Április 26-án, szombaton 10 órától a Szent Péter-bazilika előtti téren celebrálták a szentmisét Ferenc pápa lelki üdvéért, mintegy 250 ezer ember részvételével. A szertartást Giovanni Battista Re bíboros, a bíborosi kollégium dékánja vezette; 980-an koncelebráltak, bíborosok, püspökök, papok. Ezt követően a koporsót a Santa Maria Maggiore-bazilikába, Ferenc pápa végső nyughelyére vitték.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferenciát (MKPK) Erdő Péter bíboros, prímás; Veres András püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, valamint Németh Gábor, az MKPK titkára képviselte a temetési szentmisén; részt vett a szertartáson Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolita is. A bíborosok között ott volt Német László belgrádi érsek is.
Eljöttek a világ vezetői, uralkodók, államfők, miniszterelnökök valamint nemzetközi szervezetek delegációi. Magyarországot a Sulyok Tamás köztársasági elnök által vezetett állami delegáció, Orbán Viktor miniszterelnök és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes képviselték.
A temetési misén a testvéregyházak számtalan képviselője és más vallások vezetői is részt vettek, szép jeleként annak, hogy Ferenc pápa mennyire az egységet képviselte. A remény szentévében a fiatalok jubileumára érkezők másokkal együtt már előző estétől a tér közelében várakoztak, hogy aztán minél közelebb lehessenek a szeretett pápához a temetési szertartáson. Mire a szentmise elkezdődött, már nemcsak a tér, hanem a környező utcák is megteltek azokkal, akik személyesen szerettek volna jelen lenni és búcsút venni ettől a pápától, aki oly közel állt az emberekhez, aki az evangélium erejével igyekezett gyógyítani sebzett világunkat.
Az Ordo Exsequiarum Romani Pontificis, a pápák temetéséről szóló liturgikus könyv előírásai szerint zajlott a szertartás. A bazilika főhajójában 10 órakor elindult a koncelebráns bíborosok, köztük a keleti egyházak pátriárkáinak menete. A papság piros miseruhát viselt, ősi hagyomány szerint, ahogy a pápát is – a vértanúságra utalva – piros miseruhában temetik el.
Ferenc pápa pénteken este már lezárt, egyszerű, belülről cinlemezzel borított fakoporsóját az ünnepélyes menet kíséretében vitték ki a bazilikából az előtérben felállított szabadtéri oltárhoz, amelyben ott volt a néhai pápának oly kedves Salus Populi Romani-ikon. A korporsóba zárva ott volt a rogito, az okirat a pápa haláláról, amely tartalmazza az életének, az Egyházért végzett szolgálatának leírását is.
Boldog, akit kiválasztasz és magadhoz fogadsz, aki udvaraidban lakhat”
– a 64. zsoltár szavai vezették be a Ferenc pápa halála miatti gyász és a feltámadásba vetett hit jegyében zajlott szertartást húsvét nyolcadában.
A bűnbánati szertartás latinul hangzott el a főcelebráns, a 91 éves Giovanni Battista Re bíboros, a bíborosi kollégium dékánja vezetésével. Az olvasmány angol nyelven hangzott el az Apostolok cselekedeiből (10, 34–43), Péter apostol beszéde, amelyben elmondja, hogy Isten által kijelölt tanúként hirdetik a világban Jézus Krisztus tetteit. A 23. zsoltár – „Az Úr az én pásztorom, nincsen hiányom semmiben” – eléneklését követően Szent Pál apostolnak a filippiekhez írt leveléből (3,20–4,1) spanyolul hangzott el a szentlecke, amely hirdette: „A mi hazánk azonban a mennyekben van, ahonnan mint üdvözítőt várjuk az Úr Jézus Krisztust.”
Az elénekelt evangélium (Jn 21,15–19) után Giovanni Battista Re bíboros homíliája következett.
Az alábbiakban a teljes szentbeszéd magyar fordítását közreadunk.
