A Mária Rádió és a Szombathelyi Egyházmegye mindenkit szeretettel hív mindenkit hazánkért és a békéért végzett Kiáltás! imádságokra.
A szentmise főcelebránsa és az imaórát vezeti. dr. Székely János megyéspüspök
Időpontok:
április 24. 18.00 – Szentmise és utána a Kiáltás (ima Magyarországért, és a békéért)
május 8. 19.00 és május 29. 19.00
június 5. 19.00, június 12. 19.00, június 19. 19.00
A szentmise elején elhangzott az Örömének, mely ennek a csodálatos éjszakának Krisztus feltámadásának örömhírét hirdeti. Az olvasmányok felidézték a választott nép történéseit.
Ezt követően szólaltak meg a nagycsütörtökön elcsendesedett harangok és az orgona fenséges hangja adta hírül a feltámadt Krisztus örömhírét.
János püspök atya szentbeszédében a negyedik zsoltárt hozta a hívek elé példának. A húsvét ünnepének a lényege megfogalmazható ennek a zsoltárnak a szövegével. Isten az élet útját mutatja nekünk, a szeretet és az öröm tágasságát. Ha a szívünk szűkös és csak ezt a véges világot látjuk, akkor az élet kudarcai mindent elszürkítenek. Húsvét azt üzeni, Isteni az élet teljességét kínálja. Emögött a világ mögött végtelen szépség és jóság rejtőzik, benne az élet és értelem csodája. A teremtő Isten mint egy hatalmas mágnes lebeg a világ fölött. Isten szeretetből alkotott minket. Az ő szeretetéből nem tudunk kiesni, ezért az emberi lélek halhatatlan. Az ember az isteni élet teljességére csak Istennel tud eljutni. A húsvét titkával egy új dimenzió jött létre. Az ember számára megnyílt a lehetőség, hogy Istenben éljen. Az önzés börtönéből kiszabaduljon az ember, a húsvéttal ez is megadatott az embernek. Húsvét eseménye valóság itt van közöttünk! Feltámadt Krisztus! Itt kopogtat az életünk ajtaján. Húsvét élő valóság. Nyissuk ki az életünk kapuit. Tágítsuk ki a szívünket, engedjük be az Istent.
A szentbeszéd után egy felnőtt a keresztség és a bérmálás valamint két felnőtt a bérmálás szentségében részesült.
A szentmise végén az időjárás miatt Püspök atya a templom elé vonult és ott adott áldást a városra és a benne élőkre, majd az oltártól az egybegyűlt hívekre.
A húsvéti vigília szertartása az ünnepi ételek megáldásával fejeződött be.
Minden kedves Hívőnek, a feltámadt Üdvözítő kegyelmét kívánjuk szeretettel!
Az Óperint utcai hídtól indult a keresztút, végállomása ezúttal is a Szent István-szobor volt. Az egyes stációk között különböző plébániák, egyházmegyei és egyházi szervezetek képviselői, kispapok vitték a keresztet és közben felidéztük Krisztus szenvedését, megfogadva: méltóvá tesszük életünket Őhozzá. Fekete Szabolcs Benedek segédpüspök gondolataival és dr. Székely János megyéspüspök áldásával zárult az idei esztendő városi keresztútja.
A nap reggel közös zsolozsma imádsággal kezdődött, melyet Székely János megyéspüspök az egyházmegye kispapjaival, papokkal és a hívekkel közösen imádkozott.
Délután három órakor Krisztus kereszthalálára érseki szentmisével emlékeztek, a szertartás főcelebránsa Dr. Márfi Gyula érsek volt.
A szentmise elején érsek atya leborult az üres oltár előtt a földre, majd az olvasmányok elhangzása után, Székely János megyéspüspök a kispapokkal passiót az Úr szenvedésének történetét énekelte.
Ezt követte érsek atya szentbeszéde, melyben arról beszélt, hogy mi a jelentősége a keresztnek, a szenvedésnek a mi életünkben?
