A Boldog Ceferino Intézet a megújulás jegyében szervezett országos cigánypasztorációs konferenciát, melyre Pál apostol szavaival hívták a résztvevőket: „…újuljatok meg lelketekben és elmétekben…” (Ef 4,23) „A rendezvény célja a roma csoportok lelki közösségének megerősítése, a különböző csoportok pasztorációs törekvéseinek megismerése és a mások javára végzett munka segítése” – mondta a konferencia kapcsán Bángi-Magyar Anna, a Boldog Ceferino Intézet szakmai vezetője. Az esemény több évtizedes múltra tekint vissza, korábban Gödöllőn, majd Egerben rendezték meg. Az ország számos pontjáról jönnek résztvevők a találkozóra, melynek keretében a kulturális hagyományok felelevenítésére is rendszeresen sor kerül. Hazánkban mintegy száz településen vannak aktív cigánypasztorációs közösségek, amelyek egyházmegyei, egyházközségi vagy szerzetesrendi fenntartásban végzik szolgálatukat. Számos katolikus kötődésű civil szervezet is kapcsolódik a helyszínekhez, melyek között 95 közösségi ház és tanoda dolgozik a helyben élő családokért.
Ez alkalommal az ország mintegy harminc településéről érkező, százhúsz roma és nem roma résztvevő hallgatta együtt a Magyar Katolikus Egyház cigánypasztorációban tevékenykedő lelkipásztorait.
November 4-én, pénteken délután, a kegykép első könnyezésének emléknapján lovári nyelvű római katolikus szentmisét mutatott be Székely János szombathelyi megyéspüspök a kegytemplomban, melyen részt vett Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök is.
A homíliát Szocska Ábel nyíregyházi megyéspüspök mondta. Idézte a 102. zsoltár sorait: „Megújul ifjúságod, mint a sasé.” „A természettudósok szerint minden évben van egy időszak a sasfiókák kirepülése előtt, amikor a szülők már nem hoznak eleséget a fészekbe, hanem egy határozott mozdulattal kilökik őket a fészekből. A sas ilyenkor alászáll a fiókának, és feljebb repül vele. Ebben az időszakban önmagáról nem gondoskodik kellőképpen, nagyon fárasztó szakasza ez az életének (a fióka ahogy megkapaszkodik benne, sokszor megtépázza a tollazatát is), szinte beleöregszik. Amikor azonban a fiókák kirepülnek, újra megerősödik, szinte megfiatalodik. Ne a rendkívüli dolgokban keressük a megújulást – mondta e példa kapcsán Szocska Ábel –, hanem a mindennapokban, a hétköznapjainkban, mert
a megújulás nem feltétlenül rendkívüli esemény, amely nagy fordulattal jár és bátorságot igényel. A megújulás megtörténhet a mindennapjainkban is, azáltal, hogy tesszük a dolgunkat.”
„Áldjad, én lelkem, az Urat, és egész bensőm az ő szent nevét! Áldjad, én lelkem, az Urat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled! Ő megbocsátja minden vétked, meggyógyítja minden betegséged, életedet megmenti a pusztulásból, megkoszorúz irgalmassággal és könyörülettel. Betölti vágyaidat javaival, megújul ifjúságod, mint a sasé.” A bocsánatkérés megújító ereje és a megbocsátás öröme szintén megújulást hoz. Az igazi megújulás tehát maga a megbocsátás! – zárta szentbeszédét Szocska Ábel püspök.
Ezt követően a Családvár épületében Székely János püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Cigánypasztorációs Bizottságának elnöke tartott elmélkedést Megújulás a Bibliában, megújulás a cigánypasztorációban címmel.
Miben kellene megújulni? – tette fel a kérdést a főpásztor, melyre a következő válaszok érkeztek a közönség soraiból: tiszta, őszinte szó, amely az evangélium tisztaságából fakad; az igaz bűnbánat; megtérés; újrakezdés Istennel; szeretet; őszinteség; a másik elfogadása; a feltétel nélküli szeretet minden embertársunk iránt és megbocsátás.
De mit is mond erről a Biblia? Két szó van a Szentírásban az új kifejezésére, amelyben a magyar csak egyet használ. Az egyik a neosz görög szó, amely azt jelenti, hogy időben új, friss, nem régi. A kainosz szó pedig minőségi megújulást, új szintre lépést jelent. Mi ez utóbbi megújulást keressük – hangsúlyozta Székely János. – Ezt a megújulást nem az ember hozza létre, hanem ajándékként kapjuk:
Az igazi megújulás Istentől van.
Az Ószövetségben a babiloni fogság története egy nagy megújulás történet is. A zsidók fogsága a legnehezebb pillanata a zsidóság történetének, mert akkoriban mindent elvesztettek. De a legalapvetőbb írások éppen akkoriban születtek meg, akkor gyűjtötték össze és foglalták írásba őket. A hitüket, Istent és a Bibliát nem vehették el tőlük, szenvedésükben megtértek és újjászülettek.