A fenséges Szent Péter téren, ahol Ferenc pápa oly sok alkalommal ünnepelte az Eucharisztiát és elnökölt nagy találkozókon az elmúlt tizenkét év során, most imádságra gyűltünk össze halandó teste mellett, szomorú szívvel, mégis a hit bizonyosságától támaszt nyerve, mely biztosít: az emberi létezés nem a sírban, hanem az Atya házában végződik, egy olyan boldog életben, amely nem ismer alkonyt.
A bíborosi kollégium nevében szívből köszönetet mondok mindenkinek a jelenlétéért. Érzelemmel telve tiszteletteljes köszöntéssel és szívből jövő hálával fordulok az államfőkhöz, a kormányfőkhöz és a hivatalos küldöttségekhez, amelyek számos országból érkeztek, hogy kifejezzék szeretetüket, tiszteletüket és megbecsülésüket a pápa iránt, aki itt hagyott minket.
A szeretet és a részvét kinyilvánításának az a mértéke, amelyet nap nap után tapasztaltunk a földi létből az örökkévalóságba távozása óta, megmutatja, Ferenc pápa gazdag pontifikátusa mennyire megérintette az emberek lelkét és szívét.
Az utolsó kép, amely vele kapcsolatban megmarad szemeinkben és szíveinkben, múlt vasárnapi. Húsvét ünnepén Ferenc pápa súlyos egészségügyi problémái ellenére személyesen akart áldást adni a Szent Péter-bazilika erkélyéről, majd le akart jönni erre a térre, hogy a fedetlen pápamobilból köszöntse a húsvéti szentmisére egybegyűlt óriási tömeget.
Imádságunkkal most Istenre szeretnénk bízni szeretett pápánk lelkét, hogy adja meg neki az örök boldogságot az ő végtelen szeretetének fényes és dicső távlatában.
Megvilágosít és vezet bennünket az evangélium szövege, ahol magának Krisztusnak a hangja visszhangzott, aki így szólította meg az apostolok közül az elsőt: „Péter, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?” Péter válasza gyors és őszinte volt: „Uram, te mindent tudsz. Azt is tudod, hogy szeretlek!” Jézus pedig rábízta a nagy küldetést: „Legeltesd juhaimat!” Ez Péternek s az ő utódainak a szüntelen feladata, a szeretet szolgálata a Mester és Úr Krisztus nyomdokain.
Ferenc pápa az utolsó időkben tapasztalt törékenysége és szenvedése ellenére úgy döntött, hogy földi életének egészen a legutolsó napjáig végigjárja az ajándékozásnak ezt az útját. Követte Ura nyomdokait, a Jó Pásztort, aki annyira szerette bárányait, hogy életét adta értük. Erővel és derűvel tette ezt, közel a nyájához, az Isten Egyházához.
Amikor 2013. március 13-án a XVI. Benedek pápa utódát megválasztó konklávé döntése Bergoglio bíborosra esett, mögötte már ott álltak a Jézus Társaságában töltött szerzetesi élet évei, amelyeket mindenekelőtt a Buenos Aires-i Főegyházmegyében töltött huszonegy esztendei lelkipásztori szolgálat gazdagított, előbb segédpüspökként, majd koadjutorként, végül pedig érsekként.
A Ferenc név felvétele melletti döntés rögvest azt a benyomást keltette, hogy program rejlik e választásban, egy olyan stílus, amelyre egész pápaságát akarta alapozni, ösztönzést merítve Assisi Szent Ferenc lelkületéből.
Ferenc pápa mindig megőrizte temperamentumát és lelkipásztori vezetői stílusát, erős személyisége rögvest nyomot hagyott az Egyház kormányzásán, közvetlen kapcsolatot alakítva ki egyes személyekkel és egész népekkel.
Arra vágyott, hogy közel legyen mindenkihez, kiemelt figyelmet szentelve a nehézségekkel küzdő embereknek, mérték nélkül áldozva különösképpen a föld legutolsóira, a kirekesztettekre. A nép körében élő pápa volt, akinek szíve nyitva állt mindenki előtt.
