Szerző: mpeter

Hazánk az egyetlen ország, ahová Ferenc pápa – Olaszországon kívül – egynél többször ellátogat, mondta Székely János. Ez egy nagyon meglepő dolog sokak számára. Sokan azt gondolják, hogy Ferenc pápának ellenérzései vannak hazánkkal kapcsolatban azért, mert több kérdésben a magyar államvezetés másként gondolkodik mint ahogy a Szentatya a világ felé az üzeneteit átadja. De a mélyben talán sokkal több ami a magyarságban teszik neki, amiért fontosnak tartja az országot mint az, ahol vannak kisebb hangsúlybeli különbözőségek. Ez a látogatás mutatja, hogy nem sémákban gondolkodik Ferenc pápa, hanem egyéni módon. Lehet, hogy sok mindent hall hazánkról ami nem éppen pozitív, Ő nem ezt követi, véleményét nem ez határozza meg, mondta Székely János. Egyházmegyénkből is több plébániáról  indítanak autóbuszokat a vasárnapi zárószentmisére, pl. Körmendről, Szombathelyről, Szentgotthárdról.

Négy földrész, négy periférián élő csoport, négy hang. Négy kiáltó szó a pusztában. A szegények, az őslakosok, a fiatalok és a természeti környezet szószólói. Meghívást kaptak Rómába, hogy találkozzanak Ferenc pápával és egymással, hogy közösen gondolkodjanak a világ jövőjéről,. A címzettekről, az általuk képviselt csoportokról, a nagy találkozásról, és még sok egyébről szól A levél című film.

Az alkotás a remény filmje egy olyan korban, amikor túlárad a szenvedés. Fiatalok klímaszorongástól, az idősek hőhullámoktól, a szegények a gazdaság rabságában, a környezetért tenni akarók a kilátástalanságtól szenvednek.

Hősei látszólag reménytelen küzdelmet folytató magányos harcosok, akik Ferenc pápa közvetítésével közösséggé válnak.

Egymás sorsát megismerve, egymást támogatva, és egymásból erőt merítve térnek haza. De többé nincsenek egyedül, még ha távol vannak is egymástól. A találkozás hatására már nem szólisták, hanem egy nagy kórus tagjai a teremtett világ és a szenvedők megmentésének küzdelmében. „Együtt kell énekelnünk. (…) Senkit nem mellőzhetünk. Mindenkinek saját országában, városában, kultúrájában kell megtalálnia a maga útját a megoldáshoz.” „Szükségünk van egymásra. Egyikünk sem magányos sziget. Csak úgy építhetjük a jövőt, ha mind együtt dolgozunk rajta” – mondja a Szentatya a film hősein keresztül mindannyiunknak.

Ferenc pápa – megválasztása után két évvel – írt egy enciklikát. Nekem, neked, mindannyiunknak. Egyedülálló módon nem csak a keresztényekhez, de más vallások híveihez, sőt a Föld minden lakójához szólt ez a körlevél. Szent Ferenc nyomdokába lépve a Szentatya első önálló pápai körlevelének középpontjába – az enciklikák történetében először – a környezetvédelmet és az assisi szent teológiáját állította: a természet szeretetét, a szegényekkel való törődést és a társadalmi igazságosságot. Arra hívott minket, akik itt együtt élünk a Földön, hogy halljuk meg a periférián élők, a fiatalok és a természet segélykiáltását és cselekedjünk. Ez a körlevél a Laudato si’, mely most, nyolc év elteltével még aktuálisabb mint valaha. Tükröt tart elénk, morális tükröt abban a reményben, hogy Szent Ferenc üzenete számos szívben gyökeret ver.

Nemrégiben a pápa újra tollat ragadott, és ennek történetéből megszületett A levél. Első ránézésre csupán egy film, négy pápai meghívásról. Valójában azonban arról a bizonyos nyolc évvel ezelőtti körlevélről szól.

A pápa ismét cselekvésre hív a teremtett világ védelmében, de ezúttal nagyon látványos és hatásos képi formában.

És A levél – csakúgy, mint a Laudato si’ – mindannyiunkhoz szól. Megújulásra hív, mert „nem tudjuk a természethez fűződő kapcsolatunkat megújítani, ha mi magunk nem újulunk meg. (Laudato si’ 118.)” E megújulásban példaképünk lehet Szent Ferenc. A béke embere, aki szereti, oltalmazza és védi a teremtményeket. A szegénység embere, aki nem a birtoklás révén leli mindenben örömét. A hit embere, aki megmutatja, hogy a természetfelettivel való kapcsolat révén mélyebb kapcsolatba léphetünk a természettel.

A filmben együtt jelenik meg a teremtett világ szépsége, a természeti katasztrófák borzalma és az emberi szenvedés. Közben pedig számos rideg, sokkoló adat. A képeket látva megértjük, hogy a világ kiváltságos, gazdagabb felén élünk.

Annak a világnak a kényelmesebb felén, ahol – a pápa szavaival élve – az emberi arrogancia tornyát építjük a hatalom és a gazdaság tégláiból.

A Szentatya keményen fogalmaz a filmben a mindent ki- és felhasználó gazdaság ellen. Szembesít a valóság egy olvasatával. Azzal az olvasatával, ami megmutatja, hogy a kevesek haszna miként vezet mások szenvedéséhez. Az úgynevezett fejlődés, melyet követünk, a gazdaság elsőbbségét, felsőbbrendűségét hirdeti, miközben rabszolgává tesz bennünket és elpusztítja otthonunkat a természetet. Ez azonban már senkit nem érdekel.

Látjuk, mi történik, de hozzászoktunk. És ez borzalmas. „Ez a hozzászokás szörnyű betegség” – mondja Ferenc pápa.

A film azonban lehetőséget kínál a gyógyulásra azáltal, hogy szembesít. Egészen közelről mutatja meg a periférián élők szenvedéseit. „És ha már látunk, nem nézhetünk félre.” Ami egynek fáj, az mindannyiunknak fáj. A film és ezen keresztül a Szentatya arra hív, hogy vegyük fel és hordozzuk a másik fájdalmát. A szenegáli fiúkét, akiknek a klímaváltozás következményeként elönti a víz az iskoláját, így nincs hol aludniuk és tanulniuk. Az Európa felé tengeren induló klímamenekültét, akinek a gumicsónakja elsüllyed, így szeme láttára hal meg a legjobb barátja és kétszáz útitársa. Az otthonát jelentő erdőt védő őslakosét, akit megtámadnak, megvernek, és akinek számos sorstársát meg is ölik. A fiatal gyerekekét, akik az ezrek halálát okozó villámárvizek és földcsuszamlások miatt rémálmokkal küzdenek. A családokét, akik az egyre gyakoribb bozóttüzekben otthonukat, és az állatokét, akik életüket veszítik. E fájdalmakat elfogadva, hordozva talán ráébredünk, hogy nem csak jogaink, de kötelességeink is vannak.

A Teremtő sáfárnak hívott. A teremtés nem a mi tulajdonunk. Ingyenes ajándékkén kölcsönbe kaptuk csupán.

A levél című film ugyanazt üzeni, mint a Laudato si’ körlevél: felelősek vagyunk közös otthonunk jövőjéért. Mit teszünk közös otthonunk megóvásáért? – teszik fel a kérdést az alkotás készítői. A Vatikán közösségi vetítéseket javasol, melyek révén párbeszéd és közös munka indulhat. A vetítések megszervezéshez segédanyagok is készültek.

A film hivatalos oldala IDE kattintvaérhető el.

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír

2023. március közepén egy szívhez szóló levelet kaptunk a Szombathelyi Egyházmegyétől, melyben Dr. Székely János szombathelyi megyéspüspök meghívta iskolánk felsős tanulóit a Szentek nyomában elnevezésű ifjúsági zarándoklatra. Iskolatársammal, Józsi Jázminnal örömmel csatlakoztunk a csoporthoz.

Március 31-én Ágnes nővér kocsival elvitt bennünket Jákra, a Szent György templomhoz. Ott egy nyitómisén vettünk részt, majd a szentmise után elindultunk Szentpéterfára, kb. 13 km-t sétáltunk. Nagy élmény volt a János püspök atyával való beszélgetés, aki érdeklődve kérdezett iskolánkról és Gyula atyáról. Félúton megálltunk, egy nagy kört alakítottunk ki, mindenki bemutatkozott és elmondta, mi a hobbija és kinek ajánlja fel a zarándoklatot. A püspök úr kiválasztott néhány gyereket a rózsafüzérimára, utána egyházi énekeket énekeltünk, pl. Szentlélek jöjj című dalt. Este értünk Szentpéterfára, ahol az iskolában kaptunk szállást. Lepakoltunk, megvacsoráztunk, majd átmentünk az iskolával szembeni templomba, ahol gitáros napzáró szentmisén vettünk részt. Ezt követően egy játékos csapatvetélkedő következett. A feladványokon sokat töprengtünk, hogy megfelelő címet adjuk Jézus életének egyes állomásainak. A csapatunk 4. helyezést ért el, az ajándékcsokit testvériesen elosztottuk egymás közt. Este 21 órakor volt a takarodó. Másnap 6 órakor keltünk, megreggeliztünk, és útnak indultunk. Kicsit hűvös volt a reggel, de hősiesen bírtunk a túrát. Csatlakozott hozzánk Óra Krisztián atya és négy szentgotthárdi kisdiák. Útközben felmentünk a festői környezetben elhelyezkedő Maria Weinberg-i (Pinkakertes) templomhoz, melyet be is mutatott Karl atya a zarándokcsoportnak. Kis pihenőt beiktattunk, majd minden erőnket összeszedve haladtunk célunkig, a güssingi templomig. Ott zárómisén vettünk részt, amit János püspök atya és Krisztián atya celebrált. Filoména nővér gitárral kísérte az énekeket. A mise végén lementünk a kriptába, ahol Batthyány László és Coreth Mária Terézia koporsójánál leróttuk kegyeletünket. Ezt követően autóbusszal Szentgotthárdra utaztunk, ahol Krisztián atya bemutatta a város büszkeségét, a csodálatosan felújított barokk templomot. Végezetül Rábakethelyre mentünk a Brenner-kápolnához, ahol János püspök mesélt a tragikus körülmények között, fiatalon elhunyt Boldog Brenner János életéről, majd vértanúságának helyén közös imádsággal és énekléssel adóztunk emlékének.

Felemelő érzés volt megismerni szülőföldünk szentjeit, lábuk nyomában járni. Bátran, örömmel, nagylelkűen tettük ezt, hiszen tudjuk, hogy Ők Jézus nyomában járnak.

Szöveg: Gupcsi Anna 8. osztályos tanuló, Szent Gotthárd Általános Iskola és Gimnázium Magyarlak-Csörötnek Általános Iskolája

A szentmise elején elhangzott az Örömének, mely ennek a csodálatos éjszakának Krisztus feltámadásának örömhírét hirdeti. Az olvasmányok felidézték a választott nép történéseit.

Ezt követően szólaltak meg a nagycsütörtökön elcsendesedett harangok és az orgona fenséges hangja adta hírül a feltámadt Krisztus örömhírét.

Az Óperint utcai hídtól indult a keresztút, végállomása ezúttal is a Szent István-szobor volt. Az egyes stációk között különböző plébániák, egyházmegyei és egyházi szervezetek képviselői, kispapok vitték a keresztet és közben felidéztük Krisztus szenvedését, megfogadva: méltóvá tesszük életünket Őhozzá. Fekete Szabolcs Benedek segédpüspök gondolataival és dr. Székely János megyéspüspök áldásával zárult az idei esztendő városi keresztútja.

A nap reggel közös zsolozsma imádsággal kezdődött, melyet Székely János megyéspüspök az egyházmegye kispapjaival, papokkal és a hívekkel közösen imádkozott.

Délután három órakor Krisztus kereszthalálára érseki szentmisével emlékeztek, a szertartás főcelebránsa Dr. Márfi Gyula érsek volt.

A szentmise elején érsek atya leborult az üres oltár előtt a földre, majd az olvasmányok elhangzása után, Székely János megyéspüspök a kispapokkal passiót az Úr szenvedésének történetét énekelte.

A szentmise elején a Dicsőség éneklése közben elcsendesedett az orgona, a harangok és csengők a templomban, egészen a húsvéti vigilia szertartásáig.

Fekete Szabolcs Benedek püspök atya szentbeszédében arról beszélt, hogy ha valamire ránézünk pl. egy megszáradt virágra, arra gondolunk akitől kaptuk, azért őrizgetjük. Vannak olyan tárgyainkat, amiket nem dobunk ki, hanem őrizgetjük mert fontos. Nem azért mert akkora értéke van, hanem azért mert ha ránézünk a kedves dologra, arra gondolunk aki minket nagyon szeret. Akitől kaptuk, valamit átéltünk abból, hogy szeretve vagyunk, engem szeretnek. Az ajándékba a szeretett személy belerejtette önmagát. Ezen az estén a világtörténelem legnagyobb ajándékáért adunk hálát, azért amibe Jézus belerejtette önmagát. Nem kicsit, nem nagyon, hanem extrán. Teljesen odaadta önmagát, erre mi csak vágyakozunk, abban az állapotban amiben élünk. Szeretnénk odaadni magunkat, nem mindig sikerül.

„A nagycsütörtöki liturgia a délelőtti olajszentelési, ünnepi szentmisével kezdődik. A katolikus egyház székesegyházaiban a főpásztorok a papsággal koncelebrálva mutatják be a szentmisét, amelyet krizmaszentelési misének is neveznek. Ekkor szentelik meg azokat az olajokat, amelyeket a keresztelés, a bérmálás, a papszentelés, a templomszentelés és a betegek szentségének kiszolgáltatásakor használnak. A papság ennek a misének a keretében, közösségben újítja meg a szenteléskor tett ígéretét.” Eddig a hivatalos közlemény, összefoglaló a nagycsütörtök délelőtti szertartásról. A Szombathelyi Egyházmegyében azonban másról is szólt idén ez az ünnep. Járfás Ádám, Pongrácz Benedek, Rákos József és Rátkai István papnövendékeinket  diakónussá szentelte Székely János megyéspüspök. 4 fiatal, akik elkötelezik magukat Krisztus szolgálatában. Kegyelmi állapot, hogy a tavalyi év után, idén újabb 4 diakónusa van az egyházmegyének. Hosszú évek után, amikor sem diakónus, sem papszentelésre nem került sor, hála legyen Istennek ezekért a fiatalokért. Imádkozzunk értük!