A szenvedésben megtisztulhatunk, általa megnyílhatunk Isten felé, alázatosabbakká és együttérzőbbekké válhatunk.
Az újszövetségi történetben Jézus Kafarnaumba megy, egy kis faluba a nagyvárosok helyett. Péter miatt megy oda, aki később az Egyház sziklája lesz. Hodászra, Napkorra és minden kis településre kell egy Péter, aki miatt az Úr elmegy oda – mondta a szombathelyi püspök. – A béna leengedése Péter házába a tető szétrombolásával járt. Péter azonban nem bosszankodott, befogadta Jézust, és mindenkit, aki vele jött. A háza fölé épített, bárka alakú templomban ma is megtekinthető az „ég felé nyitott” ház. Ilyen,
az „ég felé nyitott” családi otthonokra van szükség, amelyben a gyerekek megérezhetik Isten közelségét.
Saul fanatikus és mérges ember volt, aki gyűlölte a keresztényeket, jelen volt István diakónus meggyilkolásánál is. Jézus ezt az embert szíven találja a damaszkuszi úton, amikor megszólítja: „Saul, Saul, miért üldözöl engem?” Ezután gyökeresen átalakul: Pál apostol lesz belőle, aki megírja a Szentírás egyik legszebb szakaszát, a szeretethimnuszt. A megújulás útja a fenti történetek alapján tehát: először mindig a szívedben, aztán a családodban, végül a közösségedben újulj meg – összegezte az előadó.
Gondolatmenete végén, a szinodális út kapcsán a főpásztor felvetette, hogy a lelkipásztorokat képezni kell a közösségépítésre, amelyben nem irányítanak, hanem együttműködnek. A cigánypasztorációban a szívünket efelé kell nyitni, mert a cigányság szíve nyitott a hitre; ezen a kapun pedig a pap tud átlépni, közvetíteni tud cigány és nem cigány testvérek között – mondta Székely János püspök, arra kérve a cigányokat, hogy hívják maguk közé a papokat imádságaikra, együttléteikre. Ezzel párhuzamosan az eucharisztiát is közösségibbé kell tenni, hogy a templomban megszólalhasson civil ember is. A templomban elhangzó tanúságtételek növelnék a hitelességet. Emellett az evangéliumnak meg kell jelennie cigány hagyományok köntösében a polgári tárasadalomban is – fejtette ki az előadó. – Legyen hitünknek egy cigány arca is!
Ezt követően, az előadással kapcsolatban elhangzó hozzászólásokban többek között szó esett arról, hogy a cigányság önértékelésének javítása lehetne a nulladik lépés a megújulás területén. Székely János püspök hozzátette:
a híd építéséhez kell a többségi befogadó társadalom is. A híd mindkét oldalán hiteles emberekre van szükség.
A kegytemplomban tartott parakliszon Kanyó Árpád hodászi parókus elmélkedését hallhatták a résztvevők. Rámutatott: a megújuláshoz három alapvető dologra van szükség. Vágyakoznunk kell és akarnunk kell a változást; lássuk meg a lehetőségeket a változásra; érezzük át felelősségünket, hogy nekünk is cselekednünk kell, hogy a vágyott, Istennek tetsző megújulás megvalósuljon.
A pénteki napot a nyírkátai és a hodászi gyerekek hagyományőrző kulturális műsora és kötetlen, baráti együttlét zárta.
A második nap első előadásában Balogh Győző rakacai parókus beszélt a cigánypasztorációban tapasztalható megújulás missziológiai jellegéről. Kifejtette: a misszió tudatos, belső döntésen alapuló küldetés, mely felkészülést igényel. A cigánypasztoráció kiindulópontja Isten, aki arra hív, hogy őt képviseljük cigány testvéreink között. Célja, hogy terjesszük az evangéliumot, amint azt Jézus Krisztus parancsolta: „Menjetek tehát, és tegyetek tanítványommá minden népet. Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében…” (Mt 28,16–20). A misszió tehát az evangélium hirdetése a nem hívő közösségekben, és hitünk elmélyítése a valamilyen szinten vallásos cigányok között. A cigánypasztoráció egyik legfontosabb eszköze az inkulturáció, vagyis a cigány szokások, népi vallásosság „megszentelése”, hitünkbe való beépítése, a babonák lefejtésével – emelte ki az előadó.
Ezt követően Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek, metropolita tartott interaktív előadást arról, hogy hogyan jelenik meg a megújulás a bizánci liturgikus szövegekben. Az emberi megújulás a Krisztusba való öltözködés, a megtérés, a bűnbánat, Isten kegyelméért történő könyörgés által történik meg, mely az isteni megújulás, a feltámadás és megváltás által válik teljessé. Ezek a folyamatok mind tetten érhetők a bizánci liturgikus szövegekben.
Az egyes szövegeket nemcsak kivetítőn olvashatta a hallgatóság, hanem együtt énekelték a főpásztorral.