Ezen felül olyan pápa volt, aki figyelmes volt a társadalomban felbukkanó újra, valamint arra, amit a Szentlélek élesztett az Egyházban.
A rá jellemző szókinccsel és képekben, metaforákban gazdag nyelvezettel mindig arra törekedett, hogy az evangélium bölcsességével világítsa meg korunk nehézségeit, a hit fényénél kínálva fel a választ, bátorítva arra, hogy keresztények módjára éljük meg változásokat hozó éveink kihívásait és ellentmondásait. Szerette „korszakváltásnak” nevezni korunkat.
Nagyon spontán volt, informális módon fordult mindenkihez, még az Egyháztól távoli személyekhez is. Áthatotta az emberi melegség és mélységesen érzékeny volt a kortárs drámákra. Ferenc pápa valóban osztozott globalizációs korunk félelmeiben, szenvedéseiben és reményeiben, az emberek szívéhez közvetlenül és azonnal elérni képes üzenettel ajándékozott vigasztalást és bátorítást.
Karizmája volt a befogadásra és a meghallgatásra, ehhez járult egy olyan viselkedésmód, amelyet a mai korra való érzékenység jellemzett. Megérintette a szíveket, próbálta újraéleszteni az erkölcsi és lelki energiákat.
Az evangelizáció elsősége képezte pápasága vezérgondolatát, egyértelműen missziós jelleggel terjesztve az evangélium örömét,
ami első apostoli buzdításának a címe is volt: Evangelii gaudium. Ez az öröm bizalommal és reménnyel tölti el mindazok szívét, akik az Istenre bízzák magukat.
Küldetése vezérfonala az a meggyőződés volt, hogy az Egyház otthon mindenki számára; olyan otthon, amelynek mindig nyitva állnak az ajtajai. Több alkalommal úgy hivatkozott képletesen az Egyházra, mint „tábori kórházra” egy csata után, ahol sok a sebesült. Ez az Egyház arra vágyik, hogy határozottan gondot viseljen az emberek problémáira és a kortárs világot sújtó nagy és fojtogató nehézségekre.
Olyan Egyház ez, amely képes odahajolni minden emberhez, függetlenül a hitvallásoktól és életkörülményektől, gyógyítva a sebeiket.
Számtalan gesztust tett a menekültek és az elvándorlók felé, buzdított az érdekükben. Folytonosan hangsúlyozta a szegények javára történő munka fontosságát.
Jelentőségteljes, hogy Ferenc pápa első útja Lampedusára vezetett. Ez a sziget szimbóluma a sok ezer vízbe fulladt ember életét követelő kivándorlás drámájának. Ugyanezen irányba mutatott leszboszi útja, amelyen az ökumenikus pátriárkával és az athéni érsekkel vett részt, valamint a Mexikó és az Amerikai Egyesült Államok határán bemutatott szentmiséje is.
Negyvenhét fárasztó apostoli útja közül különösen is bevonul a történelembe a 2021-es iraki látogatás, amelyet minden kockázat dacára vállalt. Ez a nehéz apostoli út gyógyírt kínált az iraki lakosság nyílt sebeire, amely oly sokat szenvedett az ISIS embertelen tettei okán. Ez a látogatás fontos volt a vallásközi párbeszéd miatt is: ez lelkipásztori művének egy másik jelentőségteljes dimenziója. 2024-es, négy ázsiai és óceániai országot érintő útja révén a pápa eljutott „a világ leginkább periférikus perifériájára”.
Ferenc pápa mindig az irgalmasság evangéliumát helyezte a középpontba, ismételten kiemelve, hogy Isten nem fárad bele a megbocsátásba:
Ő mindig megbocsát, bármilyen körülmények között legyen is az, aki a bocsánatát kéri és visszatér a helyes útra.
Határozottan kívánta az irgalmasság rendkívüli szentévét, rávilágítva, hogy „az evangélium szíve” az irgalmasság. Az evangélium irgalmassága és öröme Ferenc pápa két kulcsszava.
A „leselejtezés kultúrájával” szemben a találkozás és a szolidaritás kultúrájáról beszélt. Vibráló tónusokkal járta át egész pápaságát a testvériség témája. Fratelli tutti kezdetű enciklikájában arra törekedett, hogy újraélessze a testvériségre való világszintű törekvést, mivel mindannyian ugyanannak az Atyának vagyunk a gyermekei, aki a mennyekben van. Gyakran erőteljesen emlékeztetett rá, hogy mindannyian ugyanahhoz az emberi családhoz tartozunk és senki sem mentheti meg magát egyedül.
2019-ben, az Egyesült Arab Emirátusokba tett útja során Ferenc pápa aláírt egy dokumentumot Az emberi testvériség a világbékéért és a közös együttélésért címmel, felhívva a figyelmet az Isten közös atyaságára.
Az egész világ férfijaihoz és nőihez fordulva Laudato si’ kezdetű enciklikájával felhívta a figyelmet a közös otthonunkkal szembeni kötelezettségeinkre és felelősségünkre.
Ezekben az években megannyi háború dühöngött, embertelen rettenetet és megszámlálhatatlan áldozatot, pusztulást hozva magával. Ferenc pápa szünet nélkül felemelte szavát, a békét kérve és meghívva az értelmes gondolkodásra, az őszinte tárgyalásokra, hogy megtaláljuk a lehetséges megoldásokat. A háború ugyanis – miként mondta – csakis az emberek halálát, a házak, kórházak és iskolák pusztulását hozza magával. A háború mindig rosszabb állapotban hagyja hátra a világot, mint amilyenben előtte volt: ez mindig és mindenki számára fájdalmas és tragikus vereség.
„Hidakat építsünk, ne falakat!” – többször elismételte ezt az intést. Péter apostol utódaként a hit javára végzett szolgálata mindig összekapcsolódott az ember szolgálatával, megérintve az emberség összes dimenzióját.
Sokan vagyunk itt, hogy az egész kereszténységgel lelki közösségben imádkozzunk Ferenc pápáért. Az Isten fogadja be őt szeretetének mérhetetlenségébe! Ferenc pápa szerette ezzel befejezni beszédeit és találkozásait: „Ne felejtsetek el imádkozni értem!”
Kedves Ferenc pápa, most tőled kérjük, hogy te imádkozz miértünk! Az égből most te áldd meg az Egyházat, áldd meg Rómát, áldd meg az egész világot, ahogyan ezt múlt vasárnap tetted ennek a bazilikának az erkélyéről, utoljára magadhoz ölelve az Isten egész népét, s vele lélekben az emberiséget is, amely őszinte szívvel keresi az igazságot és ébren tartja a remény lángját!”
A homíliát rövid csend követte, majd a hívek könyörgése hangzott el francia, arab, portugál, lengyel, német és kínai nyelven.
A szentmise a felajánlással folytatódott, az eucharisztikus áldozatot a 13. zsoltár éneklése közben vitték az oltárhoz:
Adj világosságot szememnek, ne jöjjön rám halálos álom, ne mondhassa ellenségem: »Legyőztem!«”
A III. eucharisztikus imádság prefációja és a 18. gregorián mise sanctusa előzte meg az átváltoztatás latin nyelvű szertartását, majd a Miatyánk imádságával és a kiengesztelődés szertartásával megkezdődött a szentáldozás. A hívek számára 225 paténát, a papok számára pedig 80 paténát és kelyhet készítettek elő.
Az eucharisztikus ünneplés végén került sor az Ultima commendatio szertartására, ami az utolsó könyörgés Istenhez, hogy fogadja be az elhunyt lelkét a szentek dicsőséges közösségébe; valamint a Valedictióra, a temetés előtti végső búcsúvételre, amely során a római egyház szentjeit hívták segítségül.
A litánia után Baldo Reina bíboros, a római egyházmegye általános helynöke imádkozott, majd görög nyelven a keleti egyházak könyörgése – ami megmutatta az Egyház gazdagságát, szerteágazó hagyományát –, végül az antiochiai melkita görögkatolikus pátriárka, Jusszef Abszi imája következett.
Re bíboros szenteltvízzel meghintette és megtömjénezte a koporsót, majd a Magnificat éneklése közben elindult a liturgikus menet, bevitték a koporsót a bazilikába, ahonnan elindult a Santa Maria Maggiore-bazilika felé.
A menet a Perugino-kapun keresztül hagyta el a Vatikáni Városállamot, áthaladt a Galleria Principe Amedeo di Savoia-Aostán, és a Corso Vittorio Emanuelén halad tovább. A Venezia térre érve ráfordult a Via dei Fori Imperialira, elérkezett a Colosseumhoz, majd a Via Labicanán és a Via Merulanán haladt tovább a Santa Maria Maggiore-bazilika teréig.
A pápa így még egyszer végigment szeretett városán, búcsút vett az emberektől.
Róma népe kint volt az utcákon, az ablakokban, tapssal, integetéssel kísérték a temetési menetet, virágokat szórtak.
A pápát kísérő bíborosok és a Svájci Gárda tagjai, majd a koporsó is megérkezett a bazilikához, amelynek lépcsőin a Szentatyát a szegények várták, akik oly fontosak voltak neki péteri szolgálata során, akik felé mindig kiemelt szeretettel és figyelemmel fordult. A rászorulók – hajléktalanok, fogvatartottak, menekültek – képviselői, összesen negyvenen egy-egy szál fehér rózsával vettek búcsút a Szentatyától. Ott voltak a pápa családtagjai, a lépcsősoron jobb kéz felől pedig a templomban szolgáló papság, a Santa Maria Maggiore-bazilika káptalanjának kanonokjai és domonkos szerzetesek, akik gyóntatószolgálatot látnak el a templomban.
A szegények, betegek, családtagok, barátok virágait gyerekek gyűjtötték össze és tették le a Salus Populi Romani Mária-ikon elé, a koporsó innen folytatta útját a végső nyughely felé. A zarándok közben a bazilikán kívül rózsafüzért imádkoztak.
A síremléket a Santa Maria Maggiore-bazilika bal oldali mellékhajójában – ahol a gyóntatófülkék is sorakoznak –, a Pál-kápolna (ahol a Salus Populi Romani kegykép található) és a Sforza-kápolna közötti részen alakították ki. Ide hozták eltemetni Ferenc pápát zsoltárok, közbenjáró imádságok és a Miatyánk éneklése kíséretében.
A sír lezárása már zárt ajtók mögött zajlott, csak a hivatalosan erre kijelölt személyek és a pápa családtagjai voltak jelen. Az utolsó ima után a Ferenc pápa földi maradványait tartalmazó koporsóra rányomták Kevin Joseph Farrell, a Szent Római Egyház bíboros kamarása, a Pápai Ház Prefektúrája, a Pápai Liturgikus Szertartások Hivatala és a Santa Maria Maggiore-bazilika káptalanjának pecsétjét. A koporsót elhelyezték a sírboltban, amit szenteltvízzel hintettek meg a Regina caeli (Mennyek Királynője) éneklése közben.
Ezután következett az utolsó mozzanat: a káptalan jegyzője kiállította a temetést tanúsító hiteles okiratot, és felolvasta a jelenlévőknek. Ezt követően Kevin Joseph Farrell camerlengo bíboros, Leonardo Sapienza, a Pápai Ház régense, Diego Ravelli szertartásmester és végül a jegyző írta alá.
A temetéssel elkezdődött a kilencnapos gyászidőszak (olaszul: novendiali); kilenc egymást követő napon át szentmisét mutatnak be az elhunyt pápa lelki üdvéért, amelynek rendjét ITT olvashatják.
A homíliát fordította: Török Csaba
Fotó: Vatican Media
Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír
