A magyar és a romániai katolikus püspöki konferenciák állandó tanácsai november 25–26-án Vácon tartották meg soron következő találkozójukat. Szerda reggel a szentmise főcelebránsa Erdő Péter bíboros, prímás volt a Nagyboldogasszony-székesegyházban, majd a főpásztorok meglátogatták a gödi Búzaszem Iskolát.
A püspökök hagyományos, kétnapos találkozójukon tárgyaltak a szinodalitásról, a különböző rítusok és nyelvek jelenlétéről az egyes egyházmegyékben, a karitász küldetéséről, az egyházi médiáról, a család értékének védelméről és gyümölcsöző lelkipásztori kezdeményezésekről a két országban.
A püspökök kifejezték azt a meggyőződésüket, hogy Európa reménye és jövője Krisztus. Az európai kultúrát a kereszténység tette igazán termékennyé, és addig van jövője, amíg ebből az éltető forrásból meríteni tud. Közép- és Kelet-Európa egyházi közösségei – nem utolsósorban a kommunista diktatúrák és egyházüldözés fájdalmas tapasztalata miatt – talán jobban tudatában vannak ennek a ténynek.
Kifejezték annak fontosságát is, hogy az egyházi közösségek tegyenek meg mindent az új evangelizáció, a család értékének védelme és a legszegényebbekkel való szolidaritás erősítése érdekében. Arra hívják a saját közösségeiket, hogy imádkozzanak a békéért és Európa lelki megújulásáért.
Forrás és fotó: MKPK
A szerda reggeli szentmisét latin nyelven Erdő Péterrel együtt mutatta be Székely János, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke; Böcskei László nagyváradi megyéspüspök, a Romániai Katolikus Püspöki Konferencia (CER) elnöke; Udvardy György veszprémi érsek, az MKPK elnökhelyettese; Aurel Percă bukaresti érsek; Felföldi László pécsi megyéspüspök, Marton Zsolt váci megyéspüspök és Varga Lajos váci segédpüspök; Németh Gábor, az MKPK titkára és Francisc Ungureanu, a CER titkára.
A szentmise után megérkeztek a püspökök és érsekek a Búzaszem Iskolába, ahol az igazgató, Horváth Szilárd és pedagógusok fogadták őket. Az épület tágas előterében éppen mozgásos-énekes foglalkozás folyt, a diákok hosszú köteleket feszítettek ki a bokáikkal, ezt ugrották át tánclépésekkel a többiek.
Az iskola új épületének könyvtárhelyiségében egy nagy asztalnál foglaltak helyet a püspöki konferenciák állandó tanácsainak tagjai. Horváth Szilárd igazgató bemutatta nekik különleges oktatásukat, csupa érdekességet osztva meg a Búzaszemről.
2004-ben hét gyerekkel kezdték el az iskolát, amelynek akkor még nem volt állandó épülete. „2008-ban kezdtük el az építkezést. A tervezőtől azt kértük, a pedagógiánkat öntse épületbe: a kereszténységet, a családiasságot, a természetességet, a magyar néphagyományt.”
Most 190 gyerek jár ide, három-négyszeres a túljelentkezés. „A társadalom számára hívószó a kereszténység, a családiasság, a természetesség. Egyesítettük az iskolában az állami, az egyházi és azalternatív iskolák előnyeit. 24 gyereket veszünk fel, jövő őszre már hatvan jelentkezőnk van.
A fiatal családokat mágnesként vonzza, amit gyerekbarátságnak neveznek – de ez valójában a kereszténység. Óriási esélye van itt az Egyháznak!
A gyerekek a legjobb iskolákba kerülnek be tőlünk, de ez nem cél, hanem eredmény. Elsősorban az érzelmi intelligenciát akarjuk nevelni, szeretnénk, hogy a diákjaink a családjuk, nemzetük és Egyházuk kovászai legyenek.”
Több egyházmegyében indult már organikus pedagógiai képzés, mely hangsúlyozza, hogy az IQ fejlesztését is az érzelmi intelligencia alapozza meg. Horváth Szilárd ismertette, hogyan valósítják meg ezt az iskolájukban.
Mivel a Gergely-járás hagyományával hívogatják a leendő tanulókat az iskolába, azzal a tapasztalattal érkeznek meg a kis elsősök, hogy őket a nevükön szólították, hívták. „Ha bele tudjuk látni a gyerekekbe a jövendő oroszlánt, nagy eséllyel azok lesznek. Ha elképzelik, hogy valamit meg tudnak csinálni, idővel meg is tudják” – tette hozzá az igazgató. A szülőket sem elküldik az iskolából, hanem behívják, ők például reggelente közös imát tarthatnak a tanulóknak.
Jó gyakorlat a húszperces „megérkező kör” foglalkozás is, amelyen a diákok minden tanítás előtt megosztják egymással örömeiket és a bánataikat, így kialakul, hogy képesek másokkal együtt érezni, és beszélni az érzelmeikről.
„A gyerekek kezéből kivettük a személyes képernyőket, 2011 óta nem lehet az iskolába behozni okostelefont. Általában hat órát lóg a neten naponta egy nyolcadik osztályos, ezzel elveszi a képességei fejlesztésétől is az időt.
2018-ban a szülőkkel elhatároztuk, hogy otthon se legyen a gyerekek kezében tablet, okostelefon. Először ufónak tartottak a kezdeményezés miatt, de hamar megtapasztalták az előnyeit. Ma már a szülők akarják, hogy így legyen”
– fogalmazott Horváth Szilárd, és elmondta, a szülők a gyerekbarátság, kereszténység, néphagyomány és telefon nélküliség miatt hozzák ide a gyerekeiket. „Robotikára tanítjuk a diákjainkat, de nem teszünk a zsebükbe szórakoztatóközpontot. Úgy látjuk, az a gyerek, aki a telefonján él, már nem is akarja megismerni a világot. Lehet fejleszteni a gyerekek digitális gondolkodását sokféle más módon is.”
Fontosnak tartják Freund Tamás állítását, aki szerint az optimális agyfejlődéshez és -működéshez mozgás és művészeti élmények kellenek. A következőkben arra hozott példákat a Búzaszem igazgatója, hogyan valósítják meg mindezt az oktatás során.
Az iskola kertjében a diákok színező növényeket és gyógynövényeket termesztenek, a színezőkből festéket készítenek, azzal festenek, és feldolgozzák a gyógynövényeket is. Terveznek és leírják a tapasztalataikat, az élményszerzés közben így kémia-, biológia- és fizikatudásuk is elmélyül.
A néphagyomány is fejleszti az idegrendszert, az nem csak a hagyományőrzés miatt fontos. Aki zenét tanul, annak a képességei is jobbak lesznek”
– folytatta az igazgató, majd levetített egy kisfilmet, ahol a gyerekek együtt zenélnek népi hangszereken, és táncolnak rá. „Minden gyerek tanul zenét, minden gyerek alkalmas a zenetanulásra” – tette hozzá.
A népi kézművesség is jó hatással van gyermekek fejlődésére. Minden osztály elkészíti magának a saját nemezszőnyegét iskolakezdés előtt, mely összekovácsolja a csapatot és a szülőket is. A leendő elsősökkel öt-hat alkalommal találkoznak, felmérik az idegrendszeri állapotukat is. Az igazgató vetített a „csipkeverésről, mely diszlexia, diszgráfia elhárító tevékenység” is, valamint a karácsonyi betlehemezésről, vagy a szablyavívásról.
Az „Apád, anyád idejöjjön” program keretében a szülőket behívják az iskolába, akik táncházas alkalmakon együtt ropnak a gyerekekkel, de előadásokat, tanórákat is tartanak nekik a saját szakmájuk témáiból.
Önkéntes rendszerben szorosan együttműködnek az iskolával, segítenek a berendező, a konyhás, a világosító vagy az ökocsapatban.
Az iskolában minden gyerek szöveges értékelést kap. Ebben jó és rossz is olvasható, de szépen, finoman megfogalmazva. Minden évben kiosztanak nekik oklevelet is, hiszen minden gyerek tehetséges, csak meg kell találni, miben. Van, akinek a humoráért, gyönyörű mosolyáért, más az egyenességért, vidámságért kap elismerést.
A diákok számára kiemelik az értékeiket, például olyat is, hogy „bárki beléd kapaszkodhatott”, „az osztály lelkiismerete voltál”.
Az iskolában cserkészet is működik, melynek Virág András a vezetője. „Az erdőben csak fűrész és szerszámok vannak a gyerekeknél, egy hét múlva, amikor kimegyek, otthonokat látok mindenütt” – mondta az igazgató. A cserkészet Isten közelségében gyakorlati keresztény életet alakít ki. Az iskolában megszervezték a Honi Cserkészszövetséget is, és nem egyszer a külhoni cserkészekkel közösen táboroznak.
Mindezek eredménye, hogy a nyolcadikos felvételi pontjaik átlaga 74,8 az 54 pontos magyar átlaghoz képest.
A találkozáson négy diák számolt be arról, milyen az élet okostelefon nélkül. Székely János megkérdezte, mit szólnak a barátaik ahhoz, hogy nincs telefonjuk, mire elmondták, van, aki csodálkozik, de ez nem befolyásolja a kapcsolatukat. „Előfordul, hogy sajnálnak miatta, de én úgy voltam vele, ne sajnálj.” Az is kiderült, olyannal még nem találkoztak, hogy egy barátjuk szeretné letenni a telefont.
Udvardy György érsek az iránt érdeklődött, mire irigykednek a többiek. A fiatalok válaszai között szerepelt, hogy az időbeosztásuk és a természet közeli helyszín sokakban kelt irigységet, hiszen a gép előtt rengeteg idejük elfolyik feleslegesen.
Szülők is jelen voltak az alkalmon, akik arról beszéltek, a családjukban milyen változásokat hozott, hogy korlátozva van a képernyőhasználat. „Az egyetemista lány nagytestvérük 12 éves korában kapott telefont, nem tudtam, mit adok a kezébe. Évek teltek el, amíg felismertük, hogy mindig mindent csak a telefonjával csinál, pedig korábban sok minden érdekelte.
A kicsiket ide írattuk be, az ő hatásukra a nagylány is kijött a befelé fordulásból. Örülünk, hogy van időnk egymásra, beszélgetünk, társasjátékot játszunk. Tényleg tudunk család lenni, mert nincs, ami kiszívja a lelket.”
Tapasztalat, hogy a telefon kiveszi a gyereket a családból, de az idejáró gyerekek a nem ide járó testvéreikre is pozitívan hatnak, ráadásul a szülők sem érzik a tehetetlenséget, milyen nehéz a szórakoztatóközpontot, azaz az okostelefont überelni.
Felföldi László megkérdezte, mekkora erőt ad, hogy több család együtt van ugyanabban a küldetésben. „Nem menne enélkül – mondta egy édesapa. – A szülői baráti kör is, csapat, összejárunk, a gyerekeket ebben a burokban neveljük. A hit, a sport is ebben a csapatban működik tökéletesen.
Itt van egy közös, erős akarat, ami mindenkit inspirál ezen az úton. Csak közösségi megoldás van.”
A találkozás során meglátogattuk az iskola kertjében felállított jurtát, amit osztályteremnek rendeztek be, fűthető, és érződik, mennyire bensőséges, ősi a hangulata. A gyerekek, amikor itt vannak, leteszik a cipőiket, táskáikat, és leülnek a kis asztalokhoz a sámlira. A fény felülről jön be, nagyon egyedi az egész centrális tér.
Böcskei László, a Romániai Katolikus Püspöki Konferencia elnöke kérdésünkre elmondta, újdonság számára, amit itt végignézhet. „Nagyváradon nincsen hasonló, bár ott is vannak alternatív oktatási próbálkozások.
Ugyanazokkal a nehézségekkel szembesülünk, mint Magyarországon, sőt: ha nem is jut másra, okostelefon akkor is kell, ráadásul minél korábban. Pedig ez kiszakítja a gyermeket a családból, a közösségből, aminek ismerjük a következményeit.
Nagyon örülök ennek a lehetőségnek, és csodálom, hogy ezt a szülőkkel közösen együttműködve és az ő elköteleződésükkel sikerült megvalósítani. Ez egy közös visszatérés az eredetekhez és az értékekhez. Elismerésem az itteni oktatóknak, tanároknak és szülőknek.”
A püspökök betértek a negyedikesek közé; a gyerekek egy boltív alatti helységben, ahol a reggeli megérkező kört szokták tartani, egy moldvai dalt adtak elő citera- és kobozkísérettel. A püspököknek annyira tetszett az előadás, hogy kértek tőlük még egy éneket.
Székely János közben elmondta, még nem járt ebben az iskolában, de egészen különleges és hihetetlen, amit lát. Biztosan lenne erre igény máshol is, a megvalósításához tüzes emberekre van szükség.
A látogatás végén felsorakoztak a gyerekek és tanárok az aulában, elénekelték a Dicsőség mennyben az Istennek karácsonyi énekünket.
Végezetül Erdő Péter gratulált az iskola munkájához a vezetésnek, a tanároknak és a diákoknak, majd megáldotta őket.
Fotó: Lambert Attila
Vámossy Erzsébet/Magyar Kurír