1. vezekelhetünk a saját bűneinkért
2. a szenvedés által tökéletesebb emberek lehetünk
3. engesztelhetünk másokért
Mi mindannyian bűnösök vagyunk, jó, hogy vezekelhetünk. Engesztelhetünk másokért szeretetből. Igy válhatunk hasonlóvá a Megváltóhoz.
Érsek atya szentbeszése és szentmise IDE kattintva visszanézhető!
A szertartás a könyörgésekkel folytatódót, amit a kereszthódólat követett.
A liturgia szentáldozással fejeződött be.
A szentmise elején a Dicsőség éneklése közben elcsendesedett az orgona, a harangok és csengők a templomban, egészen a húsvéti vigilia szertartásáig.
Fekete Szabolcs Benedek püspök atya szentbeszédében arról beszélt, hogy ha valamire ránézünk pl. egy megszáradt virágra, arra gondolunk akitől kaptuk, azért őrizgetjük. Vannak olyan tárgyainkat, amiket nem dobunk ki, hanem őrizgetjük mert fontos. Nem azért mert akkora értéke van, hanem azért mert ha ránézünk a kedves dologra, arra gondolunk aki minket nagyon szeret. Akitől kaptuk, valamit átéltünk abból, hogy szeretve vagyunk, engem szeretnek. Az ajándékba a szeretett személy belerejtette önmagát. Ezen az estén a világtörténelem legnagyobb ajándékáért adunk hálát, azért amibe Jézus belerejtette önmagát. Nem kicsit, nem nagyon, hanem extrán. Teljesen odaadta önmagát, erre mi csak vágyakozunk, abban az állapotban amiben élünk. Szeretnénk odaadni magunkat, nem mindig sikerül.
Azon az éjszakán, amelyen elárultatott, történt ez a nagy ajándékozás, amikor mindenki cserben hagyta, amikor senkire nem számíthatott, ezen az éjszakán ajándékozta nekünk önmagát az Isten. Az Isten letérdel előttünk, az Isten lehajol hozzánk. Az Isten ha letérdel, akkor fel is néz ránk. Figyeljünk a jelekre, a lábmosás jeleire. Felnéz az Isten ránk, és talán még mélyebbről jön az a fohász, Uram én nem vagyok méltó… Fejmosását érdemelnénk, de lábmosást kapunk. Legyen hála végtelen jóságodért, szeretetedért Uram. Szükségünk van egymásra. Óriási örömmel tölt minket, hogy az Isten azt mondja nekünk szükségem van rád.
Szabolcs atya szentbeszéde és a szentmise ITT visszanézhető!
Ezután Dr. Székely János megyéspüspök megmosta tizenkét férfi lábát, emlékezve Jézus lábmosás szertartására, amikor tanítványai lábát mosta meg.
A szentáldozás keretében lehetőség volt két szín alatt áldozni is.
Majd az Oltáriszentséget a Madonna-kápolnába vitték és ott helyezték el a tabernákulumban.
A szentmisét virrasztás követte, melyet a délelőtti szentmisében szentelt diakónusok vezettek, Krisztus Olajfákhegyi szenvedésére emlékezve.
„A nagycsütörtöki liturgia a délelőtti olajszentelési, ünnepi szentmisével kezdődik. A katolikus egyház székesegyházaiban a főpásztorok a papsággal koncelebrálva mutatják be a szentmisét, amelyet krizmaszentelési misének is neveznek. Ekkor szentelik meg azokat az olajokat, amelyeket a keresztelés, a bérmálás, a papszentelés, a templomszentelés és a betegek szentségének kiszolgáltatásakor használnak. A papság ennek a misének a keretében, közösségben újítja meg a szenteléskor tett ígéretét.” Eddig a hivatalos közlemény, összefoglaló a nagycsütörtök délelőtti szertartásról. A Szombathelyi Egyházmegyében azonban másról is szólt idén ez az ünnep. Járfás Ádám, Pongrácz Benedek, Rákos József és Rátkai István papnövendékeinket diakónussá szentelte Székely János megyéspüspök. 4 fiatal, akik elkötelezik magukat Krisztus szolgálatában. Kegyelmi állapot, hogy a tavalyi év után, idén újabb 4 diakónusa van az egyházmegyének. Hosszú évek után, amikor sem diakónus, sem papszentelésre nem került sor, hála legyen Istennek ezekért a fiatalokért. Imádkozzunk értük!
