Adósságból reményt – felhívás

Négy magyar civil és egyházi szervezet közös felhívással csatlakozott a „Adósságból reményt” nemzetközi petícióhoz, amely az ENSZ tagállamait arra kéri, hogy támogassák egy igazságos és fenntartható államadósság-kezelési rendszer létrehozását.

 

A Katolikus Karitász, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Caritas in Veritate Bizottsága, a Magyar Természetvédők Szövetsége és a Reflex Egyesület által felkarolt kezdeményezés célja, hogy a 2025 nyarán, Sevillában megrendezendő negyedik ENSZ fejlesztésfinanszírozási konferencia (FfD4) mérföldkő legyen egy olyan ENSZ-egyezmény elfogadásában, amely véget vet a globális dél országait eladósító, gyakran átláthatatlan és igazságtalan pénzügyi gyakorlatoknak.

„A szegény országokat sújtó adósságteher gyakran olyan akadály, amely ellehetetleníti, hogy a kormányok a legelesettebbeken segítsenek. Ha igazságos világrendet akarunk, akkor az adósságválság gyökeréig kell leásnunk. 3,3 milliárd ember él olyan országban, ahol a kormány többet költ adósságtörlesztésre az olyan alapvető szolgáltatásoknál, mint az egészségügy vagy az oktatás.” – nyilatkozta Székely János, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Caritas in Veritate Bizottsága elnöke.

Ferenc pápa is egyértelműen fogalmazott a Spes non confundit jubileumi szentévre kiadott bullában:
„Ha valóban meg kívánjuk teremteni a békéhez vezető utat világunkban, el kell köteleznünk magunkat az igazságtalanság mélyreható okainak orvoslására és az igazságtalan és kifizethetetlen adósságok kiegyenlítésére.”

„Az adósságválság elleni küzdelem egy olyan ügy, ami közös lelkiismereti felelősségünk.” – hangsúlyozta Zagyva Richárd, a Katolikus Karitász országos igazgatója.

Az IMF és a Világbank adatai szerint az alacsony jövedelmű országok 60%-a már elérte, vagy vészesen közel áll ahhoz a ponthoz, ahol az eladósodottság mértéke ellehetetleníti a törlesztési kötelezettségek teljesítését.)

„A pénzügyi rendszer jelenlegi működése elvonja a forrásokat a természet- és klímavédelemtől. Ha valóban élhető jövőt akarunk, az adósságrendezést a fenntarthatóság szolgálatába kell állítani.” – mondta Éger Ákos, a Magyar Természetvédők Szövetsége ügyvezető elnöke.

A globális adósságválság nem csupán humanitárius, hanem ökológiai krízis is: az érintett országok akár 12-szer többet költenek adósságtörlesztésre, mint klímavédelemre, miközben ezek a régiók a leginkább ki vannak téve a klímaváltozás hatásainak.

„A társadalmi és környezeti igazságosság nem választható el egymástól. A szolidaritás nemzetközi szinten is tetteket kíván – ez a petíció ennek egy fontos lépése.” – tette hozzá Horváth Ferenc, a Reflex Környezetvédő Egyesület elnöke.

A magyar kezdeményezők – a Katolikus Karitász, a MKPK Caritas in Veritate Bizottsága, a Magyar Természetvédők Szövetsége és a Reflex Környezetvédő Egyesület – arra kérik a magyar állampolgárokat, hogy aláírásukkal támogassák a nemzetközi petíciót:
👉 https://adossagbolremenyt.mtvsz.hu

Papszentelés a Székesegyházban

A nagycsütörtöki diakónusszentelés után júniusban újabb szentelési ünnepre gyűltek össze a hívek a szombathelyi Székesegyházban. Demeter István diakónust áldozópappá szentelte Székely János megyéspüspök családtagok, barátok, hívek jelenlétében 2025. június 14-én.

Szentbeszédében Jeremiás prófétára utalva kiemelte: papi életünkben nem önmagunkra építünk, nem a magunk nagy erejére, hanem a kegyelemre. Jeremiásnak azt mondja az Úr: Ne félj, mert én veled vagyok. Erős ércfallá teszlek. A szentleckére utalva Székely János kiemelte: Fülöp apostolhoz hasonlóan útra kell kelni a ránkbízottak felé, legyünk elérhetőek, nyitottak. Akkor tudnak megtérések történni ha útra kelünk, megszólíthatóak vagyunk, elérhetőek vagyunk. Az evangéliumhoz kapcsolódva pedig kiemelte: kereszt nélkül nincs papi élet. Ne ijedj meg, ha jön kereszt az életedben. Jézust követed, aki hordozta a keresztjét, mert enélkül nincs termékenység, mondta Székely János, aki köszöntötte az idei évben jubiláns atyákat is, valamint István atya rokonait. Azt kívánom, hogy legyél lángoló szívű pap, igazi, odaadott életű pap, Jézus Szíve szerinti pap, akiben öröme telik Istennek és az ő népének, zárta szentbeszédét Székely János.

Dr. Székely János megyéspüspök szentbeszédét meghallgathatják itt. 

A szentmise végén a megyéspüspök, Demeter Istvánnal és a jubiláns Horváth József atyával együtt Szent Márton oltáránál imádkozott, majd István atya újmisés áldásban részesítette a megjelenteket.

Személyi-és területi változások a Szombathelyi Egyházmegyében

Dr. Székely János megyéspüspök 2025. augusztus 1-jétől az alábbi területi és személyi változásokat rendelte el a Szombathelyi Egyházmegyében.
TERÜLETI ÁTRENDEZÉS

A Tömördi Fíliát a Salköveskúti Plébániához, a Kőszegpatyi Fíliát pedig a Vasasszonyfai Plébániához csatolom.

PLÉBÁNOSI KINEVEZÉS

Vigh Balázs atyát felmentem kápláni beosztása alól, és kinevezem a Bagodi Plébánia plébánosává. A Kőszegi Plébánia lelkipásztori ellátásában a verbita atyák fognak segíteni.

Farkas László bagodi plébánost a Vasszécsenyi Plébániára helyezem plébánosi minőségben.

Böjti Balázs vasszécsenyi plébános a Letenyei Plébánia plébánosa lesz.

Orsos Zoltán letenyei plébánost a Gersekaráti Plébánia plébánosává nevezem ki.

Andor Zoltán atyát a Gersekaráti Plébániáról az Egervári Plébániára küldöm plébánosi minőségben.

Kiss L. Gábor atyát felmentem egervári plébánosi megbízatása alól, és plébánosként az Őriszentpéteri Plébániára helyezem.

Dóka Ferenc őriszentpéteri plébános a Salköveskúti Plébánia plébánosa lesz.

Vas Csaba atyát tartós betegszabadságra küldöm.

KÁPLÁNI, ISKOLALELKÉSZI ÉS EGYÉB KINEVEZÉSEK

Demeter István újmisés atyát a zalaegerszegi Szűz Mária Szeplőtelen Szíve Plébániára küldöm kápláni minőségben, egyben megbízom, hogy kisegítőként segítse a zalaegerszegi Szent Mária Magdolna Plébánia lelkipásztori ellátását.

Rácz Ágoston római ösztöndíjas atya a zalaegerszegi Szent Mária Magdolna Plébánia káplánja lesz, doktori disszertációjának befejezése mellett.

Fliszár Károly atya kisegítő lelkészként a zalaegerszegi Szűz Mária Szeplőtelen Szíve Plébániára kerül.

Császár István atya spirituálisi minőségben további két évre a Győri Szeminárium épületében létrehozott kollégium vezetője lesz.

Járfás Ádám székesegyházi káplán a Derkovits lakótelepi újonnan átvett és egyházmegyei fenntartásba került oktatási intézmény iskolalelkésze lesz, eddigi megbízatásai megtartása mellett.

Óra Krisztián sárvári plébános-helyettes a Váton újonnan átvett iskola, és az elmúlt évben alapított óvoda lelkészévé nevezem ki, egyben őt és a Sárvári Plébánia lelkipásztorait megbízom az érintett egyházközség lelkipásztori ellátásával.

A körmendi Boldog Batthyány László Katolikus Iskola újabb tagintézménnyel bővül a Gersekaráti Általános Iskola átvételével, amelynek iskolalelkésze Kiss László körmendi plébános lesz.

P.Tran Si Nghy Ferenc SDB atya káplánként érkezik a szombathelyi Szent Kvirin plébániára, egyúttal elköszönünk Puthukulathil Sabu Joseph káplán atyától.

Hancz G. Tamás premontrei atya Csornára kerül, helyére Boldvai M. Bertalan O.Praem érkezik Szombathelyre, Rácz D. Ignác O.Praem újmisés atyával együtt, akik a Székesegyházi Főplébánián vállalnak kisegítő szolgálatot.

Csupor Márton diakónus a Székesegyházi Főplébániára, Fábián András Barna diakónus pedig a sárvári Szent László plébániára kerül pasztorális gyakorlatra.

Legyünk egy igazabb világ építői – Püspöki katekézisek egyházmegyénkben

A Szombathelyi Egyházmegye szervezésében püspöki katekéziseket rendeztek Szombathelyen és Zalaegerszegen.

Jubileumi búcsút lehet nyerni népmissziókon, lelkigyakorlatokon vagy a II. Vatikáni Zsinatnak és a Katolikus Egyház Katekizmusának szövegeiről tartott képzési alkalmakon. A Szentév során e témákban püspöki katekézist szerveztek Szombathelyen a Székesegyházban és Zalaegerszegen a Szent Mária Magdolna Plébániatemplomban. Szombathelyen dr. Székely János megyéspüspök, míg Zalaegerszegen Fekete Szabolcs Benedek segédpüspök mondott szentbeszédet.

Megyéspüspök atya négy dologra hívta fel a hívek figyelmét a katekézis során. Az első, hogy Istennek álma van rólunk, ezért fontos, hogy visszatérjünk hozzá, aki az első szeretet. A második, hogy a remény nem emberi tehetségre épít, odafentről táplálkozik. A harmadik, hogy a jubileumi év a bűnbánat és az adósságok elengedésének ideje. A negyedik pedig, hogy legyünk építői egy igazabb világnak.

A katekézist szentségimádás zárta.

János atya könyvei

Az idén nekifogtunk saját könyvtárunk írók és témakörök szerinti rendezéséhez, valamint kiválogattuk, mely könyveinket ajándékozzuk el. Az eredmény nemcsak az lett, hogy rendet raktunk, örömet szereztünk, hanem az is, hogy május végéig elolvastam 5.312 oldalt. Erre akkor döbbentem rá, amikor látva a Libri „Év olvasása” kihívását, én is összeadtam az általam január óta olvasott könyvek oldalszámát és csatlakoztam.

A Libri-Bookline Zrt. már 2015-ben is azt hirdette „Minden könyv hozzánk tesz valamit”. Ezzel a jelmondattal én maximálisan egyetértek, mindent befogadó ugyan nem vagyok, de az igazán jó könyveket, az általam kedvelt témakörök vonatkozásában, szívesen forgatom.

Ha Te is szeretsz olvasni, tarts velem egy kis kalandozásra János atya könyvei körül!

Először is tisztázzuk ki is az Író, akinek a könyveit ajánlom!

Isten kegyelméből mindig is hívő volt. Már ötéves korában ministrált, szolgált az oltár körül, hét évesen már tudta, hogy pap lesz. 14 évesen, a nyári szünidőben, néhány hét alatt kiolvasta a teljes Ószövetséget, ferences gimnáziumi osztálytársainak szívesen olvasott fel a Bibliából. Katona volt Marcaliban. Érdeklődése, tudásvágya kiapadhatatlan. Tartott lelki gyakorlatokat, kispapokat oktatott, a cigánysoron családokat látogatott, a börtönökben vígaszt nyújtott, ült már haldokló ágya mellett, látta Afrika nyomorát, Bissau-Guinea-ban ivóvíz kutakat ásott, missziós tevékenységet végzett, hallotta a szenvedők jajkiáltását, s mindig felkarolja az elesetteket. Misézik, tanít, kutat, műsora van a Mária Rádióban, zarándoklatokat vezet, kirándul, nyári táborokat látogat, könyveket ír, irányítja egyházmegyéje életét. Püspök atya nagyon sok jót tesz a környezetében, ami pozitív változást hoz az emberek életében.

Édesapja a Ganz Villamossági Művek fejlesztési főmérnöke volt, édesanyja zongoratanár. Szülei szeretetben nevelték, két bátyja (András és László) és egy húga (Mária) a testvérei.

Ő nem más, mint Dr. Székely János, akit Ferenc pápa nevezett ki 2017. június 18-án szombathelyi megyéspüspökké. Beiktatására 2017. július 8-án került sor a szombathelyi Székesegyházban.

Püspöki jelmondata: “Mindenki Őérte él!” (Lk 20,38)

Püspöki címerében a jászol és a kereszt látható, két megrendítő szimbóluma Isten szeretetének, alázatának és önfeláldozásának.

Székely János **„1964. június 7-én született Budapesten. Az érettségi után az Esztergomi Hittudományi Főiskola, majd Budapesten a Pázmány Péter Hittudományi Akadémia hallgatója, majd 1987 és 1991 között a Cremisan-Betlehem-i Saint Paul’s Theological College növendéke. 1995-ben licenciátusi fokozatot szerzett Rómában a Pápai Biblikus Intézetben, majd elkezdte a doktori kurzust. 1997-ben szerzett PhD fokozatot a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán.

1990-ben szentelték diakónussá Jeruzsálemben, majd ugyanebben az évben részesült a papszentelésben. 1991 és 1993 között káplán Érsekvadkerten. Római tanulmányai után 1996 és 1998 között Budapesten a Rózsák terén plébánoshelyettes. 1998 és 2001 között plébános Budapest-Széphalmon, 1999-től Hidegkúton is. 2001 és 2005 között spirituális a budapesti Központi Papnevelő Intézetben. 2005 és 2006 között a budapesti Örökimádás templom igazgatója. 2006 és 2007 között plébános Esztergomban, a Szent Anna plébánián. 2006-tól az Esztergomi Hittudományi Főiskola rektora.

2007. november 14-től az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspöke. Püspökké szentelése 2008. január 5-én volt Esztergomban.”

**„A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Cigánypasztorációs Bizottságának vezetője, és a Caritas in Veritate Bizottság elnöke, valamint tagja az Oktatási, a Hivatásgondozó és a Felnőttképzési Bizottságnak. Elnöke a Boldog Ceferino Intézetnek és a Keresztény Zsidó Tanács Egyesületnek.”

mindenkie.jpg

Dobszay János – „Mindenki érte él” című könyvét olvasva, – mely a Martinus Kiadó gondozásában jelent meg -, Dr. Székely János szombathelyi megyéspüspök úr életét, gyermekkorát, tanulmányait, külföldi tanulmányútjait, munkásságát ismerhetjük meg, családi fotókkal kiegészítve. A beszélgetős könyv lapjain egy nagytudású ember, példamutató élete tárul elénk, melyet a katolikus hit, a papi pálya iránti elköteleződés és a szeretet jellemez. Minden embernek csak ajánlani tudom, felekezeti hovatartozástól függetlenül. János atya élete, munkássága példaértékű, sok ilyen vezetőre lenne szükségünk a mai világban. Aki kezében forgatja e könyvet, az boldogabban fogja megélni földi életét, mert a sorok olvasása közben rá fog jönni életünk valódi értékeire.

S most térjünk rá János atya könyveire!

Minden könyvét tudatosan vásároltam a Szent István Könyvkiadó könyvesboltjában, a Szent István Könyvhéten a Martinus Kiadó munkatársaitól a Ferenciek terén, illetőleg a Bookline könyvesboltjában. Az összes könyvét szerettem volna elolvasni, minden könyve hozzám tett valamit, mert Püspök atya minden tudását megosztja velünk, csak nyitottnak kell rá legyünk.

Püspök úr könyveiből tudom, hogy lehetősége nyílt tanulmányozni eredeti nyelven a bibliát és az egyéb eredeti szent iratokat, ezért biztosan birtokában van az arám, a héber, a latin, a görög nyelv ismeretének. Gyermekként már beszélt németül és valószínűleg bírja az olasz és az angol nyelvet is. Minden könyvében összefüggéseiben mutatja be a dolgokat, történéseket, ezért is sokkal több tudásanyagot nyújt az olvasónak, gondolatot ébreszt.

A Könyvek Könyve és a Bibliaismeret tulajdonképpen hittankönyv, az egyiket az 5., a másikat a 9. osztályba járó tanulóknak szánták, azonban a felnőtteknek is hasznos olvasmányok, s jó, ha mindenki forgatja mellé a Bibliai történelmi atlaszt is.

konyvekk1.jpg

A Könyvek Könyve a biblia magyarázatát tartalmazza, bevezet az Ó- és Újszövetségbe, ismerteti a Biblia világát, történelmi, irodalmi, kultúrtörténeti hátterét, a bibliai elbeszélések erkölcsi és hittani vonatkozásait, s a feladatok akár a szülőket is bevonják a tankönyv anyagának megismerésébe.

Idézet a könyvből:

„Egy hatalmas Úr vendégei vagyunk itt a Földön. Tőle jöttünk, hozzá térünk haza. Az életünk nem a semmiből a semmibe fut. Az életünknek van oka és célja. Ha valaki tudja ezt, akkor az életét derűsebben, csillogó szemekkel tudja élni.”

bibliaismeret1.jpg

Bibliaismeret anyaga a Könyvek Könyve hittankönyvre épül, megismerteti a tanulókkal a teljes Ó- és Újszövetség történeti összefüggéseit, a szent könyvek keletkezéstörténetét, mindezt olvasmányos stílusban, művészettörténeti érdekességekkel megfűszerezve.

Mindkét könyvből kitűnik, hogy itt az író egy nagy tudással rendelkező ember, mindkettő páratlan kiadvány, gyermekeink örülhetnek, hogy ilyen kincset tarthatnak a kezükben.

ahitkap1.jpg

A HIT kapuja (Meghívás a kapun való belépésre) a középiskolás korosztálynak és felnőtt fiataloknak szól. Aki elolvassa ezt a könyvet, valószínűleg utat nyit életében a hit felé, de a nemhívők számára is hasznos. A könyv felkelti az érdeklődést a katolikus hit iránt, döntést eredményez annak elfogadása mellett.

Idézet a könyvből:

„Ez a kis könyv olyan embereknek szól…….., Akik ámulva nézik a világ szépségét, és megkérdezik: ez a sok szépség honnan van és mire való? Akik megkérdezik: Miért élek? Kinek kellenek az én fájdalmaim? Mit kell tennem? Mit remélhetek?”

cigany_nepismeret1.jpg

Cigány népismeret – Te del o Del Baxt! – „Adjon neked Isten szerencsét!”

Egy könyv a cigányság múltjáról, értékeiről, hibáiról, szenvedéseiről. Egy könyv, mely üzen Jézus örömhíréről, a hitről!

leszallt_kozenk_a_szent_isten1.jpg

Leszállt közénk a Szent Isten! – Jézus örömhíre roma fiataloknak

Tankönyv, amely bemutatja a keresztény, katolikus hit legfontosabb igazságait, tanítását.  Minden témakör mellett válogatás van a régi cigány népi hagyományokból, szokásokból, köszöntőkből, mai roma költők verseiből.

A könyv imádságokat is tartalmaz romani nyelven (lovari, kárpáti cigány és cerhari dialektusban), valamint beás nyelven.

en_vagyok_az_ut1.jpg

„Én vagyok az út” – Lelkigyakorlatos elmélkedések

A kötetben olvasható elmélkedések lelkigyakorlatokon hangzottak el. Vannak házaspároknak szólók, vannak papoknak, szerzeteseknek szólók, vannak házasságra készülőknek szólók és vannak az Isten-kereső ember számára hasznosak.

correth.jpg

Correth Mária Terézia – Az aranyszívű feleség

Boldog Batthyány László a feleségét gyakran aranyszívűnek nevezte. A könyv rövid életrajzot tartalmaz és a család életébe is bevezet, egyúttal jellemrajz is, s családi visszaemlékezéseket is olvashatunk benne. Boldog Batthyány László nagyszerű feleségének köszönhette azt, hogy elindult az életszentség útján.

az_otodik_evangelium.jpg

Az ötödik evangélium

***„A Szentföldet évszázadok óta nagyon sokan (pl. VI. Pál pápa, de a hagyomány szerint már Szent Jeromos is) nevezték így: “ötödik evangélium”. Valóban, ez az a hely, ahol a végtelen, teremtő Isten belépett az időbe, ahol megszólalt a próféták által, ahol testet öltött. Olyan hely, ahol az ég és a föld összeér. Aki a Szentföldön nyitott szívvel jár, megérzi ezt az egészen rendkívüli jelenlétet.”

A könyv a Szentföldre ellátogató zarándokoknak szól, de bárki olvashatja, aki szeretne belemélyedni a Biblia világába gondolatban, vagy lépdelve, megismerni a Szentföld konkrét helyeit, földrajzi környezetét, kultúráját, ahol Isten belépett a történelembe. A könyv nem egyszerű útikönyv, sokkal több, mivel János atya három és fél évig a Szentföldön, Betlehem mellett élhetett.

A könyv végigvezet a szent helyeken, térképeket, fényképeket, régészeti leírásokat tartalmaz, bemutatja az adott hely történetét, a látnivalókat, a templomokat. Külön kiemelve tartalmazza a könyv a bibliai események magyarázatát, s dőlt betűvel olvashatjuk az egyes helyekhez kapcsolódó bibliai idézeteket.

A könyv a Misszió Tours Utazási Iroda gondozásában jelent meg, s hatalmas tudásanyagot tartalmaz.

Írásomat Dr. Székely János szombathelyi megyéspüspök úr szavaival zárom: „Isten világa tiszta, hibátlan, mint egy gyönyörű szimfónia”.

Forrás: *Dobszay János: „Mindenki érte él” Beszélgetés Székely János püspökkel

**A Szombathelyi Egyházmegye honlapja (www.martinus.hu)

***Székely János: Az ötödik evangélium

Fotó:    www.martinus.hu