Kategória: hirek

Magával ragadó lelkesedéssel és örömmel gyűltek össze fiatalok Európa 14 országából Budapesten, hogy építsék a népek közti barátságot és együtt gondolkodjanak egy békés jövőről, amelyért ők maguk is tesznek a hétköznapokban. A Sant’Egidio közösséghez kötődő mozgalom idén augusztus 28-30. között tartja éves nemzetközi találkozóját, most először egy kelet-európai országban.

A színpadon vidám ünneplő közösség fogadta Székely János püspököt a rendezvénynek helyet adó MTK Sportparkban: Európa 14 országából érkezett fiatalok, akik városaikban egymás és a szegények barátai, az evangéliumtól ösztönözve elmennek a perifériákra, hogy kicsiben összefoltozzák a testvéri összetartás szétbomlott szövetét, építsék a békét. Ki kicsiben, ki kicsit nagyobb mértékben, mint az ukrajnai fiatalok, akik a szolidaritás cselekedeteivel már az áhított békét készítik elő országukban. Azzal, hogy más országban élő kortársaikhoz hasonlóan, de háborús körülmények között támogatják a menekülteket, a magukra maradt időseket, a traumatizált gyerekeket, a hajléktalanokat és minden rászorulót.

Nem először találkozik az ukrán résztvevőkkel Székely János püspök: a tavalyi római találkozó előtt az átutazó csoportot vendégül látta Szombathelyen a Brenner János Kollégiumban, személyesen üdvözölte őket. Idén ugyan nem volt olyan hosszú az ukrán fiatalok útja, mint tavaly Rómáig, ám a kijevi csoport – akik a legnehezebb körülmények, mindennapos bombázások közül érkeztek – újabb püspöki ajándékot kapott Magyarországon: Palánki Ferenc püspök felajánlotta számukra két napra a nyíregyházi Szent Imre Katolikus Kollégiumot, ahol Tóth Gyula főigazgató-helyettes és munkatársai nagy szeretettel, nagylelkűen látták vendégül őket.

Székely János idén is örömmel vállalta, és nagy szeretettel köszöntötte a fiatalokat, ezúttal Budapesten, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia és a magyar egyház nevében. Elmesélt egy történetet fiatalkorából, amikor a templomban, ahol szolgált, harminc roma felnőtt lett elsőáldozó. Ez volt az első alkalom, hogy a padok felében romák ültek – elkülönülten, külön oldalon. A Miatyánk elimádkozásakor nem akarta senki megfogni a másik oldalon állók kezét, egészen addig, amíg az egyik fiatal hitoktató mégis előresietett, megfogta egy roma és egy nem roma gyerek kezét, mögötte egy lánc alakult ki. Csodálatos pillanat volt, lehetett érezni a szeretet, a béke kiáradását, Isten jelenlétét. A Sant’Egidio közösség, a Fiatalok a békéért mozgalom küldetése éppen ez ebben a megosztott, nyugtalan világban: fiatalos lendülettel, bátorsággal képesek áthidalni szakadékokat, egymást testvérnek tekinteni és Isten szeretett gyermekének lenni.

Megköszönte mindazt, amit tesznek azért, hogy békét és a testvériséget építsék, egy szebb világot teremtsetek és Isten áldását kívánta rájuk.

A köszöntést követően Szőke Péter, a Sant’Egidio budapesti és regionális felelőse bemutatta a fiataloknak Magyarországot, Budapestet, röviden összefoglalta a történelmi fordulópontokat, összekapcsolva a helyszíneket a következő három nap helyszíneivel. Beszédében az esemény logója kapcsán beszélt a Dunáról mint hídról, felidézve Ferenc pápa látogatását, aki a hidak városának nevezte Budapestet. Mesélt a magyarországi Sant’Egidio születéséről, ami éppen a vasfüggöny leomlásának évében volt. “Budapest kétségkívül gyönyörű. A hidak városa. Ma azonban a ti jelenlétetek, a barátságunk szebbé teszi annál, mint amilyen szép a legszebb kőből épült híd lehet.

Globális barátság, amely áthidalja a népek, nyelvek, kultúrák közötti szakadékot, és végső soron összeköti a szíveket és az elméket, egyesítve őket a béke e nagy mozgalmában.

Köszönöm, hogy itt vagytok, és Isten hozott benneteket” – zárta a fiatalokhoz intézett szavait.

Roberto Bortone politológus a világháló születéséről, fejlődéséről, a közösségi hálók és a mesterséges intelligencia által manipulált világunkról tartott előadást, hangsúlyozva a személyes kapcsolatok, és a globális barátság jelentőségét: “Leó pápa a Magnifica Humanitas kezdetű dokumentumban arra emlékeztet minket, hogy a technológia erkölcsileg nem semleges, mivel magában hordozza megalkotóinak érdekeit. Bár minden technológia képes tágítani a látókörünket, egyik sem döntheti el helyettünk, mit kezdjünk a velünk szemben álló emberrel. A barátság ott kezdődik, amikor a másik ember megszűnik kategória lenni.” Gondolatai megmozgatták a fiatalok fantáziáját, akik rengeteg kérdést intéztek az előadóhoz a délutáni találkozó végén.

A komoly gondolatokat vidám zene foglalta keretbe: a színpadon profi hangosítással, igazi koncerthangulatban játszotta a zenekar a Global Friendship találkozók dalait békéről, barátságról, Afrikáról, a közösség erejéről és szépségéről.

Másnap újabb szép találkozás várt a résztvevőkre: Marco Impagliazzo, a Sant’Egidio közösség elnöke beszélt hozzájuk délelőtt. Délután ellátogatnak az Országházba és a Cipők emlékművéhez a Duna-partra, majd este szentmisét ünnepelnek a Szent István-bazilikában.

Vasárnap városnézésen vesznek részt, amelyet a mozgalom magyar fiataljai készítettek elő. Mindegyik sétaútvonal a Margitszigeten végződik, ahol délután fél ötkor Peace Mobot (békedemonstrációt) tartanak (az esemény védnöke Karácsony Gergely főpolgármester), hogy megerősítsék elkötelezettségüket a béke mellett, valamint az erőszak és a rasszizmus minden formájával szemben. Együtt sürgetik a globális barátság, a globális béke eljövetelét, vagy ahogy a találkozó címe mondja: Global Friendship, Global Peace, Now!

Fotó: Youth for Peace

Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír

A beszámoló elolvasható a Magyar Kurír honlapján, ide kattintva.