Többek között ezt is kérte szentbeszédében Székely János megyéspüspök is, aki arra hívta fel a diakónusok figyelmét, hogy nekik is – hasonlóan Krisztushoz – teljes önátadásban kell élniük, szolgálniuk kell az embereket.
Mi emberek arra születünk, hogy ajándékká tegyük az életünket. Akkor lesz valaki boldog, ha sikerült odaadnia az életét.
Az út nem lesz könnyű amin járnotok kell, inkább az ellenkezőjét ígérte Jézus, figyelmezetett Székely János, azonban egyvalamit megígért: soha nem hagy el minket, és ad mellénk testvéreket. Ha nehézségekbe ütköztök ne ijedjetek meg, és ne feledjétek: nem magamnak élek, hanem szolgálni akarok, odaadni akarom az életemet Istennek és másoknak. Legyetek a szabadulás kísérői másoknak, akik nem maguknak és nem a maguk erejéből élnek, mondta a megyéspüspök. Legyetek az imádság emberei, akik kegyelemből élnek, akik nem önmagukkal vannak tele, hanem Krisztus arcát nézik.
Székely János mindegyik diakónusnak a jelmondatához fűzött egy-egy személyes gondolatot, majd megköszönte családtagjaiknak, hogy segítik, támogatják gyermekeiket a Krisztus felé vezető úton.
A szentbeszéd után következett a diakónusok szentelése, majd az olajszentelési szertartással folytatódott a szentmise.
Diakónusainkat rövid bemutatkozásra kértük meg. Ezt elolvashatják ide kattintva.
Április 5-én, szerdán tartották az utolsó stációs misét Szombathelyen az idei nagyböjtben. A hagyományoknak megfelelően a Székesegyházban fejeződött be a városi templomokban bemutatott nagyböjti, reggeli szentmisék sorozata. Dr. Székely János megyéspüspök mondott szentbeszédet, aki egyben a szentmise főcelebránsa is volt. Köszönjük az áldozatos részvételt a szentmiséken, és Hegyi Sándornak az eseményekről készített fotókat.
A szép számmal megjelent érdeklődőket Kakucs Adél Petra nővér, a domonkos nővérek általános főnöknője köszöntötte. Kiemelte: mindannyiunk számára fontosak a családi, baráti kapcsolatok, a Jóistennel való kapcsolat pedig meghatározó az életünkben. Mivel a Jóisten nem mennydörög és nagyon ritkán kiabál, nagyon fontos, hogy jól és tisztán halljuk meg a hangját. Biztos, hogy a következő beszélgetés nagy segítség lesz számunkra, hogy még jobban és tisztábban halljuk az Ő hangját, és remélhetőleg abban is segítségünkre lesz, hogy egyre jobban akarjuk Őt hallani, és többet is tegyünk ezért.
Az est mottója a következő volt: „Amikor szemtől szembe kerülünk saját »angyali üdvözletünkkel«, gyakran elfordulunk, mert nem tudunk zöld ágra vergődni azzal, amit tőlünk kérnek.”
A kerekasztal-beszélgetés moderátora Petres Lúcia nővér, filozófus volt. Elmondta: a rendezvény apropóját Paul Murray ír katolikus pap, domonkos szerzetes és lelkiségi író két könyve adta: a Kapu a Szenthez – Elmélkedés az Üdvözlégyről és A fény vonzásában című kötete. Mindkettő az imádságról szól. Lúcia nővér kérdésére, mi az, ami megfogta a beszélgetés résztvevőit a Kapu a Szenthez című kötetben, Jakab Szilvia elmondta: számára a meghatározó mozzanat az volt, hogy
Székely János különlegesnek nevezte Paul Murray könyvét, ami nemcsak teológia és nem is csak spiritualitás, hanem ötvözi a két fogalmat. Költészet van benne, rengeteg érzelem, ugyanakkor nagyon komoly és mély. A nyugati világ óriási baja, hogy a felvilágosodás óta vallja: a valóság, az igazság nem megismerhető, és a vallást, az erkölcsöt az érzelmek világába utalja. Paul Murray idézi Hans Urs von Balthasar svájci jezsuita papot: a legrosszabb katasztrófa, ami történt a kereszténységgel, az a lelkiség és a teológia szétszakítása. Emiatt a teológia száraz lett, a lelkiség pedig szentimentális. A Kapu a Szenthez című könyvben viszont a teológia és a spiritualitás gyönyörű ötvözetét látjuk. Olyan teológia, aminek van szíve, mély és igaz lelkiség. Hasonló Benedek pápa Jézus-monográfiájához, amelyben nem tesz különbséget a történeti és a hit Krisztusa között, hangsúlyozva, hogy a kettő ugyanaz.
Mira nővér kiemelte, hogy a könyv szerzője idézi Denise Levertov katolikus költőt, aki szerint
A Szűzanyának is egész életére kiható fordulópontot jelentett az angyali üdvözlet. Levertov fölteszi a kérdést: „Tán nincs-e angyali üdvözlet / ilyen vagy olyan formában / legtöbbünk életében? / Van, ki akaratlan / vállal hősi sorsot, / s mogorva gőggel hajtja végre, / mindvégig értetlenül.” Olyan is van, aki elmenekül, és akkor bezárul ez a lehetőség. Ezek hitébresztő vagy áldozatra segítő gondolatok – mondta Mira nővér. Arról, hogyan jelent meg a saját életében az angyali üdvözlet, felidézte: több ilyen találkozás, fordulópont is volt számára. Nem hívő emberből vált hívővé az egyetemi éveinek a végén, majd nem sokkal a bérmálkozása után gyönyörű pillanatként élte meg a szerzetesi meghívását. Misztikus élményt is átélt, még novíciaként. Szentmise után a szőnyegről szedte le a lecsöppent gyertyát, és egyszer csak úgy érezte, ott van a halál angyala, de nem félelmetes angyal, hanem az embert, őt nagyon tisztelő lény. Megkérdezte tőle, vállalja-e, hogy bizonyos módon fog meghalni. Mira nővér számára ez hatalmas megtiszteltetés volt, hogy Isten ilyen nagy kegyelemben részesíti, angyalt küld hozzá, hogy beszéljen vele.
A négygyermekes családanya, Jakab Szilvia elmondta: langyosan vallásos katolikus családba született, valódi lelki bölcsője a budakeszi Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium volt. Bérmálkozása idején, a Szentlélekkel együtt kapta meg a küldetést: nem élhet tovább a világban úgy, ahogyan addig. Korábban is szerette az embereket, de megérezte akkor, hogy életre kell hívnia egy közösséget.
Székely János alapélménye a szép gyermekkora volt. Szülei csodálatos békességben éltek egymással, és őket is szeretettel nevelték. Édesapja több nyelven beszélő, nagy tudású mérnökember volt, rengeteget mesélt nekik. Édesanyja zongoratanárnő volt, tizenöt évig otthon maradt vele és a három testvérével. Mindennap járt misére. Székely János ötéves korától ministrált, az első nagy istenélményét az édesanyja révén élte meg, az ő mély hite, az egész családot összetartó szeretete által. Mindez és a templomban átélt élményei is erősen hatottak rá, ezért már nagyon korán felébredt benne a vágy a papi hivatás iránt. Hétéves korában mondta ki ezt először: családi kiránduláson vett részt az Állatkertben, és az ötéves unokahúga megkérdezte, feleségül veszi-e, ha felnőnek. „Sajnos nem lehet, mert pap leszek” – hangzott a válasz.
A szombathelyi püspök szerint a mai nyugati világban a vallásgyakorlat nagyon lecsökkent, de a lelki szomj él az emberekben. Ha például egy templomot nyitva hagyunk, akkor egy idő után nagyon sokan betérnek oda. Az imával kapcsolatban a főpásztor idézte Paul Murrayt, hogy az Üdvözlégy és a rózsafüzér „kicsi kapu”, egyszerű ima. Székely Jánosnak időbe tellett, míg ráébredt ennek igazságára. „Az Üdvözlégyek mondása segít abban, hogy ott maradjanak a gondolataim Isten közelében, Mária szívével, szeretetével nézem a hit titkait. Ő tart minket meg Isten közelségében. Végtelenül egyszerű. Istennek nem kell okos gondolatokat mondanunk, nem kell semmiről felvilágosítanunk, a sok szó néha majdnem akadály.
a megtestesülést, a keresztet, a feltámadást szemléljük” – mondta a püspök.
Ehhez kapcsolódva Mira nővér kifejtette: ha megpróbáljuk értelmezni a saját élettörténetünket, végiggondoljuk, hogy honnan hová jutottunk. A legjobb értelmezési háló Jézus története. Ebben nyer igazán hiteles vagy igaz jelentést mindaz, ami történik velünk. Ott van a háttérben Krisztus története, a születés, a megtestesülés, a hétköznapi tevékenységek, a szenvedés, a halál, a feltámadás. Előtte zajlik a mi nem mindig jól értelmezhető, kisebb-nagyobb hullámokban haladó életünk, és amikor jönnek a nehezebb pillanatok, szárazság, szenvedés, bűn, ott jobban érintkezik ez a két történet. Mira nővér ezt éli meg, egyre jobban, és így életének sivatagos, nehezebb pillanatai értékesebbé válnak. Jézus élete értelmezi az ő életét is, és ez igazabb értelmezés, mint bármely más kontextus.
A misztika és a mindennapok kapcsolatát illetően Jakab Szilvia úgy fogalmazott: önmagában ijesztőnek hangozhat a misztika szó, sokan vélik úgy, hogy ez csak a szenteknek fenntartott tér. Ám aki az Isten jelenlétében jár és éli a hétköznapjait, az misztikus. Csodálja azokat, akik így élnek. Egyszer megkérdezett egy domonkos nővért: szeretné érezni Isten jelenlétét, de olyan rég érezte, miért van ez? Ő azt válaszolta: „Az Isten tudja, mikor van szükséged arra, hogy érezd a jelenlétét. Ez kiváltság, nem állandóan adott állapot.” Jakab Szilvia ma már vallja: „Nem szabad kétségbe esni attól, ha nem érzem folyamatosan Isten jelenlétét.”
Székely János Karl Rahner német jezsuita pap teológust idézte: a 21. század kereszténysége vagy misztikus lesz, vagy nem lesz. Azt akarja ezzel mondani, hogy a kereszténységnek el kell mélyülnie,
Benedek pápa pedig azt mondta: elmagányosodó korunkban a kereszténység egyik nagy kincse a hiteles, családias közösség.
Székely János püspök hozzátette: azt kellene ismét felfedeznünk, ami valaha a kereszténységet elindította. Ők olyan közösséget alkottak, akikre a pogányok mutogattak: „Nézzétek, mennyire szeretik egymást!” Emellett megvolt bennük a fantasztikusan mély, eleven hit. A mostani nagy krízis talán arra is sarkall bennünket, hogy ezt a két utat megtaláljuk, különben a vallásosság menthetetlenül pusztul. A kiút a nagy megtérés.
Szerző: Bodnár Dániel
Fotó: Merényi Zita
Magyar Kurír