Radomszki Lászlóné helyettes államtitkár Egy szívvel, egy lélekkel című előadásában leszögezte: a magasztosabb ügyekért, így a krisztusi egységért, társadalmi felzárkóztatásért csak együtt tudunk munkálkodni. A kormány, a politika egyedül nem tud eredményeket elérni, csak a civilek segítségével, a cigánypasztorációban dolgozókra támaszkodva. Minden szerveződésnek, minden közösségnek jó vezetőkre van szüksége – mondta az előadó. Külön megköszönte Kocsis Fülöp metropolita, Székely János püspök és a Boldog Ceferino Intézet áldozatos munkáját.
Az előadások után görögkatolikus Szent Liturgiát végeztek a konferencián részt vevő görög- és római katolikus papok a bazilikában, melyen cerhári és magyar nyelven hangzottak el az imádságok.
Kántori szolgálattal közreműködtek a hodászi cigány egyházközség tagjai, Lakatos Péter görögkatolikus atya, országos cigánypasztorációs referens gitárkíséretével.
Hogyan tudnánk fényt meríteni és Isten fényében élni, hogyan lehetnének közösségeink ragyogóbbak, sugárzóbbak? – szentbeszédében Székely János püspök erre kereste a választ. Példaként állította az őskeresztényeket, akik lángoló hittel meghódították a Római Birodalmat, akik a borzalmas kínhalál ellenére sem tántorodtak el hitüktől. Szegénységük ellenére csak Rómában napi ezerötszáz szegénynek adtak enni; a rabszolgák is otthon érezték magukat közöttük.
Vajon a mi cigány közösségeinkben ott van-e a másokon való segítés, a szeretet, a megbocsátás, türelem, nagylelkűség? Vagy inkább a furkálódás, a pletyka, a rosszindulat? Hiteles-e a keresztény életünk, vagy csak mondjuk, hogy keresztények vagyunk? – vetette fel a kérdést a szónok. Mesélt egy cigány édesapáról, aki addig imádkozott, míg kábítószerfüggő fia megtért. Tudunk-e mi is ilyen erősen imádkozni? Megvan-e bennünk az őskeresztények hite, imádsága, hitelessége? Közösségeink akkor lesznek hitelesek, ha nem csak szavakkal hirdetjük a kereszténységet, az evangéliumot, hanem úgy is élünk mindannyian – hangsúlyozta a főpásztor. – Az első keresztények nem féltek a haláltól sem, bátran hirdették az örömhírt. Mi hirdetjük-e az evangéliumot? Merjük-e elhozni a szeretteinket a templomba, lelkigyakorlatra, zarándoklatra? Vannak helyek a világon, ahol ma is meggyilkolják a keresztényeket, de mi messze nem vagyunk ebben a helyzetben. Merjük-e a hitünket bátran megvallani akkor is, ha nem tapsolnak meg érte? Nemcsak szavakkal kellene hirdetnünk a kereszténységet, a hitünket, hanem mindenekelőtt tettekkel, a szeretet tetteivel. Tanuljunk az első keresztények lángoló életéből! Tanuljunk tőlük hitet, imádságot, bátorságot! – zárta szentbeszédét Székely János püspök.
Délután ifj. Nagy Zoltán egyházmegyei cigánypasztorációs megbízott adott betekintést a Nyíregyházi Egyházmegye cigánypasztorációs tevékenységébe, mely – miként fogalmazott –, a hivatástudatra épül. Ez nemcsak munkahely, hanem elkötelezettség. A görögkatolikus papképzés fontos részévé vált a kispapok bevonása a cigánypasztorációba: rendszeresen látogatják a cigány közösségeket, tanodákat, családokat, mert szolgálatuk során szinte biztos, hogy találkozni fognak cigányokkal. Mindhárom görögkatolikus egyházmegyében aktív a tanodarendszer, ahol iskola után foglalkoznak a gyerekekkel, segítik, fejlesztik őket; sok helyen fürdeni, mosni is tudnak. Bátorítják őket a cigány kultúra gyakorlására, továbbadására. Fontosnak tartják a kis közösségek találkozóit, hogy egymástól is tanulhassanak. A fiatalokra fektetik a legnagyobb hangsúlyt, mert ők a jövő pasztorációs generációja, belőlük jó keresztényeket és jó vezetőket szeretnének nevelni, akik az Egyház tanítása mellett tovább tudják gondolni a saját közösségük jövőjét. „Legfőbb alapelveink tehát az ifjúság hitének megerősítése, bevonásuk az Egyház vérkeringésébe; rítusunk és hagyományaink ápolása, a peremen élők evangelizálása, zárt közöségeink nyitottá tétele mindenki felé” – ismertette Nagy Zoltán. – Hiszen Jézus Krisztus azt mondta: „Szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket!”
A program végén Lakatos Péter atya tartott rövid összefoglalót.
A szervezők bíznak benne, hogy ezek a találkozók hozzájárulnak ahhoz, hogy kovászként megújuljon a családok és a közösségek élete.
Szöveg: Vándor Ilka, Király András/Görögkatolikus Metropólia
Fotó: Boldog Ceferino Intézet; Máriapócs Nemzeti Kegyhely
Magyar Kurír