Augusztus 16-án, vasárnap éjjel az M3-as autópályán súlyos baleset ért egy lengyel zarándokokat szállító autóbuszt. Az alábbiakban Székely János szombathelyi megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnökének augusztus 16-án közzétett közleményét olvashatják, melyben részvétét és együttérzését fejezi ki a baleset kapcsán.

Nagy számú zarándok jelenlétében augusztus 15-16-án tartották a Máriapócs Nemzeti Kegyhelyen Nagyboldogasszony búcsúját. Vasárnap a Szent Liturgia főcelebránsa Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolita volt, koncelebrált Szocska Ábel nyíregyházi, illetve Orosz Atanáz miskolci megyéspüspök. Az ünnep főszónoka Székely János szombathelyi püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke volt.

Székely János homíliáját az alábbiakban teljes terjedelmében közreadjuk.

Kedves Érsek atya, Püspök atyák, Paptestvérek, kedves Zarándokok!

Nagy öröm látni ezt a sok-sok zarándokot, a ragyogó arcokat, hallani a zengő éneket. Öröm látni ezt az eleven, élettel teli görögkatolikus egyházat, annak sok értékét és kincsét, amelyet idehoztok a Szűzanya elé, az Úristen elé: a szép és népes családjaitokat, az ősi keleti liturgia szeretetét, szépségét, annak a háromszáz fiatalnak lelkesedését, őszinte hitét, akik öt napon át gyalogosan jöttek el ide, Máriapócsra; azoknak az áldozatát, akik megtartották a szokásos ünnep előtti böjtöt.

Hozzátok ide Nagyboldogasszony elé a szeretet sok-sok cselekedetét, amit a görögkatolikus egyház tesz napról napra a legszegényebbek felé: a tanodákat, iskoláitokat, a Damján-tábort! Hozzátok ezt a hiteles, élettel, imádsággal, szeretettel teli egyházat ajándékul a Szűzanyának, a mennyei Atyának és ajándékul a világnak!

Kedves Zarándokok!

Mi ennek a mai ünnepnek az üzenete, örömhíre a számunkra? Talán így is megfogalmazhatjuk: nyisd ki a szívedet, az életedet az ég felé, Isten felé, ahogyan a Szűzanya tette az ő hatalmas igenjével. És akkor te is megtapasztalod azt a boldogságot, amely ajándékul osztályrésze lett a Boldogasszonynak.

Nyisd meg az életedet az ég felé! Nincs más teljesség, ami az emberi szívet egészen be tudná tölteni, csak a föntről jövő isteni béke.

A földi dolgok sebzettek és végesek. Az emberi szívet, a családjainkat, a társadalmat egészen betölteni, a helyes útra rásegíteni csak a teremtő Isten tudja. Ha szeretnénk boldog emberi életet, boldog családokat, boldog társadalmat, olyasfajta életet, amely osztályrésze lett a Boldogasszonynak, akkor ki kell nyitni az életünket, családjainkat, társadalmunkat az ég felé.

A Szűzanya egész élete egy hatalmas igen volt Istennek. Isten nem erőszakkal lépett a világba. Várta, hogy lesz valaki, aki egész szívével befogadja őt, igent mond neki. Ő végtelenül tiszteli az emberi szabadságot. Szent Bernát így mondja: az Úristen évszázadokon át kopogtatott az emberiség ajtaján, hogy lesz-e valaki, aki egész lényével egy hatalmas igent mond neki, kinyitja a szívét, az életét, az emberi történelmet Isten felé. Évszázadokon át várt Mária igenjére.

A Szűzanya igenje a szeplőtelen fogantatás kegyelmének is az ajándéka, de ezzel a kegyelemmel ő a szabad akaratával egy életen át, nagy szívvel, nagy hittel, hősiesen, a kereszt alatt is, egy élet odaadott hűségével együttműködött.

Ha a modern ember bezárja az életét az ég felé, azt mondja: Isten törvénye nekem akadály, a szabadságomban korlátoz, Isten nem kell, akkor elveszítjük azt az egyetlen igazi teljességet, ami az embert, a családot, a társadalmat valóban boldoggá és teljessé teheti.

Akkor a társadalmaink lassan összeomlanak.

Egy híres filozófus, Martin Buber mondta: egy kultúra addig él, amíg táplálkozni tud abból az éltető forrásból, amelyből valaha megszületett. Az európai kultúránkat mindenekelőtt a kereszténység tette termékennyé. Az a meggyőződés, hogy az ember nem egyszerűen egy okos állat, hanem a teremtő Isten végtelenül szeretett gyermeke, remekműve. Az a meggyőződés, hogy az erkölcsi törvény jó, nem akadály, a boldogulás egyetlen hiteles útját mutatja. Az a meggyőződés, hogy van bűnbocsánat és megváltás, van örök élet.

A kereszténység tette igazán széppé és gazdaggá az európai kultúrát. Addig van jövőnk, amíg ebből a forrásból meríteni tudunk. Ahogyan Izajás próféta mondta: ha nem hisztek, nem maradhattok meg. Ha Európa eldobja ősei hitét, akkor ennek a kultúrának vége. Addig van jövőnk, amíg ebből az éltető forrásból meríteni tudunk.

Egy ateista gondolkodó, Bertrand Russell mondta azt: mindaz, amit az ember alkot – utak, műalkotások, épületek -, nem más, mint egyfajta szennyeződés, amit az ember nevű féreg a Föld felszínére termel, és amit majd az idő vasfoga menthetetlenül, nyomtalanul lemar a Föld felszínéről. Ez az a radikális pesszimizmus – mondja ő -, amire minden emberi alkotást építeni kell. Nem gondolom, hogy ilyesfajta életszemléletre igazán emberhez méltó és valóban boldog életet, jövőt építeni lehetne.

Egy pogány sírfelirat így hangzik: “A semmiből a semmibe, milyen hamar visszahullunk”. Ha az ember ezt gondolja, a létének különösebb oka nincs. A világnak igazi, létrehozó oka, forrása, Teremtője nem létezik. És a létünknek igazi célja sincs. A halálunk után mindaz, amit nagy szeretettel, sok áldozattal fölépítettünk – az életünk háza, emlékeink, élményeink, kapcsolataink -, mind megy a süllyesztőbe, a semmibe. Ha ezt gondolja az ember, hogy a semmiből a semmibe tart az élete, akkor az egész élete válik értelmetlenné, abszurddá, reménytelenné.

Ha szeretnénk boldog életet, csillogó szemű embereket, reményteli családokat, akkor ki kell nyitnunk az életünket az ég felé, a Boldogasszony példájára.

Mit is jelent konkrétan igent mondani Istenre, kinyitni az életet az ég felé? Jelenti azt, hogy ki-ki igent mond a maga élethivatására, s ebben az igenben hűségesen kitart. Ezzel egyé válik, ahogyan tette a Szűzanya, aki egész önmagát a megtestesülés és a megváltás művének szolgálatába állította. Ezzel a küldetéssel egészen eggyé lett. Ennek a szent titoknak lett a temploma, égő csipkebokra.

Jelenti ez azt, hogy aki Istennek szentelt életre kapott meghívást, az jókedvű adakozóként nap mint nap az életét tegye föl az oltárra. Ne vonogassa vissza azt, amit valaha Istennek odaígért. Aki pedig a házasság szent hivatását kapta, az a házastársi igenben éljen, soha ne vonogassa vissza azt. Az az igen zengje végig az életét.

Olvastam egy asszonynak a tanúságtételét, aki leírta: két gyönyörű lányuk volt, körülbelül húsz éve voltak házasok, amikor rádöbbent, hogy férjének van valakije. Az asszony összeomlott. Azt érezte, ami a legszentebb, a legdrágább volt az életében, azt taposták meg, azt tépték darabokra. Napokig vívódott, mit is mondjon a férjének. És végül, amikor a férje elé állt, maga is meglepődött: teljesen mást mondott, mint amit eltervezett. Azt mondta neki: “Tudom, hogy én sem voltam mindig tökéletes feleség. Igen gyakran mindennek úgy kellett történnie, ahogy én akartam. Nagyon gyakran nem tudtam neked megadni, amire szükséged lett volna. Bocsáss meg! És kezdjünk újra! Próbáljuk meg újra!” A férfi megdöbbent, erre nem számított, de két héttel később otthagyta családját, feleségét, gyermekeit. Az asszony azt érezte, hogy belehal a fájdalomba. Imádkozott, zarándoklatokra ment. Lassan kezdte föladni a reményt, amikor egyik nap csöngött a telefon. A férje volt az. Azt mondta neki: “Képzeld, tegnap bementem egy üres templomba. Több mint egy órán át ültem ott. És akkor egészen más szemmel láttam az egész életünket. Hazajönnék. Visszafogadnál?” Az asszony gondolkodás nélkül igent mondott.

Nem volt könnyű az újrakezdésük. Szinte a nulláról kellett mindent újra fölépíteni. De a férfi őszinte döntése a felesége és a gyermekei mellett, s az asszony föltételek nélküli megbocsátása olyan szikla volt, amire tudtak építeni. Egy-két hónap után ebbe a családba visszatért az öröm, a derű, a mosoly. Egy fél év után pedig a feleség döbbenettel vette észre, hogy újra áldott állapotban van. Ahogy később kiderült, egy kisfiút várt a két gyönyörű lánya után. Úgy érezte, ez Isten ráadás ajándéka az ő hűségéért, nagylelkűségéért.

A házastársi szeretet lényege szerint föltételek nélküli. Olyan, mint a szülő szeretete a gyermek iránt. Föltétel nélküli.

Kedves Zarándokok! Most,

Nagyboldogasszony ünnepén újítsd meg a lelked mélyén ezt a föltételek nélküli igent a házastársadra, a családodra, annak minden súlyával, terhével, örömével és nehézségével!

Igent mondani Istennek a Szűzanyával együtt jelenti azt is, hogy igent mondunk az élet ajándékára. Ahogy a Szűzanya életében is az igen gyümölcsoltó igen volt, termékennyé tevő igen.

Ha egy társadalom úgy dönt, hogy az emberi élet az élet egy bizonyos szakaszában, a fogantatástól a harmadik hónap végéig akár el is vehető, a gyermekek akár kiszelektálhatóak a felnőttek akarata szerint, akkor az egész társadalom változik meg gyökeresen. Akkor a végtelen és sérthetetlen emberi méltóság vész el, illetőleg sebződik meg. Ha csak annak van joga az élethez, aki ezen a három hónapos halálzónán átjutott, akiről valaki azt döntötte, hogy neki szabad élnie, akkor a végtelen, sérthetetlen emberi méltóságunk vész el, illetőleg sebződik meg.

Egy Down-szindrómás felnőtt mondta el azt, hogy valahányszor egy Down-szindrómás csecsemőt elvetetnek, ő mindig azt érzi, hogy az ő életére is nemet mondanak. Az ő emberi méltóságát is megkérdőjelezték. Azt üzenik neki, hogy neki sem lett volna szabad megszületnie, fölöslegesen él, ő csak egy teher.

Hittant tanítottam kisgyerekeknek, s eljutottunk az ötödik parancsig. Úgy éreztem, nem hallgathatok az emberi élet szentségéről a fogantatástól kezdve. S elmondtam a gyerekeknek a Néma sikoly című filmnek a képsorát. Ahol látszik az, ahogy az orvos műszere a magzatburkot széthasítja, a magzatvíz elfolyik, és a kisgyermek megijed, próbál elhúzódni. Látszik az, ahogy hevesebben dobog a szíve, és látszik az is, ahogyan az orvos műszere odaér a testéhez, és szakítja le a kis lábait, kezeit. A kisgyermeknek a szája kinyílik, és sikolt.

Talán erős volt ezt elmondani kilenc-tíz éves gyerekeknek. Eltelt vagy tíz-tizenkét év, csöngött a telefon. Egyik lány hívott ebből az osztályból, és azt mondta: “Atya, nagy baj van, babát várok. És a fiú, akitől van, teljesen komolytalan. Ahogy meghallotta, hogy gyermeket várok, kiabált velem és otthagyott.” Rettegtem, mi lesz a következő mondat, de a lány így folytatta: “Atya, én ott voltam azon a hittanórán. És akkor, kilenc-tíz évesen elhatároztam, hogy ha Isten valaha is kicsi gyermeket ad a kezembe, kicsi életet bíz rám, soha orvosok kései alá adni nem fogom. Világra hozom, szeretni fogom, akármi is történik. Gyere majd el, kereszteld meg!”

Nagyon örültem, meg is tartottuk a keresztelőt. A gyermek apja el se jött a keresztelésre. Aztán eltelt körülbelül két év. Újra csöngött a telefon, a lány volt az. Azt mondta: “Atya, képzeld el, a fiú, akitől van a kislányom, egy évvel ezelőtt eljött újra. Könnyek között bocsánatot kért. Elkezdte látogatni a kislányát. Aztán elkezdett udvarolni. Fél évvel ezelőtt megkérte a kezemet. Gyere, majd el, tartsd meg az esküvőt!”

Így is lett. Megtartottuk az esküvőt. Azóta ennek a családnak három gyönyörű kislánya van. S az édesanya szeme csillog. Talán azért is, mert akkor azt a rettenetes döntést nem hozta meg.

Ha szeretnénk olyan társadalmat, ahol az emberek szeme csillog, ahol van igazi boldogság, ha szeretnénk az élet kultúráját építeni, s nem a halálét, akkor tisztelnünk kell az élet szentségét a fogantatástól a természetes halálig.

Igent mondani Istennek a Szűzanyával együtt jelenti azt is, hogy igent mondok az ő törvényére, igazságára, amely nem gúzsba köt, hanem fölszabadít. Az igazi szabadság nem a valóságtól független önkény. A valóság nem ellenségünk. Az igazi szabadság nem az, hogy bármit, ami éppen egy embernek eszébe jut, függetlenül a többi embertől, függetlenül azoktól a kötelékektől, amelyekkel a szeretet őt összefűzi házastársával, gyermekeivel, családjával, a tágabb közösséggel, függetlenül az objektív külvilágtól, az abba beleírt gyönyörű isteni rendtől, ő a szabadság nevében akármit, ami eszébe jut, megtesz. Az igazi szabadság nem ez.

Jézus azt mondja: “Az igazság szabaddá tesz benneteket.”

A világba bele van írva egy gyönyörű, isteni rend. A sejtjeinkbe, kromoszómáinkba, az atomokba, a galaxisokba, a lelkünkbe. Ennek a mentén tud az emberi élet kibontakozni.

Aztán, igent mondani a Szűzanyával együtt jelenti azt is, hogy megnyitjuk a családjainkat az ég felé. Milyen szép volna, ha minden este a keresztény családoknak a háztetői kinyílnának az ég felé, s beengednék szülők s gyermekek Isten fényét és békéjét. Gyerekkoromnak az egyik leggyönyörűbb emléke az adventi esti hosszú közös imák és éneklések. Azt éreztem ilyenkor, hogy egy titokzatos kéz emeli az ég felé a családunkat, szüleimet, a három testvéremet. Hatalmas békesség, egészen különleges kegyelem, szépség, öröm szállt ilyenkor a szívünkbe, a családunkba.

Igent mondani Istennek jelenti azt is, hogy beengedjük őt az iskoláinkba. Márton Áron püspök mondta, hogy ha az iskola nem templom, akkor barlang lesz. Ha nem nyitjuk a gyerekek lelkét az ég felé, ha nem értik azt meg, hogy honnan vagyok, s miért vagyok, ha csak matematikát, meg angolt, meg számítástechnikát tanítunk, de nem tanítunk emberséget és reményt – ha az iskola nem templom, akkor barlang lesz.

Ha bedeszkázzuk a gyerekek fölött az eget, ha nem tanítjuk meg őket látni az életük igazi távlatát, akkor nem fogunk tudni csillogó szemű fiatalokat nevelni.

És végül, igent mondani a Szűzanyával együtt azt is jelenti, hogy beengedjük Istent a társadalmunkba. Beengedjük az ő gyönyörű törvényét, a szeretet törvényét a társadalmunkba. Boldog és egészséges társadalmat gyűlöletre, bosszúállásra nem lehet fölépíteni. Boldog és egészséges társadalmat csak igazságra, jogrendre, szeretetre, szolidaritásra lehet fölépíteni.

Ha szeretnénk egy valóban boldog társadalmat, akkor be kell engednünk Isten fényét a világunkba, a kultúrába, az egyetemekre, a közéletbe, a művészetekbe. Ki kell nyitnunk az ablakokat az ég felé.

Kedves Zarándokok!

Nagyboldogasszony ünnepén

lépjünk a Szűzanya nyomába. Nyissuk meg az életünket, családjainkat, társadalmunkat az ég felé.

És akkor meg fogjuk tapasztalni azt a boldogságot, amelyről Szent Erzsébet, amikor a Szűzanyával találkozott, így vallott: “Boldog vagy, aki hittél mindannak beteljesedésében, amit az Úr mondott neked.” És azt a boldogságot, amelyről maga a Szűzanya vallott a gyönyörű hálaadó énekében: “Lám, mostantól boldognak hirdet engem minden nemzedék!”

Ámen.

Forrás: Görögkatolikus Metropólia

Fotó: Tóthné Espán Margaréta/Görögkatolikus Metropólia

Magyar Kurír

(ki)

Mivel hazánkban társadalmi párbeszéd indult meg az élet védelmét érintő kérdésekről, nem hallgathatunk arról az egyértelmű üzenetről, amelyet a Katolikus Egyház mindig is vallott: az emberi élet a fogantatástól a természetes halálig védendő és sérthetetlen.
Ahogy XIV. Leó pápa fogalmazott a diplomáciai testületekhez intézett januári beszédében: egy társadalom csak akkor egészséges és csak akkor halad valóban előre, ha megőrzi az emberi élet szentségét. A Szentatya felhívta a figyelmet arra, hogy mennyire fontos a várandós édesanya hatékony és konkrét támogatása.
A Csodálatos emberségünk kezdetű körlevelében pedig így ír XIV. Leó pápa: „Minden emberi személy végtelen méltósággal rendelkezik, amely elidegeníthetetlenül magából a személy létéből fakad, és minden körülményben, állapotban vagy helyzetben megmarad… Az emberi jogok között az első az élethez való jog a fogantatástól a természetes halálig, amely nélkül lehetetlen bármely más jog gyakorlása. Amikor ezt az alapvető jogot megtagadják – mint az előidézett abortusz, az ártatlanok megölése és az eutanázia esetében –, olyan döntésekkel állunk szemben, amelyeket az Egyház súlyosan helytelennek tart.” (53. 55. pont)
Ha egy társadalom egyesek életét elpusztíthatónak ítéli, akkor az egész társadalom változik meg, akkor súlyosan megsérül az emberi élet végtelen méltósága.
Egyházunk a magyar társadalom részeként évtizedes tapasztalattal rendelkezik a válsághelyzetben lévő családok, várandós édesanyák és a megfogant életek védelmében. Mindez számunkra nemcsak elvont igazság, hanem konkrét szolgálat: családok, várandós édesanyák, örökbefogadás előtt álló szülők mindennapi professzionális támogatása és lelki kísérése. Az édesanya és a gyermek nem ellenfelek. A válsághelyzeteket a valódi segítséggel lehet megoldani.
Kérjük a kormányzatot, hogy ez a kérdés ne a napi politikai versengés mentén dőljön el, hanem azon az alapon, hogy melyik megoldás segít ténylegesen legtöbbet a védtelen magzatoknak, a válsághelyzetben lévő nőknek, családoknak. Ehhez ajánljuk fel tapasztalatunkat és együttműködésünket. Építsük az élet kultúráját – ne csak szavakban, hanem a mindennapi, kézzelfogható segítségben.
Budapest, 2026. augusztus 10.
a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia

Székely János szombathelyi megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke augusztus 11-én köszöntő levelet küldött Baka Andrásnak, Magyarország aznap megválasztott új köztársasági elnökének.

Excellenciás Köztársasági Elnök Úr!

Engedje meg, hogy a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia és a magam nevében szívből gratuláljak Magyarország köztársasági elnökévé történt megválasztásához, és felelősségteljes szolgálatához őszinte jókívánságaimat fejezzem ki.

Elnök Úr olyan időszakban vállalja hazánk legfőbb közjogi méltóságának szolgálatát, amikor különösen nagy jelentősége van mindannak, ami nemzetünk egységét és közös javát szolgálja. Meggyőződésem, hogy Elnök Úr több évtizedes jogászi tapasztalata értékes alapot jelent e nagy felelősséggel járó megbízatás betöltéséhez.

Kívánom, hogy köztársasági elnöki szolgálata hozzájáruljon hazánk javának előmozdításához, a magyar társadalom egységének erősítéséhez és nemzetünk értékeinek megőrzéséhez.

Köztársasági Elnök Úr életéhez és munkájához Isten áldását kérve és imáimat ígérve, tisztelettel és nagyrabecsüléssel:

 

Székely János

szombathelyi megyéspüspök, az MKPK elnöke

Budapest, 2026. augusztus 11.

Forrás: MKPK Titkársága

A Sant’Egidio közösség szervezésében a budapesti Avilai Nagy Szent Teréz-templomban ökumenikus imádságot tartottak augusztus 2-án, a pharrajimos és a kislétai gyilkosság évfordulóján. Az imaórát Székely János szombathelyi megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke vezette; a testvéregyházak képviselői könyörgést mondtak. Az eseményen részt vettek a kormány képviselői is. (www.magyarkurir.hu)

Könyörgéssel szolgált Fabiny Tamás nyugalmazott evangélikus püspök; Gonda László református lelkész, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektorhelyettese, Romológia Tanszékének vezetője; Dmitro Szidorenko ukrán ortodox parókus, aki háború elől menekült híveinek pásztora és Michels Antal budapest-józsefvárosi plébános. A magyar kormány képviseletében jelen volt az eseményen Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter, Heidl György társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár, Czeti István felekezeti kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár, Rágyanszki György nemzetiségi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár és Pótor József civil kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár.

1944. augusztus 2-áról 3-ára virradó éjszaka az SS-katonák Auschwitz-Birkenauban meggyilkolták az ott még életben lévő közel háromezer romát és szintit, köztük megannyi gyermeket. Évtizedekkel később ugyanezen a napon, 2009. augusztus 3-ára virradó éjjel Kislétán betörtek Balog Mária házába. Sörétes fegyverrel agyonlőtték a benn alvó negyvenöt éves asszonyt, és maradandó sérüléseket okoztak tizenhárom éves lányának.

2009-ben, a kislétai gyilkosságot követően tartotta a budapesti Sant’Egidio közösség az első ökumenikus imádságot, kérve a Béke Fejedelmét, hogy fegyverezze le az erőszakos szíveket és kezeket. “2009. február 22-én éjjel Tatárszentgyörgyön Molotov-koktélokkal felgyújtották ifjabb Csorba Róbert és családja házát, majd a lángok elől menekülőkre sörétes puskából tüzet nyitottak. A családfőt és alig ötéves kisfiát, Robikát agyonlőtték, hatéves nővérét pedig súlyosan megsebesítették.” Az évfordulón évről évre elhangzanak ezek a mondatok, és szíven ütik az embert.

A kilenc merényletből álló sorozat legfiatalabb áldozatának családtagjai minden esztendőben ott ülnek az imaórán a templom első padsoraiban, több más hozzátartozóval,

köztük a kislétai Balog Mária családtagjaival együtt. Barátaikká lettek a Sant’Egidio közösség tagjainak, akik nem akarják, hogy elfeledjük az ártatlan áldozatokat, akiknek az életét oktalan gyűlölet oltotta ki.

Szőke Péter, a Sant’Egidio közösség regionális felelőse köszöntötte az egybegyűlteket. Felidézte kedves barátjuk, Fahidi Éva alakját, aki haláláig társuk volt a megemlékezésben, és aki tanúja volt annak, amikor 1944. augusztus 2-áról 3-ára virradó éjjel az SS Auschwitz-Birkenauban meggyilkolta azt a mintegy háromezer romát, akik addig még életben maradtak. Felelevenítette a borzalmakat, amelyeken keresztülmentek azok, akikre 2008 és 2009 folyamán hazánkban támadt rá egy sorozatgyilkos banda, melynek egyetlen célja az volt, hogy romákat öljön. Hat életet követelt az erőszak, köztük a tatárszentgyörgyi Csorba Róbert és kisfia, Robika életét. Szőke Péter külön köszöntötte a két áldozat édesanyját, illetve nagymamáját, Csorba Erzsébetet.

Felhívta a figyelmet napjaink súlyos helyzetére, a hőhullámra és az aszályra, amely nem mindenkit sújt egyformán. Azokon a magyar kistelepüléseken, cigánysorokon, ahol a gyilkosok egykor az áldozataikra lestek, talán ma is kérdés, hogy a vízcsapból folyik-e friss víz, vagy van-e víz a kútban.

“A felnőtt ember lelkesedése a hűség. Közösségünk tizenhét éve tartja ezt az emlékezést. Közben történelmi változások zajlottak hazánkban és a világban, gazdasági válság, világjárvány… Háborúk törtek ki, és szélesedtek darabokban vívott harmadik világháborúvá. Fennáll a veszély, hogy beletörődünk, és engedünk a hatalom kultúrája csábításának, amellyel szemben XIV. Leó pápa a szeretet civilizációjának építésére hív.

Kezdjük szavaink lefegyverzésével, és helyezkedjünk az áldozatok perspektívájába

– javasolja. Hogyan tudjuk megtenni ezt? A szeretet szavait, új érzéseit az Úr adja ajkunkra és a szívünkbe, elsősorban az imádságban. Mindannyian, bármilyen kicsik vagyunk is, közbenjárók vagyunk Istennél a világért. Ne feledkezzünk meg erről a papi szolgálatról, különösen ebben a nehéz időben” – kérte a megjelenteket a Sant’Egidio közösség regionális felelőse.

Székely János elmélkedésében hangsúlyozta: a roma holokauszt áldozatainak számát félmillióra becsülik – ám ez csak becslés, hiszen a roma kisgyerekek nagy része nem volt anyakönyvezve, és a halálukat sem jegyezték fel. A püspök feltette a kérdést: mi vezetett el ehhez az embertelenséghez, mi tette képessé az embert arra, hogy ilyen szörnyűségeket kövessen el?

Elmesélt egy történetet: egy szociális munkás az Amerikai Egyesült Államokban ellátogatott egy afroamerikai családhoz, ahol a kislány, miután áldást kért a családjára, így imádkozott: “Uram, ne büntess azért, amiért négernek születtem.” Székely János püspök hozzátette:

Magyarországon sem könnyű sötétebb bőrrel élni, mert vannak, akik emiatt másképp néznek az emberre.

Felidézett egy, az iméntihez hasonló történetet egy roma kisfiúról, aki azt kérdezte egy paptól: “Mit vétettem, hogy Isten cigánynak teremtett?” A püspök itt kapcsolódott a Jeremiás könyvéből vett, általa választott, ritkán olvasott szövegrészhez, amely arról szól, hogy a prófétát a kusita Ebed-Melech menti ki a ciszternából: honfitársai meg akarták ölni, és egy afrikai mentette meg az életét. A Biblia, amely arra tanít, hogy minden ember Isten remekműve, végtelenül szeretett gyermeke, örök emléket állított ennek. A vérontás szörnyű bűn a Teremtő ellen, aki azt kéri, hogy szeressünk mindenkit, különösen az idegent, az árvát. A talmudi bölcsességhez kapcsolódva Székely János hangsúlyozta: aki megment egy üldözöttet, egy megfogant életet, egy lenézett embert, egy időst, egy szegényt, az a világot menti meg.

A püspök emlékeztetett azokra, akik emberek maradtak az embertelenségben, s a vészterhes időkben életük kockáztatása árán is menteni igyekeztek roma embereket. Ilyen volt például az a tüskevári férfi, akit beállítottak a sorba, mert kiabálva tiltakozott, amikor látta, hogy magyar nyilas katonák sorban viszik el a romákat. Székely János felelevenítette, hogy Apor Vilmos püspök sok cigány embert mentett meg a győri pályaudvaron. Felidézte annak a roma származású óvónőnek a történetét is, aki kiskorában nem értette, miért húzódnak el mellőle a társai, majd óvónőként megélte, hogy a nem roma gyerekek csak úgy csüngtek rajta, annyira szerették. Miért? Mert a gyerekeknek tiszta volt a szemük, mint Istené – magyarázta a főpásztor, és egy saját élményét is megosztotta az imaóra résztvevőivel. Elmesélte, hogy amikor egy kis faluba helyezték, látogatni kezdte a roma családokat. Felfedezte, mennyi kincs rejlik bennük, s

megértette, hogy a romák jelenléte a településen nem probléma, hanem lehetőség.

Egy kisfiúnak szemüveget vett, és később megmutatkozott, hogy ez a barátság jele is volt, szerette volna, ha ez a gyermek tanul és kiemelkedik a szegénysorból. Amikor a fiú apuka lett, minden gyermekét hozzá vitte keresztelésre, és mindig felemlegette a szemüveg történetét.

Szükség van arra, hogy megemlékezzünk a roma holokauszt és a romagyilkosságok áldozatairól. Nélkülözhetetlen ez ahhoz,

hogy tiszta legyen a tekintetünk, mint Istené, és hogy olyan országban élhessünk, ahol senkinek sem teher, ha más a bőrszíne, mert mindenki testvére a másik embernek

– zárta elmélkedését Székely János.

Ezután megrendítő névsor következett: a romák elleni támadások helyszíneit, elkövetési módjait, áldozatait sorolták, és kérték az Urat az erőszaktól való szabadulásért, a szolidaritásért, a békéért.

Eközben gyerekek, fiatalok gyújtottak gyertyát az áldozatokért.

“Őrzője vagyok én a testvéremnek?” – ami Auschwitzban, Kislétán, Tatárszentgyörgyön történt, az nem a gyilkossággal kezdődött, hanem ezzel a kérdéssel, az emberi szívben – figyelmeztetett könyörgésében Fabiny Tamás. – Ezzel kezdődött a családokban, a falvakban, az Országgyűlés alsó- és felsőházában, a médiában, a vicclapokban, ahol otromba sértéseket közöltek, és a kocsmákban, ahol nem intették le a kirekesztőket. Ma is

beszélni kell erről a kérdésről az iskolákban, a családokban, a templomban, a közéletben, a médiában, hogy soha többé ne szabaduljanak el ilyen indulatok. Az imádság alkalom arra, hogy ki tudjuk mondani: igen, őrizője vagyok a testvéremnek.

A püspök azt kérte, hogy legyünk őrzői a kirekesztetteknek, a másként gondolkodóknak, a másképp élőknek, a természetnek. Utalt arra is, hogy napjainkban ez az energiával való felelős gazdálkodást is jelenti, a képességet az önkorlátozásra, a szolidaritásra.

“Hozzád menekülünk, amikor látjuk, aminek nem lett volna szabad megtörténnie” – fordult az Úrhoz könyörgésében Gonda László. Az egyházak, a közösségek nevében bocsánatot kért azokért a helyzetekért, amikor nem a befogadást, hanem az előítéleteket erősítették, amikor javaikat nem szolidárisan osztották el, amikor hajlékaikban nem jutott hely hajléktalan, roma testvéreiknek. Fohászkodott azért, hogy meg tudjuk élni a szolgáló szeretet radikalizmusát.

Michels Antal józsefvárosi plébános a Sant’Egidio közösségért imádkozott, s a nemzetközi közösség életéből felelevenítette a mozambiki békekötést, az AIDS-betegek gyógyítását Afrikában; a budapesti közösség életét látva pedig hálát adott, amiért az Egyházon belül arra tanítanak, amit Leó pápa is hangsúlyozott:

figyeljünk az áldozatok hangjára.

Dmitro Szidorenko parókus ukrán, Horváth Ilona roma közösségszervező lovári nyelven könyörgött, Varga Helena pedig elénekelte az Auschwitz-balladát.

Az imádságot a Sant’Egidio közösség és a Fiatalok a békéért mozgalom tagjaiból álló kórus szép énekei kísérték.

A Miatyánk elimádkozása és a békeölelés után Dmitro Szidorenko ukrán, Székely János püspök cigány nyelven mondott áldással bocsátotta el a kiengesztelődésért imádkozó gyülekezetet.

Fotó: Thaler Tamás

Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír

Gersekarát adott otthont az idei évben a roma családok lelki napjának augusztus 1-jén. Központi témának a remény gondolatát választották a szervezők. 

A Művelődési Házban zenés imádsággal vette kezdetét a program a Rád Találtam dicsőítő csoporttal. Miközben a gyerekek saját “imakönyvet” készítettek, a nagyobbak a Kaposvári Egyházmegyében Csákányban működő Fazenda rehabilitációs közösség tagjainak tanúságételét hallgathatták meg. Olyan emberekét, akik valamilyen függőséggel éltek, de itt reményt kapnak az újjrakezdésre, felépülésre, mindezt Isten óvó és támogató keze alatt. Nehéz sorsokról hallhattak a teremben ülők, de közben azt is megtapasztalhatták, hogy van kiút és lehetőség a változásra. Erről is szólt az a kiscsoportos beszélgetés, amelyen Székely János megyéspüspökkel is megosztották életük nehézségeit, jövőbeni terveiket, reményüket a résztvevők. A szentmisén dr. Székely János a Biblia egyik legszomorúbb történetét idézte fel szentbeszédében: Keresztelő Szent János vértanúságának történetét állítva a figyelem középpontjába. Mint fogalmazott: Heródes döntései egy fájdalmas bűnláncolathoz vezettek, amelynek végén egy ártatlan ember életét oltották ki. A szentbeszéd rámutatott: ez a történet jól példázza, hogy a rossz döntések gyakran egymásból következnek. Egy aprónak tűnő helytelen választás újabb és újabb következményeket indíthat el – akár úgy, mint egy lavina vagy láncreakció. Hasonló folyamatok a mindennapi életben is jelen vannak. Egy gyermek életében például a tanulás iránti közömbösség, a felelőtlenség vagy a rossz szokások később komoly következményekhez vezethetnek. Ugyanígy a szeretet hiánya, az önzés vagy a helytelen minták is továbbadhatók egy családban.

Székely János kiemelte:

léteznek jóság láncreakciók is. Egy jó döntés, egy segítő gesztus, egy őszinte imádság vagy egy szeretetteljes cselekedet újabb jótetteket indíthat el és arra kérte a gyermekeket, hogy indítsák el a jóságlavinákat az életükben.

Példaként a fiatalon elhunyt Carlo Acutis életét idézte fel. A fiatal olasz fiú olyan családban nőtt fel, ahol a hit kezdetben nem kapott fontos szerepet, ő azonban már gyermekkorában különleges szeretettel fordult Isten és az emberek felé. Amikor ötéves korában elveszítette szeretett nagyapját, ő kérte szüleit, hogy menjenek el vele a templomba imádkozni. Nem a szülei vezették őt a hit felé, hanem ő indította el családját ezen az úton, mondta a főpásztor, aki elmondta: Carlo életében a jóság apró cselekedetei is természetessé váltak. Segített a rászorulóknak, megosztotta ételét a szegényekkel, figyelmet és szeretetet adott azoknak, akiket mások talán észre sem vettek. Halálakor, mindössze 15 évesen, sokan gyűltek össze temetésén, és akkor vált igazán láthatóvá, hány ember életére volt hatással.

A főpásztor saját életéből is felidézett egy példát. A sorkatonai szolgálata idején egy olyan közösségbe került, ahol sokan nehéz háttérrel érkeztek, durván beszéltek és gyakran bántóan viselkedtek vele. Mégsem haraggal válaszolt, hanem igyekezett segíteni nekik. Néhány hét alatt megváltozott a légkör körülötte: társai elfogadták, később pedig még a gitárját is elkérték, hogy együtt hallgassák az általa játszott egyházi énekeket. A történet azt mutatta meg, hogy nem mindig a környezet formálja az embert.

Egyetlen ember jó példája is képes hatással lenni másokra.

Székely János elmondta: az életben naponta érnek bennünket próbák, és döntéseink alakítják a jövőnket. A jó választások újabb lehetőségeket nyithatnak meg előttünk. A főpásztor arra biztatott: mindenki próbálja elindítani saját életében a jóság láncreakcióját – imádsággal, a Szentírás olvasásával, családi segítséggel, figyelmességgel és szeretettel. Így válhat valóra Jézus ígérete: “azért jöttem, hogy életük legyen, és bőségben legyen.”

A program zárásakor Orsos Zoltán atya, gersekaráti plébános mondott köszönetet és adott hálát a nap kegyelmeiért, remélve, hogy az elvetett mag sokak szívében jó földbe hullott és termőre fordul.

A domonkos nyári egyetem keretében Vasváron július 31-én a békéről, a reményről és az újrakezdésről beszélgetett Lucsok Péter Miklós OP, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye megyéspüspöke, Székely János szombathelyi megyéspüspök és Pigler Mónika Mira OP filozófus. A résztvevők egyetértettek abban, hogy a béke nem pusztán a háború hiányát jelenti, hanem az Istennel, önmagunkkal és embertársainkkal megélt harmóniát.

Székely János bevezetőjében hangsúlyozta: a valódi béke az ember szívében kezdődik, és csak akkor valósulhat meg a társadalomban, ha azt igazságosság és emberség vezérli. Mira nővér Aquinói Szent Tamás tanítását idézve arról beszélt, hogy a béke a szeretet gyümölcse, amely Istenhez kapcsolódva bontakozik ki, és amelyért egész életünk során küzdenünk kell. Lucsok Miklós püspök, aki háborús országból érkezett, személyes tapasztalatait is megosztotta. Kiemelte: a békét nem szabad egy jövőbeli időponthoz kötni, hanem már a jelenben kell megélni, még a háború közepette is. Szerinte mindannyian felelősek vagyunk a békéért, amely a Krisztussal való egységből, a múltunkkal és önmagunkkal való kiengesztelődésből fakad.

A beszélgetés második részében a résztvevők a béke és az isteni rend kapcsolatáról szóltak. Rámutattak: az ember akkor talál valódi békére, ha elfogadja a teremtett világ rendjét, Isten akaratát, és kiengesztelődik Istennel, embertársaival és önmagával. A remény témájáról szólva Lucsok Miklós OP a rövid és hosszú távú remény közötti különbséget hangsúlyozta. A háború sújtotta Ukrajnából érkezve arról beszélt, hogy sokan a háború végét várják, ám a valódi remény nem egy jövőbeli eseményhez, hanem az Istenbe vetett bizalomhoz kötődik. Ez ad erőt ahhoz, hogy az ember a jelenben is helyt álljon, és minden nap megkapja a szükséges kegyelmet. Hozzátette: a szenvedésnek megtisztító ereje is lehet, amely segít újrarendezni az életet és hűségesen teljesíteni küldetésünket. Székely János püspök a bibliai remény fogalmát állította szembe a pusztán emberi várakozással. Kiemelte: a keresztény remény nem önmagunkba vetett bizalom, hanem Istenre épül. Jeremiás próféta példáján keresztül rámutatott, hogy a remény a legsötétebb helyzetben is képes jövőt látni. A keresztény ember nem naiv optimista, hanem realista, aki a valóságot látva is Istenben bízik. Pigler Mónika Mira OP hangsúlyozta: a béke, a hit és a remény Isten ajándékai, amelyeket csak akkor tudunk továbbadni, ha Krisztus fegyvertelen szelídségét követjük. Hozzátette: a szenvedések során minden hamis kapaszkodó eltűnik, végül csak az Istenbe vetett bizalom marad.

Az újrakezdésről szólva Székely János püspök felidézte kárpátaljai tapasztalatait, és rámutatott: a háború pusztítása mellett számos lelki gyümölcs – megtérések, imádságok – is született. Isten a legnagyobb rosszból is képes jót kihozni. Lucsok Miklós püspök szerint az újrakezdés kulcsa, hogy az ember ne a bizonytalan jövőre várjon, hanem minden nap feltegye a kérdést: “Mit kell ma tennem?” Saját életéből vett példával mutatta be, hogy a napi újrakezdés, az Istenre hagyatkozás és a jelen feladataira való figyelem ad szabadságot és erőt még a háború közepette is.

A beszélgetés végén a résztvevők egyetértettek abban, hogy a szenvedés – bár rendkívül fájdalmas – megtisztíthatja az embert, elmélyítheti az Istennel való kapcsolatát, érzékenyebbé teheti embertársai iránt, és új értékrendet alakíthat ki benne.

Szent Anna és Szent Joachim ünnepén, Dr. Székely János megyéspüspök mutatott be szentmisét a székesegyházban. Ezen a szentmisén külön szólt a nagyszülőkhöz és unokáikhoz, kiemelve milyen nagy szerepet játszanak a nagymamák és nagypapák unokáik életében.

Szentbeszédében rámutatott János püspök arra a nagyszülők és unokák közötti fontos és erős kapcsolatra, ami meghatározó a gyerekek életére. Ahogy példájában is említette, egy kisfiú a bölcsesség titkát kereste, de sehol nem találta, majd találkozott egy remetével, aki elmondta, hogy a szülőfalujában találkozni fog egy nénivel, aki meg tudja mondani, hol találja az élet titkát. Beesteledett és ekkor hazament a nagymamájához, kezében égő mécsessel és fordítva felhúzott papucsban fogadta a nagymama. Ekkor már tudta kinél kell keresni az élet titkát.

A nagyszülők kincset őríznek a szívűkben. Az unokák csak tanulhatnak tőlük.

Az élet alakít mindnyájunkat, sokszor a szenvedéseken át. A szenvedés tesz alázatossá bennünket.

Püspök atya megemlítette azt a sajnálatos dolgot is, hogy nagyon sok gyerek a nagyszüleiről nem tud semmi fontos adatot, holott egy társadalom ütőkapcsa az, ami összeköti az időset a fiatallal.

A nagyszülők legfontosabb kincse amit átadhatnak az unokáknak, az Isten iránti szeretet.

A gyerekek, olyanok mint a növények, ezért a szülők és nagyszülők legfontosabb kötelessége, hogy védjék, neveljék, tanítsák őket.

A szentmise végén Püspök atya külön áldásban részesítette a nagyszülőket unokáikkal együtt.

János püspök szentbeszédét ITT hallgathatják meg!

Celldömölk adott otthont az Egyházmegyei Ministránstábornak, melynek főszervezője Szántó Adrián atya, a ministránsokért felelős referns szervezett. Alábbiakban az egyik résztvevő gondolatai engednek betekintést a tábor napjaiba:

“Ha csak egy táborba mehetnék el, ez lenne az” – mondtam tavaly, és a véleményem azóta sem változott. Immáron második alkalommal került megrendezésre az Egyházmegyei Mininstráns Tábor, amelynek a celldömölki kolostor adott otthont.

A lelki feltöltődést Szántó Adrián atya prédikációi és tanításai nyújtották, amelyekről az Oltáriszentség jelenlétében is tudtunk elmélkedni. A szentségimádási éjszakát többen is megemlítették, mint legkedvesebb emlékeik egyikét.

Az elkövetkezendő napokban a résztvevők két csapatba rendeződve mutattak be egy-egy szentet: Szent Carlo Acutist és Boldog Brenner Jánost. Mindenki nagyon odafigyelő és szorgalmas volt, a két előadás mellé még rajzok is készültek róluk. A kézműveskedés azonban nem állt meg itt, a fiatalok rengeteg rózsfűzért fűztek a hét során, amelyek elkészítéséhez sok türelemre és kitartásra volt szükség.

Természetesen a kikapcsolódásra is volt idő, így a csapat többször is ellátogatott a celli Vulkán Fürdőbe, ahol mindenki nagyon jól érezte magát. További izgalmakat a számháborús küzdelmek adtak, és a versengés olyannyira nagynak bizonyult, hogy még az utolsó napon is ki kellett mennünk egyet játszani.

Az esték is nagyon jól teltek, rendszerint szentmisével kezdtünk, vacsoráztunk, majd közösségi program következett. A miséken Sára nővér illetve a köré szerveződött zenekar nyújtott zenei szolgálatot, ami a tábor végére öt fősre nőtte ki magát. A dalok gyönyörűen szóltak, megható volt őket hallgatni.

Csütörtökön Kati néni megismertette velünk a celldömölki búcsújáróhelyet, amelynek történelmét illetve a templomban lévő kiállítást is bemutatta.

Este ellátogatott hozzánk Székely János püspök atya, amiért nagyon hálásak vagyunk. Tudom, hogy a vele zajlott beszélgetés hosszú gondolatmenetet indított el többünkben is.

A vacsorák után táncoltunk, énekeltünk vagy sütögettünk, mindez persze fergeteges hangulattal társult.

A belsős viccek, a mély beszélgetések, az önfeledt nevetések és magát a tábort körülövező derű számomra arról árulkodik, hogy ez a hét mindenki számára feledhetetlen volt. A Jóisten kegyelme különösen érezhető, amikor egy ennyire jó társaság tud együtt időt tölteni.

szöveg: Horváth Sára résztvevő

ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium