Az ökumené nem pusztán és nem is elsősorban emberi erőfeszítések eredményeként fog létrejönni. Az Egyház egysége ajándékként, odafentről valósulhat csak meg. Egy olyan csodaként, amelyet hálás szívvel befogadunk.

Természetesen ehhez innen alulról, a mi emberi oldalunkról elő kell készíteni a talajt. Utat kell készíteni az Úrnak, az egység csodájának és kegyelmének. Ebben az előkészítésben, úgy gondolom, sok nagy lépés történt. Óriási eredménynek tartom a mentalitás megváltozását. A katolikusok a protestáns testvéreket nem kerülendő, veszélyes személyeknek tartják, hanem keresztény testvéreiknek. És ez ugyanígy van megfordítva is.

Felismertük, hogy a szakadásban mindkét oldalnak volt felelőssége, bűne. Felismertük, hogy az elszakítottság ideje mindkét oldalt torzította. Mi, katolikusok úgy véltük, hogy a hitünk legfontosabb tételei azok, amelyek megkülönböztetnek a protestánsoktól. Ahogyan Don Bosco fogalmazta: a katolikus hit lényege három fehér titok: a pápa, a Szűzanya és az Oltáriszentség. Elfelejtettük, hogy a hitünk leglényege nem ez a három fehér titok, hanem Isten szeretete, aki úgy szerette ezt a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda érte (Jn 3,16). A hitünk lényege a Szentháromság titka, a megváltás, az isteni kegyelem, az örök élet ígérete, a szeretetparancs. Ha a protestánsok a világiak szerepét hangsúlyozták, akkor mi a papság fontosságát. Ha a protestánsok az igét, akkor mi a szentségeket. Ha a protestáns fél a kegyelmet, akkor mi a jó cselekedeteket. Az elszakítottság állapota mindkét felet torzította.

Az ökumené útján tanulunk egymástól. Mi, katolikusok megtanultuk újra a Szentírás központi fontosságát. Az élő igét, amelyből minden keresztény embernek nap mint nap táplálkoznia kell, amely a kereszténység legfőbb zsinórmértéke. Újratanultuk azt, hogy a Szentírás és az imádság a nép nyelvén, anyanyelven kell hogy megszólaljon. Újratanultuk, hogy a kegyelem előbb van a jó cselekedeteknél, és a jó cselekedetek a megkapott és átélt kegyelemből születnek. Újratanultuk, hogy a pap, a lelkipásztor mellett a világban élő keresztény is kapott apostoli küldetést az evangélium hirdetésére, az Egyház építésére. Mindezekért nagyon hálásak vagyunk a protestáns testvéreinknek.

Bízunk abban, hogy protestáns testvéreink újratanulják az Eucharisztia titkának nagyságát, amelyről Krisztus ezt mondta: „aki engem eszik, általam él” (Jn 6,57). Felismerik, hogy a házasság isteni mű Jézus szavai szerint: „amit Isten egybekötött, ember szét ne válassza” (Mk 10,9). Felismerik, hogy a péteri szolgálat jézusi eredetű, és elengedhetetlen az Egyház egységének megőrzése szempontjából.

Hálát adunk mindazért, amit kaptunk az ökumené útja során egymástól. Készítsük tovább az utat, hogy érkezhessen a fentről jövő kegyelem, az egység csodája!

Forrás: Evangélikus.hu

December elején a püspök úr előadást tartott Budapesten a migráció témájában, globalizált világunk egyik legfontosabb kérdésével kapcsolatban nyilvánult meg.

A migráció kapcsán két fontos értéket kell egyensúlyban látni. Az egyik fontos érték a nemzet: a kereszténység meggyőződése, hogy a nemzet – vagyis anyanyelvünk, kultúránk, nemzeti közösségünk – az emberi természetből fakad, nem mesterséges képződmény, hanem a Teremtőnek a szándékából ered. A nemzet tehát olyan érték, amit az embernek védenie, építeni és erősítenie kell.

Nemzetben való létünk abból fakad, hogy az ember lényege szerint társas és történelmi lény. Az emberi kapcsolatok által tudjuk önmagunkat kibontakoztatni, és merítünk az előttünk lévő nemzedékek tudásából is. Egy híres amerikai gondolkodó szerint a negatív értelemben vett globalizmusnak öt halálos ellensége van. Az első az Isten és a vallás. Ez a legerősebb gyökérzet, ami tartást ad egy embernek. A tudás a Teremtő tökéletes, gyönyörű törvényeiről, harmóniájáról, amit a világba ültetett, s amit az embernek ki kellene olvasnia. Mindenekelőtt ezt a gyökért akarják elfűrészelni. A második a család: a szálak, amelyek szeretteinkhez kötnek. A szingli a legideálisabb fogyasztó, a legkönnyebben manipulálható ember. A harmadik a nemzet, azaz a kötelék, ami múltunkhoz, őseinkhez, anyanyelvünkhöz és az anyaföldhöz köt minket. A negyedik halálos ellenség érdekes módon a fizikai föld: valaki azt mondta, hogy az utolsó magyar nemesek a magyar parasztok voltak, akiknek még saját földjük volt, és így nem lehetett őket meggyőződésükből könnyen kizökkenteni. Ezt a földet is ki kell húzni az emberek lába alól. Az ötödik halálos ellenség pedig a közösségek: minden olyan hely, ahol emberek együtt álmodják, tervezik a jövőjüket.

A negatív értelemben vett globalizmus elpusztítja a különbözőségeket, elsősorban a haszon és a tőke érdekében. A kereszténység meggyőződése, hogy a nemzet érték. Az emberi természetből fakad, és ezért egy közösségnek, illetve az általa választott kormánynak és államnak kötelessége és joga is ezt az értéket védeni, a nemzet biztonságának, kultúrájának fennmaradását óvni. Ez az egyik érték, amit fontos látni a migrációval kapcsolatban. Ilyen értelemben a kerítés, amelyet Magyarország épített, keresztény szempontból is teljesen helyeselhető egy ilyen válságos történelmi pillanatban.

Sokan értelmezték a magyar migrációs politikával szembeni kritikaként Ferenc pápa sorait, miszerint hidakat kell építeni, nem pedig falakat.

A katolikus egyház tanítása – mint ahogyan azt megtaláljuk a katolikus egyház katekizmusában – mindig is azt hangsúlyozta, hogy a migráció esetében a bevándorlónak nem csak jogai, hanem kötelességei is vannak. Az egyik legfontosabb kötelesség például, hogy a határnál meg kell állni, be kell mutatkozni és be kell nyújtani a kérelmet a maradásra. A befogadó országnak pedig joga van mérlegelni, hogy hány bevándorlót, illetve milyen végzettségű, kultúrájú egyént kíván fogadni. Egy ország határok nélkül nem tud létezni, mint ahogyan egy test sem tud bőr nélkül létezni. Európa határok nélkül hosszú távon nem tud fennmaradni.  

Ez tehát az egyik érték, amit említett. Mi lenne a másik?

A nemzet megóvása mellett a másik fontos érték – és ezt a két értéket kellene egyensúlyba hozni –, hogy a Földet a Teremtő minden embernek szánta. Arra teremtette a világot, hogy a Földön minden ember emberhez méltó életet élhessen. Bárhol a Földön az emberi megélhetés veszélyeztetve van – akár háború, akár természeti katasztrófák, akár szélsőséges szegénység miatt –, az az emberiség felelőssége is, és kötelessége segíteni a helyieken. Képzeljük el, hogy Európába 200 év múlva becsapna egy meteor, és előre lehetne tudni erről! Az itt élő embereknek joguk lenne arra, hogy a földön máshol túlélési lehetőséget kapjanak.

Ez a Föld az emberiség közös tulajdona.

A Hungary Helps a helyben való segítést szolgálja? 

Nyilvánvalóan a segítés első módja a helyben való segítés, ennek jó példája a jelenlegi Hungary Helps program. Nagyon helyesen teszi a program, hogy iskolákat és falvakat épít fel, ez gyönyörű és nagyon is előre mutató módja a segítésnek. Bízom benne, hogy más európai országok is felismerik ennek a fontosságát, ahogyan néhányan – például az Aid to the Church in Need segélyszervezet és mások – már nagyszerű programok segítségével teszik is ezt. Nehézségben lévő közel-keleti keresztény testvéreinknek is joguk van arra, hogy megmaradjanak őseik földjén, és saját kultúrájukban, saját hazájukban élhessenek. Jómagam három és fél évet tanultam Betlehemben, úgyhogy nagyon közelről láttam a közel-keleti keresztények nehézségeit, egyben hősies hitét és helytállását is. Azonban vannak olyan helyzetek, amikor a probléma helyben nem megoldható. Ilyenkor nagyon fontos, hogy az egész Föld lakossága – nem csak a szomszédos országok, nem csak a legközelebbi biztonságos államok – segítsenek, így Magyarország is. Fontos megőrizni határainkat, de éppen ilyen fontos a valóban rászorulók beengedése. 

Beszéljünk akkor azokról, akiket már beengedtek. Hogyan látja püspök úr a keresztény-muszlim együttélés kérdését Európában?

Ez egy nagyon komplex kérdés. XVI. Benedek pápának volt egy nagyszerű beszéde Regensburgban, ami miatt sokan támadták, noha ez egy rendkívül fontos, jövőbelátó beszéd volt. Ezen beszédében arról értekezett, hogy a vallásnak nagyon fontos eleme kell, hogy legyen az emberi értelem és a szabad akarat elfogadása. Ő ezt teológiailag is megindokolta: nyilvánvaló, hogy a hit és a tudás sosem állhat ellentétben egymással. Mert a hit és a tudás is ugyanarra az egy valóságra épül, ugyanannak a titkait tárja fel.

Egyetlen valóság van, melyet a tudomány mérésekkel és kísérletekkel vizsgál, a hit pedig egy fokkal mélyebbre ásva, azzal az intuícióval, amit a szeretet, a remény és a hit ad az embereknek. Ám a valóság egy, a tudomány és a hit között nem lehet ellentét. Éppen ezért minden hiteles vallás tiszteletben kell, hogy tartsa a tudományt, az értelmet, a filozófiát és az emberi szabad akaratot, a vallásszabadságot és a keresést. És ez a gondolat főleg az iszlám felé volt egy üzenet, avagy kérés. És ez ma is a legfontosabb kérés a keresztény kultúra részéről az iszlám felé: hogy legyen helye az iszlámban a kutatásnak, a kritikának, a gondolkodásnak, a szabad akaratnak és a vallásszabadságnak. Ez az egyik legnehezebb pontja a muszlim mentalitásnak: hogy annyira hangsúlyozzák az Isten végtelen akaratát, illetve hogy a Korán egy az egyben Isten akaratának lediktálása, hogy ebben a vallásban sajnos nagyon kevés tere van a szabad akaratnak, és az emberi kutatásnak szinte semmi helye sincs, vakon el kell fogadni, amit a Korán-versek írnak. Alig van módja a magyarázatnak, alig van helye az emberi szabadságnak és értelemnek. Ez okozza legmélyebb szinten a nehézséget az iszlám és a kereszténység együttélésében. Ezzel együtt az is igaz, hogy hála Istennek az emberi szív erősebb, mint a rárakódott kulturális nehézségek. Így hát az átlagos muszlim szíve ugyanúgy a teremtő Istennek az alkotása, mint a miénk: szeretetet akar és törekszik a jóra. A muszlim emberek többsége szívének szeretete erősebb, mint a szélsőséges hangok. 

A püspök úr immár hosszú évek óta a roma pasztoráció, a cigányok között végzett misszió szónoka. Hogyan látja a cigányság helyzetét az elmúlt évek során Magyarországon? 

Jelenleg hazánk lakosságának körülbelül 8%-a roma, és ez az arány jelentősen nőni fog a jövőben. Ez is mutatja, hogy nemzetünk egyik nagy sorskérdése: megtanulunk-e mi, cigányok és nem cigányok egymást tiszteletben tartva együtt élni közös hazánkban? Az egyik legnagyobb probléma a munkanélküliség. A rendszerváltás után hamar leépült az a rendszer, ahol minden munkaképes roma dolgozott, és 1993-ra már csak a munkaképes romák csupán 28%-ának volt munkahelye, tehát alig három év alatt a kétharmaduk elveszítette állását. Ez óriási tragédia volt. Tulajdonképpen a legtöbb jelenlegi nehézség oka itt keresendő. Ebben a nehézségben jelentős előrelépés volt a közfoglalkoztatási program. Ez rengeteg hátrányos helyzetű embernek adott egyszerű munkát. Ezek ugyan nem igazi munkahelyek, amelyek során rendes fizetést kap az ember, hanem a közösségért végzett segítő munkák, amelyért nagyon szerény fizetést adnak. A valódi értéke a programnak, hogy sok roma átérezhette: ugyanennyi fáradsággal, amennyivel most elkezdte a közfoglalkoztatási programot, egy rendes munkahelyre is mehetne, ahol sokkal többet keresne. Sokan a közfoglalkoztatás első lépcsője után léptek be a rendes piaci munkahelyre, tehát elindult egy határozottan pozitív folyamat. Ezzel együtt messze vagyunk attól, hogy a problémát megoldottnak tekintsük, főképp Északkelet-Magyarországon olyan régiók és falvak vannak, ahol óriási a nyomor és nincs munkalehetőség.

A magyar kormánynak kiemelt figyelmet kellene szentelnie például Borsod megye északi részére, ahol széles körű az elkeseredettség és a kilátástalanság, piacképes munkahelyekre lenne szükség. 

Beszélgetésünk elején említette a negatív globalizmust. Létezik pozitív globalizmus is?

A globalizmusnak pozitív eredménye, hogy tudunk egymásról és tudunk egymásnak segíteni a kapcsolatok által. Ismerhetjük az afrikai ember bajait és segíthetünk is rajta. Hallgathatjuk más kultúrák bölcsességét, értékeit, művészetét és tudományát. Ebben nagyon sok kincs is van.

A püspök úr sokszor kritizálta a kapitalizmust, így hát adódik a kissé talán világnézeti kérdés: mennyire egyeztethető össze a kereszténység és a szabad piac? Lehet-e kapitalizmust csinálni keresztényi elvek mentén?

A kereszténység magát a magántulajdont mindig is jónak tartotta, mégpedig azért, mert biztosítja az egyén szabadságát. Ha egy családnak van egy kicsike telke, háza és pénze, akkor már van némi mozgástere, amivel szabadon alakíthatják életüket, jövőjüket. Ha ezt elveszik az embertől, akkor emberségében nyomorítják meg. Éppen ezért a kommunizmust, a magántulajdon eltörlését az egyház mindig is negatívnak és rossznak tartotta.

Pedig Tamás Gáspár Miklós éppen most örvendezett egy interjújában, hogy szerinte sok marxista fiatal jön haza nyugatról…

A kommunizmus történelmi bűnei borzalmasak. Körülbelül 100 millió ember halt meg a kommunista diktatúrák felépítése és működtetése során. Csak a Szovjetunióban mintegy 20 millió ártatlan embert öltek és kínoztak meg a kommunista diktatúra érdekében. Kínában és másutt is borzalmas véráldozatokba került, s így a történelem igazolta az egyház ősi bölcsességét. A kommunizmus embertelen, hiszen nem tartja tiszteletben az ember szabadságát és legalapvetőbb jogait. Embertelen, mert gyűlöli a vallást és az Istent, aki az emberi méltóság legfőbb és egyetlen végső megalapozója. Ám az, hogy az egyház elítéli a kommunizmust, még nem jelenti azt, hogy a kapitalizmust egy teljesen helyes rendszernek gondolná. II. János Pál pápa mindig úgy fogalmazott, hogy van egy harmadik út. Ferenc pápa is nagyon éles szavakkal szokott fogalmazni a mai vadkapitalizmussal szemben, amikor azt mondja, hogy ez a gazdasági rendszer öl, emberek és családok életét nyomorítja meg. Jelenleg a világgazdaság rendkívül igazságtalan. A világ lakosságának leggazdagabb 20%-a fogyasztja el a Földön megtermelődő javak –ásványkincsek, élelem, energia – mintegy. 84%-át, míg a legszegényebb 20%-nak csupán 1,4%-a jut. A Zürichi Egyetem kutatása szerint a Föld magántulajdon vagyonának mintegy 40%-át 147 cég birtokolja, és ha el tudnánk jutni a tulajdonosokig, akkor talán még kisebb lenne ez a szám. 

Mit javasol ezzel szemben? Netán állami beavatkozással kéne kiegyenlíteni a világvagyon eloszlását?

Az egyház azt gondolja, hogy a magántulajdonhoz való jog nem egy mindenek feletti jog. Felette áll a minden ember megélhetéséhez való joga. A Föld javainak a végső tulajdonosa a teremtő Isten, aki alkotta, és aki minden embernek szánta ezt a gazdagságot.

A Föld végső tulajdonosai nem a milliárdosok, hanem minden ember.

Ezt nevezi úgy az egyház társadalmi tanítása, hogy „a javak egyetemes rendeltetése”. A magántulajdon jogának korlátozása sajnos teljességgel hiányzik mai jogrendszerünkből, jelenleg a magántulajdon mindenek feletti, korlátlan jog, és ez rendkívül kártékony. A tőke jelenleg igen kevesek kezében koncentrálódik, így a haszon is kevesek kezébe jut, és e miatt az egész világgazdaság újra meg újra válságokon megy át. Néhány embernek ez a gazdasági berendezkedés nagy döntési hatalmat ad a világ alakításában, emberek százmillióinak viszont korlátozza a döntési lehetőségeit. Ha mára sikerült odáig eljutnunk, hogy senkinek sem lehet magánhadserege, hanem azt egy állami monopóliumnak tekintjük, akkor éppígy a magántulajdonra is ki kellene találnunk korlátokat. Például meg lehetne határozni, hogy milyen típusú javakból mennyi lehet maximum egy ember birtokában, vagy melyek azok a javak, amelyek sosem állhatnak magántulajdonban – gondolok például az ivóvízre. Hasonlóképp ki kellene találni komoly vagyonadókat a föld leggazdagabbjai vagyongyarapodásának megakadályozására. 

Sokan a keresztény értékekre leselkedő veszélyként tekintenek a populizmusra. Keresztényi szemmel mit lehet elmondani a Trump-jelenségről és az európai nacionalista fellendülésről?

A demokratikus jogrendszer szükségszerű következménye, hogy nagy tömegeket kell meggyőzni a választásokkor. Ennek eredménye, hogy nem nagyon lehet árnyalt gondolatokat, bonyolult okfejtéseket átadni, egyszerűen kell fogalmazniuk a politikusoknak. Ez önmagában nem is baj, lehetséges egyszerű igazságokat hitelesen átadni, ez még nem tekinthető negatív populizmusnak.

A lényeg, hogy az üzenet valóban igaz legyen, akkor is, ha leegyszerűsített.

Hiteles értékeket kell átadnia, amelyek az emberek kibontakozását segítik. Fontos, hogy nagyjából teljes legyen a kép a valóságról, még akkor is, ha egyszerűen, de fontos alaptényeket kell feltárni. Ebben nagy szerepe kellene, hogy legyen a médiának, mely segíthetne megérteni a közéleti viták hátterét és tényeit. 

Karácsonyhoz közeledve sajnos elharapózott a feszültség, az erőszak Budapest utcáin, magasra szökelltek az indulatok. A püspök úr milyen üzenettel biztatná olvasóinkat karácsony ünnepén?

A karácsony nem az ajándékok ünnepe, nem a fogyasztásé, de még csak nem is egyszerűen az emberi szeretet ünnepe. Az emberi szeretet néha nagyon gyarló, véges, sebzett. Nem önmagunkat ünnepeljük karácsonykor, hanem az Isten szeretetét. Azt ünnepeljük, hogy létünk nem értelmetlen: nem csak úgy magától jött elő a semmiből ez a gyönyörű hatalmas világmindenség, nem csak úgy magától sarjadt elő az élettelenből az élet, az élők közül pedig az ember. Létünknek oka van, a Teremtő bölcsessége és jósága áll a világ titka mögött, Őbelőle vagyunk. Arra lettünk teremtve, hogy az életünk kiteljesedjen és boldog legyen. Nem elég, hogy az utcák és a kirakatok ragyognak, a szívünknek és a családjainknak is ragyognia kellene. Ezt csak a Teremtő fényével lehet meggyújtani. Kívánom a Mandiner minden kedves olvasójának, hogy az ünnep napjain nyissák ki szívüket felfelé, és próbálják meg a teremtő Isten békéjéből, szépségéből eredő fényt beengedni az életükbe.

Püspök atya! 2017-ben került a Szombathelyi Egyházmegyébe. Mennyire sikerült megismernie a hitoktatás helyzetét egyházmegyénkben? Mely erősségeket lát, és mely területeken kell erősítenünk?

Az egyházmegyében 56 főállású hitoktató, 34 óraadó és 72 pap vagy szerzetes végzi a gyerekek hitoktatását. Összesen 10 482 gyerek jár fakultatív hittanórákra és 12 371 a kötelezően választható hit és erkölcstan órákra (a fakultatív hittanosok szinte mind egyben hit és erkölcstanosok is). Főként falvakban az iskolás gyerekek gyakran 100%-a hittanos. Városokban ez az arány kisebb, és a felső tagozatos hittanosok száma is jóval alacsonyabb, mint az alsósoké.

Ezek a statisztikai adatok szépek, akár megnyugtatónak is tűnhetnek. Azonban sajnos az is igaz, hogy a bérmálás után a gyerekek nagy többsége nem jár többet szentmisére, semmiféle kapcsolatot nem ápol a hittel.

Örülnék annak, ha a hitoktatók nem a tananyag részleteire koncentrálnának, hanem a legalapvetőbb kérdésekre (Létezik-e Isten? Miért fontos egyáltalán a hit kérdésével foglalkozni? Ha Isten jó, honnan van a világban annyi rossz? Miért pont keresztény legyek, és ne buddhista, vagy más vallású? Honnan tudjuk, hogy Jézus valóban több volt, mint egyszerű ember? Az erkölcsi parancsok nem tesznek rabbá, boldogtalanná? Hogyan magyarázhatóak az egyház bűnei a múltban és a jelenben? Honnan tudjuk, hogy van folytatás a halál után?) A mai gyerekekben a hit legalapvetőbb kérdései merülnek fel. Ezért nem helyes, ha ehhez képest lényegtelen részletekkel foglalkozunk, az ő kérdéseiket pedig nem válaszoljuk meg soha igazán.

Nagyon örülnék, ha minden bérmálási felkészítés része lenne egy legalább 3 napos lelkigyakorlat, ahol a gyerekek élményszerű módon átélhetnék Isten közelségét, a közösség erejét.

Nemrég látott napvilágot az a pontrendszer, amelyet a 2018-2019-es tanévtől vezetnek be. Mi a célja a rendszernek, miért volt rá szükség? Hogyan zajlott ennek a tervnek a kidolgozása? Hogyan fogadták a hitoktatók?

Ahogyan a tanárok-tanítók esetében ez már évek óta működik, úgy a hitoktatóknál is már igen sok egyházmegye (pl. Szeged-Csanád; Debrecen-Nyíregyháza; Pécs) bevezetett egy továbbképzési pontrendszert. Ennek kettős célja van. Egyrészt szeretnénk nagyobb szabadságot adni abban, hogy minden hitoktató kiválassza a számára fontosnak tűnő, szimpatikus, hasznosnak látszó továbbképzéseket. Másrészt szerettük volna erősíteni a továbbképzés szükségességét, fontosságát, különösen is az óralátogatást és a pedagógiai, informatikai képzést. Úgy gondolom, hogy óriási felelősség és lehetőség fiataloknak Istenről, hitről, szeretetről beszélni. Mindent meg kell tennünk, hogy a lehető legfelkészültebb módon végezhessük ezt az apostoli küldetést.

Elindult nemrég egy mentorképzés is egyházmegyénkben, amelyről olvashattak már a Martinus havilapban a hívek. Hogyan folytatódik ez a képzés az idei tanévben?

A mentorképzés utolsó éve következik. A mentorok ebben a tanévben már gyakorlatban is fognak hittanórákat látogatni, hitoktatókat segíteni. A jövő évtől pedig kb. 10-12 mentor fogja hosszú távon segíteni a hitoktatók munkáját.

Az Ön hittankönyvéhez diafilm-sorozat is készült. Mit gondol, mennyire kell változnia a tananyagot feldolgozó könyveknek, hogy a mai kor gyermekeinek is érdekesek legyenek? Hogyan segíti az egyházmegye a hitoktatókat abban, hogy könnyebben tudjanak a diákokhoz szólni?

A hittankönyv mindig csak egy kiindulási pont. A hitoktatónak sokszor kell tudnia teljesen elszakadni a tananyagtól, hogy a gyerekek kérdéseire válaszoljon. Ez mindennél fontosabb.

A tankönyv anyagát ki kell egészíteni történetekkel, rejtvényekkel, esetleg játékokkal, énekekkel, vetélkedővel, képekkel, kisfilmekkel. Nagyon nagy szükség volna arra, hogy ilyen segédeszközök nagy mennyiségben álljanak a hitoktatók rendelkezésére. Ezen a téren még nagyon sok tennivalója lenne az egyházmegyei hitoktatási bizottságnak.

Mennyire fogadják el a nem egyházi fenntartású intézmények az egyházmegye hitoktatóinak munkáját?

Ez intézményenként nagyon változó. Függ az intézmény vezetőitől és tanáraitól, függ a hitoktató személyiségétől, a település mentalitásától. Többnyire a kapcsolat jó az iskolák és a hitoktatók között. Van azonban néhány hely, ahol igazi tantermet sem biztosít az iskola, ahol gyakran viszik el a gyerekeket hittanóráról mindenfajta ürüggyel, ahol éreztetik a hitoktatóval, hogy egy megtűrt személy az intézményben.

Miért mondhatjuk, hogy a jövő a hitoktatásban van? Hogyan buzdítaná a szülőket, hogy válasszák bátran az iskolai keretek közötti hitoktatást az erkölcstannal szemben?

Az hogy egy gyerek boldog lesz-e, az nem azon múlik, hogy mennyi pénze lesz, mennyi sikert tud majd elérni. Sokkal inkább azon, hogy fogja-e tudni szeretni a házastársát, a gyermekeit, hogy tud-e nagylelkű lenni, látja-e majd értelmét az életének, át tudja-e élni, hogy Isten betölti a szívét. Az emberi szívet egészen csak az Isten tudja betölteni.

A szülő a legnagyobb jót teszi a gyermekével, ha ehhez az éltető forráshoz, a Teremtőhöz odavezeti a gyermekét. A gyermek legfőbb nevelője az Isten. Nagyon sok mindent, amit a szülő soha nem fog tudni elérni a gyermek szívében, azt az Isten elvégzi, megteszi.

Amikor én gyerek voltam, Budapesten alig volt iskolai hittan. Templomokban, plébániákon lehetett hittanra járni. A szüleim nagyon figyeltek arra, hogy a lehető legjobb hittancsoportokba kerüljünk bele. Számomra a hittan élmény volt. Egy érdekes, csodálatos világ nyílt meg ott a számomra. Kérem a kedves szülőket, hogy ne zárják el a gyermekeiket ettől a csodálatos lehetőségtől, amely talán az egész életükre nagy és pozitív hatással lesz.

H. Pezenhófer Brigitta 

Nagyon nagy örömmel, nagy szeretettel köszöntök mindenkit. A Biblia és Jézus maga arra tanít minket: legfőbb parancsunk az élet, legfőbb törvény a szeretet. Mégpedig azért, mert maga a teremtő Isten, aki alkotta az univerzumot, és alkotta az embert, ő is Atya, Fiú és Szentlélek örök szeretete. Ez az élet forrása, ebből vannak a galakszisok, atommagok, ebből van az ember. Akkor lesz az életünk teljes, akkor tud kibontakozni, ha szeretetben élünk. Ez egy lét-törvény. Aki ezzel szemben él, az lassanként elpusztul, legalábbis lelki/szellemi értelemben.

Ez igaz a nemzetek életére is. Ha magyarságunk – pl. a Trianon miatti elkeseredésében – elkezd más népeket lenézni, elkezd gyűlöletben, bosszúvágyban élni, akkor a nemzetünk lelkileg elsatnyul, elpusztul. Az élet törvénye csakis a szeretet útján található meg és kereshető. A bibliai szeretet-törvény nem valamifajta bárgyúságot jelent. Nem azt jelenti, hogy a feketét is mondjuk fehérnek, a rosszat is mondjuk jónak, hogy mindenre kedvesen mosolyogjunk. Jézus például olyat is mond, hogy ha vét ellened a felebarátod, akkor fedd meg. Nem azt mondja, hogy nyeld le, hanem azt mondja, hogy szólj neki. Néha, amikor nem szólunk, nem mondjuk ki az igazságot, ez nem is annyira szeretetből fakad, hanem kényelmességből. Ha a másik élete számít, ha az igazság számít, akkor bátran, még akkor is, ha ez nehéz, az ember kimondja. Másutt Jézus azt mondja, hogy legyetek az emberekkel szemben óvatosak, legyetek szelídek, mint a galambok, de okosak, mint a kígyók. A szeretet-himnuszban azt olvassuk: a szeretet nem örül a gonoszságnak, hanem örömét az igazság győzelmében leli. A szeretet tehát nem bárgyúságot jelent. Jelenti például azt, hogy szabad magamat védeni, sőt néha kötelességem is magamat védeni. Ahogyan az emberi szívbe nem mindent kell beengedni, nem mindenfajta rágalmat, rosszindulatot, támadást, hanem csak azt engedjük be, aki minket ismer, és szeret. A szívünk szentélyét védjük.

Éppen így egy népnek is szabad magát védeni, sőt kötelessége. Ahogyan ezt tette millió alkalommal az Ószövetség népe, vagy tette Kapisztrán Szent János Nándorfehérvárnál. Az evangéliumi szeretet tehát nem bárgyúságot jelent. Azonban az evangélium határozottan tanít arra, hogy soha ne gyűlöljünk. Az emberben a gyűlölet gyökerei lassanként elkezdenek növekedni, erősödni, ez egy mérgező dolog, ami minket is pusztít. Jézus ezért mondja, hogy az ellenség felé sohase gyűlölettel fordulj, ne válj olyanná, mint ő. Hanem mindig szeretettel, vagy Pál apostol azt mondja: ne engedd, hogy legyőzzön a rossz, inkább te győzd le a rosszat jóval. Böjte Csaba atyának nagyon híres mondata az, hogy ha egy helyen sötétség van, azt karddal nem lehet szétkaszabolni, de elég meggyújtani egy gyertyát, és a sötétség máris menekül. A rosszat jóval lehet legyőzni. Ezt teszi Jézus a kereszten: a világ gyűlöletét szeretettel győzi le. Böjte Csaba atya gyakran mondta, hogy az ő egész élete egy kicsit nemes bosszú, azért amit átélt az ő édesapja, azért amit átélt az erdélyi magyarság. Nagyon sokáig forrt benne a fájdalom, a méreg. Egy idő múlva arra jött rá, hogy a legnemesebb bosszú, ha szebbé teszi a világot. A gyerekek szívébe szeretetet vitt, fényt vitt. Ne engedd, hogy legyőzzön a rossz, inkább te győzd le a rosszat jóval.

Két bibliai történetet emelnék ki. Az egyik az az eset, amikor azt halljuk, hogy valaki tartozik egy szolgatársának 100 dénárral. 100 dénár akkoriban egy elég jelentős összeg volt, 1 dénár volt egy szegény embernek 1 napi keresete, tehát 100 dénár több mint 3 hónapi kereset volt, akár félmillió-egymillió Ft körüli összeg ez a tartozás. Abban az időben szokásos volt, hogy az ilyen adósokat börtönbe vetették, adósok börtönébe. Igen gyakran meg is ostorozták őket, hogy lássa a rokonság, megsajnálja és segítsen az adósságot kifizetni. Amit a szolga tesz, amikor börtönbe vetteti a szolgatársát, az teljesen normális. Abban az időben ezt így csinálták. Mi is igen gyakran azt gondoljuk, azt hogy haragszom, bosszút állok, veszekszem családomban, békétlenségben élek, ez normális, mindenki így él. Mikor válik a szolgának a tette borzalmassá, szörnyűvé? Akkor, ha tudjuk, hogy előtte, egy néhány perccel azelőtt 10000 talentumot engedett el neki az úr. Ettől válik szörnyűvé, amit tesz. Jézus arra akar tanítani, hogy az életünket ebben a háttérben lássuk, abban hogy én is kaptam 10000 talentumot. Ingyenesen kaptam az életemet. A Teremtő Isten hívott engem is létre. Ha nem akarta volna, hogy létezzen a világegyetem, és létezzek én is, akkor nem lennék. Ingyen kaptam a létemet, ingyen kaptuk ezt a gyönyörű világot, ingyen kaptuk Istennek a keresztig elmenő szeretetét. Ha ebben a háttérben látom az életemet, akkor nagyon természetes lesz, hogy bőkezű vagyok, hogy szeretek.

A másik történet pedig a konkoly és a búza története. Amíg a két növény kicsi, éppen csak kinő a földből, alig lehet őket megkülönböztetni. Éppen így van a nagyon bonyolult emberi életben is. Jót és rosszat nagyon nehéz elkülöníteni. Mi emberek képtelenek vagyunk rá, ezért az Isten az ítéletet nem bízza ránk. Nem sarlókat ad a kezünkbe, hanem csak magvetést. Ebben a világban teljes rendet tenni, teljes igazságot szolgáltatni nem lehet. Ebben a földi világban teljes igazság soha nem lesz. Az öröklét távlatában lesz valamifajta igazság, beteljesedés, de ebben a véges, gyarló földi világban soha teljes igazság nem lesz. Isten nem is bízza ránk az ítéletet, hanem a szeretet magvetését.

A Biblia ebben a keretben beszél a népek kiengesztelődéséről is. Például Izrael népének a két nagy ókori ősellensége Babilon és Egyiptom úgy jelenik meg a Bibliában, hogy ők is Isten népei lesznek. Békesség lesz a népek között. Izaiás könyvében ezt halljuk: nemzet nemzet ellen kardot többé nem emel, nem készülnek többé háborúra. Minden vérben forgatott ruhát elégetnek, sehol nem ártanak, és nem pusztítanak az én szent hegyemen. Isten álma a népek békéje, kiengesztelődése.

Mi következik ebből a Kárpát-medence népei számára? Úgy gondolom, hogy következik az, hogy például a trianoni békediktátumot nem kell igazságosnak mondani. Nem kell elrejtenünk ennek a fájdalmát. Nem kell félnünk kimondani azt, hogy ez a fájdalom soha nem fog teljesen elmúlni. Nem kell megünnepelnünk Trianonnak az évfordulóját, sőt talán azt is kell kérnünk a Kárpát-medence többi népétől, hogy értsék meg a mi fájdalmunkat. A kiengesztelődés nem az igazságosságnak az eltűntetése, letagadása. Nagyon érdekes dolgokat mond Szent II. János Pál pápa a nemzetekről, a nemzetek kiengesztelődéséről. Például azt mondja, hogy a szabadság az egy olyan dolog, amiért harcolni kell és minden nemzedéknek fizetnie kell érte, és minden nemzedéknek el kell azon gondolkodni, hogy mi eleget fizettünk-e a népünk szabadságáért. Aztán azt is mondja, hogy egy elrabolt föld, amit egy nemzettől elvettek, az a népe után kiált, a népe pedig virraszt, várja a pillanatot, amikor itt a lehetőség, hogy a föld visszakapja a népét. Vagyis az egyház úgy gondolja, hogy a népeknek is vannak jogai. A nép nem mesterséges kreálmány, hanem a Teremtő Isten akaratából létezik, természetes képződmény. Abból adódik a nemzeti létünk, hogy az ember történelmi és társas lény, van anyanyelvünk, van anyaföld, amihez kötődünk. Ezt a kincset őrizni a hitünkből is fakadó kötelességünk. Ugyanakkor nagyon fontos lenne arra figyelnünk, hogy ez a fájdalom soha ne váljék a szomszédos népek elleni bármifajta megvetéssé. Még kevésbé gyűlöletté, rosszindulattá. Sőt azt gondolom meg kellene nekünk magyaroknak tanulni, őszintén örülni, annak hogy létrejött a független szlovák állam, létrejött a független horvát állam. Ezek a népek végre önrendelkezési jogokkal bírnak, végre a kultúrájukat kibontakoztathatják. Trianon kapcsán ezt is ki kellene fejezni, hogy ennek őszintén örülünk. Nagyon fontos lenne őszintén szembenézni a múltunk botlásaival, gyöngeségeivel. Azzal együtt, hogy a magyarság sokat tett is a nemzetiségekért, de nagyon sokat vétett is ellenük.

Hadd idézzek föl egy talán meglepő dolgot Käfer Istvánnak egyik nagyszerű könyvéből – Magyar szlovákságismeret – egyik legnagyobb magyar költőnk, Vörösmarty Mihály egy eléggé provokatív és negatív szlovák újságcikkre, ami azt mondja: millió jövevényszó van a magyar nyelvben szlovák, illetőleg tót nyelvből, a tót nélkül meg se tudnánk szólalni. S erre Vörösmarty írt egy verset, amit nem teszünk bele a kötetekbe, mert eléggé szégyenletes és furcsa, amit ő ír:

Azt mondod: ha magyar szóból a tót kimaradna,
Szólani nem tudván, bőgene a’ ki magyar.
Hogy lehet az, hogy te egészen tót csak bőgni tudsz, és
Medve hazádban nem hallani emberi szót.-
“Krk, Szmrt, prszt – ” Ne üvölts! mert elfúlsz tőle ‘s bögyödből
A zab, melyet evél, – vissza böfögve megöl.

Nem ritka sajnos magyar tollból ilyesfajta megjegyzés, ilyesfajta mentalitás szlovákok, románok és mások felé. Ezzel is fontos lenne szembenézni. Azzal, hogy 1874-ben a szlovák nyelvű gimnáziumokat bezárták, 75-ben a Matica slovenská kulturális egyesületet pánszlávizmus vádjával bezárták. De akár a II. Világháborúban Kárpátalján rengeteg nemzetiségi oktatási intézményt beszüntettek. Vannak bűneink. S ezzel fontos lenne őszintén szembenézni.

Hadd fogalmazzak meg egy-két javaslatot a témával kapcsolatban. Nagyon örülnék annak, ha a trianoni évforduló alkalom lenne a magyarságnak, például arra, hogy szembesüljünk azzal, milyen óriási kincseket kaptunk a nemzetiségeinktől is. Mennyi nagy költőnk, művészünk, építészünk, tudósunk, a történelmünk nagy alakjai közül hányan a nemzetiségeink közül valók. Sajnos rengeteg magyar fiatalnak erről fogalma sincs. Akár jónak látnám egy ilyen kislexikon kiadását ilyesfajta címmel, hogy Kárpát-medence közös kincsei. Fölnyitni a szemünket arra, hogy mennyire összetartozunk, mennyit kaptunk egymástól. Beszélni arról, amit mi magyarok tettünk a nemzetiségekért, de azt is, amit tettünk esetleg ellenük.

Nagyon örülnék annak, ha középiskolai tankönyvekbe egyre inkább bekerülne a szomszéd népek irodalma, költészete, művészete, tudománya, híres emberei. Gimnáziumban egyébként mi rengeteget tanultunk – a ferences gimnáziumban ilyen magyar tanárunk volt, aki szlovák, szlovén, horvát stb. költőknek a verseit tanította nekünk.

Nagyon örülnék annak, ha az egyetemeken a Kárpát-medence nyelveinek, kultúrájának hangsúlyos helye lenne és maradna. Nemcsak gazdasági szempontból mérlegelnénk ezt, sokkal nagyobb ennek a tétje.

S egy utolsó gondolat, ami a Kárpát-medence népeit leginkább összeköti az a hitünk. Nagyon sok ilyen élményem volt, ahol ezt átéltem. Például Erdélyben zarándokoltunk és bementünk az egyik ortodox kolostorba, amit egyébként sajnos nagyon csúnya módon a Görögkatolikus Egyháztól vett át, vagy hát rabolt el az Ortodox Egyház, állami segítséggel. Szinte soha oda katolikus papot nem engednek be, de látták, hogy püspök jön, gondolták, mégiscsak illik a kapukat megnyitni. Bementünk a templomba és a kolostornak a vezetője ott állt, látszott, hogy rendkívül ideges, nem tudja, hogy mit csináljon, de végül is megengedte, hogy imádkozzunk, énekeljünk. S imádkoztuk méghozzá egy-két szót, amit egy kicsit tudtam románul is mondtam, egyáltalán, amit elmondtam utólag kiderült, hogy teljesen jól értette – és lehetett látni, hogy az az ember, aki rettentő ideges, lassanként megnyugszik, végére megszólalt magyarul, amit talán soha addig a paptársai előtt nem tett. Adott egy gyönyörű ikont. A keresztény hitünk az egyik legerősebb kapocs, ami összeköt. Talán mindannyian hallottuk azt, hogy a román parlament a család intézményét, mint férfi és nő szeretet-szövetségét definiálta. Szövetségesek vagyunk sokkal inkább, mint azt gondolnánk.

Azt kívánom, hogy ismerjék fel a testvériség útját, az élet útja az egyetlen járható út, amely előre visz. Nem az igazság letagadását jelenti, hanem egy tágabb, mindent sokkal átfogóbb egységet, valóságot, amiben helye van igazságnak is, de még főbb, első helye van a szeretetnek.

(Székely János szombathelyi megyéspüspöknek a 2018 szeptember 19-én tartott Jean Monnet estén elhangzott beszédének szerkesztett változata.)

– Az idei KATTÁRS mottója „Van célunk! Van jövőnk!” Miért erre esett a választás?

– Martin Buber írta, hogy egy kultúra addig él, amíg kapcsolatban van azzal az éltető Titokkal, amely létrehozta. Európa, a nyugati kultúra azért van sok szempontból válságban, mert elveszítette a kapcsolatot ezzel az éltető Titokkal. A keresztény embernek ez a kapcsolata megvan. Ez tölti meg a szívét, életét egy olyan békével, amit semmi más nem tud adni. Az emberi szívet semmi sem képes egészen betölteni, csak az Isten. Akinek tele van a szíve ezzel a felülről jövő békével, szépséggel, élettel, az tud bátran igent mondani a házasságkötésre, a gyermekáldásra, a nagylelkűségre, a hűségre, az alkotásra, az áldozatvállalásra. Annak van jövője.

Aki megmászik egy hegyet, az előtt lassan kitárul a táj, annak lesz távlata. Az Egyház mindenekelőtt ezt a távlatot adja a világnak.

– Milyen jövőt kínál a mai társadalomnak a Katolikus Egyház?

– Az ember végső beteljesedése nem ebben a mulandó, töredékes, sebzett világban van, hanem a Teremtőben. Ő alkotott minket, és Őhozzá térünk haza. Ő az, aki térdig csobogó nyugalomban ott áll az utunk végén. Ha valaki ebben a végső, ajándékként kapott beteljesedésben hisz, ez a hit nem teszi őt kevésbé elkötelezetté a mulandó, földi dolgokkal szemben. Épp ellenkezőleg. Pontosan azok az emberek tettek a legtöbbet ezért a földi világért, akik hittek a halál utáni beteljesedésben, akik nem csak ezért a földi világért éltek.

Az a jövő, amit ez a fajta hit épít, egy szép, emberhez méltó jövő. Keresztény találmány a nyugati jogrend, a szociális háló, az ingyenes iskolák és a kórházak, sőt keresztény gyökerű az a döbbenetes technikai és tudományos fejlődés is, amely a nyugati világban végbement, és amelynek haszonélvezői vagyunk. Ezek a vívmányok nem maguktól születtek, és nem is fognak maguktól fennmaradni. A keresztény látás és életmód hozta őket létre, és addig tudnak fennállni, amíg ez a fajta gondolkodás és életmód fennmarad.

– A KATTÁRS programjainak idén Székesfehérvár ad otthont. Ennek a városnak a magyar történelemben meghatározó szerepe volt. Miként kapcsolódik össze egy közösség múltja és jövője?

– A szüleink, a múltunk olyanok, mint a fának a gyökerek. Tartást, identitást adnak és táplálnak. Szent István, aki a székesfehérvári királyi várost és templomot létrehozta, nemzetünk nagy prófétája volt. Nem valamifajta taktikából, nem egyszerűen a megmaradásunk érdekében döntött a kereszténység mellett, hanem mély meggyőződésből. Ha egy templomba belépett, hosszasan a kövön térdelve imádkozott. Gyakran személyesen, álruhában osztotta az alamizsnát a szegényeknek. Bár kora egyik leghatalmasabb uralkodója volt – aki Győrnél II. Konrád német-római császár seregét is tönkreverte – mégsem indított soha hódító háborút. Az ő legfőbb tevékenysége kolostorok, egyházmegyék, templomok alapítása volt. A krisztusi hitet akarta átadni a népének.

Székesfehérvár mindenekelőtt erre emlékeztet minket, és arra, hogy addig van jövőnk, amíg ugyanarra a Sziklára építünk, mint Szent István király.

– A rendezvény számos területet bemutat. Az oktatás, a szociális munka, a kultúra, a lelki élet egyaránt teret kap majd. Mindez azt mutatja, hogy a Katolikus Egyház a jelenben dolgozva építi a jövőt.

– Az Egyház jelen van a hajléktalanok, a fogvatartottak, a fogyatékkal élők, a betegek és az idősek gondozásában. A katolikus iskolák, amelyekre a társadalom igénye töretlenül erős, a gyermekek és szüleik számára is sugározzák azt az értékrendet, azt a világlátást, amely segít emberhez méltóan, szépen élni, egyben tartani egy családot, szeretettel fordulni minden embertársunk felé.

A magyarság két nagy sorskérdése a demográfiai krízis és a romákkal való együttélésünk. Az Egyház mindkét területen igyekszik tenni a nemzetünkért: segíti a családokat, bátorít a gyermekáldás elfogadására, felmutatja a szeretetben élő család értékét, szépségét, és segít a romák felzárkózásában az oktatáson, a munkahelyteremtésen és a hit ajándékának átadásán keresztül.

Fotó: Merényi Zita

Baranyai Béla/Magyar Kurír