Székely János: Minden gyermeknek joga van a minőségi oktatáshoz

Az alábbiakban Székely János püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Roma Pasztorációs Bizottsága elnökének írását adjuk közre.

Egy társadalom legalapvetőbb feladatai közé tartozik a gyermekek számára a lehető legjobb oktatást és nevelést biztosítani.

Minden erőfeszítést meg kell tenni azért, hogy a legszegényebb családok gyermekei is minőségi oktatáshoz jussanak.

A hátrányos és a halmozottan hátrányos gyermekek aránya Magyarországon vármegyénként nagy eltéréseket mutat. Amíg például Győr-Moson-Sopron Vármegyében 1,3 százalék az arányuk (az általános iskolás gyermekeket tekintve), addig Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében 32,4 százalék, Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében pedig 34,8 százalék. Országos átlagban a tankerületi fenntartású (azaz állami) általános iskolákban a hátrányos és a halmozottan hátrányos gyermekek aránya 13,1 százalék, a római katolikus egyházmegyék által fenntartott iskolákban 9,1 százalék, a görögkatolikus egyház iskoláiban 14,1 százalék, a baptisták iskoláiban 20,8 százalék, a református iskolákban 7,3 százalék, az evangélikus iskolákban 2,9 százalék, a szerzetesi iskolákban 3,2 százalék. Azon iskolák aránya, ahol egyetlen hátrányos helyzetű gyermek sem tanul a tankerületi iskolák esetében 61 százalék, a katolikus egyházmegyék által fenntartott iskolákban 69,7 százalék.

Miskolcon például körülbelül 10 százalék a hátrányos helyzetű gyermekek aránya. A városban 3 olyan állami (tankerületi) fenntartású iskola is van, ahol nincs hátrányos helyzetű gyermek, és 3 olyan állami iskola is van, ahol pedig az arányuk 50% feletti. Azokon a településeken, ahol csak két általános iskola van, és ezek közül az egyik egyházi fenntartású, gyakran mutatkozik jelentős különbség a hátrányos helyzetű gyermekek arányát tekintve, azonban néhány olyan esetben is megfigyelhető ugyanez a jelenség, ahol mindkét iskola állami fenntartású. Fontos talán azt is figyelembe venni, hogy egy település értelmiséget (pl. orvost, tanárt) megtartó képessége azon is múlik, hogy van-e ott olyan iskola, ahol az oktatás kellő színvonalú, és a tanuláshoz szükséges nyugalom is biztosítva van a gyermekek számára.

A hátrányos helyzetű gyermekek egy-egy iskolába való koncentrálódása tehát elsősorban nem az egyházi oktatás miatt következik be, hanem főként a családok iskolaválasztási döntései, illetőleg a településszerkezet miatt adódik.

A számokon túllépve természetesen helytelen az, ha egy egyházi iskola alapításának (vagy egyházi átvételnek) a legfőbb célja az, hogy egy hátrányos helyzetű gyermekektől mentes iskolát hozzanak létre. Ilyen célú átvételt az egyházaknak nem volna szabad kezdeményezni, az állami szerveknek pedig nem volna szabad engedélyezni. Ahhoz azonban, hogy ez az alapelv minden család számára valóban elfogadható legyen az szükséges, hogy az iskoláinkban a nevelés hatékonyan, nyugodt körülmények között tudjon folyni.

Lényeges volna, hogy a leghátrányosabb helyzetű családok is törekedjenek a lehető legjobb iskolába íratni a gyermekeiket, ezek az iskolák pedig, amennyiben a gyermek képes követni az iskola tanulmányi színvonalát, örömmel befogadják őt, és segítsék a tanulmányait.

Fontos azt is leszögezni, hogy a szabad iskolaválasztás jogának biztosítása helyes, a szülő gyermekneveléssel kapcsolatos elsődleges jogából és kötelességéből fakad. A gyermek nevelésével kapcsolatos döntések meghozatalának joga elsősorban nem az államot, hanem a szülőt illeti meg.

A szülő döntheti azt el, hogy milyen nevelést szeretne a gyermeke számára. A magyar társadalom jelentős többsége ért egyet ezzel a joggyakorlattal. A 33 OECD ország közül csak 8 országban van szigorú, körzetes beiskolázás, a többiben – természetesen különböző módozatokban – a szabad iskolaválasztás elve érvényesül.

Befejezésül a témához hadd idézzem fel a nyíregyházai Huszár telepi iskola történetét. A Huszár (vagy régi nevén Guszev) telep Nyíregyháza erősen szegregált városrésze, 2003-ban a lakók 85 százaléka vallotta magát romának, a telepen ekkoriban egyetlen felsőfokú végzettséggel rendelkező személy sem lakott. A Huszár telepi iskolát az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány nyomására a Nyíregyházi Önkormányzat 2007-ben bezáratta, a 103 – többségében hátrányos helyzetű – gyerekeket 6 kijelölt iskolában osztotta szét. A szétosztott gyerekeket többnyire nem fogadták szívesen a kijelölt iskolák, a gyerekek pedig nemigen bírták az új iskoláik magasabb tanulmányi követelményeit. A következő tanévben igen sokan lemorzsolódtak (osztályt kellett ismételniük, iskolaelhagyók vagy magántanulók lettek), főként a felsősök. 2011-ben a Huszár telepi iskolát újraalapította a Görögkatolikus Egyház. Az új iskola (Sója Miklós Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola) alapelve, hogy nem a gyerekeket akarja az iskolához alakítani, hanem az iskolát alakítja és teszi otthonossá a gyerekek számára. Az iskola diákjai kiemelkedően teljesítenek a sport (atlétika, futball, ökölvívás) és a művészetek (hangszeres zene, néptánc, képzőművészet, előadó művészet, modern tánc) területén. Minden gyermeket egyéni fejlesztési terv alapján segítenek a tanulásban. A nyolcadikosok mindegyike továbbtanul, többen gimnáziumokban vagy technikumokban. Vagyis ez a „szegregált” iskola integrál, segíti a gyermekek felzárkózását, kibontakozását.

A magyar helyzet jó kezelésének a kulcsa elsősorban a minőségi oktatás biztosítása a leghátrányosabb helyzetű gyermekek számára, a leszakadó térségekben is.

Ehhez kellenek anyagi plusz források, kellenek elkötelezett és tehetséges tanárok, kellenek olyan szülők, akik együttműködnek az iskolával, akik értékelik a tudást és őszintén támogatják a gyermekük tanulmányait.

Székely János püspök,
a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Roma Pasztorációs Bizottságának elnöke

Fotó: Merényi Zita (nyitókép); Lambert Attila. Az archív képek illusztrációk

Magyar Kurír

 

A magyar és romániai katolikus püspöki konferencia vezetői a gödi Búzaszem Iskolában is jártak

A magyar és a romániai katolikus püspöki konferenciák állandó tanácsai november 25–26-án Vácon tartották meg soron következő találkozójukat. Szerda reggel a szentmise főcelebránsa Erdő Péter bíboros, prímás volt a Nagyboldogasszony-székesegyházban, majd a főpásztorok meglátogatták a gödi Búzaszem Iskolát.

A püspökök hagyományos, kétnapos találkozójukon tárgyaltak a szinodalitásról, a különböző rítusok és nyelvek jelenlétéről az egyes egyházmegyékben, a karitász küldetéséről, az egyházi médiáról, a család értékének védelméről és gyümölcsöző lelkipásztori kezdeményezésekről a két országban.

A püspökök kifejezték azt a meggyőződésüket, hogy Európa reménye és jövője Krisztus. Az európai kultúrát a kereszténység tette igazán termékennyé, és addig van jövője, amíg ebből az éltető forrásból meríteni tud. Közép- és Kelet-Európa egyházi közösségei – nem utolsósorban a kommunista diktatúrák és egyházüldözés fájdalmas tapasztalata miatt – talán jobban tudatában vannak ennek a ténynek.

Kifejezték annak fontosságát is, hogy az egyházi közösségek tegyenek meg mindent az új evangelizáció, a család értékének védelme és a legszegényebbekkel való szolidaritás erősítése érdekében. Arra hívják a saját közösségeiket, hogy imádkozzanak a békéért és Európa lelki megújulásáért.

Forrás és fotó: MKPK

 

A szerda reggeli szentmisét latin nyelven  Erdő Péterrel együtt mutatta be Székely János, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke; Böcskei László nagyváradi megyéspüspök, a Romániai Katolikus Püspöki Konferencia (CER) elnöke; Udvardy György veszprémi érsek, az MKPK elnökhelyettese; Aurel Percă bukaresti érsek; Felföldi László pécsi megyéspüspök, Marton Zsolt váci megyéspüspök és Varga Lajos váci segédpüspök; Németh Gábor, az MKPK titkára és Francisc Ungureanu, a CER titkára.

A szentmise után megérkeztek a püspökök és érsekek a Búzaszem Iskolába, ahol az igazgató, Horváth Szilárd és pedagógusok fogadták őket. Az épület tágas előterében éppen mozgásos-énekes foglalkozás folyt, a diákok hosszú köteleket feszítettek ki a bokáikkal, ezt ugrották át tánclépésekkel a többiek.

Az iskola új épületének könyvtárhelyiségében egy nagy asztalnál foglaltak helyet a püspöki konferenciák állandó tanácsainak tagjai. Horváth Szilárd igazgató bemutatta nekik különleges oktatásukat, csupa érdekességet osztva meg a Búzaszemről.

2004-ben hét gyerekkel kezdték el az iskolát, amelynek akkor még nem volt állandó épülete. „2008-ban kezdtük el az építkezést. A tervezőtől azt kértük, a pedagógiánkat öntse épületbe: a kereszténységet, a családiasságot, a természetességet, a magyar néphagyományt.”

Most 190 gyerek jár ide, három-négyszeres a túljelentkezés. „A társadalom számára hívószó a kereszténység, a családiasság, a természetesség. Egyesítettük az iskolában az állami, az egyházi és azalternatív iskolák előnyeit. 24 gyereket veszünk fel, jövő őszre már hatvan jelentkezőnk van.

A fiatal családokat mágnesként vonzza, amit gyerekbarátságnak neveznek – de ez valójában a kereszténység. Óriási esélye van itt az Egyháznak!

A gyerekek a legjobb iskolákba kerülnek be tőlünk, de ez nem cél, hanem eredmény. Elsősorban az érzelmi intelligenciát akarjuk nevelni, szeretnénk, hogy a diákjaink a családjuk, nemzetük és Egyházuk kovászai legyenek.”

Több egyházmegyében indult már organikus pedagógiai képzés, mely hangsúlyozza, hogy az IQ fejlesztését is az érzelmi intelligencia alapozza meg. Horváth Szilárd ismertette, hogyan valósítják meg ezt az iskolájukban.

Mivel a Gergely-járás hagyományával hívogatják a leendő tanulókat az iskolába, azzal a tapasztalattal érkeznek meg a kis elsősök, hogy őket a nevükön szólították, hívták. „Ha bele tudjuk látni a gyerekekbe a jövendő oroszlánt, nagy eséllyel azok lesznek. Ha elképzelik, hogy valamit meg tudnak csinálni, idővel meg is tudják” – tette hozzá az igazgató. A szülőket sem elküldik az iskolából, hanem behívják, ők például reggelente közös imát tarthatnak a tanulóknak.

Jó gyakorlat a húszperces „megérkező kör” foglalkozás is, amelyen a diákok minden tanítás előtt megosztják egymással örömeiket és a bánataikat, így kialakul, hogy képesek másokkal együtt érezni, és beszélni az érzelmeikről.

„A gyerekek kezéből kivettük a személyes képernyőket, 2011 óta nem lehet az iskolába behozni okostelefont. Általában hat órát lóg a neten naponta egy nyolcadik osztályos, ezzel elveszi a képességei fejlesztésétől is az időt.

2018-ban a szülőkkel elhatároztuk, hogy otthon se legyen a gyerekek kezében tablet, okostelefon. Először ufónak tartottak a kezdeményezés miatt, de hamar megtapasztalták az előnyeit. Ma már a szülők akarják, hogy így legyen”

– fogalmazott Horváth Szilárd, és elmondta, a szülők a gyerekbarátság, kereszténység, néphagyomány és telefon nélküliség miatt hozzák ide a gyerekeiket. „Robotikára tanítjuk a diákjainkat, de nem teszünk a zsebükbe szórakoztatóközpontot. Úgy látjuk, az a gyerek, aki a telefonján él, már nem is akarja megismerni a világot. Lehet fejleszteni a gyerekek digitális gondolkodását sokféle más módon is.”

Fontosnak tartják Freund Tamás állítását, aki szerint az optimális agyfejlődéshez és -működéshez mozgás és művészeti élmények kellenek. A következőkben arra hozott példákat a Búzaszem igazgatója, hogyan valósítják meg mindezt az oktatás során.

Az iskola kertjében a diákok színező növényeket és gyógynövényeket termesztenek, a színezőkből festéket készítenek, azzal festenek, és feldolgozzák a gyógynövényeket is. Terveznek és leírják a tapasztalataikat, az élményszerzés közben így kémia-, biológia- és fizikatudásuk is elmélyül.

 

A néphagyomány is fejleszti az idegrendszert, az nem csak a hagyományőrzés miatt fontos. Aki zenét tanul, annak a képességei is jobbak lesznek”

– folytatta az igazgató, majd levetített egy kisfilmet, ahol a gyerekek együtt zenélnek népi hangszereken, és táncolnak rá. „Minden gyerek tanul zenét, minden gyerek alkalmas a zenetanulásra” – tette hozzá.

A népi kézművesség is jó hatással van gyermekek fejlődésére. Minden osztály elkészíti magának a saját nemezszőnyegét iskolakezdés előtt, mely összekovácsolja a csapatot és a szülőket is. A leendő elsősökkel öt-hat alkalommal találkoznak, felmérik az idegrendszeri állapotukat is. Az igazgató vetített a „csipkeverésről, mely diszlexia, diszgráfia elhárító tevékenység” is, valamint a karácsonyi betlehemezésről, vagy a szablyavívásról.

Az „Apád, anyád idejöjjön” program keretében a szülőket behívják az iskolába, akik táncházas alkalmakon együtt ropnak a gyerekekkel, de előadásokat, tanórákat is tartanak nekik a saját szakmájuk témáiból.

Önkéntes rendszerben szorosan együttműködnek az iskolával, segítenek a berendező, a konyhás, a világosító vagy az ökocsapatban.

Az iskolában minden gyerek szöveges értékelést kap. Ebben jó és rossz is olvasható, de szépen, finoman megfogalmazva. Minden évben kiosztanak nekik oklevelet is, hiszen minden gyerek tehetséges, csak meg kell találni, miben. Van, akinek a humoráért, gyönyörű mosolyáért, más az egyenességért, vidámságért kap elismerést.

A diákok számára kiemelik az értékeiket, például olyat is, hogy „bárki beléd kapaszkodhatott”, „az osztály lelkiismerete voltál”.

Az iskolában cserkészet is működik, melynek Virág András a vezetője. „Az erdőben csak fűrész és szerszámok vannak a gyerekeknél, egy hét múlva, amikor kimegyek, otthonokat látok mindenütt” – mondta az igazgató. A cserkészet Isten közelségében gyakorlati keresztény életet alakít ki. Az iskolában megszervezték a Honi Cserkészszövetséget is, és nem egyszer a külhoni cserkészekkel közösen táboroznak.

Mindezek eredménye, hogy a nyolcadikos felvételi pontjaik átlaga 74,8 az 54 pontos magyar átlaghoz képest.

A találkozáson négy diák számolt be arról, milyen az élet okostelefon nélkül. Székely János megkérdezte, mit szólnak a barátaik ahhoz, hogy nincs telefonjuk, mire elmondták, van, aki csodálkozik, de ez nem befolyásolja a kapcsolatukat. „Előfordul, hogy sajnálnak miatta, de én úgy voltam vele, ne sajnálj.” Az is kiderült, olyannal még nem találkoztak, hogy egy barátjuk szeretné letenni a telefont.

Udvardy György érsek az iránt érdeklődött, mire irigykednek a többiek. A fiatalok válaszai között szerepelt, hogy az időbeosztásuk és a természet közeli helyszín sokakban kelt irigységet, hiszen a gép előtt rengeteg idejük elfolyik feleslegesen.

Szülők is jelen voltak az alkalmon, akik arról beszéltek, a családjukban milyen változásokat hozott, hogy korlátozva van a képernyőhasználat. „Az egyetemista lány nagytestvérük 12 éves korában kapott telefont, nem tudtam, mit adok a kezébe. Évek teltek el, amíg felismertük, hogy mindig mindent csak a telefonjával csinál, pedig korábban sok minden érdekelte.

A kicsiket ide írattuk be, az ő hatásukra a nagylány is kijött a befelé fordulásból. Örülünk, hogy van időnk egymásra, beszélgetünk, társasjátékot játszunk. Tényleg tudunk család lenni, mert nincs, ami kiszívja a lelket.”

Tapasztalat, hogy a telefon kiveszi a gyereket a családból, de az idejáró gyerekek a nem ide járó testvéreikre is pozitívan hatnak, ráadásul a szülők sem érzik a tehetetlenséget, milyen nehéz a szórakoztatóközpontot, azaz az okostelefont überelni.

Felföldi László megkérdezte, mekkora erőt ad, hogy több család együtt van ugyanabban a küldetésben. „Nem menne enélkül – mondta egy édesapa. – A szülői baráti kör is, csapat, összejárunk, a gyerekeket ebben a burokban neveljük. A hit, a sport is ebben a csapatban működik tökéletesen.

Itt van egy közös, erős akarat, ami mindenkit inspirál ezen az úton. Csak közösségi megoldás van.”

A találkozás során meglátogattuk az iskola kertjében felállított jurtát, amit osztályteremnek rendeztek be, fűthető, és érződik, mennyire bensőséges, ősi a hangulata. A gyerekek, amikor itt vannak, leteszik a cipőiket, táskáikat, és leülnek a kis asztalokhoz a sámlira. A fény felülről jön be, nagyon egyedi az egész centrális tér.

Böcskei László, a Romániai Katolikus Püspöki Konferencia elnöke kérdésünkre elmondta, újdonság számára, amit itt végignézhet. „Nagyváradon nincsen hasonló, bár ott is vannak alternatív oktatási próbálkozások.

Ugyanazokkal a nehézségekkel szembesülünk, mint Magyarországon, sőt: ha nem is jut másra, okostelefon akkor is kell, ráadásul minél korábban. Pedig ez kiszakítja a gyermeket a családból, a közösségből, aminek ismerjük a következményeit.

Nagyon örülök ennek a lehetőségnek, és csodálom, hogy ezt a szülőkkel közösen együttműködve és az ő elköteleződésükkel sikerült megvalósítani. Ez egy közös visszatérés az eredetekhez és az értékekhez. Elismerésem az itteni oktatóknak, tanároknak és szülőknek.”

A püspökök betértek a negyedikesek közé; a gyerekek egy boltív alatti helységben, ahol  a reggeli megérkező kört szokták tartani, egy moldvai dalt adtak elő citera- és kobozkísérettel. A püspököknek annyira tetszett az előadás, hogy kértek tőlük még egy éneket.

Székely János közben elmondta, még nem járt ebben az iskolában, de egészen különleges és hihetetlen, amit lát. Biztosan lenne erre igény máshol is, a megvalósításához tüzes emberekre van szükség.

A látogatás végén felsorakoztak a gyerekek és tanárok az aulában, elénekelték a Dicsőség mennyben az Istennek karácsonyi énekünket.

Végezetül Erdő Péter gratulált az iskola munkájához a vezetésnek, a tanároknak és a diákoknak, majd megáldotta őket.

Fotó: Lambert Attila

Vámossy Erzsébet/Magyar Kurír

 

Európa kulturális, szellemi válságáról és a kiutakról – Podcastsorozat Székely János püspökkel

A szeretet dallama címmel új podcastsorozatot indított a Magyar Katolikus Egyház, melyben Székely János szombathelyi megyéspüspökkel, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnökével beszélgetnek aktuális témákról. A kéthetente közzétett adások műsorvezetője Kuzmányi István állandó diakónus, a Magyar Kurír főszerkesztője.

A podcastsorozat harmadik adásában Székely János püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke Európa kulturális, szellemi válságáról és a kiutakról beszél.

A főpásztor beszélt többek között a kultúra szó meghatározásáról, az ember istenarcúságának hatásáról, arról, hogy

Európa mikor és miben került kulturális, szellemi válságba, a demográfiai válság hatásáról, a kiutak lehetőségéről, az öreg kontinens krisztusi arcáról és Szent Benedek, illetve a társvédőszentek példájáról.

A szeretet dallama podcast harmadik adását november 26-án, szerdán 7 órakor adta közre az MKPK Sajtóirodája, mely elérhető a Magyar Katolikus Egyház YouTube-csatornáján. Az egyes részek a Spotify streamingszolgáltató felületén is elérhetők. (A korábbi adások is visszanézhetők.)

A felvételt megtekinthetik itt.

 

Az adás a Magyar Katolikus Rádió stúdiójában készült.

A következő rész december 10-én, szerdán jelenik meg, témája az oktatás, nevelés kérdései lesznek.

Fotó: Merényi Zita (a nyitókép Kárpátalján, az orosz-ukrán háború idején készült); Sebő Balázs/MKPK

Magyar Kurír

Arra születtünk, hogy megtanuljunk szeretni – Átadták a Szent Erzsébet rózsája díjat Budapesten

Huszonötödik alkalommal adta át a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) a Szent Erzsébet rózsája díjat. Idén november 24-én este Kuti Sándorné Kovács Mária, a kiskunhalasi alsóvárosi plébánia karitászcsoportjának vezetője vehette át a rangos elismerést Székely János püspöktől, az MKPK elnökétől a Néprajzi Múzeumban. A jótékonysági est kedvezményezettje a Regőczi István Alapítvány volt.

A díj átadásán jelen volt Székely János szombathelyi megyéspüspök, az MKPK elnöke, Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek, Németh Gábor, az MKPK titkára; Áder János és felesége, Herczegh Anita, a Katolikus Karitász jószolgálati nagykövete, a Regőczi István Alapítvány a Koronavírus Árváiért létrehozói, amely kuratóriumának Anita asszony az elnöke. Az ünnepségen jelen volt Zagyva Richárd, a Katolikus Karitász országos igazgatója, Szemerei János evangélikus püspök, Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, továbbá az egyházmegyék és szerzetesrendek, az állami, társadalmi és kulturális élet képviselői és a korábbi díjazottak.

Székely János ünnepi köszöntőjében elmondta: Árpád-házi Szent Erzsébet a világ szerencsésebb részére született II. András magyar király lányaként, de hamar átkerült a szegények oldalára. Wartburg várában gyakran olyan ételt tettek az asztalra, amelyet szegényektől vettek el; Erzsébet elhatározta, nem eszik ezekből. A puszta léte néma forradalom, felkiáltójel volt: egyszerű ruhákat hordott, a szegény emberek között haladt a körmeneteken, árvaházat alapított, ahol az árvák édesanyának szólították őt. Látogatta a betegeket, szegényeket is, és keresztanya lett a legszegényebb családokban.

Az MKPK elnöke XIV. Leó pápa Dilexi te (Szerettelek téged) kezdetű apostoli buzdításából kiemelte, hogy az élő Isten az égő csipkebokorban úgy mutatkozik be, mint aki látta Egyiptomban népe nyomorúságát, ismeri a szenvedését, megrendíti a szegények fájdalma.

Ha Isten szívéhez közel akarunk kerülni, kell hogy szíven találjon minket is a szegény ember szenvedése”

– idézte a püspök a Szentatya szavait, melyek a mai világ mentalitásától távol állnak, hiszen hat másodpercenként éhen hal egy éhező gyerek, noha a fegyverekre költött összeg egy százaléka elég lenne az éhezés felszámolására. Ugyanígy probléma a tiszta ivóvíz hiánya, és hogy Afrikában 30 millió kisgyerek nem járhat iskolába. Leó pápa apostoli buzdításában felidézi, Szent Ferenc megtért, amikor átölelte a leprást. „Gesztusával az Egyház új tavaszát hozta el.” Székely János hozzátette, a keresztény üzenet szíve, hogy a világ szeretetből van, Atya, Fiú és Szentlélek örök szeretetéből.

Mi, emberek arra születtünk, hogy megtanuljunk szeretni, az életünket ajándékká tegyük. Ha valaki erre az útra rálép, a sejtjei szinte ujjonganak.”

Isten akarja, hogy ez a szeretet járja át a világot, az emberi szíveket, és ebben akar a Karitász sokat tenni – folytatta. – Magyarországon a karitászmunkatársak és önkéntesek által oda is eljut a gondoskodás, ahová az állami szociális háló nem ér el. „Egy rászoruló embernek nemcsak anyagi segítség kell, hanem mindenekelőtt az is, hogy átélje, fontos, valaki gondol rá.”

Székely János két történetet osztott meg ezután. Az első egy cigány kisfiúról szólt, akit még fiatal papként ismert meg. A kisfiú nagyon jól számolt, jól ment neki a matematika, majd hirtelen romlani kezdett az eredménye, ugyanis a szeme tovább romlott, és nem neki való szemüveget hordott, hanem a nagymama régi szemüvegét, amit egy fiók alján találtak. Készíttettek együtt egy új szemüveget, a gyerek újra jól látott, tovább szárnyalt tanulmányaiban. Évekkel később, amikor gyermekei születtek, kérte Székely Jánost, keresztelje meg őket. Az ötgyermekes apuka mindegyik alkalommal elmondta ezt a történetet, hiszen átélte, hogy az nem csak a szemüvegről szólt, sokkal inkább a bátorításról.

A másik történetben azt idézte fel a püspök, hogy Budapesten egy idős atyának ki kellett jönnie a templomból, hogy elküldje a szertartásokat zavaró, átkozódó hajléktalanokat. Egy fiatal háromgyerekes roma asszony a pap védelmére kelt. Nemsokára pont úgy adódott, hogy őt vették fel a templomba takarítónak. Amikor a pap a kezébe adta a templomkulcsot, az asszony elámult, mert ekkora bizalmat még soha nem tapasztalt. Lassan betért a misékre is. Az emberek megszerették tisztességes munkájáért, kedvességéért. A templomból egy idős házaspár pártfogásába vette, elvégezte a nyolc osztályt, megkeresztelkedett, és a három kisgyerekét is megkereszteltette. Az édesanyja sírjánál hangosan azt mondta: „Anya, ugye most már büszke vagy rám?”

„A mai napon köszönetet mondunk azoknak, akik reményt, fényt visznek a szegény, szenvedő emberek életébe.

A mai nap mindannyiunkat hív, hogy a tetteinkkel gyújtsunk fényt ebben a konfliktusokkal teli világban, legyünk mi is a szeretet követei”

– buzdított végül.

Az MKPK 1999-ben alapította a Szent Erzsébet rózsája díjat, mely a rózsalegendához kapcsolódóan az irgalmasság és a szolgáló szeretet erényeinek hangsúlyozására, valamint a díjazottak személyes példájának elismerésére szolgál. Évről évre az egyházmegyék, az egyházközségek, a karitászszervezetek és a szerzetesrendek javaslatai alapján választják ki a díjazottat. Idén Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek terjesztette fel Kuti Sándorné Kovács Máriát, akinek az életútjáról a vele készített interjúnkban olvashatnak.

Miután Székely János átadta neki a díjat, Marika hálát adott elsősorban a Jóistennek. Köszönetet mondott Bábel Balázs érsek úrnak, Cselik Beatrix egyházmegyei karitászigazgatónak, az MKPK-nak. „A karitászmunka csapatmunka. Köszönetettel tartozom a csapatom tagjainak, egy-egy szirmot ők is megérdemelnének a rózsából” – mondta, majd megköszönte plébánosuknak, Seffer Attilának, hogy mindenben támogatja szolgálatukat, a kiskunhalasi Szent Péter és Pál-templom híveinek, hogy segítséget adnak a rászorulóknak. Nem feledkezett meg férjéről sem, aki 25 éve biztos hátteret nyújt a karitászmunkában.

A 95 mm átmérőjű bronz érem előoldalán Szent Erzsébet rózsája látható, hátoldalán a díj neve – Pálffy Katalin szobrászművész alkotása. A hozzá tartozó tok és az oklevél Molnár Imre iparművész munkája.

A kitüntetett kiegészítő díjakban is részesült. Ajándékul megkapta Márk Gergely rózsanemesítő 2000-ben Rómában aranyéremmel jutalmazott „Szent Erzsébet emléke” rózsafajtájának töveit, melyet ma Godzsák Zoltánné Szeged-Szőregen termeszt és forgalmaz. Sümeghy Kata díszes Szent Erzsébet-kenyeret készített a díjazottnak még azzal a kovásszal, mellyel Ferenc pápának sütött kenyeret. Hermann István a díjátadás emlékére készített bélyegív bekeretezett díszpéldányát adományozta. Kuti Sándorné Kovács Mária átvehette Orient Enikő textilművész és V. Andrejszki Katalin iparművész rózsacsokrot megjelenítő közös alkotását. A Magyar Kurír egy Új Ember-kiadványokból készült válogatással jutalmazta a kitüntetettet.

A Szent Efrém Férfikar koncertjével folytatódott a jótékonysági est. Műsorukban grúz pátriárka Kyriéje, argentin kreol mise Gloria tétele, karácsonyi énekek, gospel, kongói dicsőítő ének és Bubnó Lőrinc Angyal című szerzeménye hangzott el.

Az MKPK fotópályázatot írt ki a Szent Erzsébet rózsája díj alapításának 25. évfordulójára a katolikus köznevelési és szakképző intézmények számára. A beérkezett pályaműveket a Pro Cultura Christiana díjas képzőművész, Reha György bírálta el, és ő adta át a díjakat a nyertes diákoknak.

A jótékonysági rendezvény kedvezményezettje, a Regőczi Alapítvány kisfilmmel mutatta be tevékenységét. Megdöbbentő, szívszorító történetek hangzottak el.

Herczegh Anita asszony, a kuratórium elnöke – többször könnyeivel küszködve – visszaemlékezett az alapítvány létrehozásának körülményeire, a covidjárvány miatti bezártságra, félelemre, gyászra. „Egyre többet hallottunk arról, hogy fiatal édesanyákat és édesapákat ragad el a járvány. A férjem egy ismerőstől hallott egy hétgyermekes családról, ahol az édesanya várta a hetediket, és félő volt, hogy a gyerekeket nem is engedik be a kórházba elbúcsúzni tőle. Ekkor éreztük, létre kell hozni egy olyan alapítványt, mely őket segíti.”

Sokan támogatták ezeket a családokat 2020 tavaszától az alapítványon keresztül, mely Regőczi István nevét vette fel, hiszen ő egész életében segített a második világháborúban árván maradtakon. Herczegh Anita megvásárolta a plébános Az Isten vándora című könyvét, amiben a „Sok szeretettel, Regőczi István” saját kezű ajánlás megerősítette küldetésüket: „Úgy éreztük, ez föntről jövő támogatás az alapítvány munkájához.”

Az alapítvány hosszú távú támogatást nyújt, az anyagi segítségen túl táborokat, családi nyaralásokat szervez, koncertekre, kulturális rendezvényekre segíti eljutni a gyerekeket, tárgyi adományokat gyűjt, pszichológiai és mentálhigiénés segítséget biztosít.

A covidárvák száma 400–500-ról másfél év alatt 1600-ra emelkedett. 58-an 1 év alattiak voltak, heten még meg sem születtek, amikor elárvultak, másfél százalékuk teljesen árva. Még 2022-ben is születtek covidárvák – hangzottak el a szívszorító adatok. – Az érintettek között van hét gyermekkel özvegy édesapa, és négy testvér, akik kétszer lettek árvák: még a covid előtt elveszítették szüleiket, majd a gyámul kirendelt nagyszülőt is elragadta a betegség. Vannak olyan, az alapítvány által támogatott fiatalok, akik már befejezték a tanulmányaikat, és dolgozni kezdtek.

Anita asszony elmondta, manapság kevesebben támogatják már az alapítványt, mint a járvány alatt, pedig a covidárvák segítése évtizedes feladat, egészen felnőtté válásukig tart. A tragédiát elszenvedőknek irgalomra és emberségre van szükségük.

A Regőczi István Alapítványt a Koronavírus Árváiért Ön is támogathatja a 11705084-21448492 számlaszámra utalással vagy a 13650 adományvonal hívásával, mely alkalmanként 500 forint támogatást jelent. Egyéb támogatási lehetőségekről a www.regoczialapitvany.hu weboldalon tájékozódhat.

Fotó: Lambert Attila

Vámossy Erzsébet/Magyar Kurír

Sugározzuk a remény üzenetét! – Forráspont az MTK Sportparkban

„A remény zarándokai”, közel négyezren, november 15-én, a budapesti MTK Sportparkban találkoztak a Forráspont ifjúsági eseményen, melyet a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Ifjúsági Bizottsága rendezett meg 15–30 év közötti fiatalok számára.

Remélem. Ez volt a hetedik alkalommal megszervezett idei találkozó jelszava. Ebben a szóban az egész életünk lényege benne van: remélem – remél / élem. De mi a remény? Mi adhat reményt és hol találhatjuk meg? A délután folyamán ezeket a kérdéseket járták körbe és igyekeztek válaszokat találni rájuk.

Az esemény Vizy Márton vezetésével, a Forráspont Band zenés dicsőítésével kezdődött, majd a tanúságtételek következtek. A házigazdák, Kálnoky Kati és Fogarasi Botond először a húsz éves Forczek Krisztinát szólították színpadra, aki óvodapedagógus hallgató az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen.

Keresztény családban, szüleivel és két testvérével él. Tizenéves korában internetes zaklatás áldozata volt. A gimnáziumi évei alatt – a covid idején – a bezártság, az elszigetelődés miatt nagyon egyedül maradt és párt akar találni az interneten, hogy enyhítse magányát. De találkozásai sorra kudarcba fulladtak. A fiúk kihasználták, így emlékszik vissza: „könnyű prédája lettem a fiúknak, akik visszaéltek a magánytól való félelmemmel, alá is rendeltem magam teljesen, és nem is épp a keresztény erkölcs vezérelt ekkor.” Tizenöt évesen szexuális bántalmazás érte, ami után még nyolc kapcsolata volt. Ezek miatt barátai, ismerősei elfordultak tőle, az öngyilkosság gondolatával foglalkozott, vagdosta magát, életét teljesen értelmetlennek érezte. Kérdések gyötörték: „Miért vagyok itt? Miért engedi meg ezt nekem az Isten? Miért hagy engem teljesen egyedül?”

Kiközösítetten, elítélten nagyon távolinak érezte Istent, aki ekkor egy éjszaka megszólította őt. Ráébresztette arra, hogy nincs senki vagy semmi, ami miatt véget kellene vetnie az életének, mert még küldetése van a világban. Nagy segítséget jelentett neki, hogy a Gondviselés által 2022-ben megismerte azokat a katolikus közösségeket – a Váci Egyházmegyei Ifjúsági Lelkészséget (MENTE) és a Szalézi Ifjúsági Mozgalmat (SZALIM) –, amelyekben ma is aktívan jelen van.

„Ezekben a közösségekben az emberek azt nézik, aki most vagyok és általuk tapasztalom meg Isten szeretetét. Rájöttem, hogy

nincs olyan bűn, olyan mélység, amiből Isten ne tudna kihúzni. Ő maga mondta: drága vagy a szememben, becses vagy nekem és szeretlek.”

Jelenleg szalézi animátorként fiatalokkal és gyermekekkel foglalkozik, akiknek reményt szeretne adni. Gondolatait ezzel az üzenettel zárta: „Isten a szívet nézi és feltétel nélkül szeret. Embereket küld mellénk, hogy ne legyünk egyedül, olyanokat, akiken keresztül Őt láthatjuk meg. Van remény.”

Ezután Fábry Kornél esztergom-budapesti segédpüspök, az MKPK Ifjúsági Bizottságának elnöke Berki Tamással beszélgetett, aki felnőtt megtérőként mesélt az életéről. Megtudtuk, hogy Tamás Ózdon született, nagyon szegény családban élt hat testvérével. „Balhés” gyerek volt. Édesapja elvesztette a munkáját, gondjai voltak az alkohollal, így Tamás már gyerekkorában csavargott, tizenegy évesen ivott. A család Budapesten próbált új életet kezdeni, de hamarosan visszaköltöztek és Tamás tizenöt évesen a két évvel idősebb bátyjával, kontroll nélkül maradt a fővárosban. Dolgozott, de minden megkeresett pénzét italra, bulizásra költötte. Szülei később újra Budapestre költöztek, itt találkoztak az Alpha kurzussal, ahová gyerekeiket is elvitték. Tamás látva szülei, testvérei boldogságát, hogy megváltozott az életük, bár tiltakozott, lelkében mégis elindult valami változás és végül ő is elment velük egy kurzusra.

„Nem ismertem Istent, nem tudtam róla semmit, nem tudtam, mit tett értem. De mégis azt éreztem, hogy felrobban a szívem, vágyakoztam a láthatatlan Istenhez. Most már tudom, hogy az Isten lelke volt az, ami megérintett.

Tisztán és világosan éreztem: itthon vagyok, hazajöttem, megérkeztem.” Ennek hatására élettársi kapcsolatát rendezte, elsőáldozott, bérmálkozott.

Röviddel ezután, huszonnégy évesen súlyosan megbetegedett, hasnyálmirigy-gyulladást kapott, életmentő műtét után gépekkel tartották életben, majdnem belehalt. Az orvosok lemondtak róla. Felidézte az akkor történteket: „Székely János atya bejött hozzám a kórházba, ellátott a betegek szentségével, és megáldoztatott engem.

Nem lehetett akkor még ennem, a csövek közé csak egy apró oltáriszentség-darabot tett a számba – ezután rohamosan javult az állapotom és most itt ülök.”

Erős vágyat érzett, hogy ezt meghálálja a Jóistennek. Eszébe jutott ózdi gyermekkora és elhatározta, hogy az ottani mélyszegénységben élő, nehéz sorsú cigánygyermekeken fog segíteni, hogy reményt tudjon adni nekik. Létrehozta a Győztes Bárány Közösséget, amely már tíz éve működik, a negyedik gyerekgenerációt nevelve fel. „A hittel az élet megtartására motiváljuk őket a hétköznapi életben szükséges dolgokat tanítva nekik. Az imádság, a dicsőítés nagy hangsúlyt kap, amelyből erőt tudnak meríteni.” – mondta.

Jelenleg háromgyermekes édesapaként Budapesten él, de munkáját, életét úgy alakítja, hogy hetente két alkalommal Ózdon lehessen az általában csonka családból, perifériáról érkező, sérelmeket hordozó gyerekekkel, akik például sokszor csak általuk jutnak meleg ételhez. A beszélgetés végén így buzdította a fiatalokat:

„Ne adjátok fel! Ha nekem sikerült egészen a nulláról, nem ismerve Istent és a fiát, Jézust és mégis visszajöhettem a halál torkából, neked is sikerülhet. Van remény, ne add fel!”

Végül Fábry Kornél felkérésére Berki Tamás gitárt ragadott és énekére az Ózdról őt elkísérő lányok közül négyen táncoltak a színpadon. Ritka pillanat tanúi lehettünk: a segédpüspök ceglédi kannán adta alájuk a ritmust.

A szünet után Riesz Domonkos, a Budapest-Kispesti Nagyboldogasszony Főplébánia káplánja tanítása következett arról, hogy hol találunk reményt: igazi, biztos reményt.

„Krisztinek, Tamásnak, nekem – és az évezredek tapasztalata is az, hogy igazi reményt az ad, ha tudom, hogy nem vagyok egyedül, ha tudom, hogy valaki mellettem van. Nem az segít, ha tudom, hogy mi fog történni – az esetenként inkább félelmet vált ki. Még egy jó tanács sem mindig segítség.

Válságos időszakokban az segít, ha tudom, hogy valaki velem van, és tudom, hogy mellettem is marad. És az is a tapasztalatunk, hogy senki sincs úgy mellettünk, mint a Jóisten.

Az a reményünk, hogy velünk van és velünk marad – ígérete szerint minden nap a világ végéig. És számíthatok rá. Számíthatsz Istenre, mert számítasz Neki. Igazi, biztos reményt az ad, hogy mindig veled lesz. Ő a remény” – mondta.

Életünk során rengeteg terhet hordozunk, sokszor mindent elveszettnek érzünk, megannyi bizonytalanság van körülöttünk. Néha nem tudjuk, életünk fókusza hol van, merre tekintsünk. Előfordulhat, hogy épp nem is tudjuk, kicsoda Jézus számunkra.

Gyakran érezhetjük magunkat egyedül, magányosan. Számtalanszor hozunk rossz döntéseket, kudarcot vallunk, bűnöket követünk el. De Ő nem fordul el tőlünk, mindig vár minket és reményt ad, amit nekünk is tovább kell adnunk.

Hogy hol találhatjuk meg, hogyan lehet a reményt befogadni, a hétköznapokban közel engedni, belekapaszkodni? A káplán példákon keresztül megmutatva, nyolc pontban foglalta össze gondolatait és adott segítő szempontokat, amikre a mindennapjainkban támaszkodhatunk: 1. Emlékezz: Isten szeretettel és együttérzéssel figyel Rád. Lehetsz vele őszinte, és tölts vele időt minden nap. 2. Figyelj rá is, hogy hol közelít az életedben, és mit üzen neked. 3. Ne feledd, Isten hatalma nagyobb a történelem hullámainál. 4. Tekints magadra Isten tekintetével, és ne engedd, hogy más határozza meg ki vagy, csak Isten. 5. Legyen Jézus az életed Ura, ne aggódj túl sokat, hanem engedd, hogy Ő vezessen téged. 6. Éld meg az Egyházhoz tartozást, tartozz közösséghez. 7. Bátran fordulj Isten irgalmához újra és újra. 8. És add tovább a reményt néhány embernek! Ha ezeket megteszed, akkor lesz remény az életedben, mert Ő a remény. Így hatással lehetsz tízezrek életére.”

Tornay András Bármikor bejöhetsz című versével zárta tanítását, hozzátéve: „Hallgasd úgy, hogy ezt mondja Neked az Úr:

Ha darabjaira esik szét a világ
Ha csended álnok zajok járják át
Ha minden megkopott, üres és hideg
Ha éppen csak pislákol elhagyatott tüzed
Akkor is tudd: bármikor hazajöhetsz

Ha jól ismert ösvényen zsákutcát találsz
Ha ismerős tereken is idegenként jársz
Ha sokáig nem hallod senkitől nevedet
Ha senki sem szorítja gyöngéden kezedet
Akkor is tudd: bármikor hazajöhetsz

Bármilyen koszos vagy, nyitva áll a házam
Bármilyen fáradt vagy, megpihenhetsz nálam

Lehetsz gyenge, lehetsz árva
Jöhetsz nyitva, jöhetsz zárva
Jöhetsz némán, jöhetsz sírva
Bármerről is érkeznél az ajtóm ott lesz nyitva

Bármerről
Bárkivel
Bárhogyan
Bármikor

Bárhogyan hazajöhetsz
bármikor hazajöhetsz”

A szentségimádás alatt lehetőség volt gyónásra, imaszándékokat lehetett elhelyezni az oltár előtti nagy kosárba és különböző bibliai idézeteket tartalmazó igekártyákból is vihettünk magunkkal. Az érkezéskor kapott horgonyhoz pedig Doma atya adott instrukciót: „kaptál egy horgonyt a regisztrációnál. A horgony a remény szimbóluma: ez a viharban is megtart. Viszont kell hozzá kötél is, hogy rögzítse a hajót. A szentségimádás alatt előrejöhettek, és vehettek egy zsinórt. Ez azt jelképezi, hogy kapcsolódunk, kapcsolódtok a reményhez, Krisztushoz. Olyan ez, mint egy kinyújtott kart elfogadni: Isten feléd kinyújtott karját. És emlékeztethet majd mindig arra, hogy van hova kapaszkodni, van remény, mert Isten velünk marad mindig.”

A szünet után a délután csúcspontjaként a szentmise következett, melyet Székely János szombathelyi megyéspüspök, az MKPK elnöke, Fábry Kornéllal és közel száz pap koncelebrálásával mutatott be. Székely János püspök köszöntötte a résztvevőket: „Kedves fiatalok! A mai estén nekem ti vagytok a remény jele. Ez a sok ragyogó arc, a gyönyörűen szárnyaló ének.” Majd homíliájában olyan történeteket mesélt, ahol a remény jele megmutatkozott. Hangsúlyozta, hogy

szükségünk van reményre és az, hogy mit gondolunk a jövőnkről, az határozza meg a jelenünket is.

Hinnünk és biztosnak kell lennünk abban, hogy a túlsó part létezik, van hová dobnunk életünk horgonyát, hogy nem vagyunk egyedül.

Az egyik története arról szólt, hogy egy képkeretező apa halála után a lánya a megörökölt rengeteg képkeretbe tükröket tett és kivitte a piacra. „Vitték, mint a cukrot. Mert mindegyik tükörre ráírt egy különleges mondatot, mely így hangzott:

Isten adott neked egy arcot, de mosolyognod neked kell vele.

Isten adott neked egy életet, lehetőséget, de ebből szépet kihozni neked kell” – mutatott rá a püspök.

Bár szavai elsősorban a fiatalokhoz szóltak, mindannyiunknak útmutatóként szolgálhatnak: nem ítélkeznünk kell, hanem észrevenni a kincseket a gyermekkorunkból – erre építeni, ebből táplálkozni, tiszta forrásokból meríteni, amelyekben ott van Jézus: a csendből, a bibliából, mely élő forrás, táplálja bennünk a reményt, a fényt. Engedjük, hogy a szentségek által Jézus megtisztítson minket, engedjük, hogy szólhasson hozzánk. Keressük az igazságot, mely élet- és reményforrás, olvassunk jó könyveket, kérdezzünk bölcs embereket, legyünk nyitott szívűek, keresők. Legyen közösségünk, mert egyedül nem tudjuk a tüzet őrizni. Tanuljuk meg elfogadni az élet szükségképpen vele járó sebzettségét, végességét. Ami kevesünk van, azt adjuk egész szívvel, örömmel, nagy lélekkel és amit a másik tud adni, fogadjuk örömmel, hálával. Tegyünk sok jót minden nap, mert minden jótettben ott van Jézus – Vele találkozunk. Be fog tölteni, elevenné fog tenni bennünket. Ezek által lehetünk a remény emberei és így tudjuk majd sugározni a remény üzenetét, a húsvéti alleluját.

Az esemény zárásaként a Forráspont Band dicsőítő zenéjére a fiatalság felszabadult énekléssel és tánccal dicsőítette az Urat. A lélekemelő találkozások után, mosollyal az arcunkon és szívünkben reménnyel telve indulhattunk utunkra. Aki idén nem jutott el, figyelje a forraspont.katolikus.hu honlapot és írja be a naptárjába a következő alkalmat, 2026. november 21-ét. Újra találkozhatunk. Vele és veletek. Remélem.

Fotó: Merényi Zita

Ujváry-Radics Gabriella/Magyar Kurír

 

A család az emberiség reménye – Nemzetközi női konferenciát tartottak Budapesten

Budapesten rendezett konferenciát november 13–16. között a Katolikus Női Szervezetek Világszövetsége, a WUCWO (World Union of Catholic Woman’s Organisations), melynek a magyar alapítású KALÁSZ (Katolikus Asszonyok és Lányok Szövetsége) is a tagja. A konferenciát Székely János, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke nyitotta meg, a szentmisét Marton Zsolt családreferens püspök mutatta be.

A WUCWO több mint 110 éve működő szövetség, a nőket képviselő katolikus szervezeteket egyesíti. A Szentszék 2005-ben Krisztus-hívők nyilvános társasága rangra emelte. A WUCWO 8 millió katolikus nőt képvisel 60 ország 100 katolikus nőszervezetén keresztül.

„A család, az emberiség reménye” mottójú többnapos, Benczúr Hotelben megrendezett, európai regionális konferencián szó volt a család helyzetéről, nehézségeiről és kihívásairól, a kiszolgáltatott helyzetben lévő nők befogadásáról és kíséréséről, a WUCWO kommunikációs és arculati megújulásáról. A résztvevő szervezetek bemutatkoztak, és megosztották a legjobb gyakorlataikat. Előadások hangzottak el tanúságtételekkel, melyeket nyelvek szerinti csoportokban dolgoztak fel a résztvevők. A szombati nap délutánján Marton Zsolt váci megyéspüspök, az MKPK családreferens püspöke mutatott be szentmisét a Jáki kápolnában.

Az európai regionális konferenciára Angliából, Spanyolországból, Litvániából, Olaszországból és a Vatikánból, Franciaországból, Belgiumból, Svájcból, Ausztriából, Németországból és Magyarországról érkeztek a női szervezetek képviselői, valamint a WUCWO európai vezetősége.

A konferencia első napjának délelőttjére látogattunk el, melyen Székely János püspök tartott nyitó imádságot és mondott bevezető gondolatokat; köszöntötte a résztvevőket Csehné Vadnai Borbála, a WUCWO európai régióért felelős alelnöke, Fekésházy Kinga, a vendéglátó KALÁSZ elnöke és Mónica Santamarina, a WUCWO elnöke, aki Mexikóból érkezett az eseményre. Kunszabó Zoltán és felesége, Panni a házasságról tartott előadást, María Francisca Sánchez pedig a kiszolgáltatott helyzetben lévő nők, elsősorban a Spanyolországba érkező bevándorlók befogadásáról és kíséréséről beszélt.

Székely János hálát adott minden nőért, anyáért, nővérért, és a női szívben rejlő kincsekért. Az angol nyelvű közös imádság után Szent II. János Pál pápa Mulieris dignitatem apostoli leveléből kiemelte a nő sajátos karizmáit, az empátiát, a kapcsolatteremtő képességet, szelídséget, gondoskodást, kedvességet és az élet védelmét, majd bibliai részeken keresztül mutatta be a nő hivatását feleségként, anyaként és a társadalom tagjaként.

„Isten az asszonyt a férfi oldalából teremti, kivesz egy részt az emberből, és amikor rátalál a férj a feleségre, ez a hiány kiegészül, ketten lesznek egy emberré. A házasság és a szerelem tehát nemcsak ösztönök parancsa, futó érzelmek, hanem sokkal elemibb: két élet összforr, eggyé válik” – magyarázta, majd Boldog Battyhyány Strattmann László feleségét, Coreth Mária Teréziát hozta példaként, aki félresiklott életű fiatal férjét kedvességével és mély hitével a megtérés és emberségének kibontakozása útjára vezette. 11 gyermekkel ajándékozta meg őt, s bár az ikrek szülésébe majdnem belehalt, később is vállalt gyermeket.

„Amikor Éva megszüli elsőszülött fiát, felkiált: Isten segítségével embert alkottam. Átéli, hogy Isten rábízta, az ő kezeibe tette az új embert – folytatta a püspök azzal, hogyan mutatja be a Biblia az anyai hivatást.

A gyermek lelke olyan, mint a hófehér papír, amelyre az első szavakat az édesanya írja fel. Az édesanya társteremtő, szeretete a legalapvetőbb út, hogy a gyermek felfedezze a Mennyei Atyát.”

A püspök kiemelte, „minden gyermeknek elemi joga és érdeke, hogy házasságban foganjon, legyen édesapja, édesanyja, és a kettőjük szeretetében nőhessen fel. Nem a felnőttnek van joga gyerekre, hanem a gyereknek szülőre.”

A nő hívő közösségben betöltött szerepét Mirjam, Judit, Eszter királynő és a Szűzanya történetével mutatja be a Biblia. Mária, akit Jézus a tanítványok anyjául rendel, ott van pünkösdkor, ő segít az apostoloknak, hogy kinyissák a szívüket az ég felé, befogadják a Szentlelket. „A Fokoláre közösség ihletésére sokan beszélnek a Mária-karizmáról. Az Egyház feltárta a péteri karizmát, de a Mária-karizma helyét még keressük” – magyarázta a püspök.

Beszéde végén kiemelte, hogy a konferencia fő témája a család – egy olyan világban, amelyben sokan úgy gondolják, hogy az ember legfőbb értéke a szabadság, amit a család bekorlátoz. „Az ember társas lény, kötődik. A kötelesség és a kötődés, elköteleződés, kötelék összefügg. Ha valaki szeret, abból rengeteg kötelezettség fakad, de azt nem érzi kötelezőnek.”

Csehné Vadnai Borbála Budapesten él, nemzetközi kapcsolatok szakos közgazdász, angol nyelvoktató, két gyermeke van. 2020-tól hozott létre női közösséget a plébániájukon, Sashalmon, amelynek már hatvan tagja van. A KALÁSZ munkatársa lett. Beszédében a WUCWO célkitűzéseiből kiemelte a negyediket, az elköteleződést a család, az apaság és az anyaság hivatásában, hiszen ez is a szentté válás útja. Bemutatta a családi étkezés kampányukat, melynek lényege, hogy a családok legalább heti egyszer okoseszközök nélkül, közösen étkezzenek.

A konferencia házigazda szervezetének, a KALÁSZ-nak az elnöke, Fekésházy Kinga  beszédében bemutatta a magyar alapítású nőmozgalmuk történetét és célkitűzéseit. A két világháború alatt a szervezet cselédlányokkal kezdett foglalkozni, képezte őket a hitben, erkölcsben, a nemzeti kultúrában és a családanyai hivatásban. Az akkor még más néven működő WUCWO-ban is volt képviseletük. A nőmozgalmat betiltotta a kommunista diktatúra, de földalatti mozgalomként tovább élt. 1990-ben előjöttek a régi csoportok és újak is alakultak, a WUCWO akkori elnöke pedig szívügyének érezte, hogy a vasfüggöny mögött megkeresse a katolikus női szervezeteket. A két szervezet közötti kapcsolattartó ekkor Nényei Gáborné volt. A KALÁSZ 1996-tól lett a WUCWO tagja, 25 éve pedig a vezetőségben is képviselik Magyarországot.

Mónica Santamarina, a WUCWO elnöke Ferenc pápa gondolataiból indult ki: a családot védeni kell, melyet főként Európában veszélyeztetnek és bomlasztanak. Az Assisiben szervezett közgyűlésükön vállalták, hogy a családi szeretet, az anyaság és az apaság örömteli útját járják tovább, és egyedülálló, dolgozó nőként is Krisztust viszik a társadalomba. Ennek megvalósításához adott szempontokat a továbbiakban.

Mint mondta, fontos lenne, hogy a fiatal házasok bemutathassák a szeretet nagyságát, és a párokat a teljes életciklus során, a jegyesoktatástól kezdve időskorig kísérjék. Tanúságot kell tenni az emberi szeretet szépségéről, a család örömeiről az anyáknak és nagymamáknak is. Foglalkozni kell az elköteleződéstől való félelem jelenségével. Tenni kell azért, hogy a fiataloknak biztos, megfelelő munkahelye, fejlődési lehetősége legyen, és közben képesek legyenek a családjukról is gondoskodni, legyen idejük párkapcsolatra és pihenésre – sorolta a teendőket.

Minden család egy kis házi Egyház, egy élő evangélium, melyet szeretettel írnak”

– hangsúlyozta a WUCWO elnöke, majd hozzátette, az evangelizáció a meghallgatással kezdődik. Felhívta a figyelmet az egyszülős családok támogatására, arra, hogy a papoknak ismerniük kell a családok valós és összetett életét, és hogy a közösségben is meg kell osztani a családi történeteket és küzdelmeket. „Nyissuk meg a plébániák kapuit mindenki előtt! A családok szeretnének bizalmat kapni. A világiaknak sokkal nagyobb szerepet kell kapniuk” – buzdított.

Kunszabó Zoltán állandó diakónus, az Új Jeruzsálem közösség alapítója és felesége, Panni, a Csak Egyet szolgálat vezetője a házassággal és családdal kapcsolatos válságjelenségekről beszéltek. Kiemelték, ezek azért jönnek létre, mert

mást gondolunk a házasságról és a családról a külvilág hatására, mint amit a szerzőjük gondol.

A világ szerint a házasság szerződés, melyben ketten együtt vagyunk. A házasság szentsége által Isten a férfiből és nőből, kettőből azonban egyet teremt, új minőség jön létre. Az egész lényük egész különleges módon van eggyé építve, az egység felbonthatatlan, nem tudjuk szétszedni. „Hajlandó vagyok-e lemondani az énről, és önmagamat ebben az egységben és nem külön szemlélni, hiszen odaajándékoztam magam elsősorban Istennek és a házastársamnak?” – tették fel a kérdést.

A mindenkitől független én tehát megszűnik. A kereszt ennek a tökéletes önátadásnak a képe. Isten odaajándékozta önmagát, de tőlünk is ezt kéri. Ő kizárólagossággal kapcsol a házastárshoz, „ő a te egyetlened, nincs alternatíva. Gondolatban és érzelmek szintjén sem fér be vetélytárs, mert csak egyvalakinek tudom önmagamat odaajándékozni.”

A házastársi konfliktusokban vissza kell térni az alapokhoz, kegyelmi szinten kell megoldani azokat – hangsúlyozták. „Jézus célja, hogy megszentelje az Egyházat, a férjem célja, hogy engem megszenteljen, nekem az, hogy ő megszentelődjön.

A házastárs az első számú testvérem, felebarátom, ha nem érzi a szeretetem, akkor valami nem stimmel. Ez után jön minden, a gyerekek, a szolgálatom.

A jó házassághoz az kell, hogy mind a ketten Jézus tanítványaiként a másikért éljenek” – hangsúlyozták, majd megosztottak átélt helyzeteket, és tanúságot tettek arról, hogyan tudott Isten szép keresztény házasságot létrehozni bennük annak ellenére, hogy a gyerekkoruk nem erre készítette fel őket.

A második szekcióban María Francisca Sánchez beszélt, aki a spanyol püspöki konferencia titkárságán vezető szerepet tölt be a bevándorlókkal és emberkereskedelemmel foglalkozó bizottságban. Börtönben lévő nőket kísér, kirekesztett és veszélyeztetett helyzetben lévő nőkkel foglalkozó társaságokban önkénteskedik.

Előadásában bemutatta, a női bevándorlókat és főként a prostitúcióra kényszerült bevándorlókat hogyan lehet kísérni. Fobtos tudni, hogy ők azért érkeztek Spanyolországba, mert a saját országaikban kizsákmányolták őket, emberkereskedelem vagy családon belüli bántalmazás áldozatai lettek, és úgy gondolják, az új országból tudnak majd gondoskodni a hátra hagyott családjukról. Gyászban élnek, hiszen el vannak szakítva a kultúrájuktól, gyerekeiktől. A szubszaharai sivatagon keresztül vándoroltak, majd lélekvesztőkkel jöttek át a Földközi-tengeren, kemény tapasztalatokat szereztek az út során. Szinte mind poszttraumás stressz-szindrómában szenvednek, szenvedélybetegek, fájdalmak, szomorúság, reménytelenség, kétségbeesés kínozza őket. Becsapottnak, kiszolgáltatottnak, fenyegetettnek és frusztráltnak érzik magukat, hiszen nem találtak jobb életet. Bűntudat és szégyen gyötri főként azokat, akik prostitúcióra kényszerülnek. Velük Spanyolországban az Oblaták a legszentebb megváltó szolgálatában, a Jó Pásztor segítői Villa Teresita rend, a Szent Vince szeretet leányai és a Legszentebb szentség imádó rabszolganői foglalkoznak.

María Francisca bemutatta ezeknek a rendeknek és társulatoknak a működését. Mindnyájan fontosnak tartják a türelmet, a meghallgatást, hogy Krisztust lássák ezekben a nőkben, felépítsék bennük a bizalmat. Gondoskodnak a legelemibb szükségleteikről, foglalkoztatják őket, és tárt kapukkal fogadják őket vissza, ha szükséges. És nem ítélkeznek felettük.

Fotó: Merényi Zita

Vámossy Erzsébet/Magyar Kurír

 

 

Párbeszéd nélkül a világ megfullad – Konferencia a hatvanéves a Nostra aetate zsinati dokumentumról

1965. október 28-án, a II. Vatikáni Zsinat keretében tették közzé a Nostra aetate kezdetű nyilatkozatot a Katolikus Egyház nem keresztény vallásokkal való kapcsolatáról. E jelentős dokumentumról a Keresztény-Zsidó Tanács október 21-én konferenciát tartott Budapesten, a Szervét Mihály Egyházi Kulturális Központban.

A konferencia résztvevőit Kriza János unitárius püspöki helynök mint házigazda, valamint Székely János szombathelyi megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) és a Keresztény-Zsidó Tanács (KZST) elnöke köszöntötte.

A II. Vatikáni Zsinaton 1965. október 28-án közzétett, az Egyház nem keresztény vallásokkal való kapcsolatáról szóló nyilatkozata,

a Nostra aetate történelmi jelentőségű volt, egyrészt azért, mert kimondta, hogy az Egyház semmit sem vet el abból, ami a különféle vallásokban igaz és szent, másrészt azért is, mert “új fejezetet nyitott az Egyház és a zsidóság kapcsolatában”

– ahogy azt Székely János az MKPK elnöke hangsúlyozta a konferencián.

A püspök megjegyezte, hogy e dokumentum létrejöttének hátterében meghatározó a zsinatot megnyitó XXIII. János pápa tapasztalata, aki korábban, a II. világháború idején isztambuli diplomataként zsidó emberek ezreit rejtegette, mentette.

Székely János úgy fogalmazott: a Nostra aetate egy hosszú, kétezer éven át tartó fájdalmas történetnek (amelynek sötét fejezeteiről Theodor Herzl részletesen ír A zsidó állam című könyvében) vetett véget.

Az MKPK elnöke arra is emlékeztetett, hogy a zsinati dokumentum megjelenésének ötvenedik évfordulóján a keresztény-zsidó párbeszédet szorgalmazva huszonöt ortodox rabbi nyilatkozatot adott ki, amelyben többek közt kifejtik, hogy “A Nostra aetate és az ennek szellemiségét követő hivatalos egyházi okmányok egyértelműen elutasítják az antiszemitizmus minden formáját, megerősítik Isten és a zsidó nép felbonthatatlan szövetségét, elutasítják az istengyilkosság vádját, és a keresztények és zsidók közötti egyedülálló kapcsolatot hangsúlyozzák”, valamint rámutatnak, a nyilatkozat rögzíti: “ahogy azt Maimonidész és Jehuda Halévi is tette, mi is elismerjük, hogy a kereszténység létrejötte nem hiba vagy véletlen műve, hanem isteni akarat eredménye volt és ajándék a nemzeteknek.”

Hortobágyi Cirill pannonhalmi főapát a konferencián az előadásában kiemelte: Ferenc pápa többször is hangsúlyozta, hogy “falak helyett hidakat kell építeni”. Nem véletlen, hogy Giovanni Battista Re bíboros is idézte ezt a híres mondatot a pápa temetésén mondott szentbeszédében – tette hozzá a főapát.

Hortobágyi Cirill OSB a Nostra aetatéról elmondta, “kevés olyan egyházi irat van, amely ennyire megváltoztatta volna a Katolikus Egyház önképét és a világ vallásaihoz fűződő viszonyát”.

Alapelvei – a párbeszéd, a kölcsönös tisztelet, a béke és az együttműködés – máig aktuális üzenetet hordoznak.

A főapát felhívta a figyelmet arra, hogy a II. világháború borzalmai, a holokauszt, a gyarmati rendszerek felbomlása, a hidegháború feszültségei – mind azt üzenték: az emberiség vagy megtanul együtt élni és együttműködni egymással, vagy elpusztítja önmagát. Ebben a világhelyzetben született meg a Nostra aetate.

“Eredetileg nem a világvallások voltak a fókuszban. A kiindulópont a zsidósághoz való viszony újragondolása volt. Az előkészített munkadokumentum címe: Decretum pro Iudeis (A zsidókról szóló határozat). A holokauszt utáni években sokan érezték: a keresztény teológia évszázadokon át táplált előítéletei – az »istenölő nép« toposza, a zsidóság elutasítása – hozzájárultak ahhoz a kulturális közeghez, amelyben a zsidógyűlölet elburjánzott.”

XXIII. János pápa a korábban már említett tapasztalatok miatt mélyen átélte ennek a súlyát, ő kezdeményezte, hogy a nagypénteki liturgiában hagyják el a “pro perfidis Judaeis” (“hűtlen/álnok zsidókért”) kifejezést, illetve, hogy dolgozzanak ki egy nyilatkozatot, amelyben az Egyház elismeri a zsidósággal közös gyökereit, és elutasít minden antiszemitizmust.

A munkát Augustin Bea bíboros, a Keresztények Egységét Előmozdító Titkárság vezetője koordinálta.

Az ázsiai és az afrikai püspökök kérték, hogy a dokumentumot terjesszék ki minden nem keresztény vallásra.

A végleges szöveget 2221 igen, 88 nem szavazattal fogadták el.

A főapát az előadásában vázolta a zsinati dokumentum meghatározó gondolatait, többek közt azt, hogy az Egyház nem tagadja meg saját hitének egyediségét, de nyitott arra, elismeri, hogy Isten Lelke más vallásokban is működik.

A zsidóságról szóló (leghosszabb) részben a Nostra aetate kijelenti: “A zsidók nem tekinthetők sem valamiféle kollektív bűnben részesnek Jézus haláláért, sem Isten által elvetett népnek.” A záró szakasz pedig univerzális:

minden emberben testvért lát, mert “mindnyájan Isten gyermekei vagyunk”.

A dokumentum megjelenésének következménye az Egyház és a zsidóság kapcsolatának újjászületése volt. VI. Pál 1970 decemberében felállította a Keresztény-Zsidó Kapcsolatokat Ápoló Nemzetközi Bizottságot. Szent II. János Pál pápa 1986-ban ellátogatott a római zsinagógába; később XVI. Benedek és Ferenc pápa is folytatták a párbeszéd útját.

A Nostra aetate előkészítette a talajt a keresztény-iszlám kapcsolatok új fejezetéhez is. Ferenc pápa 2019-ben Abu-Dzabiban aláírta az emberi testvériségről szóló nyilatkozatot az al-Azhar egyetem és mecset főimámjával, Ahmad et-Tajjebbel – a zsinat szellemében.

Zárszavában Hortobágyi Cirill leszögezte: a párbeszéd nem luxus, hanem a békés együttélés feltétele.

A Nostra aetate nem a relativizmus dokumentuma. Azt állítja, hogy az igazság teljessége Krisztusban van, de Isten Lelke máshol is működik, az igazi vallás pedig mindig a béke forrása.

Minden ember Isten képmása, minden vallásban ott a vágy az igazság és a szeretet után. A párbeszéd nem gyengeség, hanem a szeretet bátorsága – ott kezdődik, ahol hajlandóak vagyunk meghallgatni a másikat. Aki Istenre hivatkozva gyűlöl, az elárulja saját hitét” – figyelmeztetett a főapát.

A továbbiakban felsorolta azokat az eseményeket, amelyeket az elmúlt évtizedekben a pannonhalmi szerzetesközösség szervezett a Nostra aetate szellemében, megemlítve számos vallási vezető ottani látogatását.

Radnóti Zoltán főrabbi, a Keresztény-Zsidó Tanács társelnöke a Prédikátor könyve 3. fejezetének 5. verséből vett részlet – “ideje van az ölelésnek” – alapján beszélt a kereszténység és a zsidóság kapcsolatáról a történelemben: az egymástól való távolodásról és az egymáshoz való közeledésről. Mint mondta,

a jelenben, itt és most tapasztalható közelség, az “ölelés”, amely nem csupán egy gesztus, hanem “teológiai kategória”, válasz a múlt bűneire, az emberi méltóság helyreállítása, egyúttal a jövő reménye.

“Nem naivitás, hanem hit. 2025 az ölelés ideje.”

Radnóti Zoltán emlékeztetett, hogy a múltban az említett kapcsolatra a bizalmatlanság, a zsidókra kollektíve kimondott “istengyilkosság” vádjából eredő távolságtartás volt a jellemző; “olykor párhuzamosság, de semmiképpen sem közösség”. A politikum világába emelt antiszemitizmus révén a párhuzamosságból aztán kirekesztés lett.

A főrabbi egyúttal megjegyezte: a történelem e sötét korszakában, a holokauszt idején “rengeteg egyházfi állt a zsidók mellé”, bújtatta, segítette őket. 1965-ben pedig megszületett a II. Vatikáni Zsinaton a Nostra aetate nyilatkozat, “az első ölelés”.

“Húsz évvel a holokauszt után nem lehetett még egyszer csendben maradni” – fogalmazott a főrabbi. A dokumentum megfogalmazásai “óvatosak, de őszinték” voltak, az azóta eltelt hatvan év pedig a párbeszéd (a kommunikáció) virágzásának az időszaka.

Radnóti Zoltán felsorolta e folyamat állomásait, külön megemlítve a magas szintű találkozókat, valamint Ferenc pápa és Abraham Skorka rabbi barátságát, illetve a Szentatyával való személyes budapesti találkozásának alkalmát is, amikor a pápa megkérte őt, hogy betegségében imádkozzon érte.

A konferencián Fabiny Tamás evangélikus püspök, a KZST alelnöke az egyházak prófétai szerepét, a teológia és a társadalmi kérdések összefüggését emelte ki. Előadásának középpontjába helyezte az Egyházak Világtanácsának 1998-ban Hararéban (Zimbabwe) megtartott történelmi jelentőségű ülését, amelyen a szervezet (a Leviták könyve 25. fejezete, a jóbel évről szóló rész alapján) nyilatkozatban hirdette meg az adósságelengedés idejét az adósságspirálban vergődő “harmadik világ” számára “a mammon trónfosztása érdekében” – dollármilliárdokban kifejezhető, kézzelfogható eredménnyel.

“A jubileumi (jobel) év bibliai hagyománya a társadalmi kérdések felé sarkalja az egyházakat. Ahogy Dietrich Bonhoeffer evangélikus teológus mondta a II. világháború idején:

nem énekelheti hitelesen a gregoriánt az, aki nem emel szót az üldözöttek mellett.”

A konferencia második szekciójában Szőke Pétertől, a Sant’Egidio közösség regionális és budapesti vezetőjétől arról hallhattak a jelenlévők, hogy a közösség idén október utolsó hétvégéjén XIV. Leó pápa részvételével Rómában rendezi meg azt a hagyományos vallásközi találkozót, amely továbbviszi Szent II. János Pál pápa 1986-ben Assisiben megtartott imatalálkozójának szellemiségét. “Assisi szelleme” – maga a Szentatya használta ezt a kifejezést, aki először hívta össze a világ vallási vezetőit, hogy együtt imádkozzanak a békéért, és aki “idősebb testvéreinknek” nevezte a zsidókat.

II. János Pál pápa a vallásokat a béke mellett akarta elkötelezni, és ez a törekvés tovább élt XVI. Benedek, Ferenc pápa, és tovább él XIV. Leó pontifikátusának idején is. Még Ferenc pápa fogalmazta meg: “a világ párbeszéd nélkül megfullad”

A konferencián Szuhánszky T. Gábor metodista lelkész a megszentelődésből fakadó jó cselekedetekről, egyúttal a személy és a közösség (társadalom) kapcsolatáról beszélt a metodista lelkiség tükrében.

Czire Szabolcs unitárius lelkész, egyetemi tanár pedig kifejtette, hogy az embereket az asztal köré gyűjtő Jézus képe meghatározó jelentőségű az evangéliumokban.

Az asztalközösség radikális nyitottsága Isten országának reálprezenciája – mondta az unitárius lelkész. – A különféle felekezetekben az Úrvacsora gyakorlata a befogadásról, a testvéri szeretetről kell hogy szóljon.

Székely János püspök, az MKPK elnöke a konferencia zárszavában hangsúlyozta, hogy fontos lenne a falak helyett a hidakat építeni a zsidók, a cigányok, a szegény emberek felé a hétköznapokban is – nem csak a konferenciákon, vagy a párbeszéd ünnepi pillanataiban.

Fotó: Merényi Zita

Körössy László/Magyar Kurír

A Biblia lélek és élet – Székely János püspök a Café Francescóban

Október 21-én, kedden este Székely János szombathelyi megyéspüspökkel, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnökével beszélgetett Rónaszéki János Mit üzen a Biblia? címmel Budapesten, az egyéves fennállását ünneplő Café Francescóban. A főpásztor gyermekkora meghatározó élményeit is megosztotta a nagyszámú hallgatósággal.

Rónaszéki János elsőként arra kérte a püspököt, mutassa be élete legfontosabb fordulópontjait. Székely János elmondta, hogy apai ágon sváb eredetű a családja. Schäffer volt a családnevük, amelyet 1899-ben magyarosítottak, méghozzá úgy, hogy több nevet betettek egy kalapba, amiből egy négyéves kislány ezt húzta ki. Apai oldalról szerb őse is van a főpásztornak, anyai oldalról pedig cseh gyökerű a család; ortodox felmenőről is tud, aki katolikus lányt vett feleségül.

Édesapja egyszer kiválasztotta a testvérei közül őt, a nyolcéves gyereket, és elvitte egy gyermekbénulás miatt eltorzult testű rokonhoz, aki vastüdővel élt. Néhány év múlva a hittanosokkal látogatni kezdték a többi gyermekbénulásban szenvedő beteget. „Rájöttem: a legfontosabb az életben, hogy szeressek, adjak.” Édesanyja a rengeteg munka mellett mindennap ment szentmisére. „A mise második felét mindig végigtérdelte. Megértettem, hogy a családunk békéje az ő erős hitén és szeretetén nyugszik.

Megmutatta a szeretet forrását, de nem prédikált róla, hanem élte.”

Kisgyermekként vitték el a szülei a Tövis utcai ferences templomba, ahol rögtön ministrálni kezdett. „A hófehér ruha, az oltár közelsége, a tabernákulum elvarázsolt. Nem értettem a miséből semmit, de tudtam: a templom csoda hely. Grácián atya nehezen mozgott már, de egyszer csak lekuporodott mellém, és elkezdte bekötni a cipőfűzőmet  – nekem, az ötéves gyereknek.” Kitörölhetetlenül beleégett az emlékezetébe az is, amikor a kántornő, a kármelita fogadalmas „orgonás Mária” egyik hétköznap este minden villanyt eloltott, és azt mondta a gyerekeknek: „Jézus itt van, mindannyian szólhatunk hozzá.”

A papi elhívásáról is meglepő dolgokat osztott meg Székely János püspök. „Hétéves lehettem, amikor az Állatkertben sétáltunk. Az unokahúgommal toltuk babakocsiban egy másik unokatestvéremet. Németül beszélgettünk, mert édesanyám öccse ’56-os műegyetemista diák volt, aki Ausztriába, majd Németországba került, s végül német felesége lett.

Az unokahúgom megkérdezte tőlem, hogy ha megnövök, feleségül fogom-e venni. Azt mondtam neki: »Sajnos nem, mert én pap leszek.«”

Ez a vágy olyan volt számára, mint egy óriási vonzás, ami betöltötte a lelkét.

Tizennégy éves korában kisebbik bátyjával a Margit körúti templomba kezdtek gitáros misére járni, ahol kialakult egy 50-60 fős hittancsoport. „Betegeket látogattunk, vak nénit, hajléktalant segítettünk. A csoportunkból csak az én korosztályomból három pap és két nővér lett. Gordos Gáspár OFM vezetett minket. Mindig idézett az Ószövetségből, és kérdezte, ki tudja, melyik könyvből. Általában nem tudta senki.

A Biblia elvarázsolt, mert különleges volt, ősi, mint egy tiszta forrás.

Elhatároztam, hogy kiművelem magam benne” – idézte fel Székely János. Így aztán nyáron a Balaton partján kiült egy jegenyefa alá a bibliájával, és szinte egész nap azt olvasta.

„Tanácsolnám a fiataloknak, vegyék a kezükbe a forrást. Ne csak halljatok róla, engedjétek, hogy megérintsen.

A Biblia lélek és élet, a sorok között Isten jelenléte, tűz van.

Az érti a Bibliát, aki ezt a tüzet, jelenlétet érzi. Az emberi történelemre semmi nagyobb hatást nem gyakorolt, mint a Biblia. Az egy Isten szól benne.”

Székely János érettségi után jelentkezett papnak. „Ez az én titkom volt, édesanyám sejtette. Édesapámnál úgy intéztem, hogy előbb küldtem el a levelet a szemináriumba, és utána mondtam el neki. Azt mondta: »Rendben van, de ha már pap leszel, akkor jó pap legyél.«”

A szeminárium megkezdése előtt a Marcaliban töltött katonai szolgálat idején kezdett el héberül tanulni egy református lelkésznövendéktől. Székely János papnövendékként Esztergomba, majd Budapestre került, harmadéves korában Gyürki László és Tarjányi Zoltán prefektus atya segítségével betlehemi ösztöndíj-lehetőséghez jutott, melyet elsősorban lengyeleknek szántak, de „lengyel–magyar két jó barát” alapon ő is részese lehetett a programnak.

A szentföldi jelenlét mélyen megérintette, és abban is segítette, hogy megértse a közép-európai és a közel-keleti ember gondolkodása közti különbségeket. Átélte a palesztin és zsidó nép drámáját is, a történelmi sebek meggyógyításának nehézségét.

A Szentföldön szentelték diakónussá, „azon a helyen, ahol az ősegyház szentelte az első diakónusokat”.

Rónaszéki János kérdésére, hogy a mai ember számára hogyan válhat a távolinak tűnő Biblia az Isten üzenetévé, a püspök Mark Twaint idézte:  „A Bibliában soha nem az zavart, amit nem értek, hanem mindig az, amit értek.”

A Biblia lényegét értjük, csak nagyon messze vagyunk attól, hogy aszerint éljünk – mondta Székely János. – Bátran olvassuk a legnehezebb részeit is, ne azzal foglalkozzunk, amit nem értünk. A Biblia szíve Isten szeretete. A Biblia nem modern, nem is idejétmúlt, hanem örök, ezért ma is döbbenetesen szíven talál.”

A Szentírás szavainak a mindennapi életünkbe való becsempészéhez több utat is ajánlott a püspök: egyrészt érdemes egy könyvcsoportot akár egyben elolvasni, vagy elmélkedés közben elővenni az evangéliumot, elképzelni Jézust és minden apró részletet; majd azt is, ahogyan Jézus odalép hozzánk, és nekünk mondja mindezt, minket kérdez.

A keresztény imában egy konkrét személyhez, a Teremtőhöz megyek, akinek van akarata, szíve, és van álma rólam is. Isten gondolatai nem az én gondolataim. Jézus olyanokat mond, amiket ha nem is nagyon értek, szembesülök a valódi Istennel, aki felráz, alakít, vezet.

Az elmélkedés végén próbálok neki válaszolni.” A Szentírás szavainak elmélyítéséhez ajánlotta még a kommentárok olvasását is.

Az egység és testvériség volt a következő téma: Hogyan tud a Biblia, a vallásközi párbeszéd egybegyűjteni, és nem szétválasztani?

Székely János rámutatott, a vallásokat sajnos használják fanatizálásra, előítéletek igazolására is. De ha a vallás mélyéről merítünk, ott tiszta víz van, amely a háború, a gyűlölet tüzét eloltja. Nem mindegy az sem, mi a vallás lényege. Az iszlám és a kereszténység között nagy a különbség annak ellenére, hogy az Ószövetségben rengeteg erőszak és szörnyűség van, ahogyan a muszlim hagyományban is. A kereszténység középpontja ugyanakkor kristálytiszta: Jézus és a szeretete. Az iszlám esetében nem könnyű ilyen tiszta középpontot találni, hiszen Mohamed élete nem példaszerű. „A legtöbb muszlim nem fanatikus, erőszakos, hanem szelíd, szereti a családját.

A lelkünk mélye, akármilyen a vallási rárakódás, Istentől van, és jó”

– hangsúlyozta a püspök, majd hozzátette: Ferenc pápa egyik legfőbb szándéka az volt, hogy előcsalogassa az iszlámból a legjobbat. Ennek csúcspontjaként Abu-Dzabiban a kairói iszlám iskola vezető imámja aláírta, hogy soha hiteles vallásból erőszak nem fakadhat.

Sokan azt gondolják, a Bibliát a protestánsok tartják nagyon fontosnak, mintha a katolikusoknak nem lenne annyira az – folytatta Székely János. – A reformáció után elindult egyfajta egyoldalúsodás mind a protestáns, mind a katolikus oldalon a különbségek hangsúlyozásával. A 20. század elején, észrevéve a túlzásokat, elindult az egymás felé nyitó folyamat. A II. Vatikáni Zsinat újra felfedezte a protestáns egyházakban élő, valaha volt katolikus értékeket, például a népnyelven való misézést, a világiak apostoli küldetését és a Bibliát. Ugyanakkor a protestánsok számára is egyre fontosabbá vált a liturgia és a szentségek, az Istennek szentelt élet. „Mai világunkban a Biblia nem elválaszt egy reformátust, evangélikust vagy katolikust, hanem összeköti őket” – tette hozzá a püspök.

A társadalom megváltozásával eljutottunk odáig, hogy sok helyen nem idézhető a Szentírás. A mai világban hogyan tudjuk megélni a hitünket? – szólt a következő kérdés.

Székely János sorra vette azokat a jelenségeket, melyek arra utalnak, hogy az európai kultúra válságban van, a nyugati ember távolodik a forrástól. Ezek egy mélyebb egzisztenciális űrre vezethetők vissza: nincs értéke az odaadott és továbbadott, ingyen, ajándékként kapott életnek. „Az ember azt gondolja, a szabadság a valóságtól elszakadó pillanatnyi önkény; bármit megtehetek, amit akarok, ha másnak az nem árt. De nem látja, hogy a világba bele lenne ültetve egy csodálatos rend, és az emberi szabadság e mentén tudna kibontakozni.”

A beszélgetés végén a hallgatóság kérdéseket tett fel Székely Jánosnak, többek között azt is, hogy ha csak egyetlen egy üzenete lehetne a magyar hívőknek, mi lenne az.

„Egyházunk és általa a nemzetünk és a világ megújulása benned kezdődik – válaszolta a püspök. – Ragyogó családok kellenének, ahol természetes a hűség, az otthoni közös ima, a gyermekáldás elfogadása. Fiatalokra van szükség, akik a hitük szerint élnek; tudják, ha van kötelék, abból kötelező dolgok is fakadnak. Sok idős ember kellene, akikből sugárzik a hit ereje, a béke. Légy hiteles igazi keresztény, élj szeretetben!”

A teljes beszélgetés a Café Francesco YouTube-csatornáján visszahallgatható.

Fotó: Merényi Zita

Vámossy Erzsébet/Magyar Kurír

 

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia és Budapest-Józsefváros közös közleménye

Az alábbiakban olvashatják a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) és Józsefváros önkormányzatának október 29-én kiadott közös közleményét.

2025. október 29-én Pikó András úr, Józsefváros polgármestere bemutatkozó látogatást tett Székely János püspök úrnál, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia szeptemberben megválasztott elnökénél.

A találkozón Pikó András személyesen is gratulált Székely János elnökké választásához. Ezt követően áttekintették a mindkét fél számára legfontosabb projekt, a Budapest VIII. kerületbe tervezett Pázmány Campus körüli kérdéseket.

A megbeszélésen megállapították, hogy az új beruházásnak egyszerre kell szolgálnia az egyetemi polgárság és a kerületben élők érdekeit is. Ennek érdekében a felek ígéretet tettek, hogy kölcsönös tiszteletre és párbeszédre törekednek a projekttel kapcsolatban.

Budapest, 2025. október 29.

a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Titkársága Sajtószolgálata

Forrás: MKPK Titkársága

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír

A szeretet dallama – Podcastsorozat indult Székely János püspökkel

A szeretet dallama címmel új podcastsorozatot indított a Magyar Katolikus Egyház, melyben Székely János szombathelyi megyéspüspökkel, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnökével beszélgetnek aktuális témákról. A kéthetente közzétett adások műsorvezetője Kuzmányi István állandó diakónus, a Magyar Kurír főszerkesztője.

Az első adásban Székely János püspökkel ismerkedhetünk meg. A főpásztor többek között családjáról, ferences kötődéséről, papi hivatásáról, pályája meghatározó személyeiről, a Szentírás szeretetéről beszél, és a legkedvesebb bibliai alakját is megismerhetjük.

A szeretet dallama podcast első adását október 29-én, szerdán 8 órakor adta közre az MKPK sajtóirodája, elérhető a Magyar Katolikus Egyház YouTube-csatornáján. Az adás a Magyar Katolikus Rádió stúdiójában készült.

A beszélgetést megtekinthetik itt. 

A következő rész november 12-én, szerdán jelenik meg, témája a béke és a békességszerzés.

Fotó: Sebő Balázs/MKPK

Magyar Kurír