az áldozat liturgiájában sok teendője van a ministránsoknak, de a legfontosabb, hogy a szíved ott van-e, hittel, szeretettel vagy-e ott, mondta Székely János. Kiemelte: vezetőnek lenni nem parancsolagatást jelent, hanem, hogy pásztora, jóbarátja, testvére az illető a rábízottaknak. A példádnak kell ragyogni,  fogalmazott a megyéspüspök, hozzátéve: a jó vezető először magán kezdi a változást és életét Krisztuséhoz alakítja, hogy így példa legyen mások számára is. 

Dr. Székely János megyéspüspök szentbeszédét meghallgathatják itt. 

White Party a Püspöki Palotában szeptember 3-án

White Party a Püspöki Palotában szeptember 3-án

A Női Vállalkozói Klub Egyesület szeretettel hív mindenkit szeptember 3-án 16 órakor kezdődő jótékonysági estjére, a White Party-ra a Püspöki Palota kertéjbe. A részvétel regisztrációhoz kötött. A meghívó letölthető itt. 

Az est folyamán szívesen fogadják a szervezők a nagylelkű adományokat, melyeket a Boldog Salkaházi Sára Technikum tehetséges, nehezebb helyzetben élő diákjai számára gyűjtenek.

Örömmel fogadják, ha fehérbe öltözve csatlakoznak az alkalomhoz a megjelentek!

Fellépnek a Szombathelyi Művészeti Gimnázium és Technikum diákjai valamint Kendik Péter zongorista.

Lehetőségük lesz a résztvevőknek a Püspöki Palota megtekintésére is. Az esemény nyilvános de a részvétel regisztrációhoz kötött.


Regisztrálni 2023. augusztus 31. napjáig a noivallalkozoiklubszombathely@gmail.com e-mail címen lehet.

Miszori Zoltán emlékzarándoklat szeptember 8-án

Miszori Zoltán emlékzarándoklat szeptember 8-án

A Szombathelyi Egyházmegye és a Mária Út közös zarándoklatot szervez szeptember 8-án Miszori Zoltán emlékére. 

 

Emlékezzünk Miszori Zoltánra temetésésnek évfordulóján!

Imádkozzunk és zarándokoljunk együtt a papi hivatásokért dr. Székely János püspök atyával!

Időpont: 2023.09.08. 13.30-18.00
Gyülekező: 13.30 a Székesegyház előtti téren
Indító gondolatok: 13.45
Indulás: 14.00
Megálló: Szombathelyi Batthyány-Strattmann László és Fatimai Szűz Mária templom kb. 14.45
Érkezés a szentkúthoz: kb.16.15 Szentmise: 17.00 Táv: 8 Km.

Útvonal az alábbi oldalon, itt:

A zarándoklaton való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött. Jelentkezés az alábbi űrlapon, itt: