Először egy játékra hívom. Kérem, mondjon három okot, amiért jó nevelőszülőnek lenni!
A nevelőszülőség nálam úgy alakult, hogy én a Gyivi-ben (Gyermek-és Ifjúságvédő Intézet) dolgoztam több évet. Ott nagyon sok gyermeket láttam, találkoztam sok nevelőszülővel. És ez nagyon megtetszett. Akkor még nem voltam férjnél, de szerettem volna gyermeket. És rendkívül pozitív véleménnyel voltam azokról a családokról, akik mint nevelőszülők nevelnek gyermeket. Szóval a kérdésére a válasz: először is azért jó nevelőszülőnek lenni, mert így is lehet gyermekem, azaz nem kell szülnöm. Én a szívemben hordom a gyermekem. A második ok, hogy nagyon sok pozitív visszajelzést, energiát kapok a gyermekeimtől, sőt a felnőttektől is. A harmadik ok pedig, hogy a döntésünkkel egy életet megmentünk. És ez a legfontosabb. Egy életet mentünk meg azzal, ha egy gyermeket magunkhoz veszünk. Ez igaz akkor is, ha egy már nagyobb gyermeket veszünk magunkhoz, akinek már volt egy élete, esetleg már más nevelőszülőknél is élt, vagy intézetben. És igaz akkor is, ha egy csecsemőt veszünk magunkhoz. Őt a magunk képére tudjuk formálni és úgy szeretjük, mint a sajátunkat. Én mindkét gyermekemet a sajátomként szeretem és soha nem is gondoltam arra, hogy úgy nevelem őket, mint nevelőszülő.
Ön két fiút nevelt, nevel. Zsolt az idősebb, Ő már megnősült, gyermekei is vannak. Dániel, aki valóban a testvére, az öccse Zsoltnak, Önnel és férjével él mivel sérült. Sokak számára talán teher lenne egy sérült gyermeket nevelni, de Önnek nem az. Miért?
Én nagyon jó helyzetben érzem magam. A nagyfiam egészséges, a kisfiam sérült. Ők valóban testvérek, 11-en vannak testvérek, mindegyikkel tartjuk a kapcsolatot. A kisfiam középsúlyos értelmi sérült. Nehezen indult a kezdet: későn kezdett el beszélni, pösze is volt, nem tudott rendesen menni, nem tudott 10 éves koráig darabosat enni. Szóval voltak nehézségek, de ennek ellenére is szépség, hogy én érte dolgozhattam. A betegségéből kifolyólag is nagyobb szeretetre képes, mint más. Ez hihetetlen. Ezt a mindennapi életben senki nem tudja elképzelni. Csak azt látják, hogy fogyatékos, de hogy milyen értékei vannak, azt senki nem látja, tudja. Sokat kell dolgozni, hogy az értékei a felszínre kerüljenek.
Tisztázzuk, hogy mit is jelent a nevelőszülőség?
Ez azt jelenti, hogy nevelésre kap valaki egy gyermeket, akit a családból valamilyen ok miatt kiemeltek. Talán azért, mert nem voltak megfelelőek a körülmények a családjában. És te a saját otthonodba befogadod azt a gyermeket, a saját dolgaidba fogadod a gyermeket és saját magad ellátod. És mindent, ami a gyermekneveléshez szükséges te biztosítod: úgy lelkileg, mit fizikálisan. A nevelőszülőknek vannak kötelezettségeik az intézmények felé: pl. havonta beszámolókat kell írni; elszámolást végezni havonta a bevételekről-költségekről; elszámolni a gyermekek neveléséért kapott fizetségről.
Önt édesanyának szólítják a gyermekek. Hogy sikerült ezt a kapcsolatot kialakítani? Mindig magától értetődő volt az Ön számára, hogy nem nevelőszülőként, hanem édesanyaként néz a gyermekekre és tesz értük?
Nekem nincs saját gyermekem, így nem tudom, lehet-e másként szeretni egy gyermeket, másként, mint a sajátomat. Nekem ez magától értetődő volt. Amikor a férjemmel megismerkedtem, akkor a két gyermekem már velem élt. Zsolt volt 14, Dániel 4 éves. Úgy gondoltam, hogyha egy egészséges családban akarom felnevelni a fiúkat, akkor ahhoz kell egy apa. A férjemmel is tisztáztuk, hogy engem a gyerekekkel együtt kell elfogadni. És a gyermekek véleményét is kikértem, akik nagyon örültek. A nagyfiam akkor úgy fogalmazott, hogy akkor nekünk is lesz apukánk. És valóban, a férjemet, mint édesapjukat szeretik, úgy is szólítják.
Akiket érdekel a nevelőszülőség, azoknak mit javasol: mielőtt belevágnának, mit mérlegeljenek? Milyen jó tanácsot adna nekik?
Ez azért nehéz kérdés, mert minden ember más és más. Más a lelkülete, a gondolatai. Én pl. nagyon szociális beállítottságú vagyok. Ez abból is adódott, hogy a testvéreimet is én neveltem fel. Az én életem arról szólt, hogy másokat segítsek. Én mély érzésű ember vagyok, ha valakit meg tudok szeretni, akkor egy életre megszeretem. Nevelőszülőként meg kell gondolni, hogy el tudok-e fogadni egy idegent? Sokan mondták már nekem, hogy ők bizony nem tudnák más gyermekét felnevelni, mert ki tudja, honnan jött, milyen volt addig az élete. Én pedig mindig azt mondtam, hogy ez a szeretet nyelve. Milyen vagy a másik ember iránt? Mennyire tudsz szeretni? És akkor ebből már következik, hogy mennyire tudod a másik ember gyermekét szeretni? Mert ez a legfontosabb: a szeretet nem fog elmúlni, akkor sem, ha vannak sötét napok. Mert bizony van, hogy a kisfiamnak is rohamai vannak, ilyenkor tör és zúz, és nem tudsz mit csinálni. És neked kell dönteni, hogy így is vállalod-e? Képes vagyok-e egy idegent szeretni? Ez lélekből jön. És ha ezt valaki nem érzi magában, az ne vállalja. De egy nagyon magasztos és hihetetlen jó dolog szeretni, főleg egy sérült embert. És szeretve lenni. Ez a legfontosabb dolog a világon.
Aki elég bátor ahhoz, hogy belevágjon a nevelőszülőségbe, túljut a képzésen és eljön a pillanat, hogy gyermeket válasszon, dilemma elé kerül: mi alapján válassza ki azt a gyermeket, akiről – jó esetben – éveken át gondoskodni fog. Mit mérlegeljenek a leendő nevelőszülők?
A legfontosabb a kölcsönös szimpátia, ez az élet minden területén működik. A nagyfiamat úgy választottam, hogy egymásba szerettünk. A gyermeket karácsony előtt hozták be az intézetbe. Amikor vitték fel az emeleti szintre, a lépcsőfordulóban a gyermek visszanézett. Egy fogatlan, tejfehér, szőke, sovány gyermek volt. Én ránéztem és valami megmozdult bennem és éreztem, hogy ő kell nekem. És ahogy többször lejött ebédelni, aztán bejött hozzám a konyhára, sokat beszélgettünk és 1993 márciusában már nálam volt a gyermek. A kicsivel más volt a helyzet. Tudtam, hogy Zsoltnak vannak testvérei. Dániel is a gencsapáti otthonban élt. Amikor kimentem, hogy találkozzam vele, egy nagy teremben volt a többi gyerekkel. A nevelők nem mondták meg, hogy melyikük a Dániel, csak annyit, hogy kicsit elhagyatott, gondoskodásra szorul. És ahogy beléptem a terembe, a többi gyermek csak játszott, az én Dánielem viszont felém nézett. És akkor tudtam, hogy Ő az. Egy darabig látogattam, aztán őt is hazahoztam. 22 hónapos volt.
Tehát ne a bőrszín vagy a családi előélet, egészségi állapot alapján döntsön senki, hanem ismerkedjen minél több gyermekkel, és a szimpátia alapján?
Igen. Számomra sosem volt fontos egyik gyermeknek sem a nemzetisége, fogyatékossága, vagy hogy zseni volt-e a gyermek. Amikor a Gyivi-ben dolgoztam, találkoztam sok cigánygyerekkel. De őket is ugyanúgy szerettem. És ezt meg is érezték. Így amikor felnőttek és később újra találkoztunk, mindig köszöntöttek és kérdezték: Marika néni hogy van? Az később derült ki, hogy a fiaim vér szerinti szülei is sérültek. Később derült ki az is, hogy a nagyfiamnak is gondjai vannak, vagy, hogy a kisfiamnak is. Ez az együttlétünk során derült ki. De mindez nem jelent semmit. Az a fontos, hogy te hogyan próbálod meg a saját képedre formálni a gyermeket. Úgy, ahogy a saját gyermekedet is formálod, úgy az intézetist is lehet. A gyermek olyan lesz, ahogy neveled.
A nevelőszülőség nem életre szól, hanem évekre. Mit mondjanak a gyereknek az igazi szüleikről, ha ez a téma előkerül?
Erről van tapasztalatom. A fiaimat és testvéreiket a születéskor elvették a vér szerinti szüleiktől, mert nem tudtak róluk gondoskodni. De nem mondtak le róluk. Ugyanakkor nem látogatták őket. Amikor egyszer volt egy találkozó a vér szerinti szülőkkel és testvérekkel, az Zsolt fiamat nagyon rosszul érintette. Dani nem tudta mire vélni, hogy egy számára idegen nő próbálja megölelni. Kivetette magát az anyja karjából és hozzám szaladt. A gyerekeknek mindent őszintén el kell mondani, fejlettségükhöz képest. Nem szabad hazudni, mindig őszintének kell lenni. Zsoltnak sem engedtem, hogy rosszat mondjon a vér szerinti anyjáról. Azt mondtam neki: gondolj abba bele, hogyha nem szült volna meg Téged, akkor nekem nem lenne gyermekem. És én hálás vagyok neki, hogy a világra hozott, mert így nekem is lehetett gyermekem. Dani más téma, ő másként fogja fel: régi anyuka, régi apuka. A vér szerinti szülőket nem szabad rossz színben feltüntetni, nem szabad hagyni, hogy a gyermekek lemondjanak a szüleikről. A nagyfiam pl. tartja a kapcsolatot az édesapjával.
És mi a helyzet, ha valakinek testvérei is vannak?
Lényeges, hogy a gyermekek közötti kapcsolat meglegyen. Ahogy említettem, 11-en vannak testvérek a fiamék. Ők ugyanolyan fontosak egymásnak, mint én, aki nevelem őket. Mindig arra törekedtem, hogy ismerjék meg a testvéreiket: azokat is, akik intézetben élnek és azt is, akit örökbe adtak. Érdekes, hogy utóbbi testvérével Dani egy iskolába járt, ismerték is egymást, csak mivel a vezetéknevük nem volt azonos, nem tudták a rokoni szálakat. A kapcsolattartás fontos. Így tudják, hogy mik a gyökereik.
Szombathelyen, Oladon beszélgetünk. Önök a Gaál Sándor atya által vezetett plébániához tartoznak. A hívő élet miért fontos Önöknek, és miért volt fontos, hogy a hitet a gyermekeiknek is átadják?
Gyermekkoromban nem voltam elsőáldozó, sem bérmálkozó. Amikor a gyerekek hozzám kerültek, fontos volt számomra, hogy a hitben neveljem őket. Minden vasárnap mentem velük misére. Amikor eljött az idő, a nagyfiam elsőáldozó is volt és bérmálkozott is. A kisfiam is volt elsőáldozó. A bérmálásra felkészítést viszont nem az iskolában végezte, mert ott akkor nem indult. Ekkor jeleztem Sándor atyának, hogy én is szeretnék a szentségekhez járulni. Ő felkészített az elsőáldozásra. A bérmálásra felkészítést a Jézus Szíve Nővéreknél végeztük a fiammal együtt. És vele együtt voltam bérmálkozó. Nagyon szoros a kapcsolatunk Sándor atyával. Minden ünnepségen, megmozduláson ott vagyunk. Jó közösség az oladi, egy biztos pont. A bérmaszüleink az egyházközség elnöke és családja. Velük együtt ülünk a misén. Számomra ez fontos. Hit nélkül nincs értelme az életnek. Én mindent úgy csinálok, hogy ez a Jóistennek tetszik-e. Hitben élni, ez a legszebb dolog. Ez egy közös hang, amiben jó lenne mindenkinek együtt lenni. A hitben találtam meg, amiért érdemes élni.
