Január 1-e, Szűz Mária, Isten anyja ünnepe Egyházunkban. A szombathelyi Székesegyházban délelőtt Fekete Szabolcs Benedek segédpüspök, este dr. Székely János megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke mutatta be a szentmise áldozatot. 

Szentbeszédét egy régi, reggeli csángó imádsággal kezdte Székely János. Utalt rá: a csángó asszonyok amikor az égre tekintettek azt látták, hogy az ég kinyílik és ott Jézus bölcsőjét látták. Világképüknek középpontjában karácsony titka, a szeretet volt. Talán azért is volt több bölcső az otthonokban mert az emberek szívének középpontjában Isten nagy szeretetének titka, a betlehemi bölcső volt. Ami karácsonykor történt annak kozmikus és világtörténelmi jelentőssége volt.

Isten szíve tárult fel. A világmindenség titka, Isten szeretete áradt ki a világra. Azóta a világ karácsonyi fényben tündöklik.

És ha van hozzá szemünk és szívünk akkor látjuk a fényt és ebben a fényben élhetünk. Mennyire jó volna, ha a karácsony nem csak szép érzéseket jelentene, hanem tanulnánk is a betlhemi gyermektől, Istentől az ő szívétől. Megtanulhatnánk például, hogy ne ítélkezzünk, ahogy ezt többször is elmondta Jézus. Megtanulhatnánk Jézustól az alázatot vagy az igazi erőt, ami nem az erőszak, hanem a szeretet ereje. Megtanítanak minket Jézus arra, hogy az emberi szívet egyedül Isten tudja megtölteni, mert a földi dolgok végesek és sebzettek. Tanítana minket Jézus arra is, hogy a keresztek felemelnek minket. Tanítaná Jézus az egész emberiséget a béke útjára.

Az újév arra hív mindannyiunkat, hogy mondjuk ki a szeretet, a köszönet szavait, tegyük meg a szeretet apró tetteit amíg időnk van rá. Az újév arra is hív, menjünk oda a szeretet forrásához, Jézus Krisztushoz és merítsünk belőle,

zárta szentbeszédét Székely János. A szentmisét követően papi és szerzetesi hivatásokért tartottak szentségimádást.

Az újévi szentmise visszanézhető egyházmegyénk Youtube csatornáján.

Ide kattintva megtekinthető a felvétel.